Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Kozák Gabriella: 18. Interjú - TÓTH SAROLTA
- Szeretettel köszöntelek a Sétapálca riportsorozatban. Kérlek, mutatkozz be pár szóval. Hogy hívnak, hol laksz?

- Teljes nevem Pákozdi Andrásné, a férjem nevét viselem. Írásaim alatt lánykori nevem szerepel: Tóth Sarolta dr. Győrött, „a folyók városában” élek, itt születtem. A szegedi egyetemen szerzett tanári diplomámmal egykori gimnáziumomba – a Kazinczy Ferenc gimnáziumba - tértem vissza tanítani. Később tíz évig egy ipari szakközépiskolában folytattam nevelői munkámat, majd újabb tizenkét évig a győri Apáczai Csere János Tanítóképző főiskola oktatója lettem, filozófiát és vallástörténetet adtam elő, illetve szemináriumokat vezettem. Docensként 1991-ben nyugdíjba mentem.

- Mióta foglalkozol az írással, és mi késztettet rá, hogy hosszútávon tollat ragadj a kezedbe?

- Gyerekkorom óta szenvedélyem az olvasás, versek és próza egyaránt. A verseket soha nem kellett „bemagolnom”, - ha tetszettek – első olvasására megjegyeztem minden sorát, és ezzel később, tanárként kivívtam tanítványaim csodálatát. Első versikémet talán tíz évesen írtam, titokban. Egyetemista éveim alatt csak szerelmes verseket írtam magamnak. Tanárként az iskolai rendezvények műsorát – tréfás , aktuális szövegeket vagy ünnepi beszédeket – szerkesztettem. Nyugdíjazásom után figyelni kezdtem a pályázati kiírásokat és több alkalommal küldtem be verseket, ezekkel antológiákban szerepeltem, könyvjutalmakat nyertem. Rendszeres amatőr költővé az internet nevelt. Unokámtól örököltem gépet, megtanított használatára, azóta /5 éve/ naponta „elkövetem” az amatőr költők, írók bűneit. Különböző irodalmi portálokon sok kedvező és kellemetlen tapasztalatot szereztem, de ezek csak átmenetileg vették el a kedvemet az írás folytatásától.

- A vers vagy a próza áll hozzád közelebb?

- A költészet közelebb áll hozzám, mert sokoldalú: kép, zene, érzések, hangulat, gondolatok – lehet lírai és epikai alkotás – József Attila ars poeticája szerint „kecsesen okos csevegés”.

- A civil életben mivel foglalkozol? Kérlek, meséld el pár szóban, mondatban.

- Jelenleg – már 22 éve – nyugdíjas vagyok és többféle súlyos betegségtől szenvedek, az írás így számomra kapcsolatteremtő és terápiás eszköz. Korábban, az érettségi után két évig adminisztrációs munkakörben dolgoztam, hogy pénzt keressek egyetemi tanulmányaimhoz. Magyar, történelem, latin szakon tanultam, később filozófiai előadói diplomát kaptam az ELTE bölcsészkarán. A tanári pályát hivatásnak tekintettem, és szép szóval, igényesen, de kellő szigorral tanítottam és neveltem diákjaimat. Pályámról szép emlékeket őrzök és büszke vagyok néhány az irodalmi életben érvényesülő tanítványomra, máig élő kapcsolatainkra.

- Mi jut eszedbe, ha azt a nevet hallod, hogy: Tara Scott?

- Tara Scott neve és novellái ismerősek számomra, levélváltás és egymás novelláinak kölcsönös olvasása kötött össze bennünket. Tehetséges, jó írónak tartom.

- Ki, vagy kik a kedvenc íróid, költőid, a profi, illetve az amatőr irodalomban?

- Kedvenc íróim, költőim nevét képtelen lennék felsorolni, sokan vannak. Természetesen ez tanári pályámból is adódik. Olvasási módszerem: egy-egy kiválasztott írótól lehetőleg egymást követően olvastam minden hozzá férhető írásukat, hogy képet kapjak alkotójuk személyiségéről. Főként a XIX. századi írók és költők állnak közel hozzám. Az orosz romantika és realizmus követői Puskintól Tolsztojig, angolok, franciák és magyarok /Mikszáth, Madách, Makai Sándor és más erdélyi írók/, a költők közül Ady, József Attila, Babits és a nyugatosok, Radnóti és az ifjabb nemzedékből Nagy László, Simon István, Váczi. - Amatőröket nem említek, mert magam is az vagyok, méltatlan a nagy elődökhöz.

- Meséld el, hogy dolgozol egy írásodon. Miként születik meg egy történet ötlete, és hogyan lesz belőle teljes sztori?

- Alkotói módszerem egyszerű: ihletet ad egy élmény, esemény, tárgy, kép, személy, dallam, ötlet. Egy-két sornyi szöveg , a legjellemzőbbek kényszerítenek, hogy továbbgondoljam és írni kezdem, menet közben megszületik a mű egésze. Sajnos, a műgond nem kenyerem, ritkán dolgozom át, noha tisztában vagyok vele, hogy erre szükség lenne, és mert elmulasztom, selejtes alkotás születik. Többen – jóindulatúan próbáltak oktatni, főként formai elemekre, rímekre, szabályokra, de feleslegesen, mert nem a tudás hiányzik, hanem a figyelem és a műgond. Betegségemből adódóan fáradt, „lusta” vagyok.

- Hogyan találtál rá a Holnap Magazin oldalára?

- A Holnap Magazint véletlenül fedeztem fel itt a neten és megtetszett, itt ragadtam. Ismerősöket, barátokat is találtam, és ennek örültem. A szerkesztőség kedves, segítőkész és jó a hangulat.

- A közel, s távol jövőre nézve mik a terveid, milyen ötletekkel szeretnéd még meglepni olvasóidat?

- A jövőre vonatkozó terveim egyelőre hiányosak. Oka rossz egészségi állapotom és élemedett korom. Vágytam önálló kötetre – verses mesék kiadására vagy tanári emlékeim megörökítésének gyűjteményére - de a költségek és a várható érdektelenség miatt lemondtam erről a szándékomról. Szeretnék továbbra is aktív – mérsékelten aktív – tag maradni, míg egészségem engedi.

- A Sétapálca riportsorozat következő részében mely Holnap Magazinos tagról szeretnél olvasni?

- Kandracs Róza bemutatkozását – Lexit – szeretném olvasni.

Tóth Sarolta írásai ITT OLVASHATÓAK!

Kozák Gabriella
3177
mamuszka - 2013. február 20. 10:21:36

Drága Lexi!

Szívvel ajánlottalak, megérdemled, aktív és szeretetre méltó vagy.
Köszönöm kitartó figyelmedet én is.
szeretettel .Sarolta-mamuszkaSmile

2678
Emperor - 2013. február 19. 16:58:12

Kedves Sarolta!
Érdeklődéssel olvastam ezt a kis vallomásodat.
Örülök, hogy kitártad múltad kapuját, s betekinthettem rajta egy picit. Gazdag életút áll mögötted, amire büszke lehetsz. Tulajdonképpen én is büszke vagyok rá, hogy ismerhetlek, hogy megismerhettelek.
Kívánok Neked jó egészséget a jövőben, ihletet, hogy sok-sok verssel ajándékozhass meg még bennünket. Köszönöm, hogy elénk tártad életed darabkáit...
Szeretettel
Ida

230
Torma Zsuzsanna - 2013. február 19. 14:31:23

Kedves Mamuszka!

Nagyon örülök, hogy Te is részletesebben bemutatkozhattál a Sétapálca riportalanyaként! Én már nagyon sok önéletrajzi írásodat is olvastam, és mondhatom, hogy verseid mellett mindig nagy figyelemmel olvasom őket! Remélem, még nagyon sok szép alkotásodat fogom olvasni többi alkotó- és olvasótársaimmal együtt!

Szeretettel: Zsuzsa
Smile

2135
mami - 2013. február 19. 09:45:02

Kedves Mamuszka!
Szép, míves verseid, novelláid és a folytatásban megírt
Puzzle-darabkák az életemből, kitartó és rajongó olvasása után örömmel olvastam kitárulkozásodat, példaértékű életedről.
Szeretettel: Jártó Róza

2175
hzsike - 2013. február 18. 19:34:38

Kedves Sarolta!

Én is, szeretettel és érdeklődéssel olvastam a Veled készült interjút.
Sok mindent megtudhattunk Tőled, Rólad, gazdag életutadról.
Kívánok jobbulást, és a jövőt illetően, még sok, és hosszú ideig tartó, jóérzéssel telített, gazdag alkotóenergiát.
Szeretettel olvastam Rólad:ZsikePfft

277
farkas viola - 2013. február 18. 16:36:11

Kedves Sarolta/Mamuszka!
Örülök, hogy olvashattam Rólad. Azt eddig is sejtettem, hogy nagy tudások ismerője vagy, látszik minden munkádon.
Gratulálok Neked és kívánok jó egészséget és sok, eredményes, sikeres alkotást.
Szeretettel: Viola

3300
kandracs roza - 2013. február 18. 12:02:06

Drága Mamuszkám -Saroltám!! Köszönöm szépen,hogy reám esett a választásod.Szeretettel olvastam életedről. Remélem még sokat fogok olvasni munkáidból...Szeretettel.Lexirózsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.