Pataki Katalin: Az öreg tölgy ajándéka (2011. szeptember)

Végre magam mögött tudhatom a falut a póznáival együtt. Pár évvel ez előtt, úgy nézett ki a település, mint a vakondtúrás. Vezetékek tömege a föld alatt, és föld felett. Gyalogos embert alig látni, nincs kitől megkérdezni:- „Tessék mondani, merre visz az út…?” Játszó gyerekek sem verik fel a falu csendjét. Maguknak valók lettek a kutyák is a keskeny utcákban. Barátságtalanul viselkednek az ismeretlen vándorral. Az autók benzin szagában élnek. Az orrukat képtelenek használni, arra amire való. Nehéz sora van a vándornak. Nem szívesen látott vendég. Az utcai csapokat is lezárják, takarékosság címén. Hadd szomjazzon szegény bolondja! A két lábon járó, hírmondónak rég befellegzett… Hová lett a szép, ízes magyar beszéd? Ez van!
Az autó lassan halad a gyümölcsös és a szőlősorok között, fölfelé a hegyekbe. A vasvázasnál balra kanyarodik, majd átjut a hídon. A kapaszkodó után, rátér a földútra. Az vezet be a Gera-tanyára. A terepjárót öt különböző kutya fogadja, egymás hátán ugrálva. Pontosan tudom, hogy mi vár rám, ha kiszállok. Miközben a fejüket a kezem alá tolják simogatásért, az összes saras lábukat a ruhámba törlik, ezek a drága jó kutyusok. Öltönyben meg sem jelenhetnék, az az egy biztos! Átszabnák az éles körmök. A pitvarban megjelenik, gyermekkori barátom: Balázs.
- Szia! Gyere velem a Ferge-rétre! Itt hagyom az autót, és gyalogában megyünk tovább. Szép csendes időnk van.- nagy léptekkel haladok át az udvaron. A kutyák, mint egy fátyol úgy jönnek mögöttem.
- Annyira azért nem sietünk, hogy egy kávé ne férjen bele.- kicsi ház, kicsi konyhájában illatozik a fekete. Régi tanya, nagyapai örökség. Balázs lelkiismeretesen toldja-foldja. Sok közös emlék fűz ide. Más volt akkor az időszámítás! A gond a felnőtteké volt, a nyuszi fogás a miénk. Minden csapdakészítést ismertünk. Apám ráncolta a homlokát, anyám meg örült, hogy telik a fazék. Balázsék szénája sem állt jobban. Az emlékezésbe belecsörög a mobil!
- Jó, rendben, mindjárt indulok!- barátom a hátára veszi a kabátot és az ajtóból visszaszól.
- A kulcsot tedd a helyére, nem tudom mikor jövök. Sajna egyedül mehetsz a Ferge-rétre. Ez egy ilyen világ lett!- az udvaron, most rajta ugrálnak a kutyák. A rozzant autó hátsó ülését ellepik a boldog ebek. Tudják a betyárok, hogy hova megy a gazdi. Magamra maradtam, bár nem egészen így gondoltam a napot. A csészét elöblítem, ajtót bezárom, a kulcs a láda alá kerül.
A kiskaput beteszem. Örülök, hogy száraz az út a bakancsom alatt. Hallom a fácán rekedt hangját. Könnyen lehet, hogy a rókával perlekedik. A Kalyinka-kútnál, fölfelé haladok, a Nyelvelő mellett. Szépen elfoglalják a területet a tölgyfa csemeték. Valamikor, földművelést folytattak rajta. Most egy új magasles árválkodik a szélében. Csupasz kukoricacsutkák mindenhol. Jó illata van az erdőnek. Szép tiszta ez a rész. Nem fölkapott hely, amit a kirándulók tele szemetelnek. Akad itt minden, amire a vadnak szüksége van. Bal oldalt a Havas-hegy emelkedik, jobb oldalt a Tamás-bérc púposodik. A Havason tanyáznak a vadkanok, a másik oldalt az őzek szökellnek, öblös hangon riasztanak. Nagyon tudják a magukét mondani. A szajkó hangja jön a domb mögül. Holló repült fölém a Káva-tetőről. Sok éve ott a fészke. Jól érzik magukat ezen az embermentes területen. A Világos-hegyet, agyon szemetelik a kirándulók. A flakonoktól kezdve a törött üvegekig akad minden. Aztán csodálkozunk, ha lángra kap az erdő, száraz avarja. A felelőtlenségnek, mindig ára van.
A vizesárokban ágaskodik a sárga gyűszűvirág, és itt nyílt a gérbics is. Látom a pázsitos nőszirom karcsú, hosszú leveleit is.
A Ferge-rét szélén megállok, szemügyre veszem, hogy nincs e vendége. A madarakon kívül nem látok és nem hallok semmit. A létrán fölkapaszkodok és elfoglalom a magaslest. Remekül lett összekalapálva. Jó szélvédett és kátránytetős. A kilátás csodálatos az egész rétre és a távoli hegyekre. Ma szép tiszta idő van. A fegyvernek is találok megfelelő helyet. Majd a körülmények eldöntik, hogy szóhoz jut e a nap folyamán. Itt lőttem az első disznómat, sok évvel ez előtt. Nem volt gyerekjáték! Okosak ezek a disznók. Gyorsan tanulnak, a helyzethez alkalmazkodnak. A nagyapámat is megrohamozta egy vadkan. Az agyarával fölhasította az alsólábszárat, majd a combot, és bele kapott a hasfalba. Egy életre szóló tanulsággal járt. A sebzett vad is támad az életért! A papával tanultam meg az erdőt járni, látni, hallani, tisztelni. Fél sikert jelent, ha tudunk a nyomokból olvasni. Azt vallom, hogy a jó vadász legnagyobb erénye a türelem!
A vad képes perceken keresztül kivárni, mozdulatlan. Tökéletesen elnyeli a környezet. A lövedék pedig türelmesen vár a sorára! Drága nagyapám, milyen sokat köszönhetek jóságodnak, türelmednek. Bizonyára az égi erdőn-mezőn vadászol ma is. Visszatérve a történethez:”A drótszőrű foxik nyomába szegődtek a sebzett és vérző disznónak. A dagonyán át, megkerülve a kutyákat, ismét az erdei úton állt a bosszúra szomjas vad. Oldalirányból rontott a vadásznak. Volt ott sergés-forgás, küzdelem a javából. A fegyver tusa megjárta a disznó száját. Hosszú percekre gazdátlanná vált a fegyver. Úgy tűnt, hogy a vadkan kerül ki győztesen. Ember és állat vére keveredett a csatatéren. Majd gondolt egyet a disznó és odébb lépett, tisztes távolságra. Ezt a pillanatot ragadta meg nagyapa, és lőtt! A gyalázatos az oldalára dőlt és mozdulatlan maradt. A félre vezetett kutyák is előkerültek, a gazdi körül csaholnak és időnként belekapnak a disznóba. Semmit nem értenek, hogy mi történt, alig félóra alatt. A hajtók is hamarosan megérkeznek a küzdőtérre…”
Időről-időre feltámad a szél és taszogatja a magasles oldalát. Susognak a tölgyfa levelek, sok érdekes hír repül át az erdő felett. Hangok keverednek egymással. Harangszó a repülőgépzúgással. Gyermekkorom óta sokat változott ez a Ferge-rét. Akad itt egy öregtölgy, ami nagyapám gyermekkorában is öreg volt. A Tóthegyesből jövet, alatta pihentük ki a fáradalmakat. Olyankor, nagyokat mesélt az I.világháború emlékeiről. A Csendes-óceánig meneteltek, s Vlagyivosztok polgármestere lett két évig. Majd alaposan elverték az oroszok és haza zavarták a hős katonát. A magyar haza, iszonyatosan messze volt. Kalandokban gazdag út vezetett vissza a szülői házhoz. Lojzi papa fiatalereje sokat elbírt. Keresett egy szívének való menyecskét és megházasodott. A család vagyonát szorgalmas munkával gyarapította, így akadt mit elvenni tőlük…
Csipkebokrok és kökénybokrok telepednek meg a réten. A közeli patakmeder is régen látott vizet. Lassan vízhiányossá változik a terület. Az erdőket foltokban vágják, gyorsan tovaszalad az esővíz. A két év előtti szárazságnak is maradtak nyomai. Egy róka settenkedik át a réten, szaglászik a levegőbe, zsákmányt keres. Fácán kakas rikácsol a Káva felől. A muflonoknak kedves helyük. Zuzmóval takart sziklák, napfény, árnyékot adó, hűsítő erdő adott a vad fejlődéséhez. Erős csigákat növesztenek, évről-évre. A különböző állatok sokasága jelzi a nyugodt környezetet. Sajnálom, hogy Balázs nem ülhet itt mellettem. Jól megalapozott barátság a mienk. A háborúban, bajtársak voltak a nagyszüleink. Az asszonyok is ápolták ezt a kapcsolatot. Nemzedékről-nemzedékre öröklődtek. A történetekben, mindig ott volt a másik, a jó bajtárs, akinek az életet köszönhették. Földet is egymás mellett vettek. Gyarapodott a gazdaság, és a gyerekek száma. Ma is sokat segítünk egymásnak, Balázzsal. A gyermekeink is őrzik a régi-régi legendákat, amelyek egyre patinásabbá lesznek. Most is megvannak az élet nehézségei, az ember a fejét kapkodja a kusza világban.
A tekintetem újra és újra magára vonja az öreg tölgy. Milyen tekintélyt parancsolóan áll ott, elkülönülve a többiektől. Egy biztos, hogy több mint kétszáz esztendős. Én sem vagyok mai gyerek, és a Lojzi nagyapa is régen járt erre az ő nagyapjával. Családunk nemzedékei tartják számon ezt a bizonyos tölgyet. Hozzánk tartozik. Az unokám is gyönyörű fotókat készített róla. Az évszakok változnak körülötte. Madarak százai születtek meg az oltalmazó ágak között. A szerencse is ott tanyázik benne. A bombák körülötte robbantak, és nem a feje tetején. Egyenlőre a motorfűrész is a szomszédos hegyekben visít. A szívem szakadna meg, ha látnom kellene a halálát!
Hideg és meleg áramlatok jönnek át a völgyön. Kicsit elidőznek a magaslesen, majd tovalibbennek a szél úrfival. Ismerős neszeket hall a fülem. Gyorsabban ver a szívem. Itt valami készül. Mintha disznó zörgetné a sűrű bozótost a tölgy takarásában. Az idegeim, teljesen megfeszülnek. Dübörög a vér a fejemben. A Remington már az első ág roppanásnál a kezembe csusszant. A szél mozdulatlan, a madár hangját se hallom. Egyedül a tölgyfa létezik számomra. Vonszolja magát az idő. Mikor akarja magát bemutatni az a valami? Disznó viselkedik így! Jobbra, balra pásztáz a tekintetem. Csak a szememmel követem az eseményeket. Az izgalomtól pirosodik az arcom. Egy hideg verejték csík szalad végig a gerincemen. Meddig vacakol az a disznó? Dugja már ki az orrát, hogy lássam kivel akadt dolgom. Egy bagoly száll föl a lombok oltalmából. Felettem repül, suhognak a szárnyai. Oda repül, ahová akar. Engem a másik titok érdekel! Ennek a disznónak kötélből vannak az idegei. Szépen eljátszadozik velem. Végre közeledik a zaj. A tölgy vaskos dereka mögött, fujtat a vad, csámcsogva túrja a földet. Makkot dézsmál a drágaság! Remélem nem sokáig! Látom az orrát, majd ismét tölgy lett belőle. A halántékomnál egy vízcsepp gördül le. Nem mozdulhatok. Itt a disznó a szemem előtt, hallom a szuszogását és nem látok belőle semmit. Az öreg tölgy tréfálkozik velem. A disznó lassan előjön a fa jobb oldalán. Jön, jön, jön, és még mindig nem látom a farát. Sárcsimbókok lógnak a sörtéin, ezüstszín szalad a hátán. A Havas-hegy remek búvóhelyet biztosít a magányosan élő remete disznóknak. Évente puskavégre kerül egy-egy példány. Valami kizavarhatta a dzsumbujból, vagy csak lakmározni jött kedve. Remek fények pásztáznak a réten. Minden porcikája jól látható, gyönyörködök is a látványban. Illemtudóan oldalra fordul, felkínálva a célzás pontos helyét. A lövedék, pörögve szét hasítja a levegőt és megáll az idő a disznó szívével együtt. Oldalára fekszik az óriási kan. Az öreg tölgy árnyéka takarja le.
Csurom víz az ingem. Zsebkendővel letörlöm a homlokom. A sarokban álló „Remire” mosolygok. Remek cimbora vagy, nem hagytál cserben. A tölgyfa derekánál ott áll valaki és rám néz. Hófehér haján, megcsillan a reggeli fény. Jobb kezével megpedri bajszát, és a felemelt balkezével felém integet. A levegő is megáll bennem, szemem se rebben. Meredten figyelek, alig hiszek a szememnek! A magas szikár ember mosolyog, majd elindul az öreg tölgyfához. Ráér nem sietős a dolga. A szemem a vadkant keresi, nem-e álmodtam az egészet. A disznó mozdulatlanul fekszik a tavalyi avaron. Még egy lépés és az öregúr eléri a tölgy vastag derekát. Még egyszer visszafordul és mosolyog, majd belép a hatalmas fa ráncos derekába. Lojzi nagyapa jelent meg ezen a varázslatos reggelen. Az öreg tölgy ajándéka az a remete kan, aki ott néz opálos szemekkel a távozó lelke után. Hatalmasat dörrent a fegyver, és a hang alig talált ki utat a Ferge-rét fogságából.
A magaslesről remegő lábakkal jöttem le. Óvatosan közelítettem a zsákmányhoz. Meglepetést mindig tudnak okozni. Egy erős bottal megbökdösöm, hátha mégis szaladni akar…Nem szalad sehová! A szájába berakom az utolsó falatot, majd leveszem a hercig kis kalapom. A jószág távozó lelkének a tiszteletet megadom. Ez a dolog egyik része, most jön a másik.
Bizonytalan léptekkel oda megyek az öreg tölgy, vastag derekához, és remegő kezekkel megérintem. Végig fut a forróság a jobb karomon. A tölgyfa körül erős örvény kerekedik, suttognak a levelek. Drága nagyapámat látom, és a homlokomat megcsókolja. A fejemet elveszem a tölgyfa redőkkel díszített, hűvös derekától. Ezen a csoda reggelen, közösen vadásztunk a Lojzi papával. Leülök a disznó mellé a földre és megtömöm a pipámat, szép lassan, megadva a módját. Lelket csiholok belé, és eregetem a füstöt. Kellemes pipadohány illat csomagol magába és a rég múltba révedeznek a gondolatok. Hálás szeretettel érzek az elődeim iránt. A gének rejtekében lakozik az ősi vadászszenvedély, és a tisztelet a természet iránt. A családi vagyon szertekószált a politika gyomos mezején, de az értékes tulajdonságok tovább örökítődtek az utódokban.
Így jár vadászni a földi mezőkön a dédpapa, Lojzi papa, és a drága jó édesapám. Ha majd nekem is lepereg az időm, az utódaim visznek vadászatra. Pontosan így fogom segíteni a dédunokámat, az öreg tölgy oltalmában, meglövi a remete vadkant. Az élet és a halál örökös körforgásban jár: Földi mezőkön- Égi mezőkön! A pipadohány elszállt szépen gomolyogva, föl a tölgyfa levelei közé. Rendbe teszem a kis öblös pipámat és dologra fel. Ki zsigerelem a disznót, ahogy a nagy könyvben meg van írva!
A Ferge-rét szélén feltűnik a drága barátom, jellegzetes járása. Messziről mosolyog és velem örül az értékes zsákmánynak. A vad kant körbe járja, feje búbját vakargatja:
„- Nagy mázlista vagy Te!-„ szeme csillogása árad felém.
- No jó! Az első két lába a Tiéd!- nyögdécselve vittük ki az autóhoz az agyarast.

Írta: Pataki Katalin
2319
Pataki Glica - 2011. szeptember 11. 11:31:27

Jolika- köszönöm, hogy olvastad. A paraszt családoknál kevés dokumentum maradt, ami a napjaikat mutatja meg!!
Az unoka nővérem mesélt a déd papánkról....
Szeretettel:Glica

839
dominjoli - 2011. szeptember 07. 13:21:49

Kedves Glica!
Jól esett olvasni, emléket állitó irásodat.Tiszteletem érte.
Szeretettel Jolán

2319
Pataki Glica - 2011. szeptember 06. 11:46:55

Zsuzsanna- Valóban találkozhattál ezzel a munkámmal is.
Gondoltam:"Pályáztatom!"
Az erdő jelenti az életemet...és az ÍRÁS!
Sajnos rohamosan csökken a vadon élő állatok élettere! Drámai mód szaporodnak a patkányok...félő, hogy járványok ütik föl a fejüket!
A kamionokkal behordott rongyok, szállodaként szolgálnak a patkányoknak, egereknek, rágcsálóknak. Azokat a magukra hagyott rongytelepeket SÜRGŐSEN! meg kell semmisíteni!
Az emberi felelőtlenség, kapzsiság határtalan.
Köszönöm, hogy Olvastad.
Szeretettel:Glica

2319
Pataki Glica - 2011. szeptember 06. 11:39:15

Szép napot kedves Tara!
Örülök, hogy ismét velem tartottál a "szellemvilágba!"
Nagyon kevés emlék maradt a déd szülőkről, ezt próbálom kiegészíteni....
Bővebbet a "Tűzkő Anna tragédiája" c. novellámban olvashatsz, ha van időd és kedved! Talán már olvastad?!
Szeretettel gondolok Rád:Glica

2319
Pataki Glica - 2011. szeptember 06. 11:33:35

Kedves Viola! Nagyon örülök annak, hogy egyre nyitottabbá válik előtted az életem. A déd és nagyszüleim életéből kevés dokumentum maradt. Földműves családban a MUNKA volt "divatban!"
Az arisztokrata, gazdag polgári családok napjairól, sokkal több levél, és fotográfia maradt....
Én a szerény lehetőségeimmel élve, Emléket állítottam Dédi tatának...
Örülök, hogy tetszik.
Szeretettel ölellek:Glica

230
Torma Zsuzsanna - 2011. szeptember 05. 13:01:04

Kedves Glica!

Ez a történet is már ismerős volt nekem. Mindig nagy beleéléssel tudsz írni erdei sétáidról, kalandjaidól!
Én is szeretettel gratulálok!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

1346
Tara Scott - 2011. szeptember 05. 12:40:58

Drága Glicám!
Fantasztikus történetet hoztál megint, kiváló stílusban. Éreztem az erdő illatát, hallottam a hangokat, és amikor a Tölgy mellett "találkoztál" Nagyapáddal, könnybe lábadt a szemem. Szeretettel gratulálok írásodhoz: Tara

277
farkas viola - 2011. szeptember 04. 16:24:03

Kedves Glica!
Nagyon jó, végig izgultam és mint egy filmen, láttam is mindent. Élmény volt olvasni.
Szeretettel: Viola

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.