Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jéga Szabó Ibolya: A szegénység elleni küzdelem napján.


Gondolatok sokasága kavarog agyamban. Olyan sokféle szegénység van. Gyermekként megéltem a szegénységet, időnként belecsusszantunk a mély szegénységbe is, pedig sem anyánk sem apánk soha nem nyitotta be a kocsma ajtaját, és nem füstölte a levegőbe a pénzt. Akkoriban mindenki szegény volt a háború utáni évtizedekben, mert még a hatvanas években sem ettünk nagy kanállal. Így azután mi gyerekek ezt tudomásul vettük, és nem szégyenkeztünk miatta. Volt elképzelésünk a gazdagságról, hallottuk a felnőttektől, hogy a nyugati határon túl már élnek gazdagok, és mi azt képzeltük, hogy ott mindenki jólétben él, és gyönyörű házakban laknak. Már csak azért is, mert a határ közelében élve, volt egy nagy lehetőségünk, egyszerűen cukorkához jutni. Kiálltunk az országút szélére, jöttek a külföldi autók, mi integettünk nekik, és viszonzásul, kidobáltak rágót, cukorkát, néha csokit. Látva ezt nagy adakozást, azt gondoltuk, hogy nyugaton mindenki gazdag, és autót vezet. A gyerekek szép ruhában járnak az iskolába és szendvicset visznek tízóraira, nem zsíros kenyeret, mint mi, vagy három kiflit, aminek akkor darabja 40 fillér volt, és fizetéskor kapott két forintból vettük, a maradék nyolcvan fillért elherdáltuk egy picike csokira. Ennyi volt a zsebpénzünk. A falu vezetőinek a tudomására jutott ez a cukor koldulás, és a hangos bemondón kihirdették, hogy tilos az országút mellett kidobott édességeket megenni, mert mérgezettek. Mi csak nevettünk ezen, és továbbra is vidáman szopogattuk a könnyen szerzett cukorkákat. Mindig csak egy cipőt koptattunk, és nagyon vigyáztunk rá, mert ha elszakadt, nem biztos, hogy kaptunk másikat. Volt dolga a cipésznek, az agyonhordott, sokszor varrt és talpalt cipőinkkel. Egy ünnepi ruhánk volt, egy sötétkék rakott szoknya fehér blúzzal, kék nyakkendővel, később pirossal. Nyáron volt egy kis nyári ruhánk, egy kis szandálunk ünnepre, hétköznapon a tornaórai fekete klottgatyát hordtuk a fehér atlétával, és a lábunkon díszelgett a kinőtt tornacipő, amit elől kivágtak, hogy ne nyomja a lábunkat. A fiúktól csak copfunk és a begumizott szárú tornanadrág különböztetett meg bennünket, de mi ezt nem bántuk, felszabadultak és boldogok voltunk mindannyian. Szabadságban és szeretetben éltünk, nem sóvárogtunk a szebb és jobb után, hiszen nem is ismertük.

Nem úgy, mint a mai, mély szegénységben élő gyermekek, akiknek szobájában az egyetlen értékes kincsük a tv minden műsorával a gazdagságot hirdeti, ezer reklám zúdul a jobbról a szebbről álmodozó elé, míg anyja azon gondolkodik, hogy mi a fenét főzzön ebből a kevéske pénzből. Még szerencse, ha az iskolában jár neki a szégyenteljes ingyen ebéd, mert lehet, hogy aznap az az első étel a szájában. A suliban a szegény gyerek legtöbbször a hátsó padban ül, mások által megunt és levetett ruhában jár, és lelkében ott forr a düh mindenki ellen aki jobb ruhákat hord, a saját szülője ellen, aki nem képes munkát találni, és retteg, hogy egyszer az utcán találja az egész család magát, és ő "intézetissé" válik. Érzi, hogy ő másodrangú, látja maga körül a kirekesztettséget a gazdagabb világból, és a végén már maga sem becsüli saját magát, és az ördögi kör bezárul. Legtöbbször úgy érzi, hogy a szülei számára nyűg, mert elkeseredett anyja szájából egyre többször hangzik el, hogy mi a fenének hoztalak benneteket a világra. Egyre többet csavarog, az otthon már rég nem a meleg családi fészek, megkeresi a sorstársait, és együtt múlatják a délutánokat az estéket semmittevéssel, csavargással, pláza téblábolással, és egyre jobban nő benne a sóvárgás a jobblét után. Míg egy nap a bandavezér megmutatja a pénzszerzés ügyes módját.

Ettől kezdve ezek a gyerekek a társadalom peremére szorulnak és többszörösen kirekesztetté válnak. A szegénnyé váláshoz manapság nem sok kell: elegendő mindkét szülő munkanélkülivé válása, egy szerencsétlen válás, vagy súlyos betegség, sőt valamelyik szülő alkoholizálása stb.

"Nagyon súlyos és egyre súlyosbodó probléma a szegénység Magyarországon, a lakosság 14, a gyerekek 25 százaléka él jelenleg a szegénységi küszöb alatt az uniós mérce alapján-" mondta Ferge Zsuzsa az MTI riporterének.

Jéga Szabó Ibolya
1423
Jega - 2010. november 19. 08:51:48

Sajnos Person ez az írás, és minden ami a szegénységgel , főként a gyermek szegénységgel kapcsolatos, mindig aktuális. A világ sokat változott Krisztus óta, de mi emberek nem sokat, az önzés, harácsolás, uralkodni vágyás megmaradt bennünk.

1423
Jega - 2010. október 25. 15:40:30

Kedves Judit visszaadtad az önbecsülésem, mert erről az ÁFÁ-ról mindig megfeledkezem, pedig hát mindenütt ott van, a sárga csekkel, a bolti vásárláson, és már el is fogyott a nyugdíjam.A nyugdíjasok zöme szegény és szépen óvatosan és kis igényűen osztják be a havi járandóságukat. A legtöbb nem tud spórolni a nyugdíjas évekre, mert a gyerekek taníttatása, és az önálló életbe segítése felemészti a tartalékaikat. Üdv. Ibolya

686
T Pandur Judit - 2010. október 25. 12:35:00

Kedves Ibolya!
A nyugdíjasok is adófizetők! Az ÁFÁ-t /Általános forgalmi adót, ami a legtöbb árucikknél 25%/ minden magánszemély fizeti. A szoc. segélyes is, a saját tőkéből élő milliomos is, a nyugdíjas is. Ez is befolyik a költségvetésbe. A nyugdíj majd negyedrésze azonnal visszafolyik. Erről szeret mindenki "véletlenül" megfeledkezni! Ezzel szembeállítva egymással a korosztályokat. Amíg az egyre szegényedő, "élősködő" nyugdíjasokat utálják, addig sem foglalkoznak azzal, hogy a "párt közeli cégek" hogyan csapolják meg milliárdokkal az adófizetők pénzét.

Judit

1423
Jega - 2010. október 25. 11:14:39

Kedves Judit Köszönöm ezt a hozzáértő hozzászólást. Úgy érzem, hogy sokunk látja reálisan a nem éppen rózsás helyzetünket. Az adófizető pénzével , azzal a kevéssel sem bánnak jól, igyekeznek, de az kevés. Nagy bajnak látom azt is, hogy kevés az adó fizető, mert sok a nyugdíjas , a munkanélküli és ehhez jönnek még az eltartottak. Tiltakozunk, és tiltakoznak máshol is a nyugdíj emelés ellen, de nincs más megoldás, emelni kell. Az szomorú nálunk, hogy az átlag életkor is alacsony, sok ember beteg már hatvanéves korában. A franciák is tiltakoznak, pedig 80 év az átlagéletkoruk. Nehéz ezt a gondot jól megoldani, a melyik ujjamat harapjam meg esete ez. Üdv. Ibolya

686
T Pandur Judit - 2010. október 25. 10:14:09

Kedves Ibolya!
Nagy érdeklődéssel olvastam a cikkedet. A szegénység a "rendszerváltás" után úgy lepte el az erre felkészületlen családokat Magyarországon, hogy sokan soha többé nem találtak kiutat belőle. Azóta is egyre többen élnek egyre szegényebben, főként a nagycsaládosok, az egyszülős családok, nyugdíjasok, gyerekek, hajléktalanok, munkanélüliek, az elszegényedő középosztály, a cigány etnikumhoz tatozók.
A szociális háló leépítésében eddig minden kormány nagy buzgalommal vett részt. Az egekbe dicsért ún. Bokros-csomag utáni években a jóléti közkiadások GDP-n belüli aránya jobban csökkent, mint ami a GDP kismértékű emelkedéséből az egyszerű aritmetikai összefüggések alapján következhetett volna. (TÁRKI, 1998)
Sok ember szemében az adórendszer egyetlen lehetséges, és elfogadható oka a szociális háló fenntartása és fejlesztése. Mégis erre jut a legkevesebb. Már unjuk az egyre szajkózott szlogent, hogy "nincsen elég pénz a költségvetésben erre". Az esztelen, felelősség nélküli pazarlásra, ami már évtizedek óta a választók bögyében van, arra mindig akad elég pénz.

Judit

1423
Jega - 2010. október 24. 14:08:51

Köszönöm kedves Gyöngyi a hozzászólásodat. A szegénység nálunk növekszik, egyre többen kerülnek bele a hitelcsapdába, és egyre több a munkanélküli. Ám van öröklött szegénység is a mély szegénységben élők között, itt a gyermekek már nem látnak dolgozó felnőttet, a megélhetés összes forrása a segély és a lopás. Azt mondják, hogy nem halat kell osztani, hanem halászni kell megtanítani ezeket az embereket, de ehhez is pénz kell, idő kell, mert itt már kevés az, hogy a hálót a kezükbe adjuk, meg kell mutatni, hogy kell azt használni. Üdv. Ibolya

1119
tatos - 2010. október 23. 23:01:40

Kedves Ibolya.
Szomorúan és egyetértően olvastam el a cikkedet.
Nem is tudok mit írni csak azt, hogy egyre szomorúbb leszek. Azonkívül egyre erősebb bennem a félelem. Hiába próbálok azokon segíteni, akik rászorulnak és ide-oda adakozni helyzetemhez mérten, ha egyre több és több segítségre éhes száj nyílik meg. Ezzel párhuzamosan egyre jobban nő a közbiztonság hiánya.
Gratulálok cikkedhez. Sok sikert kívánok Szeretettel Gyöngyi.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.