Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Kozák Gabriella: 52. interjú - Heniger Istvánné - baramara
1. Szeretettel köszöntelek a Sétapálca riportsorozatban. Kérlek, mutatkozz be pár szóval.
Heniger Istvánné sz: Barabás Marianna vagyok. 1953-ban születtem Budapesten, most is itt lakom. Három gyerekem van, egy unokám.
2. Mióta foglalkozol írással, és mi késztettet rá, hogy hosszútávon tollat ragadj a kezedbe?
Két és fél éve vagyok nyugdíjas, ekkor kezdtem el verseket írni, hatással volt rám egy barátom is. Mindig szerettem a magyar nyelvtant, a nyelvi játékokat és a verseket. Mint minden gyerek, én is írtam verset, mesét, de később más dolgok foglalkoztattak, mint minden fiatalt. Azután család, gyereknevelés, munka stb.
3. A vers vagy a próza áll hozzád közelebb?
A versek közelebb állnak hozzám, bár sok mindent szeretek olvasni.
4. A civil életben mivel foglalkozol?
Most nyugdíjas vagyok, vettem egy telket, ahol próbálkozom a szőlészettel - borászattal. Sokat járok ki oda, nagyon szeretem a természetet.
5. Ki, vagy kik a kedvenc íróid, költőid, a profi, illetve az amatőr irodalomban?
Kimondottan nincs kedvencem, de szeretem Petőfi, Arany János, József Attila, Radnóti Miklós műveit, és szívesen olvasok mai kortárs költőktől is. Nagyon sok jó verset találok.
6. Meséld el, hogy dolgozol egy írásodon. Miként születik meg egy történet ötlete, és hogyan lesz belőle teljes sztori?
Általában akkor tudok írni, ha valami erős érzelem ér, vagy egy téma megérint. Sokszor házimunka közben jönnek a gondolatok, de szoktam játszani megadott szavakkal is. Ha nem tetszik, nem szoktam átírni verseimet, inkább hagyom vagy kitörlöm.
7. Hogyan találtál rá a Holnap Magazin oldalára?
A Holnap Magazinra meghívás útján jöttem, egy másik oldalon hallottam róla.
8. A közel, s távol jövőre nézve mik a terveid, milyen ötletekkel szeretnéd még meglepni olvasóidat?
Nincsenek nagy terveim. Annyi, hogy szeretnék még sokat fejlődni az írás területén. Szeretek írni, és örülök, ha másnak is tetszenek a verseim. Persze jó lenne egyszer kézbe venni a saját könyvemet.
9. A Sétapálca riportsorozat következő részében mely Holnap Magazinos tagról szeretnél olvasni?
Itt még új tag vagyok, de sok kedves ismerős nevet fedeztem fel. Köztük Leslie Toth, kedves poéta társamnak adnám át a stafétabotot.

Tovább Heniger Istvánné írásaihoz
4477
baramara - 2013. december 30. 20:41:11

Kedves Miklós! Én örülök a látogatásodnak, és köszönöm, hogy olvasol. Smile

4477
baramara - 2013. december 30. 20:39:46

Nagyon köszönöm a látogatást, kedves mami! Smile

4218
bujdosomiklos - 2013. december 05. 12:23:40

Kedvesek, hát én most nem írnék a tökünkről, nálunk is csak szőlő terem, viszont örülök Neked, kedves Baramara, hogy olvashattalak. Smile
Megyek verseidhez is látogatóba.
Barátsággal;
Miklós

2135
mami - 2013. november 28. 17:22:20

Rose /mami/

4477
baramara - 2013. november 26. 14:19:26

Drága Miklós! Az idén nem termett tököm, csak virág volt, termés semmi...így töketlen lettem. Viszont nagyon sok borom lett, nem is tudom, hova tegyem. Smile
Nem vagyok bőbeszédű, meg épp ott írtam a birtokon, borfejtés közben... és elakadt a szavam Smile
Szeretettel: Marianna

3872
M Laurens - 2013. november 26. 13:27:56

Drága Mara! Hiányoltam a tökföldet Grin Vagy mostanság már azt is szőlőből nyerik? Grin
Örülök, hogy elfogadtad, és olvashatok picit rólad, habár nem vitted túlzásba.
Baráti öleléssel: Miklós Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.