Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Álmok között - (2012. június)

Indulás előtt még utoljára kettesben tudtak tölteni néhány percet az ezredes irodájában. Tanár és tanítvány. Mindketten tisztában voltak érzéseikkel, mégsem lépték át sohasem azt a határt, ami a szolgálati fegyelmet sértette volna. A földi kiképzést Robin ezredes irányításával sajátították el az űrállomásra kijelölt, több országból származó, saját területükön kimagasló érdemeket szerzett fiatalok. Ingrid és Robin között találkozásuk első percétől kezdve vibrált a levegő, sokat küzdöttek ellene, míg érzéseiket sikerült baráti szeretetté redukálni. Mindazonáltal megőrizték feltétlen bizalmukat, őszinte tiszteletüket, megbecsülésüket egymás iránt. Most, mikor Ingrid holnaptól az űrállomáson fog szolgálatot teljesíteni, nem tudhatták, hogy valaha látják-e még egymást? Bármi megtörténhet, hiszen előfordultak már balesetek, de ezen túlmenően, a végtelen galaxisban, előre nem látható, veszélyes jelenségekkel, ellenséges űrlényekkel is találkozhatnak, amik végzetesek lehetnek kutatásaik eredményére, de akár az állomás személyzetére is. A helyzet mindent felülírt. Egymással szemben álltak, Robin két tenyere közé zárta Ingrid finom ujjait. Kezük találkozása, bőrük érintése többet jelentett lázas éjszakáknál, bár csak egyetlen pillanatig tartott.

A kutatócsoportok két földi évenként váltották egymást. Ingridék már a harmadik generációnak számítottak az űrkutatási programnak ezen a területén. A Marson kialakított állomáson órára lebontott munkaterv szerint teltek napjaik. Az előttük szolgálatot teljesítő kollégáik által elültetett növények szépen fejlődtek. Folytatniuk kellett a Mars bolygón a Földhöz hasonló életfeltételek létrehozását. Emellett feladataik közé tartozott a világegyetem további kutatása, távolabbi bolygókra való minél gyorsabb és egyszerűbb eljutás megoldása. Ebben is történt jelentős előrelépés. A teleportálás tökéletesítésével megoldódott, az élelmiszer és nitrogén készletek folyamatos pótlása, amiket korábban teherhajók szállítottak. Remélték, hogy végre sikerül adatokat beszerezniük az eddig megfejthetetlennek bizonyult, titokzatos, ezerszínű fénnyel vakító csillagról, amit Sors bolygónak hívtak. Nevét a feltételezésnek köszönhette, miszerint szerepet játszik az emberek életének alakulásában. Biztosat szinte semmit nem tudtak róla. Élő ember még meg sem tudta közelíteni, nemhogy felszínére tette volna lábát. A meghatározott programokon túlmenően általános élettani, csillagászati, földfigyelési, anyagtudományi kísérleteket kellett végezniük.

Azon a reggeli megbeszélésen Ingrid már majdnem elkezdte mesélni Sors bolygóról szóló, ijesztő álmát, de valami azt súgta neki, hogy hallgasson róla. Körbenézett, társai arcát fürkészte. Kicsit zavarban volt, de egyre biztosabban érezte, hogy nem oszthatja meg a többiekkel, amit az éjjel álmában látott és hallott. Összesen tizennyolcan éltek az állomáson, kilenc nő és kilenc férfi. Itt mindenki saját életét tette fel vállalkozásuk sikerére. Mégsem tudhatta kiben bízhat. Lehet, hogy valamelyikük szintén álmodott arról, amiről ő? Talán mindannyian? Aggódó gondolatok cikáztak agyában, miközben a csoportok vezetői beszámoltak eredményeikről.

- Mi hárman, Holly, Sandra és én tovább folytatjuk a Marson a kutatást. Még néhány nap
és letehetjük a jövő városának alapjait, s megkezdődhet az építkezés. A terepjáró
robotok újabb folyóra bukkantak, ott lehetne egy másik várost kialakítani, de ne
szaladjunk túlságosan előre, egyelőre örüljünk az eddigi eredményeknek. Ha
továbbra is ilyen kitartóan dolgozunk, jó esélyünk van arra, hogy a közeli jövőnket
megoldjuk – kezdte a jelentést Zac parancsnok, majd várakozásteljesen körülnézett.

- Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy a teleportálást illetően szenzációs
eredményeket értünk el – folytatta csoportjuk munkájának ismertetésével Ingrid.
- Feletteseinktől engedélyt kaptunk az emberi kísérletek megkezdésére. Amennyiben
sikerül megoldani ennek a tömegekre való kiterjesztését, az új városba tudjuk költöztetni
túlélő embertársainkat a Földről. Csoportommal mindent megtettünk és megteszünk
ennek érdekében. – Szomorúan lehajtotta fejét, s úgy folytatta mondandóját.

- A bunkerekben vészesen fogy a levegő. Tegnap Robin ezredes már kritikusnak írta le a
helyzetet. Zac parancsnok, kérem az állomás működésének ellenőrzésétől Bob és Martin közlegényeket csoportomba áthelyezni. Szükség lenne rá, hogy a teleportálási kísérletekben segédkezzenek. Iszonyú felelősség nehezedik ránk, s az idő rettenetesen sürget. – A parancsnok egy pillanatig gondolkodott, majd bólintott.

- Rendben. Akkor Bob és Martin a teleportálás fejlesztésénél teljesít, az utasítás visszavonásáig szolgálatot, Ingrid parancsnoksága alatt. – Hogy állunk a készletekkel? – fordult most Sonia felé. A helyiségben mindenki feszülten figyelte a gyönyörű fiatal lány által közölt adatokat.

- A szárított hús, zöldség és gyümölcs elegendő lesz még egy hónapig. Tartósított kenyerünk bőven van. Fagyasztott húsból és zöldségből kellene utánpótlás, de… - itt kicsit elhallgatott, nagyot sóhajtott. Korábban háromhavonta érkezett a Földről teherhajó élelmiszerekkel és a levegő előállításához szükséges nitrogén tartályokkal. A teleportálással történő utánpótlás már működött, egészen addig, míg ki nem tört a III. Világháború. Erre senki nem számított. Csak azok az országok vettek részt benne, akik rendelkeztek atombombával, de milliárdok életét oltották ki és előidézték a Föld pusztulását. Szorgalmas, sikeres munkájuk után lassan hazafelé készülődtek az űrállomásról a fiatal kutatók, közeledett a két év szolgálat vége. Vidámak, bizakodóak voltak, mikor egy nap nem szólalt meg a szokásos reggeli ébresztő zene, s hiába próbálták felvenni az irányító központtal a kapcsolatot. Kétségbeesetten figyelték éjjel-nappal a jeladó rendszert, mikor két nap múlva végre Robin ezredes hangját meghallották, aki beszámolt nekik a katasztrófáról. – Mindenesetre nem árt takarékoskodnunk úgy az élelmiszerrel, mint a levegőkészlettel. A computerre feltettem a pontos számadatokról kimutatást, mindnyájan olvashatjátok – fejezte be Sonia jelentését és adta át a szót az őrséget végző csoportnak.

- Éjjeli ügyeletünk során egészen hajnalig semmilyen rendellenes jelenséget nem észleltünk – mondta Rachel. – Azt hittük eseménytelenül telik el az éjszaka, mikor a computer, a Sors bolygó irányából érkező, de számunkra értelmezhetetlen jeleket rögzített. – Ingrid alig tudta leplezni izgalmát. - Kiértékeltük, de semmi fenyegetőt nem találtunk bennük, úgy gondoljuk normális jelenséggel állunk szemben. Más jelentenivalónk nincs. Már csak az orvos közölte, hogy szerencsére az űrállomás teljes személyzete makk egészséges.
Ingrid megkönnyebbülten szedte össze holmiját. A többiek is egymás után álltak fel az
asztaltól és siettek dolgukra.

Egy óra múlva tervezték közvetlen munkatársaival az indulást a teleportálás kísérleteinek helyszínére. Most, hogy kabinjába visszatért és egyedül maradt, Ingridnek lehetősége nyílt rá, hogy felidézze a korábbi nyugtalanító eseményeket. Ahogy reggel kinyitotta a szemét mindjárt meglátta a Napot. Mind a kettőt. Iszonyúan fáradtnak érezte magát, fel akart kelni, de teste nem engedelmeskedett. Egész éjjel álmodott, kimerítő, hosszú álom volt, mégis úgy tűnt minden pillanatára emlékszik. A Sors bolygón járt, Földről érkezett lelkekkel találkozott, s közülük mintha édesanyja hangját hallotta volna, amint beszél hozzá:

- Nem emlékszem hogyan kerültem ide. Sok ezer társammal együtt érkeztem, mégis
egyedül éreztem magam. Pedig ott voltak körülöttem.
- Anya, te is meghaltál? – kérdezte Ingrid a fájdalomtól elcsukló hangon.
- Talán sohasem születtünk és sohasem haltunk meg. Mindig is léteztünk. Hol testbe
zárva, hol kiszabadulva onnan. A végtelen útnak a Sors bolygó csak egy állomását
jelenti, miközben folyamatosan tanulunk – válaszolta a hang.
- Mi történik itt? – faggatta tovább édesanyját a lány.
- Itt gyűlünk össze, érkező és távozó lelkek. Kiértékeljük testben töltött életünk
történéseit és bíráink döntenek róla, hogy mehetünk-e fejlettebb civilizációjú, szebb,
jobb világba, vagy vissza kell térnünk a Földre? – Ingrid álmában, szeme előtt, egy
káprázatos, csodaszép rubin köpeny érzékenyen, sejtelmesen lebegett. Meg akarta
érinteni, de a hang figyelmeztette:
- Bizalomból lett szőve, ne akard megfogni, mert eltűnik. – Visszahúzta kezét és
körülnézett. A látóhatár végéig csillogó zöld réteken ezernyi színes virágban
gyönyörködhetett. Szívesen leheveredett volna, de a látvány lebénította, mozdulni sem
tudott. S álmában valahogy úgy érezte, mintha mindezt csak kívülállóként nézhetné,
valójában nincsen jelen, és semmi sincs ott, csak képzeli. A hang azonban folytatta a
magyarázatot:
- Ahogy a Sors bolygó befogadta lényünket, szembetaláltuk magunkat saját
lelkiismeretünkkel. Senki és semmi más nem lehetett ott ezen a találkozáson. Még a
mentségek és a magyarázatok sem. – Ingrid próbálta felfogni, a szavak értelmét,
hogyan lehetséges mindez?
- Ezután több csoportra oszlottunk. Külön azok, akik bűnt követtek el, külön, akik sokat
hibáztak. Máshova kerültek, akik nem a számukra kijelölt úton jártak, s megint
máshova, akik nem a kiszabott, vagy vállalt feladatokat oldották meg.

Ingrid hirtelen abbahagyta a visszaemlékezést, saját magára gondolt. Vajon ő a feladatát teljesíti? Mi lehet az ő életének a célja? Száz évvel ezelőtt egy kis faluban élt volna, gyerekeket nevelve, veteményest gondozva, s férjét kiszolgálva? S ötven évvel ezelőtt, akár egy nagyvárosban is valószínűleg női feladatokat teljesített volna. A kutatómunka az emberiség érdekét szolgálta. A háború pedig mindent megváltoztatott. Biztosan érezte, hogy helyes úton jár, azt teszi, amit tennie kell.
Úgy döntött nem vár tovább, jelenti Zacnek nyugtalanító álmát, különösen a rájuk vonatkozó rész miatt, amibe bele sem mert újra gondolni, annyira megrázta. A parancsnokot kabinjában találta, amint belépett és a fotocellás ajtó bezáródott mögötte, belekezdett mondandójába.

- Rendkívül felkavaró álmot láttam. Gondolkoztam elmondjam-e, mert nem szerettem
volna, hogy bárki közülünk feleslegesen nyugtalankodjon, s ne tudjon a feladatára
koncentrálni. Azt sem tudom, hogy nem valami manipuláció, esetleg a világegyetem
kényes pontjára tévedtünk? Valakiknek sértjük az érdekeit? – próbálta megfogalmazni,
kételyeit az álommal kapcsolatban a lány.
- Ingrid! Gyere! Ülj le! – karolta át felkavart beosztottját Zac. - Az álom, amit láttál az én ellenőrzésemmel történt – nézett a csodálkozó szempárba. - Azzal a céllal születtem a Földre, hogy megmentsük, de hamarosan egy Földdel kevesebb lesz. Nem tehettünk semmit. Az ember veszedelmes lény és sohasem tanul a hibáiból. A pénz imádata olyan mértékben felborította az egyensúlyt jó és rossz között, ami már a világegyetemre is negatív hatást gyakorolt. Ezt nem hagyhattuk! – Ingrid továbbra is tágra nyílt szemekkel, csodálkozva hallgatta parancsnokát. Mikor kicsit magához tért, felháborodottan reagált:
- Nem hiszem, hogy nincs megoldás. Nem értek egyet a Sors bolygó működésével.
Időről-időre beengednek egy csapat óvodást egy kristálypalotába és végignézik, hogyan
rombolják le? Miért nem avatkoznak be, miért nem gátolják meg, hogy az ember
elpusztítsa környezetét, kizsákmányolja embertársait, miért engedik a sok szenvedést,
bűnt, miért? – emelte fel hangját.
- Nekünk nem az a dolgunk, hogy beavatkozzunk. Az embernek egyedül kell megtanulnia
megbecsülnie a világot, amiben élhet és tisztelni embertársait. Számtalan lehetőséget
kapott, de mindig visszaélt vele. Rombolt és épített. Talán úgy gondolta, hogy a
végtelenségig, de nincs tovább. – Ingrid kétségbeesetten támadott:
- Nem hiszek neked! Majd Robin ezredes és az irányító központban a többiek találnak
megoldást. Elárultad a népemet, az otthonomat!
- Nyugodj meg! – kérte halkan a lányt. – Robin ezredes meghalt. Az irányító központ már
nem létezik. – Ingrid nem tudott tovább uralkodni magán, hullani kezdtek könnyei.
- Hogy tehetted ezt? Milliárdnyi ártatlan áldozat vére száll a fejedre.
- Ártatlan áldozatok mindig vannak. Ők majd olyan színben tűnnek fel a Sors bolygón, bíráik előtt, amivel eljuthatnak egy szebb világba. Akik érdemesek rá, tovább haladhatnak. Csak a bűnösöknek kell visszatérniük erre a pusztulásra ítélt Földre. Hidd el, nincs ebben semmi gonoszság, igazságtalanság. Nagyon is logikus, ésszerű és jogos.
- Robin ezredessel mi történt? – kérdezte Ingrid nem is leplezve érzelmeit.
- Ne aggódj, a lelke már egy következő szint felé halad. Hűséges maradt a családjához. Kiálltátok a próbát. Ezért nem kell visszamenned neked sem a beteg Földre.
- Milyen jogon büntetik az embereket, ahelyett, hogy segítenének rajtuk?
- Nem büntetnek. Sőt újabb és újabb lehetőséget adnak. Ezt így fogd fel. A feladatát mindenki saját maga határozza meg. A teljesítését is mindenki saját maga értékeli ki, miután lelke elhagyja életképtelen testét. Mindig is így működött, mindenki azt a sorsot kapta, amit megérdemelt. A Sors bolygón a bírák mindig igazságos ítéletet hoztak és hoznak. Akik például elhagyták családjukat, önző módon csak magukkal törődtek, szürke lelkek, vissza kell térjenek, s újra meg kell próbálniuk teljesíteni a feladatot.
- Olyan nehéz ezt elfogadni – csóválta fejét megrendülten a lány. - Még nehezebb a helyes úton járni, hiszen számtalan kísértésnek kell ellenállnunk életünk során. Sokan nem hisznek a reinkarnációban, ezért is habzsolják az élet örömeit gátlástalanul.
- Igen. Sajnos igen. – felelte Zac. Ingrid pedig az álom végére gondolt, fülébe csengtek édesanyja utolsó szavai:
- Nem tudtok már a Földre visszajutni. A sugárfertőzés az egész bolygón elterjedt. – Zac
tudta milyen szörnyű igazsággal kell szembenéznie a lánynak, ezért hívta, menjen vele az állomás kertjébe. Ahogy kiértek, s látták a napról-napra növekedő növényeket, lombosodó fákat, bokrokat, az új élet reményének kézzel fogható bizonyítékát, mindketten kissé lecsillapodtak.
- Nézd, ez itt a jövőnk. Néhány száz embert tudunk majd még teleportálni, de többet nem.
Azok, akik rajtuk kívül még életben maradtak, ott kell, hogy elpusztuljanak. Nekik az a sorsuk. Nekünk pedig itt van feladatunk, itt van szükség ránk. Ez a mi sorsunk.

CSATÓ GÁBORNÉ/ Magyar Eszter

Budapest, 2012-05-25
499
magyareszter - 2012. június 13. 10:40:51

Kedves Zsófia!

Köszönöm, hogy elolvastad a történetemet. Jó lenne, ha valóban lenne megoldás, még ha nem ilyen kézenfekvő is. Örülök, hogy tetszett írásom és azt is köszönöm, hogy írtál nekem. Sok szeretettel Eszter

2952
bruxinelli - 2012. június 11. 22:11:30

Kedves Eszter!
Szeretem ahogyan megoldod a földünkön megoldhatatlannak látszó problémákat.
Apró részletek kidolgozására is odafigyelsz, ezzel is növelve az egységet, amitől ilyen kerek lett az egész.
Szórakoztatott izgalmas történeted.
Szeretettel gratulálok! Zsófia

499
magyareszter - 2012. június 08. 21:01:38

Kedves Katalin!

Nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy kik vagyunk, hogyan kerültünk a Földre és azt sem tudhatjuk, hogy valaha majd megtudjuk-e. A "honnan-hová" kérdéseken ki többet, ki kevesebbet, de valószínűleg mindenki elgondolkozott már életében legalább egyszer. Fantázia kérdése nyilván, hogy az ember hogyan próbálja magyarázni a vele, illetve körülötte történő eseményeket. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy semmi sem véletlen. Eleve a sorsunk határozza meg, hogy mikor és hova születünk. Később, életünk során pedig számtalan esemény, körülmény fordul elő, ami nem rajtunk múlik. Merre haladunk, kikkel találkozunk, ezáltal milyen kapcsolatokat tudunk kialakítani, azok milyen hatással lesznek ránk? Vannak természetesen nagyon is rajtunk múló dolgok, bizonyos mértékig tudjuk alakítani az életünket, de a lehetőségek adottak, vagy behatároltak. Nagyon sajnálom, ha Te azt olvastad ki az írásomból, hogy a Földön bűnözők élnek, attól függetlenül, hogy valóban úgy gondolom, hogy "büntetésből" vagyunk itt. Ez az írás azonban nem erről szól, hanem arról, hogy az embernek meg kell tanulnia becsülni a világot, amiben élhet és tisztelni embertársait, tehát fejlődnie kell. Ez pedig az én fantázia szülte írásomban úgy történik, hogy a Sors bolygón értékelik ki a Földről eltávozó lelkek testben töltött életüket, s ennek alapján dől el, hogy egy fejlettebb civilizációjú, szebb, jobb világba léphetnek tovább, vagy vissza kell térniük a Földre új lehetőséget kapva arra, hogy megoldják feladataikat.
Köszönöm, hogy olvastad írásomat, örülök, hogy gondolatokat ébresztett benned.
Sok szeretettel Eszter

499
magyareszter - 2012. június 08. 20:37:08

Kedves Titanil!

Nagyon örülök, hogy megértetted, a lényegét annak, amit el szerettem volna mondani. Köszönöm, hogy olvastál és véleményeztél. Sok szeretettel Eszter

1403
titanil - 2012. június 04. 13:44:27

Kedves Eszter!

Élvezettel olvastam történeted. Nagyon ötletes a Sors bolygó, ahol eldöntik az emberek életét. Úgy vélem sokan vagyunk, akik hisznek a sorsszerűségben, és életünkben semmi nem történik véletlenül, mindennek megvan az oka. Sokszor gondolok rá, vajon miért kerültem a Földre, és hogy teljesítettem-e a küldetésem? Majd egyszer....megtudom.
Gratulálok írásodhoz, rendkívül tetszett!Smile
Sok szeretettel: Titanil (Magdolna)

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.