Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Hangyási Mihály: Költők, versek, mószerolók, hatalmasok


Verselek. Nem, nem vagyok költő, csak egy poétalelkű egyén, akinek örömet okoz az, ha kiírhatja magából a gondját és a baját, más esetben az örömét. Az, hogy esetlegesen ezt még el is olvassák páran csak hab a tortán. Tudom, megélni ebből soha nem fogok, bár nem is célom. Igazából, még csak célom sincs ezzel, egyszerűen jól esik a rímfaragás. Tartom, mindenki szabadnak születik, testileg, lelkileg és eszmeileg is. Tartom, ám túl azon, hogy látjuk, a testet nem egy esetben, ok nélkül bebörtönzik, manapság a költői szabadság is egyre több helyen van korlátozva. És én ezen megütközök. Abba nem szeretnék belemenni, hogy mi a költészet, mert azt hiszem mindenkinek más és más, de abban megegyezhetünk, hogy a lényege a szárnyalás korlátok, határok nélkül. Vagyis csak lenne, ha bizonyos internetes oldalakon, illetve a médiumok bizonyos leképződéseiben nem igyekeznének levágni ezeket a szárnyakat. Megírod a versed és.., túl közönséges, vagy sok benne a politika, esetleg az erotika netán az erőszak, de, ki-kik szerint is? Az most mindegy, mert ezt eldöntik és már nem is „fekszel” olyan jól. Aztán olyan is létezik, hogy a vers nem eléggé narancssárga, vagy vörös, nem eléggé kapitalista vagy proletár. A fenti esetekben udvariasan ám határozottan elutasítják annak lehetőségét, hogy teret adjanak a műnek. Mindezt teszik azok, akik elviekben a szabadság egyik legmagasztosabb oldalával foglalkoznak, a költészettel. Teszik azok, akik azért lennének, hogy teret biztosítsanak a poétáknak. Ám egy cseppnyi hatalommal felruházva kifordulnak önmagukból és elfelejtik, hogy honnan is jöttek… Valaki el tudja ezt nekem magyarázni? Számomra ez a teljesen érthetetlen kategória. Jártam-e így? Nem, én nem, de számos fórumon láttam azon emberek értetlenségét, akiknek a verseiről úgy gondolták, hogy nem korrektek, most mindegy milyen okból. Ha meg esetleg a fő döntéshozók nem vesznek észre valamit, akkor ott vannak a hűséges mószerolók, akik régi időket idézve rohannak, és hangosan visítva mutogatnak a „bűnösre”. Hajjaj, de mennyien vannak. Mit remélnek cserébe? Nem tudom. Bár, ha őszinte szeretnék lenni nem is akarom tudni. Viszont hosszú távon mi fog történni? Elsősorban az, hogy akiket bármilyen jogtalan sérelem ért elhagyja azon oldalakat, tereket, ahol próbálkozott megismertetni magát a nagyvilággal. Azután? Blogot írnak, vagy keresnek olyan oldalt-fórumot, ahol a verseik nem ütköznek mesterségesen emelt falakba. Vélhetőleg megoldják, és nem adják fel egykönnyen. Ám ez az irány akkor is hibás.

Egyet ne feledjenek a mindenkori moderátorok, döntéshozók, adminok. A hatalom felelősség, talán a legnagyobb. Bűn, ha segítség helyett gáncsoskodásra használjuk, egymás ellehetetlenítésére.

Zárásként álljon itt egy idézet Meg Cabot amerikai írónőtől:

„…Ha az embernek hatalma van, az nem jelenti azt, hogy élnie is kell vele. De visszaélni semmiképpen nem szabad…”