Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.24. 06:08
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Coffee cup Rose

2019.07.24. 00:13
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.23. 21:59
Töröltem az egyik feltöltést Tibor.

2019.07.23. 16:38
Józsi ! A monsoon c. vers kétszer lett feltéve,kérlek törőld az egyiket Köszönettel Tibor ( Mirage )

2019.07.23. 14:05
Ragyogó, szép napot! In Love

2019.07.23. 12:54
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.23. 08:51
Szép napot kívánok mindenkinek!!!

2019.07.23. 07:05
Jó reggelt Mindenkinek Smile

2019.07.23. 07:04
Kedves Józsi! Köszönöm szépen a feltöltést! Szép napot kívanok: Kata Smile

2019.07.23. 01:52
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: czekmana
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Cikk hierarchia
Benke Boglárka: Önkéntesek Belfastból 4. rész


Halloweenen innen és túl

Komoly érdeklődéssel vártam, hogy megtudjam hogy néz ki angolszászéknál közelről a híres-neves Halloween, mely ez alkalommal csütörtökre esett. Ez itt egyébként nem számít ünnepnapnak. Bár az is igaz, hogy az éjszakába nyúló cukorkagűjtögetést alapvetően a gyerekeknek találták ki, akiknek viszont a héten itt is beköszöntött az őszi szünet. Idén készültünk némi édességgel nekik, tanulva a tavalyi Tools-os hibából. Ugyanis az előző szezon önkéntesei nem számítottak senkire. És, amikor bekopogtattak a kis szellem fiúcskák és Hannah Montanák, bizony csak egy marék burgonyát és sárgarépát kaptak (az volt cak otthon!).
Én végül arra jutottam, hogy az előző hétről maradt zsiráf szerelésemet talán célszerűbb lenne valami kreatívabb jelmezre cserélni a Hallowwen party tiszteletére. Így összeszerkesztettünk egy Drakula maskarát (Igen, Lugosi Béla miatt); kaptam egy stílusos mázolmányt az ábrázatomra és irány az éjszaka. Kissé későn indultunk el, addigra már tele lett majd minden bevált szórakozóhely és klub. Én ennyi embert még a legforgalmasabb bevásárlós szombaton sem láttam eddig Belfastban. Vagy félórányi bejárat előtti ácsorgás után be is jutottunk egy pubba. Nagyon kreatív kompozíciókat láttam: a kétfejű embertől Jézuson keresztül egészen a zárlatos robotig. De azt is észre kellett vennem, hogy sokan követték a példánkat és a Primarkból szerzett állatos pizsamában jöttek. Alapvetően a zene jó lett volna, de tényleg csak úgy lötyögtünk egymás mellett, mint azok a bizonyos heringek a dobozban. Így kétórányi belsőséges szociális együttlét után hazafelé vettük néhányan az irányt. Annál is inkább, mert én voltam az egyetlen, aki nem vette ki szabadnapnak a pénteket...
Az idő itt egyre mostohább: lassan kezd az ősz télbe fordulni. Tudjátok, amikor reggel a Nap olyan erősen süt a szemedbe, mintha már a hó verné vissza, de az erejét már nem érzed, csak a hűvös szelet, amely pirosra csipkedi az arcodat. Ehhez még meglehetősen gyakran párosul némi eső, mely olyasfajta vendég, akiről tudod, hogy bármikor betoppanhat, de soha sem lehetsz biztos az időpontban. Ez utóbbi miatt ez egy amolyan nyugodtabb hétvégére sikeredett. Szombaton csak a városközpontig merészkedtünk. Pár hete már vadászunk egy sokak által emlegetett antikváriumra, de eddig még nem akadtunk rá (ez úttal sem). Viszont egy modernebb nagytestvérében beszereztem a kultikus, sajnos csak pár évig létező (azóta is igen meghatározó)The Smiths zenekar ikonikus énekesének életrajzi könyvét, mely csekély 500 oldalt tesz ki. Képtelen voltam ellenállni az extravagáns, megszállott állatvédő és vegetáriánus saját magáról írt kötetének, mely hetek óta lázban tartja a brit sajtót. Ő tényleg egy roppant érdekes figura, akinek egy-némely nyilatkozatától padlót szoktak olykor fogni. De azzal mentegetem magam, hogy az angol tudásom fejlesztésében, csiszolgatásában is hasznos szerepet tölt majd be. Egyébként a könyv annak ellenére, hogy jelenleg is az Amazon bestseller-listájának élén áll, olcsóbb volt, mint, amennyibe odahaza került volna. Jó, igen, a zenével kapcsolatos rajongásomat nem hagytam otthon (a tartalék esőkabátomat viszont igen). Elvégre is, ez az ország a színvonalas indie rock bölcsője.
Vasárnap ellátogattunk egy indiai fesztiválra. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy kissé laposra sikeredett a dolog, úgyhogy látványos szenvedésbe kezdtem, A többiek egy óra után le is vették, hogy diszkréten a továbbállásra biztatom őket. Az egyik portugál lakótársam barátnője a héten nálunk vendégeskedett, így a kérésére elsétáltunk a Titanic Múzeumhoz közeli halat formázó szoborhoz, melyről azt állítják, hogy hatalmas. Nos, nem éppen. Viszont megölelgettük azért egy kicsit.
Aztán nagyon hamar ránk esteledett, mert az örökös egy óra lemaradásunkhoz vasárnap ugye még az óra visszaállítás is hozzájött. De soha unalmasabb hetet!



A nyakon csípett ősz története - avagy a kemény munka után jöhet a megérdemelt pihenés

"Szorgos-dolgos" munkanapok - néhány, szem alatti karikában kifejezhető - halmai fémjelzik a múlt hetet. Már-már azt gondoltam eseménytelenül telik el és nem lesz miről írni. De aztán megint megmentette a helyzetet a hétvége…
Ami a munkát illeti, elvállaltam egy új posztot a TFS gyárban (esélyt adva a mélyen rejtőző gyakorlati énem hatékonyabb kibontakozásának). Megnevezésére találhatnék egy furfangos eufrémizmust, de a száraz tényekre szorítkozva: raktárossá avanzsáltam. Én felelek azért, hogy, a hozzánk újonnan érkező varrógépek típus szerint legyenek szortírozva és helyet kapjanak a polcokon. Ez utóbbi egyébként nem is olyan egyszerű feladat, mert jelenleg jól érzékelhető helyhiányban szenvedünk és a rendszert nem lehet megbontani egy-egy kósza, ide-oda pakolt masinával.
Csütörtökön - amikor Stephen általában nincs bent - John behívott mindannyiunkat az irodába és megkért, hogy töltsük azzal a napot, hogy a szerszámos csapat és a varrógépes szekció is készít Stephen közelgő 50. születésnapjára néhány egyedi, magunk fabrikálta ajándékot. (nem semmi munkahely, nem igaz?!) Mi egy Afrika térképet varrtunk, képekkel, üzenetekkel. Na jó, én nem varrtam, csak képeket meg idézeteket kerestem és meggyőzően kritizáltam a varrókat. De azt mondom, jobb az ilyesmit a hozzáértőkre bízni. Mert ugyan, amikor elkészülünk egy varrógép javításával, tesztelésképp használnunk is kell őket, de az távol áll a szakértelemtől.
Emellett pénteken John rögtönzött az újonnan érkezettek kedvéért egy diavetítéses Tools-történelem mesélést. Ebből egyebek mellett kiderült az is, hogy ő - és még néhány önkéntes - nem csak a belfasti kényelemből dolgoztak Afrikáért, hanem konkrétan el is mentek Tanzániába vízvezetékeket fektetni és szövőüzemet építeni.
A másik érdekesség mozzanat az volt, hogy az egyik munkatársam (teljesen brit) felhívta a figyelmemet egy falba vésett mondatra amely szerinte magyarul íródhatott. És, hát tényleg... A következőt kanyarította valaki a gyárunk falára: "A szabadság édes kincs, gyötrő vágy." Számomra egyébként a dologban az az igazán figyelemreméltó (a nyilvánvaló mellett), hogy felismerte. Amikor megkérdeztem honnan tudja, azt válaszolta hogy sokat hallgat magyar népdalokat Sebestyén Márta és Lováasz Irén előadásában.
Szombat este a fent említett jeles esemény miatt a főnököm kedvenc bárjába leszervezett meglepetés buliba mentünk. Körülbelül harmincan jöttünk össze. Már kezdtük azt hinni, végül nem sikerült Stephent elcsalni, mert vagy egy órát vártuk - a néha-néha nyíló ajtóra szegezett tekintettel. Végül csak megérkezett és mindennek kitörő lelkesedéssel örült. Ő egyébként is egy nagyon vidám, folyton viccelődő, jó kedélyű emberke. De ennek megnyilvánulásait az este folyamán hatványozva tapasztalhattuk. Engem is elégedettség töltött el, mert ez volt az első party Belfastban eddig, ahol ütős, bele(nekem)való zenére lehetett szórakozni a Clashtől a Nirvanán át néhány ír klasszikusig. Itt jegyezném meg, hogy annak biztos reményében jöttem Nagy-Britanniába, hogy majd éjjal-nappal igényes brit zenét fogok hallani - melyet mindig is favorizáltam. Nem akarom ragozni a dolgot, de hát tudjátok milyen remek zenészeket és bandákat adott ez az ország a világnak! Ehhez képest a rádiók ugyanazt a 10-15 műanyag, sablonos és vacak számot játsszák (és akkor a nézeteltérések elkerülése végett nem említenék előadókat).
A pubok, szórakozóhelyek itt általában 1 óra körül zárnak. Fél órával az indulás előtt előkerült egy hatalmas, finomnak ígérkező torta. De végül nem szeltük fel. Így aztán a lakótársaimmal folytatott rövid és egyetértő diskurzus után arra jutottunk, hogy elfogadjuk Stephen invitálását, aki meghívott bennünket magukhoz, hogy ott folytassuk az ünneplést. A kandalló előtt jól el is beszélgettünk - egy pillanatig sem szem elől tévesztve a "célt." De az valahogy sehogy sem akarta magát szervírozni. Ezért aztán fél3-környékén szedelőzködni kezdtünk. Amikor már mindenki kabátban toporgott, bedobta a házigazda, hogy esetleg ehetnénk egy kis tortát...

Aztán vasárnap indokolatlanul szép időre ébredtünk, így - igaz az eredeti tervekkel ellentétben csak kettesben - a francia lakótársammal Bangor felé vettük az irányt. Először taxival a vonatpályaudvarra. Azt el kell mondanom, hogy a helyi taxisofőrök közös vonásai közé tartozik, hogy kissé modortalanok és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, eddig csak kopaszokkal találkoztunk. De ez alkalommal sofőrünknek nem csak, hogy haja volt, de még jó kedve is. A pályaudvar egyébként a buszvégállomással pontosan szemben található. A vonatok modernek, tiszták és relatíve olcsóbbak a távolsági buszoknál.
Bangor egy roppant helyes, és hangulatos tengerpart melletti kis település. Engem kifejezetten az Ír Köztársaságbéli városokra emlékeztet - például Bray-re, ahol egy hónapot töltöttem. Egy keskeny főút vezet egészen a plázsig.
Lévén, hogy a hét utolsó napja volt, a helyiek alig mutatkoztak, inkább ráérősen ballagó turistákba botlottunk. Ilyenkor csak egy-egy étterem és kávézó tart nyitva. A tenger is vasárnapias tempóba nyaldosta a szürke köveket. Ahogy a sós levegő összekeveredett a friss kávé illatával, hallgatva a hal után kutató sirályok neszezését; először éreztem azt, hogy itt most tényleg el tudnék képzelni egy életet magamnak.
Az út előtt szorgalmasan kijegyzeteltem a bangori látnivalókat. A papírt a kezemben szorongatva két idevalósinak tűnő nyugdíjasnál próbálkoztam, akik rögtön fel is világítottak, hogy a listámon szereplő 6 névből 3 kapásból ugyanazt takarja: a Bangor Kastélyt. Gondoltuk, ha valaminek ennyi neve van, az egész biztosan rendkívüli. A környéke tényleg igézően szép: egy kiterjedt, fákkal sűrűn beültetett park.
A zizegős narancssárga és barna leveleken lépdelve, arra jutottam, hogy itt is most nyakon csíptük az őszt. Mert eddig leginkább csak az esőt és az egyre csökkenő hőmérsékletet vettem észre belőle. Ráadásul a belfastiak már két hete riogatnak, hogy a "winter is coming" és akkor minden olyan rossz lesz. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legalacsonyabb hőmérséklet télvíz idején is csak nulla celsius fok környékén mozog. Mondjuk szombaton azért a biztonság kedvéért tettem egy halovány kísérletet arra, hogy beszerezzek egy csizmát (mely a bőröndöm súlylimitjébe már nem fért bele). De a belefektetett kevés kis energiát nem is koronázta siker.
Múzeum, az volt vikingekkel és a kastély cukorból készített változatával. De az igazit egyáltalán nem láttuk, mert magas fal veszi körül és legközelebb Húsvét után nyit ki. Annyi baj legyen; amilyen elbűvölő, szimpatikus városka ez, lefogadom, hogy nem most jártam itt utoljára!
Hazafelé úgy döntöttünk, leszállunk Holywoodnál (nem, ez nem a Brad Pitt-féle). Az állomástól alig kőhajításnyira szintén egy merengésre és kellemes sétákra alkalmas tengerpart húzódik. Nem is hagytuk ki a lehetőséget, miközben lassan beesteledett. Bár annyira elméláztunk mi magunk is, hogy ezt leginkább csak abból vettük észre, hogy egyre erősebbnek tűnt a közeli világítótorony sárgás fénye.

További bejegyzéseket és képeket találtok a blogomon, melyet itt érhettek el:
http://onkentir.blogspot.hu/
3392
lambrozett - 2014. május 17. 12:25:05

Szia. Smile Nagy élvezettel olvasgatom beszámolóidat, bár...alig szólok. Smile Kedvemre van a közvetlen, kifejező és nem unalmas stílus. A (szinte) helyesírási hibáktól mentes tartalom...és még sorolhatnám. A honlapodra szintén ránézegetek olykor. Smile Egyébként ott van a név fölül, kedves Viola...(Benke Boglárka) elnézést, hogy belekotyogok. Szeretettel és üdvözlettel. Éva

277
farkas viola - 2014. április 05. 16:31:14

Kedves Írótárs! (Sajnos, nincs kiírva a neved!)

Örülök, hogy még mindig a kezdeti lelkesedés vezérel és örülök, hogy ismét olvashattam élvezetes történetedet.
Remélem, továbbra is kielégít az önkéntes munkád és a táj szépsége.
A legjobbakat kívánom szeretettel: Viola RoseIn LoveRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.