Csató Gáborné: A sors keze

Behozta a létrát az udvarról, hogy visszategye a függönyt az ablakra. Az egész ház ragyogott, időnként meg- megállt, hogy jólesően, elégedetten végignézzen a bútorokon, a padlón, a szőnyegeken. Olyan megnyugtató érzés volt, hogy ilyen szépen kitakarított. „Jöhet a Jézuska” – mosolyodott el. Végre egy év, amikor nem utolsó pillanatban kapkod a házi munkával. Hétvégén még egy kis kikapcsolódásra is lesz ideje. Az ablaküveg is csillogott, megpucolni tudta az asztal tetejéről is, de a függöny csipeszeit csak a létráról érte el. Ahogy letette a radiátor elé és elrendezte két ágát, megszólalt a telefon.

- Halló? Szervusz Zsuzsi. Nem, nem baj, hogy félbeszakítasz, legalább egy kicsit leülök… Persze, hogy készülök a szombatra. – A vonal túlsó oldalán egy női hang vidáman harsogta:
- Végül Magdi úgy döntött, hogy ugyanoda menjünk, ahol tavaly a te ötvenedik
születésnapodat tartottuk. Mindenkinek tetszett a svédasztal és hangulatos volt a tűzi- játékos torta.
- Ráadásul ajándékba adták – vette vissza a szót Éva. – Hű, de jó lesz, igazi csajos
buli. Végül Áginak is jó a szombat?
- Igen, úgyhogy együtt lesz a csapat. Erzsi is kapott kimenőt Lajosától. – Ezen a csípős megjegyzésen mindketten elnevették magukat.
- Akkor visszamerülök még egy kicsit a takarításba. Mindjárt készen leszek, csak felteszem a függönyt, s végre kifújhatom magam. Puszi nektek! – tette le a kagylót Éva.

Ritkán jutott idő találkozni a barátnőkkel. Régebben tervezgették, hogy hetente egyszer este kártyáznak, aztán a havonta egyszeri alkalomból sem lett semmi. Folyton csak a robot.
S persze mindig közbejön valami, de idén nyáron egy kivizsgálás miatt betegállományra kényszerült, ezért több szabadsága maradt, mint máskor. Szerencsére minden lelete negatív lett. Fejfájása azóta is gyakran jelentkezik, de világ életében fejfájós volt, így nem is foglalkozott vele többet. A megmaradt szabadság pedig jól jött december elején, a nagytakarításra. „Így mulat egy magyar asszony” – mosolygott újra magában. Nem is emlékszik mikor történt, hogy úgy alakult minden, ahogy eltervezte. Csak a következő perc nem szerepelt a tervekben.

A vendéglő földszintjén a ruhatár előtt kis asztalokat helyeztek el, székekkel, hogy az érkező vendégek ott várakozhassanak. Tulajdonképpen az egész földszinti rész csak erre szolgált, az étterembe fakorlátos, hangulatos kis lépcsőházban lehetett felmenni. Odakint korán megérkeztek a mínuszok, s a dupla ajtó ellenére betolakodtak, valahányszor valaki belépett az előtérbe. Zsuzsi és Ági az egyik asztalka mellett ült, s várták a többieket. Erzsi jött, valami csodaparfümöt szorongatott, nem is adta ki a kezéből.

- Sziasztok! – puszilták meg egymást jobbról-balról. – Csak az ünnepelt hiányzik és
persze Éva. Ő mindig késik, már megszoktuk – legyintett Erzsi.
- Na, ott jön a zebrán Magdi – hunyorgott kifelé az ablakon Ági.
- Helló lányok! A főnöknőm ma sem kímélt, alig értem ide – lihegte.
- Így jár, aki szombaton is dolgozik – ugratta Ági.
- Nem lehet mindenki szerencsés nyugdíjas – vágott vissza Magdi.

Levették kabátjukat, beadták a ruhatárba, közben sűrűn pislogtak az ajtó felé, Évát lesték, de egyelőre nem jött. Már minden kabát fogason lógott kis fém bilétákért cserébe, de az
„ötös-fogat” ötödik tagja hiányzott.

- Hat órától kilencig a miénk az asztal ugye Magdi? – kérdezte Zsuzsi.
- Igen. Már negyed hét is elmúlt. Mit csináljunk? – tépelődött az ünnepelt.
- Menjünk fel! Elnézést! Felkísérné a barátnőnket, ha megérkezik? Dobai névre van foglalva az asztalunk – fordult a hostesshez, majd vissza vendégeihez – gyerünk lányok, addig leülünk, a koccintással megvárjuk Évát.

Hét óra után koccintottak, Éva nélkül. Átadták az ajándékokat, Magdi kicsomagolta sorra a meglepetéseket. Közben gyakran néztek a lépcső felé, hátha felbukkan a hiányzó.
A kérdőjel egész este ott lebegett a fejük felett, s kicsit rányomta bélyegét a hangulatra. Csevegtek, csacsogtak, pletykáltak, nevetgéltek, sőt hahotáztak, de valahol, legbelül nyugtalanok maradtak. Mi történhetett Évával? Többször próbálták mobilján hívni, de nem lehetett elérni. Ki sem csengett. Gondolták valamiért kikapcsolta. Viccelődve találgatták, talán Brad Pitt csengetett be hozzá váratlanul, talán éppen a lottón nyert ötös találat összegét vette át délután, s azzal akarja meglepni őket, hogy limuzinnal érkezik, s persze felmerült, hogy talán valami baj történt, ami miatt nem tudott eljönni. Úgy tűnt ezen az estén már nem derül fény rá, miért maradt távol barátnőjük a várva-várt találkozóról.

Ági, Erzsi és Zsuzsi a kapunál álldogáltak, míg Magdi a virágosnál intézkedett. Közös koszorút rendeltek, a felirat szövegét már megbeszélték. Mióta megtudták, hogy Éva a nagytakarítás végén hanyatt esett a létráról és a fejét ért ütésbe belehalt, egyszerűen nem tudtak napirendre térni a történtek felett. Zsuzsit különösen sokkolta, hogy ő beszélt vele életében utoljára. Az egész képtelenségnek, egy szörnyű, kegyetlen álomnak tűnt, de sehogy sem lett vége. Ott álltak a temető előtt, az iszonyú hidegben, talpig feketében, végtelenül szomorúan.
Magdi jött, kezében a négy szál fehér rózsával. Ezt majd a szertartás elején külön odateszik Éva fényképéhez a ravatalozóban. A barátnők várakozóan néztek rá, s ő nem is húzta az időt a magyarázattal:

- Azért kértem, hogy gyertek hamarabb, mert félelmetes dologra derült fény.
A napokban tudtam meg én is és el kell mondanom nektek. – Egy pillanatnyi szünetet
tartva levegőt vett, Zsuzsi kérdezett közbe.
- Kitől hallottad? Miről van szó?
- Várj! Mindjárt elmondom, csak összeszedem a gondolataimat. A buli után másnap is többször próbáltam hívni szegény Évát, de nem sikerült. Végül délután a lánya, Eszter szólt bele a telefonba. Találkoztam vele személyesen, talán egy éve, hogy járt nálam, mert a számítógéppel akadt gondom és ő segített. Nagyon aranyos volt, nem fogadott el pénzt, de most nem erről akarok beszélni. Eszter zokogva mondta el, hogy mi történt édesanyjával. A keserű meglepetés és döbbenet után, ahogy összeszedtem magam, részvétet nyilvánítottam nemcsak a magam, hanem mindannyiunk nevében és kértem Esztert, hogy értesítsen a temetés időpontjáról. Ezt nagyjából tudjátok. – Egy pillanatra abbahagyta a mesélést, körbenézett barátnői szomorú arcán. Mindannyian lesújtva álltak, fekete kabátjukban, sáljukat igazgatva a jeges szélben, aztán három szempár ismét kérdőn tekintett rá, ő pedig nem kérette magát, folytatta:
- Képzeljétek, tegnap felhívott Eszter. Egy kis megkönnyebbülés hallatszott a hangján, bár szegénykém úgy érzem kissé össze van zavarodva. Mivel otthon történt a baleset – harapta be alsó ajkát – természetesen boncolást végeztek Évánál. – A szóra mindenki lehajtotta a fejét. – Az orvos faggatta Esztert, hogy nem voltak-e az édesanyjának fejfájásai, rosszullétei. Szegény lány nem tudta mire vélni a kérdéseket, míg végül tájékoztatták róla, hogy Évánál a boncolás során agytumort találtak. Mégpedig olyan stádiumban, hogy legfeljebb néhány hónapja lehetett hátra. Azzal vigasztalta a
lányt, hogy bármelyik pillanatban ágynak dőlve, keservesen, fájdalmaktól kínlódva,
kellett volna várnia, míg véget nem ér az élete. Azt mondta, hogy bármilyen furcsán is hangzik, Évával a lehetséges legjobb dolog történt. – Ahogy befejezte a történetet, megint barátnői arcát fürkészte.
- Nem hiába mondják, előfordul, hogy egy rossz dolog azért történik velünk, hogy ne
történjen még rosszabb – sóhajtott Erzsi.
- A legjobb persze az lenne, ha itt lenne köztünk. Viszont ezek szerint tényleg megnyugtatóbb, hogy így történt – nézett körül beletörődve, bólogatva Ági.

Közben elindultak lassan a ravatalozó felé. Nem szóltak többet, fejükbe próbált beleférni az új információ. Ahogy temetőben mindig megrohanják az embert a gondolatok élet és halál kérdéseiről, s hogy a sors mikor tesz velünk jót, vagy rosszat, vagy éppen fel nem foghatót?

CSATÓ GÁBORNÉ/Magyar Eszter

Budapest, 2011-09-09

499
magyareszter - 2012. május 25. 09:49:30

Kedves Veronika!

Magam részéről hajlok a semmi sem véletlen életfelfogáshoz. Van aki azt gondolja, hogy minden véletlen, lehetnek olyanok, akik a kettő arányában hisznek, vagy akik nem gondolkoznak ilyesmin. Lehet, hogy én kicsit többet agyalok ezen, mint kellene.Smile A sors szerintem meghatározza életünket, hiszen ha belegondolunk, már az is egy sors által meghatározott helyzet, hogy hova születünk. Nem is szeretnék filozofálni itt össze-vissza, nagyon köszönöm, hogy olvastad a történetemet és örülök, hogy tetszett, valóságosnak találtad.
Sok szeretettel Eszter

499
magyareszter - 2012. május 14. 21:43:24

Kedves Titanil!

Köszönöm, hogy olvastad a kis történetemet, s külön öröm, hogy lám a valóságban is megtörténhet, megtörtént hasonló eset. A fantáziánk nem tud lépést tartani a valósággal.Smile)) Nagyon örülök dicsérő szavaidnak, s hogy kitartó olvasója vagy a magazinnak.Smile))
Sok szeretettel Eszter

Kedves Ibolya!

Köszönöm, hogy elolvastad a történetemet, s külön köszönet, hogy írtál is nekem. Igen, szerintem is igaz, hogy rossz dolog azért történik, hogy ne történjen még rosszabb. A sors kezének szerepét életünkben elgondolkodtatónak tartom, sok történetet írtak már és még lehetne írni róla.Smile))
Sok szeretettel Eszter

Kedves Viola!

Köszönöm, hogy a nagy munka közepette szakítottál időt elolvasni a történetet. Örülök, ha hitelesnek találtad, s tetszett. Jó nagy fába vágtad a fejszét, lakásfelújítással, remélem június elejére készen leszel és jössz a találkozóra.Smile))
Sok szeretettel Eszter

277
farkas viola - 2012. május 14. 12:27:46

Kedves Eszter!

Nagyon örülök, hogy most, "véletlenül" bejöttem ide is, és elolvashattam írásod. Nekem igaznak tűnt, biztos, hogy volt már hasonló eset, de jól sikerült írás. Nagyon elfoglalt vagyok az utóbbi időben - lakásfelújítás - ezért keveset olvasgatok a gépen.

Szeretettel gratulálok: Viola SmileSadSmile

1423
Jega - 2012. május 14. 09:16:09

Kedves Eszter ez a történet akár igaz is lehetne, biztosan történt már hasonló valakivel. Erre mondják, hogy a dolgok mindig úgy jók, ahogy történnek.
Jól felépítetted, mert egyre kíváncsibban vártam a végkifejletet. Szeretettel Ibolya

1403
titanil - 2012. május 13. 08:43:14

Kedves Eszter!

Nagyon szépen építetted fel történeted. Jó volt olvasni az öt barátnő tervezett "csajos bulijának" előkészületeiről, s arról, hogy a barátnők még ha ritkán is, de találkoztak, kikapcsolódtak.
Szomorú, hogy rosszul végződött, de valóban sorsát nem kerülheti el senki, az élet számtalanszor bebizonyította.
Sajnos rokoni körünkben is előfordult, hogy a boncolás során állapították meg a hirtelen elhunyt rokonunknál, egy nagy tumor miatt sok szenvedéstől, fájdalomtól menekült meg.
Gratulálok írásodhoz!
Két éve folyamatosan olvasom a magazint, őszintén örülök, hogy ismét olvashatok szép írást Tőled.Smile
Sok szeretettel: Magdi

499
magyareszter - 2012. május 12. 16:37:58

Kedves Zsuzsa!

Köszönöm, hogy olvastad fantázia szülte történetemet. A sorsunkat sokszor nem magunk alakítjuk, kisebb irányváltoztatásokat el tudunk érni, de szerintem a főbb útvonalak ki vannak jelölve. Egyetértek Veled abban is, hogy szerencsére nem tudjuk mi vár ránk.
Szeretettel láttam hozzászólásodatSmile Eszter

230
Torma Zsuzsanna - 2012. május 12. 09:47:14

Kedves Eszter!

Nagyon megható a történeted, és én is egyetértek azzal, hogy a lehető legjobb történhetett Évával, hiszen rengeteg kínszenvedéstől szabadult így meg. Bár az is lehet, hogy az agytumor okozta nyomás is hirtelen halál beálltát eredményezte volna, mert már volt ilyen is sok a történelemben!
Talán jobb is, hogy előre nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk a következő percben!
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.