Brém Zsuzsanna: Könyvajánló - Egy gésa emlékiratai



Kissé bizonytalanul kezdtem neki a memoár olvasásának, mivel némileg távol áll tőlem a keleti kultúra. A gésákról volt némi fogalmam Japánról szóló dokumentumfilmek révén, ám bevallom, meglehetősen negatív véleménnyel viseltettem irántuk…mostanáig.

Sajnos a legtöbb ember könnyűvérű nőknek tartja a gésákat – így voltam ezzel hosszú ideig én is –, akik egy kis pénzért szinte bármire kaphatóak. Az emlékiratból azonban világosan kiderül, hogy senki sem születik gésának. Nem szabad akaratukból válnak azzá, hanem mert nincsen más választásuk.
A memoárt olvasva meg is kérdőjeleznénk az épelméjűségét annak, aki önszántából vágyik ilyen életre. Japán egyik leghíresebb gésanegyedében ugyanis több az ármánykodás, a kegyetlenség, a szenvedés, mint egy maffiacsaládon belül.

Nitta Szajuri /akinek visszaemlékezései alapján készült a memoár/ ebbe a világba cseppen bele 9 éves kislányként. Miután elszakítják szüleitől, nővérétől és kis szülőfalujától, egy ideig csak a szökés jár az eszében. Amikor azonban rájön, hogy erre semmi esélye, összetörik lelkileg. Egészen addig, amíg össze nem találkozik az Ivamura Vállalat elnökével.
Ez a találkozás örökre megváltoztatja az életét. Innentől minden erejével arra törekszik, hogy gésajelöltből igazi gésává válhasson, és felkeltse a szeretett férfi figyelmét.

Egyrészről némi túlzással reális tündérmesének nevezném ezt a művet. Adott egy szegény, mindentől megfosztott fiatal lány, aki gyermekként küzd a túlélésért egy veszélyes környezetben. Később egy „jó tündér” /Mameha, aki húgává fogadja őt/ megsajnálja, szárnyai alá veszi, reményt ad neki a teljes reménytelenségben. A kis „Hamupipőke” így felemelkedik sanyarú helyzetéből, igazi „királylánnyá” lesz, akire már nem rút kiskacsaként, hanem gyönyörű, ifjú hattyúként tekintenek a férfiak.
A sok keserűség után pedig felbukkan a „szőke herceg” is a hölgy életében, akivel sok viszontagság, bánat és kétség után végre egymásra találnak. Nem szégyellem, amikor ahhoz a részhez értem, ahol az Elnök és Szajuri bevallják egymás iránti érzéseiket, és hosszú idő után elcsattan az első csók köztük, könnybe lábadt a szemem…

Másrészről történelemkönyvnek is kiváló. A 20. század eleji Japánba, a második világháború borzalmaiba, a nincstelenségbe és annak következményeibe, illetve a gésák rejtélyekkel átszőtt világába egyetlen forrás sem nyújt annál hitelesebb betekintést, mintha egy olyan személy osztja meg velünk tapasztalatait, aki mindezt átélte.

Mindent összevetve számomra egyszerre megrendítő és erőt adó olvasmányt jelentett. Megrendített és elgondolkoztatott az, hogy a főszereplőnek mennyi megaláztatást kellett eltűrnie, mennyi mindenen kellett keresztülmennie kiskorától kezdve. Viszont erővel töltött el az a gondolat, hogy bár az emberből szinte mindent ki tudnak ölni, egyvalami soha nem vehető el: a remény. Amíg a remény legkisebb szikrája is lobog bennünk, addig bármi lehetséges. Akár arra is képessé tesz minket, hogy eljuthassunk a pokol legmélyebb bugyraiból a mennyországba.

Végül csupán egyetlen mondattal zárnám le fejtegetésemet: köszönöm, hogy olvashattam!

Brém Zsuzsanna
277
farkas viola - 2012. július 19. 17:41:58

Zsuzsa Kedves!
Én is köszönöm, hogy olvashattam. Érdekes lehet belelátni, a tőlünk idegen világba.
"..az emberből szintem mindent ki tudnak ölni" stb. csak a reményt nem.. ez nagyon tetszik nekem! Érzem!
Szeretettel: Viola

1548
bzsuzsanna - 2012. július 11. 13:09:22

nikyy: örülök, hogy tetszett a könyvajánlóm! Smile Köszönöm, hogy jelezted felém észrevételeidet! Sajnos jelen esetben, amikor ilyen sokféle megközelítésben igyekeztem bemutatni a művet, nem kerülhettem el a tartalom bizonyos fokú ismertetését. Ennek ellenére úgy vélem, nem közöltem belőle olyan sokat, így tényleg csak ajánlani tudom a regény elolvasását! Wink

katalinka: köszönöm a dicséretet! Smile Ahogyan az ajánlómban is megfogalmaztam, nagy hatást gyakorolt rám ez a mű, és épp ezért igyekszem mások sztereotípiáit is eloszlatni a gésákkal kapcsolatban. Remélem, ha egyszer elolvasod magát a könyvet, örömöd fogod lelni benne! Smile

Üdvözlettel:
Zsuzsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.