Pataki Katalin: Gyűrűzni, meggyűrűzni

Vadászok nyelvén: - „…élővadbefogás révén többféle tájékoztatást nyújthat a vadgazdának. Tudományos célt szolgál világszerte a madárgyűrűzés is, s a meggyűrűzött madarakból többször kerül vadászkézre egy-egy példány, amit mindenki köteles illetékes helyre, a Magyar Madártani Intézetbe eljuttatni.-”
Ám akad az emberek életében is egy jelentős pillanat, amikor Isten Szent színe előtt, a kedvesük újára húzzák föl az arany karikagyűrűt:-„Fogadalmat tesznek, hogy jóban, és rosszban kitartanak egymás mellett…”-
Azon ritka férjek közé tartozom, akit kétszer is meggyűrűzött a kedvese.
Ezt a különös történetet szeretném most elmesélni…

- Gyere Attila, foglalj helyet a kandalló előtt, hiszen jólesik a meleg, ebben a zord téli időben… rég láttunk már ennyi havat. Igaz? Az ember közérzete is jobb, ez így van rendjén. Eszembe jutnak a gyermekkor, feledhetetlen pillanatai…hatalmas szánkózások a „kecskefeljárón” De régen is volt! Most, itt jár a karácsony a kertek alatt, égnek az Adventi gyertyák, és az unokáknak vesszük az ajándékokat! De’ mi újság a szerkesztőségben, álljátok e még a sarat?!
- Úgy álljuk, mint kukorica a jégverést, vagy mint a drótszőrű foxi a sebzett disznót!- válaszol egy nagy sóhaj kíséretével a férfi. Kezével legyint egyet a levegőbe.
- Van egy üveg Kékfrankos Rosém, megkóstoljuk? A vőm borpincészetéből kaptam! Úgysem te vezetsz hazafelé. Márta asszony talpraesett teremtés, elbír a nagy hóval is…- a vadászok egyszerre nevetnek föl. Jó ismerik egymás „oldalbordáit.” Két pohár kerül a tölgylevelekkel hímzett asztalterítőre, máris csobog a hegyoldal zamatos nedűje, az üvegpoharakba. Koccintanak a múltra, a jelenre, az egészségükre!
A fotöly rúgója nyikkan-pattan egyet, amikor gazdája beletelepszik, kiadós súlyával. Gyuri, az utóbbi időben, kevesebbet mozog, fájnak az ízületei, a látása sem a régi…ám a fiatalos jókedvét azt megőrizte. Remek hangulatot teremt maga körül, ha egyszer mesélni kezd…
- Furdalja az oldalad a kíváncsiság, ugye?!- a vén cimbora, mélyen beletúr a szürke szakállába, szemében ott csillog a huncutság. Szándékosan húzza az időt, előkészíti a „ terepet.”-
- Így igaz, ahogy mondod. Tudod mindig kíváncsi voltam a gyűrűk titkára, amelyet hétpecsétes titokként őriztél. Ha kérdeztek, egy különös mosoly volt a válasz, nem több. Lassan jubileumot ünnepelünk, ezer esztendős barátságunkkal, ám én sem ismerem a valódi történeted…- Attila tekintete a vadászfegyvereken pihen meg, amelyek az üveg vitrinbe vannak bezárva. A sorban ott pihen három, muzeális értékű, régi golyós. A tűz fénye játszik a gravírozott vaddisznókon, és a „csaholó” kutyákon. Szépen kivitelezett művészi munka. A levegőben ott vibrál a pillanat, bármikor tovalibbenhet a titokkal. A vadász cimbora, mozdulni sem mer, szemében különös fény csillan. Türelmesen vár, mint aki tudja, hogy nagy zsákmány birtokosa lesz hamarosan. Gyuri szemközt foglalt helyet a zöld bársonnyal kárpitozott fotölyben. Lassan végig simogatja ritkuló fehér haját, és jönnek a szavak, szépen, sorban:

„Fiatalok voltunk, és szerelmesek. Miénk volt a virágos rét, az erdő minden csodája. Karolina hosszú vörös hajával játszott a szellő, s az illatos, bársonyos bőrét simogatta a reggeli nap fénye. Olyan a látvány, mintha egy igazi tündér járta volna velem az erdőket, réteket, hegyeket, völgyeket. Osztálytársak voltunk a gimnáziumban, ám az élet közös irányba terelgetett minket. Érettségit követően, irány: Sopron –Erdőmérnöki kar.- Akkoriban az járta, hogy katonaság után, házasodott a legény. Fehér menyasszonyi ruhában, oltár elé vezettem álmaim asszonyát. Karolina Igen-t mondott! úgy ragyogtak azok a gesztenyebarna szemek. A Nagytemplom ajtaján a Feleségemmel léptem ki a nagybetűs Életbe!
Nászútra a Mátrába mentünk kéthétre. A Hidegkúti vadászházban, feledhetetlen napokat töltöttünk. A gondnok és a felesége Terike, mindent megtettek, hogy –mint ifjú házasok- jól érezzük magunkat.
(A szállodák, meg sem közelítik azt a hangulatot, amelyet az erdők mélyén megbújó vadászlakok nyújtanak… a küszöbön túl, már a vadonba lép az ember.)
Terka naccsád, olyan lekváros buktákat sütött, hogy nocsak! Soma, a szürke csacsi költött minket, kora hajnalban. Ám jelezte az idegenek érkezését is, jobban, mint egy házőrzőkutya. A Tóthegyes vadban gazdag, zajos turistákban szegény terület -volt!-
Abban az időben, szakaszonként telepítették a fenyvesek, és tölgyesek nagy részét. Az ezüst derekú bükkfák alatt, cserkészni mentünk, késő délutánban. Remekül lehetett a távolba látni, az alacsony aljnövényzet miatt. Kellemes fuvallat kószált a fák között, cinkék rendetlenkedtek a fejünk fölött.
Néha egy repülőgép hangja dübörgött be a völgy fogságába, elég nehezen lelte meg a kivezető utat, és rohant a vasmadár után.
Augusztus utolsó hetében, erejüket próbáló gímszarvasokkal is találkoztunk, egy zsebkendő méretű tisztáson. Egészen közel mentünk a csatározókhoz, nem is zavartatták magukat, hogy közönségük akadt!
A csillagos éj leple alatt, vaddisznók csörtettek el mellettünk, és a Kávatető felé vették az irányt. A vadászház ablakából őzeket láttunk a réten, ám az éhes róka is arra lopakodott. Augusztusi hulló csillagokat számláltunk, a szentjánosbogarak lámpásait csodáltuk. Éreztem a szívemben, hogy jól választottam.
Sajnos a kéthét gyorsan tovaillant, és vele a KARIKAGYŰRŰM is! Fogalmam nincs, hogy mikor, hol veszítettem el!? Lényeg, hogy a városban pótoltuk a veszteséget. Az új gyűrűmbe is belegravíroztattuk az Esküvő dátumát, ám nem volt ugyanaz! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bántott a dolog. Különös szimbóluma lett a második gyűrűnek, az idő múlásával…
Szerencsénkre, azonos területen kaptunk állást, és szolgálati lakást, az Erdőgazdaságtól. A lakás minden igényünket kielégítette. Volt fürdőszoba, működő fekete telefon! Az udvarunk, pedig a virágos rét. A közelben egy patak hangja zúgott, morajlott hóolvadáskor.
Lelkiismeretesen vigyáztunk mindenre, amit ránk bíztak. Fa tolvajok, akkor is voltak!
Házasságunk harmadik esztendejében megérkezett a trónörökös kisfiam, Gyurika! Pompás legényke a legjavából! Aranyos pofija mindig mosolygott…
Két évre rá Katinkával bővült a családunk. A gyermekeink öröme, vidám nevetésük új színfoltot hozott az életünkbe. Gyorsan elérkezett az idő, hogy Gyurika, szeptemberben iskolába megy a közeli faluba. – majd rokonoknál lakik- Ebből az alkalomból a „nagy” fiam arra kért, hogy engedjem meg, hogy velem jöhessen kísérőnek. Olyan szépen kérlelt, -még az asszony is,- hogy engedtem a kérlelésnek.
Hajnalban a gyerek, menetkészen állt a cserkélésre! Zöld kalapját a fejbúbjára nyomta. Az orcája olyan piros volt, mint a szabolcsi jonatán alma.
Elől mentem én, ő meg szépen szaporázta a lépteit mögöttem. -Ekkor az apám jutott az eszembe, én is pont ennyi idős voltam…-
Iskolába menni nagydolog! A vadászat is az!
Golyós fegyvert, csak a tizennyolcadik születésnapjára kap a gyerek.
Csendesen cserkelünk, amikor egy muflon kos, nyeregfoltját pillantom meg a csipkebokor oltalmában, a Világos-hegy sziklákkal tarkított, déli lejtőjén. A felhők mögül kibukkanó napfénye megpihen a fehér folton, majd végig simogatja a jószág barna hátát, és az erős csigákon ringatózik. A drága apámtól örökölt fegyver már a vállamnál, a lövedék pörögve hasítja a levegőt, majd becsapódik a bal lapockánál. A barna gombóc egy hatalmasat ugrik, pattognak az apró kövek, recsegnek az ágak, és a madárnép riadt kiabálása takarja le a mozdulatlan zsákmányt. Tőlem azt mond a szajkó, amit akar…utólag.
Gyurika, szó nélkül letör egy színesedő tölgyfalevél ágat, az engedélyem után, ráhelyezi a lőtt sebre, amelyből lassan folyik a piros vér. Az utolsó falat a muflon kos nyitott szájába kerül. A legényke, mint férfi a férfinak, gratulál a remek zsákmányhoz. Meleg kis kezét az én lapát tenyerembe csapja. Milyen remek emberke az én fiam! A kalapjainkat levéve tisztelgünk e nemes vad távozó lelke előtt, s jó utat kívánunk az örökzöld égi mezőkön. A mozdulatlan jószág, opálos szemekkel néz a lomhán vonuló, habos felhők felé. A korzikai, ősi rokonok már várják! A közvetlen közelben egy harangvirág rezegteti meg apró, sötét kék csengettyűit.
A fiam rendkívül boldog, mindenben segédkezik, amire szükségem van. Azt már látom, hogy ebből a gyerekből, vérbeli vadász válik…
A levegő gyorsan melegszik, igyekeznem kell a zsigereléssel. Bontókéssel, fölvágtam a hasfalat, a medencecsontot átfűrészelve a hasüregből kifordítom a gyomrot, belsőséget. A főznivaló nemesebb részeket a gyerek nejlon zacskóba pakolta, majd a hűtőtáskától visszajövet, egy hirtelen mozdulattal, kiszúrta a gyomrot, amely fölött, már ott zümmögtek a zöldlegyek hadai…egy feketés, fényes bevonattal borított bezoár golyó került napvilágra. Mielőtt mozdulhattam volna, ebbe is beledöfött az elemében lévő gyerek. A gyomorból, kellemetlen bűz terjedt szét körülöttünk… ez a váratlan helyzet a fiamat is leállította. Rosszul lett a förtelmes szagtól! Minden olyan hírtelen történt! A srác kidobta magából, még a tegnapi vacsorát is. Könnyes szemeit törölgettem, majd a földről föl vettem a kalapot, és kitört belőlem a nevetés. Az én könnyeim is előkerültek, ezen pedig a fiam lepődött meg!- no ezt sem fogjuk elfelejteni!
Szépen túljutva a megrázkódtatáson, ismét a bűnös „gombócra” néztünk. Valami sárgán csillogott a közepében. Mi lehet az? Közelebb lépek, és egy aranygyűrűt emelik ki az erjedő kupacból. Nagyon meglepődtünk, hogy aranyat találtunk, pedig csak muflont hoztam terítékre! Tovább tisztogattam a váratlan kincset, egy föliratot vettem észre a belsejében: az én házasságkötésem dátuma! Most lett csak igazán nagy az örömöm. Ez itt a megtalált Karikagyűrűm!!
Fölkaptam a gyereket, és össze-vissza csókoltam az arcát, és táncra perdültem vele, mint egy eszelős! Ha ő nincs itt velem, és nem „rendetlenkedik” soha nem találom meg az elveszett Karikagyűrűt! Nekem eszembe nem jutott volna, fölvágni a büdös gyomrot, az erdő vadjai majd eltakarítják…azért tanulsága mégis van a dolognak: A gyerek az gyerek! Kiszámíthatatlan, hirtelen cselekvő „emberke!”
- A betyár mindenit! Ez aztán az igazi vadászkaland!- Attila a combjára csap a nyomaték kedvéért. Fenékig üríti poharát. A kandallóban, fahasábokat rak a szunnyadó parázsra. Zöldeskék tűz lángok kapnak életre, vidám táncot lejtenek. Tovább duruzsolnak a fák, és a nyárról mesélnek…
- Várj, van folytatása is!- inti további türelemre a mesélő. Ő is fenékig üríti poharát. A borosüveget, teli cimborája váltja föl…

„Aznapra végeztünk a vadászattal. Mindent rendben hagytunk magunk után, úgy siettünk haza a legrövidebb utat választva. Otthon a konyhában, egymás szavába vágva meséltük el, hogyan találtunk kincset! Az asszony, és Katinka szájtátva hallgatták a hihetetlen történetet. De mi csak a legvégén mutattuk be a karikagyűrűt! Karolin, akkor lepődött meg igazán, amikor a sajátszemével olvasta a gyűrűben a vésetet.
Másnap, ünneplőbe öltöztünk, autóba ültünk, visszamentünk abba a templomba, ahol az esküvőnk zajlott. Csendes léptekkel végig haladtunk a bordó szőnyegen, (egy- két öregasszony gyanakodva ránk nézett, majd valahová a messzeségbe...) Az oltár előtt, a kis dobozból előkerült az eredeti gyűrű, amelyet az ujjamra húzott a kedves feleségem. Ismét megcsókoltuk egymást. Az élet vándor tarisznyájába gyűjtöttünk egy újabb, kedves emléket. Így lettem kétszer „meggyűrűzve!”
Klári sógornőm elvállalta a gyerekeket három napra, mi pedig elutaztunk Hidegkútra. Legnagyobb örömünkre, az ismerős házaspár nyitott ajtót, a kopogtatásunkra…”

- Nagy mázlista vagy kedves barátom!- mondja, hahotázva Attila. A könnye is kicsordul nevettében.- Egy szót se hinnék az egészből, ha nem lenne két karikagyűrű a kezeden!
- Én se, ha te mondtad volna el ezt a nem mindennapi vadásztörténetet!- Gyuri hangjában volt valami különös hangsúly…a Vadászember, márcsak ilyen! A két pohár ismét összecsendült, és fenékig ürítették.

Tiszta, hideg idő van odakint, ismét szállingózik a hó. Csikorog a hó az autó kereke alatt, beáll a garázsba…majd holnap reggel hazaviszi a gazdáját. Már a Hold leskelődik be a szobaablakon, későre jár.
A konyha irányából, kellemes illat érkezik a szobába. Odakint az asszonyok lekváros, és túrós buktát sütöttek, közben odalett egy fél üveg muskotály. Remekül érezte magát a két asszony, hiszen Karolin elmesélte, (sütésközben,) hogy miként került elő a férje elveszett karikagyűrűje… A két házaspár nemcsak a közeledő Karácsonyt ünnepelte, hanem több évtizedes barátságot is. Ez már életük végéig kitart. Aggodalomra pedig semmi ok, hiszen a „fiatalok” is összejárnak alkalomadtán.

Írta: Pataki Katalin
277
farkas viola - 2011. december 24. 04:20:16

Kedves Glica!
GRATULÁLOK A DÍJADHOZ. Egyáltalán van olyan írásod, amivel nem nyertél?
Áldott ünnepeket kívánok szeretettel: ViolaPfft

2319
Pataki Glica - 2011. december 22. 07:52:21

Viola Drága! Köszönöm a jelzésed, így legalább "magamra" találtam!
Sok-sok Ünnepi puszit küldök!
Örülök, hogy tetszett a történet. 2011. NIMRÓD Irodalmi Díját hozta el nekem.

2319
Pataki Glica - 2011. december 22. 07:48:39

Zsuzsikám látod, még a novellám is eltud "veszni", hogy később Rátok találjon. (hát még egy aprócska gyűrű?)
Köszönöm a Kedvességed.
Szeretettel:Glica

277
farkas viola - 2011. december 21. 20:37:06

Kedves Glica!
Ámulattal és érdeklődéssel olvastam ismét, érdekes vadásztörténetedet. Ez a megtalált karikagyűrű tényleg hihetetlen, de mégis hihető.
Írtam az Üzenőfalra, hogy véletlenül itt van ez az írás.
Szeretettel gratulálok: Viola

230
Torma Zsuzsanna - 2011. december 20. 20:14:21

Kedves Katalin!

Valószínűleg véletlenül került a versek közé ez a szép történeted.
Örülök, hogy itt is olvashatom!

Gratulálok!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.