Torma Zsuzsanna: Fogságban vagyok! (2011. augusztus)

(és ez a valóság)

Nem is olyan régen a gazdik cicatestvéremet és az idősebb cicákat, akik tavaly még szoptattak is engem, egy ládába raktak és egy ideig nem láttam őket. Csak a nyolc cicakölyök volt a közelemben, akik tavasszal születtek. Ebből kettő gyönyörű fehér színű kölyök az enyém volt, de a többinek is enni adtam, amikor az anyukájuk nem lehetett velük.
Csapdába ejtettek engem is, nem sokkal utána, hogy a többit elvitték az udvarból. Egy láda volt felállítva a hátsó udvarban, és alatta egy tálkában az étel, amit nagyon szerettem. Nem vettem észre, hogy a láda ki van támasztva egy fadarabkával és nem figyeltem a zsinegre sem, ami a fadarabkához volt kötve. Amikor elkezdtem enni az ételt, a láda hirtelen rám borult. A ládát lefedték és megkötözték, hogy ne tudjak kiszabadulni, így töltöttem el egy éjszakát, miközben sírtam és hívogattam a kölykeimet. Reggel aztán át akartak tenni egy másik, tiszta ládába, de sikerült egérutat nyernem, mert nem voltak elég ügyesek a gazdáim.
Most azonban úgy alakult, hogy a ház tetején található nyitott kicsi ablakon én is bementem a másik fehér cicatársammal együtt, és a padláson találtuk magunkat. A padlásról néztünk lefelé, és a gazdasszony csalogatására lejöttünk a nyári konyhába, ami ismerősnek tűnt, mert télen ott laktunk a többi cicával. Lejöttem én is, miközben nem sejtettem, hogy baj lesz belőle! A gazdiék bezárták a hátsó bejárati ajtót és a pinceajtót is, így nem tudtam elmenekülni. Felmásztam a falon és a kiutat kerestem a plafonon keresztül, de többszöri nekifutásra sem sikerült elmenekülnöm. A gazda ruhával megfogta a fejemet és a hátamat és a gazdasszony segítségével ismét egy ládába kerültem, amit gondosan lekötöttek. Utána betettek valahova és hamarosan elindultak velem. Hosszú ideig hallottam, hogy zúg valami, és közben esett az eső. A gazdasszony szavait hallottam, ahogy nyugtatgat engem, hogy nem lesz semmi baj, miközben én a kezdeti sokk után sűrűbben kezdtem nyávogni. Aztán egy ismeretlen ház ismeretlen ajtaján vittek be engem és a gazdi megint letakart egy ruhával, majd egy szúrást éreztem a hátsómban, és hamarosan egészen megnyugodtam. Azt még láttam, hogy a gazdik elmentek és otthagytak engem. A többire már nem emlékszem, csak arra, hogy megint otthon vagyok, a nyári konyhában és ismét csak a ládában vagyok, aminek a teteje le van kötve. Gyenge vagyok, és a nyakamon egy furcsa, kemény valami van, ami eddig nem volt ott. Egy idő után már a fekvésből fel tudok ülni, de csak nézek magam elé és az a valami csak nem jön le a nyakamról.
A gazdasszony igen gyakran rám nyitja a nyári konyha ajtaját, és kedvesen szólongat azon a néven, amire valószínűleg elkeresztelt, mert gyakran hallottam tőle. Nem tudom, hogy még mit mond, de érzem, hogy a hangja megnyugtató, ám én mégsem tudok megnyugodni. Hiszen a nyakamon lévő valami nagyon akadályoz a mozgásban. Az elém tett tálkákban víz, tej és finom ennivaló van, érzem az illatát, és már nagyon éhes is vagyok, de csak kellő távolságból figyelem az élelmet. Már nincs bizodalmam a gazdáim iránt, hiszen kétszer is csapdába ejtettek.
Gazdáimtól mindig is tartottam, nem tudtak megsimogatni azóta sem, hogy testvéremmel együtt a házhoz kerültünk. Amikor megtaláltak, még kicsik voltunk. Meg is haraptam annak a kezét, aki megfogott minket. Sokáig nem is mertünk lejönni a padlásról, ahova felszaladtunk.
De a kedves gazdik hívogatására utóbb mégis előbújtunk, mert közben éhesek lettünk.
Így telt el hosszú idő, és mára már nem szaladtunk el az etetős tálkától, de mindig megvártuk, hogy a gazdik kellő távolságba kerüljenek, és csak akkor láttunk neki az evéshez.
Amíg a többiek távol voltak, a nyolc kölyökből négy eltűnt, velük az én kis kölykeim is, akik eléggé betegesek is voltak. A gazdasszony gyakran megfogta és megmosdatta őket valamivel, utána és is megmosdattam őket. Nem tudom, mi lett velük, talán a szomszéd farkasölő kutya fogta meg őket? A megmaradt négy kis kölyök addig hozzám csatlakozott, amíg az anyjuk újból elő nem került.
Második fogságba esésem már az után volt, hogy a többi cica is visszakerült a házhoz. Engem jó darabig figyeltek a gazdik, és úgy láttam, hogy aggodalmaskodnak, biztosan azért, hogy engem még nem sikerült elfogniuk és elvinniük. De én is próbáltam folyton résen lenni!

Most itt vagyok a nyári konyhában, már két napja, és nem tudom, meddig kell még itt maradnom. De az biztos, hogy ha a gazdik kinyitnák a láda tetejét és az ajtót is, örökre elszaladnék, és többé nem jönnék vissza.
Ezt persze a gazdik is biztosan tudják, ezért nem engednek ki engem. De látom, hogy nem bánt senki, és a gazdasszony nehéz helyzetemet kihasználva többször is megsimogatja a hátamat és azzal a valamivel körülvett fejemet. Nem igen tudok ellenkezni, így ha nehezen is, de tűröm a simogatást. A tejből már lefetyeltem nagy nehezen egy kicsit, de az ételhez még nem nyúltam hozzá. Pedig a gazdasszony kicserélte az etetős edényt és friss reggelit tett bele. De én még mindig nagyon félek, és néha nyávogok is. Ilyenkor a gazdasszony mindig rám nyitja az ajtót és kedvesen szólongat és nyugtatgat. De amíg ide be leszek zárva, addig nem tudok nyugodtan lenni. Várom, hogy újra szabadon futkározhassak a kertben és pihenjek az udvar zöld füvén, ahogy azt megszoktam.
Hiszen szabadnak születtem! Remélem, hamarosan vége lesz a rabságomnak! És vagy megszelídülök egy kicsit, vagy még vadabb leszek! Ezt még nem tudom. De biztosan jó dolog lehet szelídnek lenni, hiszen a többi cica annyira örül, amikor a gazdik megsimogatják őket, miközben a gazdik is mosolyognak.

Torma Zsuzsanna

2011. július 29.
230
Torma Zsuzsanna - 2011. augusztus 04. 08:43:11

Kedves Viola és Tara!

Örülök, hogy a cica szemszögéből írt gondolataim Nektek is tetszettek és hitelesnek érzitek!
Azt remélem, hogy az állatbarátok, köztük a macskaszeretők is ugyanígy át tudják érezni.
Félre ne értsétek! Ezt a cicát is (akár csak a testvérkéjét) muszáj volt lefedve és lezárva tartani, másként nem tudnánk épségben visszavinni az állatorvoshoz. Amíg ezen nem leszünk túl (a cica és én), addig vele szenvedek nap, mint nap, és szeretnék inkább annyi nappal öregebb lenni, csak hogy már "szélnek ereszthessem" ezt a szegény állatot és szabadon szaladgálhasson a mezőn.

Szeretettel: Torma Zsuzsanna
Smile

1346
Tara Scott - 2011. augusztus 03. 20:41:03

Kedves Zsuzsanna!
Megint csak egy aranyos történetet hoztál. Nekem teljesen hitelesek voltak a cica gondolatai. Remekül átgondolt, stílusában is tökéletes.
Szeretettel gratulálok: Tara

277
farkas viola - 2011. augusztus 03. 19:55:24

Kedves Zsuzsanna!
Mindent átéreztem a cicák bőrén keresztül és nagyon tetszett a történet.
Te nagyon jó cica gazdi lehetsz, - rendet is tartasz - így az én "fogságomból" szívesen átköltöznék a Te fészekaljadba, ott legalább nyüzsög az élet.
Szeretettel: Viola

230
Torma Zsuzsanna - 2011. augusztus 03. 18:44:21

Kedves Joli és Szusi!

Örülök, hogy tetszett a cicás történetem.
Joli, sajnállak, hogy kellemetlen tapasztalataid fűződnek a macskákhoz! Nálunk nem jöhetnek be a nagyházba, csak a nyári konyhába, de oda is csak télen, ahol áttelelhetnek. Ott fűtünk a kazánban, és így nem fáznak meg.
Szusi, így gondolom, hogy a cicák mit érezhetnek. Szerencsére csak kettőt kellett (jelenleg egyet) fogságban tartani addigk, amíg varratszedésre nem visszük vissza, mert egyébként örökre elszaladna. Tavaly tavasszal került hozzánk a testvérével együtt ez a cica, akiről most írok, és ezt még nem lehetett megsímogatni, megfogásakor pedig karmolt és harapott. Az egyik lányom hozta haza őket az autószalonból, egyik autó motorházteteje alatt voltak.
Nem volt szívem elutasítani őket, amikor hazahozta, igaz, hogy nem is kérdezett meg előtte. De nem is tudtam volna őket megfogni és bárhova, bárkinek odaadni, mert rögtön felszaladtak a valamikori disznóól padlására, s onnan jöttek le nagy sokára enni, amikor már megéheztek. Sokat tudnék mesélni róla.

Köszönöm mindkettőtöknek, hogy olvastátok!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

2274
szusi - 2011. augusztus 03. 15:06:21

Aranyosan írtad le a cica szemszögéből a helyzetet. A mi cicánk is volt ilyen helyzetben. Ő, előtte is bújós volt, meg most is az.Imádom!

839
dominjoli - 2011. augusztus 03. 06:49:42

Kedves Zsuzsazsanna!
A cicákról irt történeted igen kedves.A szülői háznál nálunk is volt mindig egy macsaka.Bizony nem lopták a szivembe magukat.Egyik, még a fazékból a meleg csirkét is kilopta...
De kétség kivűl kedves, hasznos állatok, és bizonyára van lelki világuk.Kedvesen irtál erről.
szeretettel Jolán

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.