Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Nyögdíj

A lámpa végre zöldre váltott, lehet átmenni az úttest másik oldalára. A középkorú nő igyekezett, szeretett volna minél előbb fedél alá, fűtött szobába érni. Tombolt a tél, szakadt a hó, fújt a szél. Sietett vissza munkahelyére, ebédidőben szökött ki. Hivatalos dolga akadt, különben esze ágában sem lett volna kidugni az orrát ilyen időben. Mellette apró néni tipegett, magától értetődően karon fogta, hogy segítse átmenni a havas, csúszós úttesten. Nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze:
– Hol tetszik járni ebben a szörnyű időben? Muszáj volt eljönni otthonról?
A néni ősz haja kilógott a szőrmesapka alól. Ránézett ártatlan kék szemeivel, úgy válaszolt:
– Sétálgatok Aranyos.
– Ilyenkor sétálgatni? – csóválta fejét a hölgy, miközben át is értek a túloldalra.
– Kénytelen vagyok. Tudja, egy pár van nálam a lakáson. Kevés a nyugdíj. – kis szünet után hozzátette – Előfordul, hogy egy nap kétszer is sétálgatok.
A nő megrökönyödött. Önkéntelenül saját édesanyja jutott eszébe, még jó, hogy ilyesmire nem kényszerül. A múltkor mikor nála járt, megszokott konyhaszékén ülve, az asztalon fekvő csekkeket rendezgette. Mérgelődött.
– Mi a baj anyukám? – kérdezte tőle.
– Ne is mond! Itt volt a nővéred, felmarkolt pár csekket, hogy befizeti, úgyis jön a névnapom. – Lánya el is mosolyodott, mert édesanyjuknak mindig ilyesmit szoktak mondani, hogy ne sértsék meg a büszkeségét. Soha életében nem kért semmit, nem tartozott senkinek. Igazi bűvészként oldotta meg, hogy önbecsülését megtarthassa, s megéljen nyugdíjából. Persze a mutatványokhoz diszkréten segédkeztek a gyerekei is.
– Na és mi a baj azzal, hogy elvitt csekkeket? Nem is örülsz?
– Á! – legyintett. – A kisebbek voltak a tetején, amiken nagyobb összeg van, az itt maradt. Na, majd máskor nem így teszem sorba. – mormogta csak úgy magának.
– Van főzni való, ennivaló a hűtőben? Nem kell vásárolni?
– Idenézz! – vett ki a hűtőszekrényből egy nagy papírcsomagot, s mindjárt ki is bontotta. Húsos csont. Látod milyen szépet kaptam? Direkt nekem adta a hentes.
– Ez tényleg gyönyörű, rendes, jólelkű ember lehet.
Ahogy indult volna, édesanyja is öltözött, jön vele, úgyis megy az ABC-be. Régi rossz kabátot vett elő a szekrényből, lánya úgy tudta, ezt már régen kidobták. Lábára egyik fiú unokájának kinőtt, ócska cipőjét húzta.
– Te jó ég! Mit csinálsz? – szólt rá a lánya. – Ebben akarsz lejönni? Van rendes cipőd.
– Hagyjál békén! Látod, hogy kapok húsos csontot.
– Anyukám, nem szégyelled magadat?
– Nem, nem szégyellem! – emelte fel hangját harciasan, lányával szembefordulva. Ő pedig elgondolkozott. Igaza van. Neki kellene?
Mindez néhány pillanat alatt lejátszódott agyában, míg a tisztességben megőszült nénit útjára bocsátotta. Eddig azt gondolta édesanyja nyugdíjas trükkjei verhetetlenek, de rájött, hogy azok csak ártatlan ötletek ehhez képest. Persze „könnyű” neki egy segítőkész családot tudhat maga mögött, de hogyan oldják meg életüket azok, akik idősen, esetleg betegen is magukra maradtak?

Írta: Csató Gáborné