Pataki Katalin: Az öreg tölgy ajándéka

Végre magam mögött tudhatom a falut a póznáival együtt. Pár évvel ez előtt, úgy nézett ki a település, mint a vakondtúrás. Vezetékek tömege a föld alatt, és föld felett. Gyalogos embert alig látni, nincs kitől megkérdezni:- „Tessék mondani, merre visz az út…?” Játszó gyerekek sem verik fel a falu csendjét. Maguknak valók lettek a kutyák is a keskeny utcákban. Barátságtalanul viselkednek az ismeretlen vándorral. Az autók benzin szagában élnek. Az orrukat képtelenek használni, arra amire való. Nehéz sora van a vándornak. Nem szívesen látott vendég. Az utcai csapokat is lezárják, takarékosság címén. Hadd szomjazzon szegény bolondja! A két lábon járó, hírmondónak rég befellegzett… Hová lett a szép, ízes magyar beszéd? Ez van!
Az autó lassan halad a gyümölcsös és a szőlősorok között, fölfelé a hegyekbe. A vasvázasnál balra kanyarodik, majd átjut a hídon. A kapaszkodó után, rátér a földútra. Az vezet be a Gera-tanyára. A terepjárót öt különböző kutya fogadja, egymás hátán ugrálva. Pontosan tudom, hogy mi vár rám, ha kiszállok. Miközben a fejüket a kezem alá tolják simogatásért, az összes saras lábukat a ruhámba törlik, ezek a drága jó kutyusok. Öltönyben meg sem jelenhetnék, az az egy biztos! Átszabnák az éles körmök. A pitvarban megjelenik, gyermekkori barátom: Balázs.
- Szia! Gyere velem a Ferge-rétre! Itt hagyom az autót, és gyalogában megyünk tovább. Szép csendes időnk van.- nagy léptekkel haladok át az udvaron. A kutyák, mint egy fátyol úgy jönnek mögöttem.
- Annyira azért nem sietünk, hogy egy kávé ne férjen bele.- kicsi ház, kicsi konyhájában illatozik a fekete. Régi tanya, nagyapai örökség. Balázs lelkiismeretesen toldja-foldja. Sok közös emlék fűz ide. Más volt akkor az időszámítás! A gond a felnőtteké volt, a nyuszi fogás a miénk. Minden csapdakészítést ismertünk. Apám ráncolta a homlokát, anyám meg örült, hogy telik a fazék. Balázsék szénája sem állt jobban. Az emlékezésbe belecsörög a mobil!
- Jó, rendben, mindjárt indulok!- barátom a hátára veszi a kabátot és az ajtóból visszaszól.
- A kulcsot tedd a helyére, nem tudom mikor jövök. Sajna egyedül mehetsz a Ferge-rétre. Ez egy ilyen világ lett!- az udvaron, most rajta ugrálnak a kutyák. A rozzant autó hátsó ülését ellepik a boldog ebek. Tudják a betyárok, hogy hova megy a gazdi. Magamra maradtam, bár nem egészen így gondoltam a napot. A csészét elöblítem, ajtót bezárom, a kulcs a láda alá kerül.
A kiskaput beteszem. Örülök, hogy száraz az út a bakancsom alatt. Hallom a fácán rekedt hangját. Könnyen lehet, hogy a rókával perlekedik. A Kalyinka-kútnál, fölfelé haladok, a Nyelvelő mellett. Szépen elfoglalják a területet a tölgyfa csemeték. Valamikor, földművelést folytattak rajta. Most egy új magasles árválkodik a szélében. Csupasz kukoricacsutkák mindenhol. Jó illata van az erdőnek. Szép tiszta ez a rész. Nem fölkapott hely, amit a kirándulók tele szemetelnek. Akad itt minden, amire a vadnak szüksége van. Bal oldalt a Havas-hegy emelkedik, jobb oldalt a Tamás-bérc púposodik. A Havason tanyáznak a vadkanok, a másik oldalt az őzek szökellnek, öblös hangon riasztanak. Nagyon tudják a magukét mondani. A szajkó hangja jön a domb mögül. Holló repült fölém a Káva-tetőről. Sok éve ott a fészke. Jól érzik magukat ezen az embermentes területen. A Világos-hegyet, agyon szemetelik a kirándulók. A flakonoktól kezdve a törött üvegekig akad minden. Aztán csodálkozunk, ha lángra kap az erdő, száraz avarja. A felelőtlenségnek, mindig ára van.
A vizesárokban ágaskodik a sárga gyűszűvirág, és itt nyílt a gérbics is. Látom a pázsitos nőszirom karcsú, hosszú leveleit is.
A Ferge-rét szélén megállok, szemügyre veszem, hogy nincs e vendége. A madarakon kívül nem látok és nem hallok semmit. A létrán fölkapaszkodok és elfoglalom a magaslest. Remekül lett összekalapálva. Jó szélvédett és kátránytetős. A kilátás csodálatos az egész rétre és a távoli hegyekre. Ma szép tiszta idő van. A fegyvernek is találok megfelelő helyet. Majd a körülmények eldöntik, hogy szóhoz jut e a nap folyamán. Itt lőttem az első disznómat, sok évvel ez előtt. Nem volt gyerekjáték! Okosak ezek a disznók. Gyorsan tanulnak, a helyzethez alkalmazkodnak. A nagyapámat is megrohamozta egy vadkan. Az agyarával fölhasította az alsólábszárat, majd a combot, és bele kapott a hasfalba. Egy életre szóló tanulsággal járt. A sebzett vad is támad az életért! A papával tanultam meg az erdőt járni, látni, hallani, tisztelni. Fél sikert jelent, ha tudunk a nyomokból olvasni. Azt vallom, hogy a jó vadász legnagyobb erénye a türelem!
A vad képes perceken keresztül kivárni, mozdulatlan. Tökéletesen elnyeli a környezet. A lövedék pedig türelmesen vár a sorára! Drága nagyapám, milyen sokat köszönhetek jóságodnak, türelmednek. Bizonyára az égi erdőn-mezőn vadászol ma is. Visszatérve a történethez:”A drótszőrű foxik nyomába szegődtek a sebzett és vérző disznónak. A dagonyán át, megkerülve a kutyákat, ismét az erdei úton állt a bosszúra szomjas vad. Oldalirányból rontott a vadásznak. Volt ott sergés-forgás, küzdelem a javából. A fegyver tusa megjárta a disznó száját. Hosszú percekre gazdátlanná vált a fegyver. Úgy tűnt, hogy a vadkan kerül ki győztesen. Ember és állat vére keveredett a csatatéren. Majd gondolt egyet a disznó és odébb lépett, tisztes távolságra. Ezt a pillanatot ragadta meg nagyapa, és lőtt! A gyalázatos az oldalára dőlt és mozdulatlan maradt. A félre vezetett kutyák is előkerültek, a gazdi körül csaholnak és időnként belekapnak a disznóba. Semmit nem értenek, hogy mi történt, alig félóra alatt. A hajtók is hamarosan megérkeznek a küzdőtérre…”
Időről-időre feltámad a szél és taszogatja a magasles oldalát. Susognak a tölgyfa levelek, sok érdekes hír repül át az erdő felett. Hangok keverednek egymással. Harangszó a repülőgépzúgással. Gyermekkorom óta sokat változott ez a Ferge-rét. Akad itt egy öregtölgy, ami nagyapám gyermekkorában is öreg volt. A Tóthegyesből jövet, alatta pihentük ki a fáradalmakat. Olyankor, nagyokat mesélt az I.világháború emlékeiről. A Csendes-óceánig meneteltek, s Vlagyivosztok polgármestere lett két évig. Majd alaposan elverték az oroszok és haza zavarták a hős katonát. A magyar haza, iszonyatosan messze volt. Kalandokban gazdag út vezetett vissza a szülői házhoz. Lojzi papa fiatalereje sokat elbírt. Keresett egy szívének való menyecskét és megházasodott. A család vagyonát szorgalmas munkával gyarapította, így akadt mit elvenni tőlük…
Csipkebokrok és kökénybokrok telepednek meg a réten. A közeli patakmeder is régen látott vizet. Lassan vízhiányossá változik a terület. Az erdőket foltokban vágják, gyorsan tovaszalad az esővíz. A két év előtti szárazságnak is maradtak nyomai. Egy róka settenkedik át a réten, szaglászik a levegőbe, zsákmányt keres. Fácán kakas rikácsol a Káva felől. A muflonoknak kedves helyük. Zuzmóval takart sziklák, napfény, árnyékot adó, hűsítő erdő adott a vad fejlődéséhez. Erős csigákat növesztenek, évről-évre. A különböző állatok sokasága jelzi a nyugodt környezetet. Sajnálom, hogy Balázs nem ülhet itt mellettem. Jól megalapozott barátság a mienk. A háborúban, bajtársak voltak a nagyszüleink. Az asszonyok is ápolták ezt a kapcsolatot. Nemzedékről-nemzedékre öröklődtek. A történetekben, mindig ott volt a másik, a jó bajtárs, akinek az életet köszönhették. Földet is egymás mellett vettek. Gyarapodott a gazdaság, és a gyerekek száma. Ma is sokat segítünk egymásnak, Balázzsal. A gyermekeink is őrzik a régi-régi legendákat, amelyek egyre patinásabbá lesznek. Most is megvannak az élet nehézségei, az ember a fejét kapkodja a kusza világban.
A tekintetem újra és újra magára vonja az öreg tölgy. Milyen tekintélyt parancsolóan áll ott, elkülönülve a többiektől. Egy biztos, hogy több mint kétszáz esztendős. Én sem vagyok mai gyerek, és a Lojzi nagyapa is régen járt erre az ő nagyapjával. Családunk nemzedékei tartják számon ezt a bizonyos tölgyet. Hozzánk tartozik. Az unokám is gyönyörű fotókat készített róla. Az évszakok változnak körülötte. Madarak százai születtek meg az oltalmazó ágak között. A szerencse is ott tanyázik benne. A bombák körülötte robbantak, és nem a feje tetején. Egyenlőre a motorfűrész is a szomszédos hegyekben visít. A szívem szakadna meg, ha látnom kellene a halálát!
Hideg és meleg áramlatok jönnek át a völgyön. Kicsit elidőznek a magaslesen, majd tovalibbennek a szél úrfival. Ismerős neszeket hall a fülem. Gyorsabban ver a szívem. Itt valami készül. Mintha disznó zörgetné a sűrű bozótost a tölgy takarásában. Az idegeim, teljesen megfeszülnek. Dübörög a vér a fejemben. A Remington már az első ág roppanásnál a kezembe csusszant. A szél mozdulatlan, a madár hangját se hallom. Egyedül a tölgyfa létezik számomra. Vonszolja magát az idő. Mikor akarja magát bemutatni az a valami? Disznó viselkedik így! Jobbra, balra pásztáz a tekintetem. Csak a szememmel követem az eseményeket. Az izgalomtól pirosodik az arcom. Egy hideg verejték csík szalad végig a gerincemen. Meddig vacakol az a disznó? Dugja már ki az orrát, hogy lássam kivel akadt dolgom. Egy bagoly száll föl a lombok oltalmából. Felettem repül, suhognak a szárnyai. Oda repül, ahová akar. Engem a másik titok érdekel! Ennek a disznónak kötélből vannak az idegei. Szépen eljátszadozik velem. Végre közeledik a zaj. A tölgy vaskos dereka mögött, fujtat a vad, csámcsogva túrja a földet. Makkot dézsmál a drágaság! Remélem nem sokáig! Látom az orrát, majd ismét tölgy lett belőle. A halántékomnál egy vízcsepp gördül le. Nem mozdulhatok. Itt a disznó a szemem előtt, hallom a szuszogását és nem látok belőle semmit. Az öreg tölgy tréfálkozik velem. A disznó lassan előjön a fa jobb oldalán. Jön, jön, jön, és még mindig nem látom a farát. Sárcsimbókok lógnak a sörtéin, ezüstszín szalad a hátán. A Havas-hegy remek búvóhelyet biztosít a magányosan élő remete disznóknak. Évente puskavégre kerül egy-egy példány. Valami kizavarhatta a dzsumbujból, vagy csak lakmározni jött kedve. Remek fények pásztáznak a réten. Minden porcikája jól látható, gyönyörködök is a látványban. Illemtudóan oldalra fordul, felkínálva a célzás pontos helyét. A lövedék, pörögve szét hasítja a levegőt és megáll az idő a disznó szívével együtt. Oldalára fekszik az óriási kan. Az öreg tölgy árnyéka takarja le.
Csurom víz az ingem. Zsebkendővel letörlöm a homlokom. A sarokban álló „Remire” mosolygok. Remek cimbora vagy, nem hagytál cserben. A tölgyfa derekánál ott áll valaki és rám néz. Hófehér haján, megcsillan a reggeli fény. Jobb kezével megpedri bajszát, és a felemelt balkezével felém integet. A levegő is megáll bennem, szemem se rebben. Meredten figyelek, alig hiszek a szememnek! A magas szikár ember mosolyog, majd elindul az öreg tölgyfához. Ráér nem sietős a dolga. A szemem a vadkant keresi, nem-e álmodtam az egészet. A disznó mozdulatlanul fekszik a tavalyi avaron. Még egy lépés és az öregúr eléri a tölgy vastag derekát. Még egyszer visszafordul és mosolyog, majd belép a hatalmas fa ráncos derekába. Lojzi nagyapa jelent meg ezen a varázslatos reggelen. Az öreg tölgy ajándéka az a remete kan, aki ott néz opálos szemekkel a távozó lelke után. Hatalmasat dörrent a fegyver, és a hang alig talált ki utat a Ferge-rét fogságából.
A magaslesről remegő lábakkal jöttem le. Óvatosan közelítettem a zsákmányhoz. Meglepetést mindig tudnak okozni. Egy erős bottal megbökdösöm, hátha mégis szaladni akar…Nem szalad sehová! A szájába berakom az utolsó falatot, majd leveszem a hercig kis kalapom. A jószág távozó lelkének a tiszteletet megadom. Ez a dolog egyik része, most jön a másik.
Bizonytalan léptekkel oda megyek az öreg tölgy, vastag derekához, és remegő kezekkel megérintem. Végig fut a forróság a jobb karomon. A tölgyfa körül erős örvény kerekedik, suttognak a levelek. Drága nagyapámat látom, és a homlokomat megcsókolja. A fejemet elveszem a tölgyfa redőkkel díszített, hűvös derekától. Ezen a csoda reggelen, közösen vadásztunk a Lojzi papával. Leülök a disznó mellé a földre és megtömöm a pipámat, szép lassan, megadva a módját. Lelket csiholok belé, és eregetem a füstöt. Kellemes pipadohány illat csomagol magába és a rég múltba révedeznek a gondolatok. Hálás szeretettel érzek az elődeim iránt. A gének rejtekében lakozik az ősi vadászszenvedély, és a tisztelet a természet iránt. A családi vagyon szertekószált a politika gyomos mezején, de az értékes tulajdonságok tovább örökítődtek az utódokban.
Így jár vadászni a földi mezőkön a dédpapa, Lojzi papa, és a drága jó édesapám. Ha majd nekem is lepereg az időm, az utódaim visznek vadászatra. Pontosan így fogom segíteni a dédunokámat, az öreg tölgy oltalmában, meglövi a remete vadkant. Az élet és a halál örökös körforgásban jár: Földi mezőkön- Égi mezőkön! A pipadohány elszállt szépen gomolyogva, föl a tölgyfa levelei közé. Rendbe teszem a kis öblös pipámat és dologra fel. Ki zsigerelem a disznót, ahogy a nagy könyvben meg van írva!
A Ferge-rét szélén feltűnik a drága barátom, jellegzetes járása. Messziről mosolyog és velem örül az értékes zsákmánynak. A vad kant körbe járja, feje búbját vakargatja:
„- Nagy mázlista vagy Te!-„ szeme csillogása árad felém.
- No jó! Az első két lába a Tiéd!- nyögdécselve vittük ki az autóhoz az agyarast.

Írta: Pataki Katalin
2319
Pataki Glica - 2011. november 04. 07:28:03

Kedves Veronika örülök, hogy odatelepedtél a magaslesre, és éberen szemlélődtél.....
A Dédi-mamának is emléket állítok "Tűzkő Anna tragédiája"c. írásomban. Itt is olvasható....(azt sajnos nem tudom, miként lehet föllelni!)
Szeretettel ajánlom Figyelmedbe, ha nem olvastad.
Szép őszi napokat kívánok:Glica

2319
Pataki Glica - 2011. november 03. 07:21:26

Kedves Zsuzsanna!
Szerintem, minden munka addig könnyű, amíg mások végzik helyettünk!
Korábban, már "megbeszéltük" miért vállalok férfi szerepet a novelláimban.
Köszönöm, hogy értékes, szép gondolataiddal kiegészítetted a munkám.
Az író egyik adottsága, hogy szívesen vállal új szerepeket az életében, az Alkotás érdekében!( a gondolat határtalan)
SZABADSÁG!!! korlátok nélkül...

Szép őszi napokat kívánok:Glica

2319
Pataki Glica - 2011. november 03. 07:11:19

Kedves Violám! Köszönöm, hogy érdeklődéssel Olvasod a munkáim.
"Az öreg tölgy ajándéka" a Nimród Újság Pályázat Fő díját hozta nekem!
Szakmailag is meg kell felelni a Zsűri szigorú elvárásainak. A pályázat jeligés!! Ha férfi szerepet vállalok, egyenrangú leszek....Csilla lányom lektorálja szakmailag a munkámat. (Erdész-Vadász Technikus)
Ha kész vagyok a történettel, akkor következik Csilla értékes véleménye. Mindent megbeszélünk szakmailag...rengeteget tanulok!
Ja és a pipa...még cigarettára sem gyújtok!!!
Örülök, hogy tetszett az írásom.
Szeretettel ölellek:Glica

230
Torma Zsuzsanna - 2011. november 02. 19:01:32

Kedves Glica!

Te már tudod, hogy én olvastam ezt a gyönyörű vadásztörténetet régebben, és azt is tudod, hogy nagyon tetszett! Nekem is furcsán hangzott, ahogy a vadkan leterítése után pipára gyújtottál. De úgy rémlik, mintha mindez egy vadászember élménye lett volna, csak Te írtad meg helyette. De azt is el tudom képzelni, hogy Temagad is képes voltál mindezt megtenni: lőni, pipára gyújtani és kizsigerelni a vadkant is. Hiszen azt is csak úgy kell csinálni, mint amikor a háziállatként nevelt disznót kibelezik. Én ilyen gyermekkorom óta sokszor végignéztem, és ha muszáj volna, talán én is meg tudnám csinálni.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

277
farkas viola - 2011. október 31. 23:51:26

Kedves Glica!
Az állam is leesett az írásod nyomán. Páratlanul szép a történet, a Tőled megszokott módon, de hogy Te voltál a vadász és utána Te gyújtottál pipára is? Aztán belezni a disznót?
Csak itt hüledezek. Ez mind Te vagy? A Nagyapáddal a találkozás az rendben, elképzelhető, el is hihető. Örülök, hogy olvashattalak.
Szeretettel: Viola

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.