Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tóth Melinda: Élet és halál között - 3. helyezett (2012. március)

Amikor magához tért már tudta, hogy nem először van itt ezen a helyen. Oxigén maszkon keresztül kapta a levegőt. Mellkasa tele volt ragasztva EKG tappancsokkal, melyből mindenféle színű vezeték lógott. Vizelete egy katéteren keresztül, az ágy lábánál egy műanyag zacskóba ürült. Körülötte még mindig nagy volt a sürgés-forgás. Tudta, hogy az orvos, és a nővérek megint mindent megtettek azért, hogy túlélje. Infarktus megint: villant át agyán. Legutóbb lábon sétált be ide, hasonló panaszokkal. Most mentő szállította, eszméletlen állapotban.

Jobbra mellette egy orosz kiskatona feküdt, akinek gránát robbant fel a kezében. Lélegeztető gépen, éppen hogy csak vegetált. Balra tőle egy többször öngyilkosságot megkísérlő lány, aki a tizenhetet éppen hogy betöltötte. Keze és lába ki volt kötözve az ágyhoz, Mivel időnként heves görcsrohamok vették birtokba a testét így ön és közveszélyesnek számított. Az elkülönített helyiségben egy AIDS-es férfi feküdt. Körülötte folyamatos fertőtlenítés folyt és ügyeltek arra, hogy senki ne érintkezzen vele. Szemben egy sebészeti műtött, akit vastagbélrákkal operálták Hasfalra kiültetett végbélnyílása /sztómája/ volt. A sebészeti műtött mellett egy fiatalasszony foglalta az ágyat, akinek autóbalesetben tört össze az egész állkapcsa, medencéje. Ő szegény csak halkan nyöszörgött. A többi ágy még üresen várt ilyen és hasonló panaszos betegekre. Mondanom sem kell, épp elég teendőm akadt ennyi beteggel is, főleg kezdőnővérként.

Minden strapa ellenére szerettem itt dolgozni mert jó, kis összetartó kollektíva volt a miénk. Miközben a betegek állapota és sorsa belül szétszaggatott én lelkileg megerősödtem Eleinte nehéz volt feldolgozni a sok traumát és elmúlást. Később viszont meg kellett, edződnöm, különben nem az intenzív osztályon lett volna a helyem. Teendőim végeztével az osztály lecsendesedett. Már csak az éjszakai, szerényebb világítás volt felkapcsolva. Mielőtt leültem adminisztrálni a betegekkel történteket még egy pillantást vetettem az új jövevényre. Gondoltam elég nehéz, zűrös napja volt, biztosan elaludt már. Mindent rendben találtam körülötte. Az ágy mellől ellépve hirtelen megszólított, s arra kért maradjak még. Szeretne valamit elmesélni. Ígérjem meg, hogy nem fogom őt sem bolondnak nézni sem kinevetni. Leültem hát mellé egy székre és igen, a sejtésem beigazolódott. Arról a bizonyos halál közeli élményről kezdett beszélni. Amikor a baj megtörtént, fentről látta az eseményeket. Jól látta kétségbeesett, felesége arcát, aki hiába kiáltott segítségért, és próbálta felrázni, nem mozdult. Látta fiát, aki anyját vigasztalta, támogatta. Mindketten tehetetlenek voltak, míg a mentő oda nem ért Tisztán emlékezett a mentőorvosra, és a szavaira, aki újra próbálta éleszteni. Ő maga, abban a pillanatban megszűnt létezni.

Mikor kilépett testéből hatalmába vette egy könnyed lebegés. Nem érzett már sem szánalmat, sem kétségbeesést, sem hiányt, amit majd az itt maradottaknak hagy hátra. Lelkét a szeretet és a béke járta át. A sötétség, ami körülvette egy alagúthoz hasonlított, Tudta, ha azon elindul, hatalmas fényesség várja majd. Minden esemény, amit átélt másodpercek töredéke zajlott Lepergett előtte élete filmje. Minden mozzanat, amit itt a földi léte során átélt, olyan tiszta volt mintha most történne vele. Valahol élet és halál között lebegett, pille könnyen, halk zeneszó mellett az édes semmiben. Ilyen gondtalanságot, szeretetteljességet még soha nem élt át. Az út, melyen haladt, egyre világosabb lett. Szinte vonzotta a nagy fényesség. Érezte, ha odaér lassan véget ér élete. A fény azonban egyszer csak hirtelen megszűnt Testébe visszaköltözött az elszállt lelke. Amikor földi létéhez visszatért, kinyitotta szemét. Szinte azonnal ráeszmélt arra, hogy a hangok, a falak, amik körülveszik, ismerősek számára. Tudatosult benne, hogy nagy baj történhetett. Nem kapott onnan fentről több időt a lebegéshez. Pedig annyi olyan élethelyzetet látott a lepergett filmszalagján, amit szívesen megváltoztatott volna! Volt, amit elrontott, de nem fordulhatott vissza, hogy újra megpróbálja. Az idő nem ismeri a második esély fogalmát. Hiába akart mindent és mindenkit olyan biztosra és biztonságban tudni, mint a napfelkeltét és állandónak, mint a csillagokat, nem lehetett. Minden harcot meg lehet vívni, de van, amelyiket nem lehet megnyerni. Az ő harca is ilyen volt. A halálhoz közelebb kerülve értette meg igazán ezeket a dolgokat. Megszületünk, élünk, meghalunk. A halál is az élet része, bármilyen fájdalmas is az elmúlás tudata. A betegemet végighallgatva én is elgondolkodtam életről, halálról. A munkaidőm leteltével mosolyogva köszöntünk el egymástól a holnapi viszontlátás reményében.

Másnap ismét éjszakás volt a műszakom. Ahogy beértem az intenzív osztály ajtaján, valamiféle nyomás nehezedett rám. Valami megmagyarázhatatlan űrt éreztem magamban. A tegnapi infarktusos beteg ágya tisztára lett húzva. Kolléganőim a viziten elmondták, hogy betegünket reggel újabb szívroham érte. Körben teljesen elhalt a koszorúere. Menthetetlen volt. Ismét hiába dolgoztunk, küzdöttünk? Én hiszem, tudom, hogy nem. Nem volt hiába minden, mert egy paradicsom az a hely, ahová ő eltávozott. Ott van már a földöntúli létezés birodalmában.

Mindennek már 23 éve, de sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor egy beteg elmesélte, hogyan hagyta hátra, félelmeit, gondjait és lépett be egy csodálatos, magasabb szinten szervezett világba…

Írta: Tóth Melinda
3075
toth69 - 2012. március 05. 08:50:41

Kedves Ida!
Bizony sajnálkozni sokáig nem szabad.Ha minden egyes beteg gondját,baját úgy ahogy van ,át kellene érezni már lelki roncs lennék.Azért nem vagyok ám egy lelketlen,közömbös nővér,ne hidd.Ez a halál eset viszont rádöbbentett arra, hogy tényleg van valami földöntúli létforma,még ha sokan nem is hisznek ebben. Köszönöm, hogy olvastál és tetszett.
Meli Smile

3175
Morgen - 2012. március 05. 08:47:05

Kedves Melinda!
A témád fizikailag nagyon közel áll hozzám.
Őszinte csodálattal adózom a kórházak lélekkel megtöltött 'hangyáinak, kik egyben papok, társak, és gyógyítók.
Nagyon szépen megírt epizód.

Gratulálok!
Péter

2678
Emperor - 2012. március 04. 22:37:24

Kedves Melinda!

Lám, minden hivatásnak megvan a maga szépsége.Ez sem mindennapi dolog, amit a beteg elmondott Neked, s ezúttal nem sajnálkoztál felette, mert tudatában voltál, hogy egy szebb, csodásabb világba távozott.
Nagyon szépen megírt történet.
Gratulálok szeretettel!
Ida

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.