Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Életszínvonal

Tóni bácsit mindenki ismerte, még a „Fehér Házban” is nagy tisztelet övezte. Több faluból jártak át ide, a központi ügyintézés helyszínére, ami a község magánvállalkozásban működő italboltjából állt. Nevét a fehér vakolatról kapta. Itt lehetett tájékozódni eladó ingóságokról és ingatlanokról. Ha valakinek iparosra volt szüksége, biztosan tudtak ajánlani. Meg lehetett vitatni a politikai, közéleti kérdéseket elméleti síkon, egyáltalán a helyi és a nagyvilági hírekről naprakész információt cseréltek a vendégek.
Ide tartott a szőke, sovány, kopott tréningruhás fiatalember, télikabát híján, szemmel láthatólag remegve, a novemberi hidegben. Munkát, megélhetést keresett, gondolta megpróbálja, hátha hall valami hasznavehető dolgot.
Ahogy benyitott a félhomályos, italtól gőzölgő, cigarettafüsttől sűrű levegőjű helyiségbe, néhányan feléje fordultak. Egy-két korsó fölül gyanakodó tekintettel méregették, többen viszont zavartalanul folytatták az ivást, beszélgetést, kártyázást. Nem figyelt fel a betérőre a fal mellett álló két borostás, fogatlan férfi sem, ők a merev részegség állapotában arra koncentráltak, hogy talpon maradjanak.
A bejárattal szemben a pulthoz legközelebb, egy hosszú asztalnál ültek néhányan. Az asztalfőn Tóni bácsi. Ez volt az ő törzshelye, saját pohara minden nap előkészítve várta. Amióta kikerült a Rácsos Akadémiáról, még inkább a középpontba került. Ha valaki meghívta egy italra, az asztalához ülhetett, és iszogatás közben hallgathatta anekdotáit az akadémián töltött időkről.
– Ki ez az inkubátorszökevény? – intett fejével a fiú felé, félbehagyva a mesélést.
– Leverjem? – ajánlkozott az asztalnál ülők közül egy nyughatatlan figura.
– A Kaszásék fia. Tudja Tóni bá’ a szőlőhegy előtti utolsó házból jobbra. – sietett a felvilágosítással a szomszéd asztaltól egy barázdás arc.
– Mit tátod itt a szád Parizer Pityu? – szólította meg barátságosan Tóni bácsi a pultnál tétován álldogáló fiatalembert.
– Leverjem? Csak egy szavába kerül és leverem – ajánlgatta nemes szolgálatait tovább az előbbi cimbora.
Néhány érzékenyebb, kellemetlen tapasztalatokkal rendelkező forma már a zsebét tapogatta, megkönnyebbülten nyugtázva, hogy a jó öreg bicska a helyén van, de szerencsére korai volt az aggodalom.
– Nyughass már! – állította le az öreg a nyüzsgő alakot.
– Csak egy fröccsöt szeretnék inni. – szabadkozott a vékonydongájú fiú.
– Hogyhogy nem láttalak, ha idevalósi vagy? – érdeklődött tovább Tóni bácsi.
– Két évig a városban próbáltam munkát szerezni, de nem sikerült. – magyarázta a srác.
– „Fröccsöt iszik, munkát keres”? – nézte az öreg a reménytelen nemzedék képviselőjét. Végül azonban felülkerekedett benne az emberbaráti szeretet, a segítőkészség. – Kérjél nekem fél deci szilvát, aztán ülj le ide közénk!
A fiú boldogan megvette Tóni bácsinak az italt, büszkén vitte az asztalhoz, ahol a többiek már helyet is szorítottak. A tapasztalt világfi pedig ott folytatta, ahol abbahagyta.
– Szegeden minden vasárnap ünnepi ebédet ehettem. Az asszony csirkelábat tudott venni a családnak, odabent rántott húst adtak.
A borostás, elhanyagolt külsejű alakok egyetértően bólogattak.
– Télen fűtés, összkomfort. Ruhára, cipőre semmi gond, azzal is elláttak. Ilyen jó dolgom még sohasem volt. Semmi idegeskedés, stressz, hogy oszd be a segélyt, ami hó közepére elfogy.
– Tiszta szanatórium. – jegyezte meg áhítattal a mellette ülő szesztestvér. A mesélő pedig folytatta, elérkezve a csúcshoz.
– Törődtek az emberrel. Még pszichológus is megvizsgált.
Ennél a pontnál mindig tetőfokára hágott az elismerés. Még, ha sokan nem is tudták pontosan, mit takar a furcsa szó. A Kaszás gyerek csak hallgatta erről a szuper helyről a beszámolót. Végül nem bírta tovább, megkérdezte:
– Van ott felvétel?
– Felvéteeel? – nyújtotta el a szót az öreg. Komolyan töprengeni kezdett, hogyan igazítsa útba a törekvő ifjút. – Oda nem vesznek fel csak úgy akárkit. Nehéz bejutni. Nekem sem volt egyszerű. Orgazdaság, zsebtolvajlás, lopás. Megdolgoztam érte. A zsaruk elkaptak, de a bíróságon fel akartak menteni. Kirendelt ügyvédet adtak mellém. A csámpás eszkimó jött ott mindenféle szöveggel, a nehéz gyerekkoromtól kezdve. Azt hitték megelégszem felfüggesztettel. Mondtam neki, vegyen vissza a lendületből, úgy beszéljen, hogy nekem is tetsszen! Végül kaptam két évet. – nyelte le a féldecit. – Na, csak fárasztom magam! Osztom ingyen a jó tanácsot! Parizer Pityu, kiszáradt a szám, hozz még egy italt! – nyújtotta poharát.

Írta: Csató Gáborné
499
magyareszter - 2012. június 29. 18:45:01

Kedves Katalin!

Köszönöm, hogy olvastad írásomat és hozzászóltál. Sajnos manapság bizony előfordulhat, hogy magasabb életszínvonal jut a börtön falain belül, mint kívül.Sad
Sok szeretettel Eszter

499
magyareszter - 2012. június 25. 10:40:56

Kedves Titanil, Viola, Róza (Mami) és Veronika!

Szerencsére én sem jártam túl sokszor életemben ilyen intézményben. Örülök, ha ennek ellenére sikerült a figurákat, a helyszínt élethűen leírnom. Szomorú persze ez a valóság és amire utaltam, hogy manapság előfordulhat, valakinek a börtönben magasabb életszínvonal jut, mint a társadalom egyes rétegeinek.Sad
Köszönöm, hogy olvastatok, írtatok, együtt éreztetek szereplőimmel.
Sok szeretettel Eszter

2135
mami - 2012. június 24. 16:15:18

Kedves Eszter!

Érdekes, humoros és sajnos aktuális is volt írásod. Sokszor mondjuk, hogy felnő az a bizonyos korosztály és munka sehol. Így igaz. Én 1990. nov. 26-tól voltam, először munkanélküli. És mégse ezért lettem beteg. Azért mert az alkoholista, de a városi párttitkár papával rendelkező főnököm kapott lehetőséget arra, hogy a faipart megvegye, Ott lett tulajdonos. Az apa + a 2 nagybácsi az üveggyárat vette meg, miközben mi az utcára kerültünk. De akkor senki se állt mellénk dolgozók mellé. Ma meg már felnőtt az a bizonyos korosztály!

Szeretettel: Jártó Róza

277
farkas viola - 2012. június 24. 02:55:17

Kedves Eszter!

Kitűnő írás, szinte filmszerűen látni lehet az eseményeket és ami elrémiszti az embert az oda belépéstől. Sajnálom a fiatalembert, aki kénytelen volt odamenni.

Szeretettel gratulálok: Viola

1403
titanil - 2012. június 23. 14:28:18

Kedves Eszter!

Jót mosolyogtam humoros történeteden, ami sajnos nagyon is keserű valóságot takar. Egyre nagyobb az a réteg, aki rács mögé áhítozik, hisz ott luxuskörülmények között élhet. Olvasás közben szinte éreztem a "Fehér Ház" italtól, cigarettától bűzös szagát, láttam a benne lévő embereket, olyan élethűen írtad le.
Gratulálok írásodhoz!Grin
Sok szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.