Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Winczheim Tibor: Winczheim Tibor dedikált a Könyvhéten


Csodálatosan szép, kora nyári melegben volt része mindazoknak, akik kilátogattak a budapesti Ünnepi Könyvhét rendezvényeire a Vörösmarty térre.
Már itt, az elején szeretném megköszönni Szilágyi Marcsi segítségét, hiszen ő szervezte meg a Holnap Magazin részére a dedikálás lehetőségét, és kért fel engem a HM képviseletére. Marcsink nemcsak helyet biztosított nekünk, hanem szívvel-lélekkel agitálta is az embereket a vásárlásra. El is kelt a biztatása, mivel tömeg ugyan volt, de a vásárló kedv (vagy inkább a vásárlások anyagi lehetőségei) nagyon szerények maradtak. A nép inkább bámészkodott, fagyizott, evett-ivott, többen a park füvén napoztak, de nem rohanták meg a könyvsátrakat. Persze, ez nem volt váratlan, hiszen ilyen recesszió mellett inkább az volt a csodálatos, hogy az emberek egyáltalán kézbe fogtak 1-1 könyvet.
Egy órám volt a dedikálásra (amit a korábbi odaérkezésemmel másfélre tudtam növelni), ami ugyan időben nem sok, de abban a hőségben éppen elég volt.
Marcsi barátunk szünet nélkül nyüzsgött a tömegben, hívta fel figyelmüket a sikeres rekordunkra (ne feledjük: Józsink is kapott egy oklevelet a Magyar Rekordoktól a 7 novellás kötet rekord idő alatti nyomdai előkészítéséért, lektorálásáért, stb.) és biztatta vásárlásra az embereket.
Számomra meglepetésnek tűnt, hogy egyesek tudtak a sikeres rekordunkról, már csak azért is, mivel reklámra nekünk sosem tellett. Ami információval rendelkeztek, azt a Holnap Magazin honlapjáról, a nyomtatott HM-ból, illetve Marcsink Mai könyv-Mai Irodalom honlapjáról szerezték. (Én mindig szkeptikusan gondoltam az internetre, de úgy látszik, mégis csak működik)...
Marcsi szerint a magyar könyvkiadók csupán töredéke, mintegy 50-60 cég képviseltette magát e nemes bemutatón, a többiek a magas, sok százezres helyfoglalás miatt maradtak távol. (Őszintén szólva nem is tudtam, hogy kis hazánkban ennyi cég próbálkozik könyvek eladásából megélni). Nem könnyű feladatra vállalkoztak, minden tisztelem az övék.

Szerencsére sikerült néhány könyvet eladnunk. Nem sokat, de ha összehasonlítom a sok millióért beharangozott Orbán kötetekkel (amelyekből ezen idő alatt egy darabot sem vettek), nem szégyenkezhetünk. A mostani trend szerint a pálmát a szexuális zaklatással vádolt "Kicsi bácsi & csapatának" gyermek-lányok molesztálását megíró, volt úszólány önéletrajzi ihletettségű regénye vitte el. Bizonyára érdekes könyv, de nem szépirodalom. Viszont a tömeget - sajnos -, jobban érdeklik a szaftos pletykák, mint bármi más, és ezért nem sajnálnak sok-sok ezer forintot áldozni.

De ez legyen az ő gondjuk, én azzal zárom összefoglalómat, hogy sikeresnek mondhatjuk ezt, az első dedikálást, s mint ismeretlen író, ennél sokkal szerényebb sikerre számítottam.
És végezetül: hiszem, hogy nem sokára "mi Magazinunk" is lesz annyira erős, hogy meg tudja majd mutatni magát a nagy magyar Kiadók között.
Remélem, akár már jövőre!...
230
Torma Zsuzsanna - 2013. június 23. 18:17:46

Kedves Tibor!

Örülök, hogy beszámoltál a könyvhéten történt eseményekről, és szívből gratulálok!

Szeretettel: Zsuzsa
Smile

2603
orkutya - 2013. június 20. 17:28:06

Ó! De aranyos vagy Violám! Köszönöm kedves szavaidat. Tudod, én már szinte mindent elértem, amit elérhettem, gyorsan, üstökös sebességgel. Igazából sokkal többre nem is vágyom. Örülök, hogy életem lejtőjén ez a siker megadatott, most már jöjjenek a fiatalok!
(Persze, ha van ismerősöd a médiában, egy kis reklám még el kellene. Nem hiúságom legyezésére, hanem, hogy a könyvek végre elfogyjanak, és Józsi a pénzénél legyen!!!).
Azért, persze lesz még HM-találka, amíg bírom, szervezem. És várlak rájuk szeretettel! Puszi: Tibi

277
farkas viola - 2013. június 19. 06:20:27

Kedves Tibor!

Nagy érdeklődéssel olvastam megjelenésedet, tapasztalati összefoglalódat a könyv-vásáron. Nagyon örülök, hogy ott lehettél és Marcsi segített, nagy dolog ez, szép kezdés. Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni.
A Te óriási kiugrásodról nem is beszélve, illetve igenis hirdetni kell, hogy mindenki tudjon róla.

GRATULÁLOK csupa nagybetűvel Neked és a Főszerkesztő Józsinknak is és kívánom a további haladást, ezen, az egyre magasabb szinten.

Sok szeretettel kívánok sok erőt és sok sikert: Viola SmilePfftSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.