Torma Zsuzsanna: Megtalálni a munkában a valamikor játék hangulatát

„Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát” – Sütő András

Sohasem éreztem úgy, hogy a munka játék lenne számomra, mivel már kisgyermekkorban munkára fogtak. Elég korán kapát adtak a kezembe, hogy segítsek a felnőtteknek. Jól meg is figyelték, hogy a „gyereknek” hogyan áll a kezére a kapa nyele. Balkezes, vagy jobbkezes lesz. Ha lehet azt mondani, majdnem hogy előbb fogtam a kapa nyelét, mint a ceruza szárát a kezembe. Ceruzát nem igen ismertem egészen iskolás koromig, ahogy a mesekönyveket sem. A meséket, ha volt idejük a nagyanyáméknak vagy anyáméknak, elmondás alapján ismertem meg, velük együtt a népdalokat és a magyar nótákat is.
Emlékszem, hogy elégetett gyufaszál végével írtam az újság szélére azokat a nagybetűket, amiket megismertettek velem, ez kezdetben a nevem kezdőbetűiből állt. De néha akadt olyan átírótömb is, amit már nem használtak, később abba írogattam és rajzoltam, akkor már iskolásként. Akkor még nem tudtam, hogy honnan is került elő az átírótömb. Felnőttfejjel már tudom, hogy apám egyik unokatestvére bérelszámoló volt a tsz-ben és tőle származhatott. Ő volt az egyike azoknak, aki a tsz-tagok munkaegységét számította ki.
(Mikorra én már iskolás lettem 1959-ben, addigra már kialakulóban voltak, de 1961-re végleg „győzedelmeskedtek” a termelőszövetkezetek az országban.)
Akkor, gyermekfejjel egy kicsit úgy éreztem, mintha én is fontos lennék, hiszen már felnőtt emberek által használt tömbbe írogathatok – játékosan -, mint egy leendő irodista.
Ki hitte volna, hogy egyszer valóban az leszek és annyit írogathatok, hogy még bele is fáradok!
Az általános iskola elvégzése (1967) után ugyan nem sikerült egyik szakiskolába sem a felvételem a 4,6-os átlagom ellenére sem, ma már tudom ennek egyik okát. Tanító nénink az agronómus felesége volt, biztosan érdekében állt, hogy ne menjek el a községből, hiszen a termelőszövetkezetben kellett az utánpótlás, a fiatal munkaerő. Egy évig anyám helyett sokszor el is mentem a tsz-be dolgozni, amikor neki otthon sok volt a házimunkája és a háztájiban a kapálni való. Mentem a többi felnőttel szőlőt szüretelni, szőlőt trágyázni, kajszifa- és diófacsemeték körüli földet kapálni, ásni, de mentem télen a nádvágáskor nádat kötegekbe gyűjteni. Ezáltal a község településeinek nagy részét bejárhattam és megismerhettem.
Anyámnak és anyai nagyapámnak köszönhetően még sem maradtam tsz-munkás, mert egy évvel az általános iskola befejezése után felvételt nyertem a gyors- és gépíró iskolába. Amikor a gyorsíró tanár megmutatta, hogy milyen betűk papírra vetését kell megismernem és használnom, igen csak elcsodálkoztam! Olyan ákom-bákom írást még addig nem láttam! Az ismeret megszerzése nem volt ingyenes, hiszen havonta fizetni kellett a tandíjat. (A továbbtanulás előtti néhány hónapban a Vajüzemben dolgoztam, betanított munkásként, 14 és fél évesen 6 órában, majd 8 órában.)
1968 őszétől aztán elkezdődött a tanulás, és két év múlva sikeres vizsgát tettem. Közben egy év tanulás után munkát vállalhattam - a többi jól tanuló és szorgalmas osztálytársammal együtt 4 és 6 órában -, hogy a gépírást gyakorolhassam. Otthoni gyakorlás céljára a kölcsönzőből írógépet vittem haza. 1970 nyarától már irodában dolgoztam, 17 évesen teljes munkaidőben.
Kevés kitérővel mégis csak irodai alkalmazott, gépíró-adminisztrátor lettem, amiről még 14 éves koromban nem is álmodtam.
Igaz, hogy ismereteimet csak később, munkavégzés mellett bővítettem, amit egyik főnökömnek is köszönhetek, és annyira belejöttem a tanulásba, hogy idegen nyelvet (angol) is saját önszántamból kezdtem tanulni, amiben szintén örömömet leltem.
Végül is elmondtatom azt, hogy „a munkámban megtaláltam a valamikori játék hangulatát”, és nagyon sok papíros, no meg indigó fordult meg a kezemben és az írógépemben. Több mint 41 évig gyakoroltam a szakmámat és használtam a gyorsírást, róttam azokat az ákom-bákom különös karakterű betűket, amelyekkel nagyon sok gyorsíró füzetet írtam tele.

Írta: Torma Zsuzsanna

2012. február 8.
230
Torma Zsuzsanna - 2012. február 15. 14:30:26

Kedves Viola!

Köszönöm szépen hozzászólásodat!
Annyiban igaza lehet T. Pandur Juditnak, hogy amíg az ember még kisgyermek és iskolás, addig inkább játszana a tanulás mellett, minthogy a ház körül és a kertben kelljen segítenie a szüleinek. Én is így voltam, de muszáj volt dolgoznom!
A tanult szakmámat azonban mindig is szerettem és szívesen dolgoztam, pedig kezdetben nehéz munkavégzés volt a hagyományos írógépen a munka, aki így kezdte, az mind tudja, hogy egész nap gépelni fárasztó volt. Mert akkor se fénymásoló, se nyomtató nem volt, semmi sem tette könnyebbé a munkát.
Az már más lapra tartozik, hogy a munka mennyire van megbecsülve. Van ahol az enyémet is megbecsüték, van ahol nem. Ahol nem becsülték meg, ott szerencsére nem is kellett sokáig dolgoznom

Szeretettel: Zsuzsa
Smile

277
farkas viola - 2012. február 14. 09:43:49

Kedves Zsuzsanna!

Elrévedeztem az írásodon, mindent megértve, mert ha nem is pont így, de hasonlóan kínlódtam meg a kezdeti éveket.
Jól tetted, hogy leírtad, mert régen a munka volt az első, az után, vagy közben történhetett a tanulás. Ma már, nagyrészt készen kapnak a fiatalok, - nincs is becsülete a munkának - hiába, ez már más világ.

Megmosolyogtam Judit hozzászólásában az elején: "mindenki utálja a munkát"!
Ez igaz lehet - sajnos - meg is látszik a munkákon, pedig, szívvel-lélekkel és örömmel kellene dolgozni, csak ennek lenne értelme.

Szeretettel gratulálok: Viola

230
Torma Zsuzsanna - 2012. február 12. 15:59:47

Kedves Ida, Judit és Veronika!

Itt köszönöm meg mindhármótoknak kedves hozzászólásaitokat!
Ida, örülök, hogy írásom tetszett!
Igaz, hogy kis szeletke ez életemből, bár életem mérföldköveit azért röviden ismertettem benne.

Judit, igazad van, a mai fiatalok ha kikerülnek egy-egy iskolából, nem lehetnek biztosak abban, hogy abban a szakmában dolgozhatnak, amihez éppen értenek. Lehet, hogy még egy vagy több szakmát is el kell sajátítaniuk ahhoz, hogy keresettek legyenek a munkaerőpiacon!
Veronika, ha Te is tanyáról jártál iskolába, akkor Te is nagyon együttérezhetsz Velem. Én is féltem nemegyszer, mert voltak olyan osztálytársaim, akik rángatták az iskolatáskámat és néha még a könyvek is kipotyogtak belőle!
Örülök, hogy legalább nyugdíjas korodra megadatott, hogy azzal foglalkozz, amit szeretsz!

Köszönettel: Zsuzsa
Smile

686
T Pandur Judit - 2012. február 10. 17:09:08

Kedves Zsuzsa!

Bizony, nagyon találó idézetet választottál az alkotásod elejére!
Mindannyian szeretnénk megtalálni a munkában az alkotás, a játék örömét.
Sajnos az én tapasztalatom az, hogy sikerült elérni azt, hogy - kevés kivétellel - mindenki utálja a munkáját. Már csak a megélhetés kényszere tartja a többséget a munkahelyén, ha ez nem lenne, soha be sem tennék oda a lábukat többé.
Ennek okait hosszasan lehetne elemezni, ami talán egy - még ennél sokkal hosszabb - alkotás lenne...
Tényleg boldog ember vagy, mert Te megtaláltad a munkádban azt az örömöt, amit gyerekkorodban játék közben éreztél. Smile

Judit

2678
Emperor - 2012. február 09. 22:31:38

Kedves Zsuzsa!

Élvezettel olvastam életed egy szeletkéjét.
Színesen, hangulatosan írtad meg a szőttesbe szőve a gyermekkor emlékképeit is. Nagyon tetszett.

Szeretettel
Ida

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.