Torma Zsuzsanna: Kutya meleg várható!

„Kánikula” szó alatt a nyári hőséget értjük, amikor "kutya" nagy meleg van. A "kutya" szó, a kánikula szóban szereplő canis latinul kutyát jelent. A főleg július végén és augusztusban tapasztalható tikkasztó meleget azonban nem a négylábú házi kedvencről nevezték el, hanem egy másik kutyáról.
„Az ókorban római csillagászok megfigyelték ugyanis, hogy a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga a nyár közepén egyszerre kel a Nappal. Ez a csillag a Sirius, melyet neveznek Suthisnak, Kutyacsillagnak és Caniculának, vagyis Kis Kutyának is. Az ókori csillagászok úgy vélték, hogy a Sirius okozza a nagy nyári hőséget. A mai tudomány ezt az elképzelést elveti, hiszen a Canicula 80 trillió kilométernyi távolságban található a Földtől, így nem befolyásolhatja időjárásunkat. Az elnevezés azonban megmaradt, s ezek szerint nagyon régről származik.”

A kutya meleg az idei évben május közepe-vége felé megérkezett. Már az előszezonban megteltek az uszodák, gyógyfürdők és a Balaton parton is sokan napoznak és pihennek.
Szerencsére, a tél elmúltával nem jött fagy a virágzó fákra, és egyéb növényekre, így örülhetünk a korán virágzó és mostanra beérett epernek, s ezzel egy időben a májusi cseresznyék is sötét pirosra érlelődtek. Tavaly elfagytak a kajszifa virágai, így csak kóstolóba maradt egy-néhány szem a fáinkon. Az idén talán még lekvárfőzéshez is lesz elegendő belőle.
Az utóbbi években fű, fa virág és mindenféle növényféleség előbb virágzik, és a virágzási idejük is lerövidül. A pünkösdi rózsa már legtöbb helyen lehullatta sötétbordó bársony szirmait, pedig Pünkösd még csak május utolsó napján lesz. Az őszirózsa is onnan kapta a nevét, hogy ősszel virágzott, de nyár végén már az is virágban pompázik.
A május eleji fagyos napjaink: a Pongrác, Szervác és Bonifác sem hoztak fagyokat, csak egy kissé hűvösebb volt az idő, s a frissítő záporoknak meg egyenesen örültünk, mert a hirtelen érkezett tavaszi melegben sok helyütt a földön repedések keletkeztek a szárazságtól.
Most, amikor a palántázás már javában folyik, ismét csak esőre várunk. Helyenként van is zápor, zivatar, máshol pedig várat magára az eső. Megfigyeltem, hogy míg az egyik faluban még esik, a szomszédságában száraz marad a talaj. Ahogy a mondás tartja: „mintha elvágták volna”. A hordókba gyűjtött esővíz a veteményes kert gyakori öntözése folytán hamar kifogy, pedig sokkal jótékonyabb a növények számára, mint a csapvíz. A nagy szárazság csak a szúnyogszaporulatnak nem kedvez. Mégis annyi van belőlük, hogy még az estét sem kell megvárni, s már nem lehet fedetlen kézzel, lábbal a kertben dolgozni.
Kellene az eső, de a meleg is. A kánikula ugyan várathatna még magára, de ha már itt van, nem tudjuk elküldeni. Főleg nem „melegebb éghajlatra”. A kutyáink pedig áshatják maguknak a gödröt, hogy abba feküdjenek a „kutya” nagy melegben.

2009. május 19.

Torma Zsuzsanna
230
Torma Zsuzsanna - 2009. május 22. 11:40:30

Köszönöm, kedves István, hogy ezt az írásomat is elolvastad. Amikor írtam, nem is gondoltam éppen rá, hogy "szakértő" szemek is látják majd!!

Üdv.:Torma Zsuzsanna
SmileSmile

298
keni - 2009. május 22. 10:15:26

Kedves Zsuzsanna !

Mintahogyan írod, valóban megváltozott az időjárás az utóbbi évtizedekben, lassan mindig rosszabbra fordulván.

Én nem tulajdonítanék neki csillagközi behatást, hanem inkább arról van szó, hogy a Föld elnépesedett, és az urbanizáció melléktermékei tönkreteték a biosz- és a citosz-férát, a szennyezések felborították az egyensúlyt. Valóban minden rohan, és felgyorsult. Nincs tavasz, és ősz is alig már...
Szegény földhözkötött növények nem tudnak alkalmazkodni, félre állni, hűvösbe menni, mindent el kell szenvedniük. Azon csodálkozom hogyan bírnak még alkalmazkodni, és védekezni ilyen 'rohanásban' a hőség és a nap megváltozott ion és ibolyántúli súgárzásának gyors hatására...? Már lassan flborul a bioritmusuk, és azt sem fogják tudni, mikor minek kell nyílnia !!!

Tisztelettel és szeretettel !

Kenéz István Wink

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.