Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jártó Róza: Holnaptalanok - (2012. május)

Azt álmodta, hogy csöng az óra. Kiugrott az ágyból. Talán gyorsabban is mint akarta. Kis híján orra eset. Ott állt a kövön, mezítláb megzavarodva. Akkor fény gyúlt. Az éjjeli lámpát kapcsolta fel Péter, a másik ágyba fekvő.
- Rosszat álmodtál, vagy rosszul vagy. Csöngessek - kérdezte.
- Hagyd a francba. Megint otthon voltam - motyogta Imre.
Megpróbálta a lábait becsúsztatni a papucsba, hogy kimenjen a WC-re.
„Ha már felébredt elintézi a folyóügyeket is” - gondolta.
Csak ez a szédülés ne lenne. De volt. A falra tette a kezét, az mellett tapogatva kiment a klotyóra.
Több mint négy hónapja annak, hogy ide került. Tudta, hogy még két hónapot maradhat. Aztán mehet vissza a lakásába.
Az Állami Gazdaságtól vette meg az egyik, két helyiségből álló szükséglakást mikor az eladó lett. Nem sokat kértek érte. Igaz nem is ért sokat. Az egész telep két sor ilyen lakásból állt. Minden sorban 10-10, két helyiségből álló lakás volt. Igaz mindegyik előtt volt kiskonyha is építve. Az ablak alatti 10 x 4 méteres terület is az övé lett. Itt lehetett egy kis kertet csinálni. És mindkét épülettömb előtt volt egy ártézi kút. Onnan lehetett vizet venni. Az a Gazdaság tulajdona maradt. A vízért egy jelképesnek mondott összeget kellett mindenkinek havonta fizetni.
Voltak pénzesebb családok, akik két-három lakást vettek meg és nyitottak egybe. Így lettek a húsz lakásból, 10 család tulajdonában lévő társasház. Persze külön-külön. Amibe ő lakot ott négy család osztozott a 10 lakáson. Innentől tulajdonosok lettek, a Gazdaság meg szépen kivonult a felügyeletből.
Még a Gazdaság alkalmazottja volt, akkor levonták a fizetéséből a lakbért, amiben benne volt a villany, a víz és a lakbér is. Most ezeket neki kellett egyenként piroscsekken befizetni. Igaz, már nem is alkalmazott. Itt is divat lett a Kft. Szépen felszabdalták a Gazdaságot. A dolgozókat meg elbocsájtották. Őt is. Aztán volt akit valamelyik Kft alkalmazott, mint új dolgozót, új feltételekkel, de sokukat nem. Az asszony is elment. Elhagyta. Nem is bánta, sokszor mentek már egymás agyára. Sokat veszekedtek. Akkor ő elment. Berúgott és részegen alud el valamelyik árokparton, vagy valamelyik szalmakazal tövébe. Nem bánja az asszonyt. Ha akarná, akadna lakótárs. De nem akarta. Így is alig elég az a kis nyugdíj pár napra. A város úgy két kilométerre van. A legszélső kisboltba szokta megvenni az élelmet. Babot, borsót, hagymát krumplit. Egy kis rezsón főzött magának , nem minden nap, de sokszor. Ha megéhezett bekapott egy-két falat hideg paprikás krumplit, vagy bablevest. Kenyeret, csak néha evet. Eleinte adott a boltos hitelbe, de aztán nem. Sokszor elmaradt a törlesztéssel. Így ki lett onnan is tiltva. Ha vitt pénz kapott árút ha nem, nem. Akkor egy kicsit emeltek a nyugdíján. Ő meg többet ivott. Elmaradt a villany díjával. Kikapcsolták. Ezért nem tudta a rezsót se használni többet. Néha gyűjtött egy kis rőzsét. Téglára állította a lábast és abban főzte meg az ebédjét. Ez egy kis meleget is adott, így a nagy télben nem fagyot meg. Aztán jöttek a szociális gondozók. Rábeszélték, hogy feküdjön be a kórházba. itt meleg van és meg is fürdetik. Mindennap. Fel is szedett pár kilót, merthogy naponta háromszor is adnak enni. Először azt hitte elveszik a nyugdíját, a kórház miatt. De nem. Csak hatezer forintot vettek el. A csekkeket is befizették, a maradék pár forintot meg betették a szekrénybe és kulcsra zárták az ajtót. Ha kért adtak belőle. Már második éve jön be télire ide a kórházba. Kész szerencse, hogy akkor kivették az egyik veséjét. Így volt oka az orvosnak, hogy beutalja. Itt vészeli át a telet. Már másodjára. Igaz szóltak, hogy jövőre nem lehet jönni. Most feltáplálják, kicsit le is szoktatják az italról, de aztán neki kell talpon maradni. Egyedül. Sokat agyal azon, hogy mi vár rá otthon. Kéthetente a kórház kocsija kiröpítette a majorba, hogy nézze meg minden rendbe van-e az otthon körül. Rendben volt. A szomszéd vigyázz a lakásra. Ha kijön a kórházból szerződést köt vele. Napi egy tál meleg étel, télen fűtés és ha meghal a szomszédé lesz a lakás. Ő mégse erről álmodik. Az ő álmai ahhoz a régi lakáshoz szállnak. Álmaiban sokszor még a felesége hangját is hallja.
„Mégis csak harcolni kellett volna érte” - gondolta.
Már erre sincs ereje. Vagy akarata? Végül is mindegy. Mindjárt itt a kocsi, hogy haza vigye.
Mos már csak az maradt neki, az egyetlen biztos pont az életében. A lakás.
Azt a két kilométert hamar lezavarta a gépkocsi vezetője. Befordultak a ház sarkánál.
Ő kiszállt. Belépett az ajtó nyíláson. A sofőr utána.
- Imre Bá’ maga itt lakik - kérdezte elhűlve.
Még be se fejezte a mondatott két fickó állta el az ajtó nyílást. Imre akkor jött rá, mi is volt az a furcsa érzés. Nem volt ajtó a tokba. Csak egy nyílás.
A belső helyiségben matracok voltak a földön. Mindenfele italosüvegek. Szétdobált reklámszatyrok.
Megfordult a fény felé. Akkor kapta az első ütést. Még látta, hogy a sofőrgyerek a földön fekszik. Ő is lecsúszott mellé.
A kórházba tért magához. De többé már nem beszélt. Az ápolónő által, kanalanként adagolt étel kicsorgott a száján.
Már nem volt miért nyelni. Imre tudta, neki már nincs holnap.

Írta: Jártó Róza
2135
mami - 2012. május 21. 10:18:16

Kedves Rózsika!

Kedves Eszter!

Kedves Magdi!

Kedves Rózsika

és

Kedves Radmila!

Nagyon szomorú aktualitása volt az írásomnak. Egyik rokonomnak árverezték el az otthonát. Azt a kevés bármijüket meg amit meg tudtak menteni, ellopták. A puszta életükön és a rokonság szeretetén kívül semmijük se maradt.
Köszönöm, hogy olvastatok.

Szeretettel: Jártó Róza

2275
Radmila - 2012. május 14. 14:56:09

Kedves Róza, nagyon szomorú történetet írtál meg szépen.
Szeretettel gratulálok: Radmila

1403
titanil - 2012. május 07. 11:11:04

Kedves Róza!
Nagyon szomorú és valóságos történetet írtál. Sajnos egyre több ember kerül ilyen, vagy hasonló helyzetbe. Gratulálok írásodhoz!
Szeretettel: Magdi

499
magyareszter - 2012. május 06. 16:44:29

Kedves Róza!
Nagyon szomorú és sajnos valóságos, amiről írtál. Nem szabad megöregedni, főleg ha egyedül marad az ember.Sad((

Sok szeretettel Eszter

3300
kandracs roza - 2012. május 03. 15:25:37

Kedves Róza....most jól oda tettél nekem...de mit mondjak .Írásod csodás, az élet igazi durva oldalát mutatja be .Köszönet érte...gratulálok....RózaSad

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.