Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Egypercesek 2/1: Piri - A kiválasztott - A diófa

Piri

A szegény asszony sokat törte fejét, mivel tömje be folyton éhes gyermekei száját. Így jutott eszébe, milyen jó lenne naponta friss tojás a családnak. Elment hát a piacra és vett egy növendék kiscsibét. Városban élt mindig, még sohasem foglalkozott ilyesmivel. A pici szárnyasnak nagyon örültek a gyerekek, el is nevezték Pirinek. Gyakran bevitték az egyetlen helyiségből álló lakásba, vagy kint a csöppnyi kertben kényeztették. Gilisztával, répa, retek, saláta levelével etetgették. Nem csoda, hogy a jószág szépen cseperedett, s közben igazi családi kedvenc vált belőle. Peckesen járkált fel, s alá, a rozoga fakerítés lécei között pedig az utcára is gyakran kisétált. Az édesanya minden reggel sietett a deszkákból tákolt kis tyúkólhoz, hogy megnézze van-e már valami eredmény, de a tojást hiába várta. Míg végre egy nap Piri színt vallott. Azon a hajnalon ugyanis kukorékolásra ébredt a család. A dolgok ilyetén fordulata nem ejtett csorbát a tyúknak vélt kakas becsületén, továbbra is boldogan élt szerető családja körében, egészen addig a tragikus napig, míg halálra nem gázolta egy figyelmetlen motorbiciklis.


A kiválasztott

Melyik szülő ne élte volna át, hogy gyermekével megvívja a csatát az állattartás kérdésében. Leginkább kutya kellene, feltétlenül, a nyolcadik emeleti, lakótelepi lakásba. Esetleg egy cica. Végül az egér már abszolút alku tárgyát képezi. Pláne, ha japán és táncol.
Terrárium, egér lány, aztán egér fiú, eredmény: újabb hat egér, egér fiút külön kell tenni, mert egér lányt édesanyává válása rengeteg tennivalóval terheli. Majd osztálytársak őrjöngő szülei elől pont hozzánk menekített újabb egerek. Azonos neműek verekszenek, különneműek szaporodnak. Nem is fokozom tovább a feszültséget, fejlemény: kovászos uborkának szánt nagyméretű dunsztos üvegekben elkülönített egér papák, terráriumokban egér mamák kisegerekkel. Legutóbb huszonhatot számoltunk meg, mikor megelégeltem az együttélést a kis rágcsálókkal. Bármilyen aranyosak, igencsak zavart, hogy éjszaka több ízben felébredtem rá, ahogy a fogaik koptatása céljából odakészített száraz kenyeret rágcsálják. Valahogy a szagot sem találtam otthonosnak, ahogy beléptem munkából hazajövet a lakásba. Elkezdtük különböző, rafinált módon megoldani a létszámcsökkentést. Egy-egy egér családot sikerült gyanútlan, vendégségbe hívott barátoknak elpasszolni. Néhány osztálytárs is kapott ajándékba egeret, születésnapi zsúrra. Gondoltuk akkor talán nem dobják ki szerencsétlent, a felbőszült szülők. Megegyeztem gyerekeimmel, hogy válasszanak ki egyetlen egy egeret, csak az maradhat.
Egy nap lányom kóbor macskával jött haza. A szobában simogatta, becézgette. Még szemügyre sem tudtam venni igazán a kis dorombolót, mikor tekintetünk a terráriumra tévedt, s ledöbbentünk. A „kiválasztott” hanyatt fekve, pici lábai az égnek meredve, mozdulatlanul feküdt. Elszállt belőle az élet. Szilárd meggyőződésünk volt, hogy a macska látványától kaphatott infarktust.


A diófa

A városi és a falusi embernek megvannak az ismeretei saját környezetéről. Előfordulhat, hogy nem találják fel magukat a számukra idegen helyszínen. Első alkalommal nyaralt a városban nevelkedett, nyolc év körüli kisfiú faluhelyen, mikor fogas kérdéssel kellett szembenéznie.
Az egyszerű kis házat hatalmas udvar vette körül sok-sok gyümölcsfával, és közvetlenül az udvarhoz kapcsolódó szántóföldekkel, amin kukoricát termesztettek. Minden újdonságnak számított a gyerek életében, s boldogsággal töltötte el a végtelen szabadság, a kitágult tér, ami körbevette. Egy reggel, az ébredés utáni első dolog végére akart járni, de a ház legkisebb helyisége foglalt volt. Néhány percig szótlanul ácsorgott várva sorára, de nagybátyja, a székfoglaló csak nem jött elő. Már nagyon szorongatott helyzetben volt, mikor rimánkodni kezdett:

- Gyere ki, nagyon kell pisilnem.
- Nem tudok kimenni!… - hangzott az ingerült válasz.
- De nagyon kell… Nem bírom ki…- sürgette a fiúcska.
- Menj már… akárhová,… menj a diófához!… - dörögte bentről a nagybácsi.
- Jó, jó… - toporgott tovább a városi gyerek, - …de melyik a diófa?

Írta: Csató Gáborné
499
magyareszter - 2012. július 22. 16:37:08

Kedves Ida, Viola, Titanil, Veronika, Jolán és Róza!

Nagyon köszönöm, hogy megtiszteltetek figyelmetekkel és jól esett kedves hozzászólásotok. Örülök, hogy egy kis mosolyt sikerült csalnom az arcotokra, erre a néhány percre. Sok szeretettel Eszter

2135
mami - 2012. július 22. 12:22:19

Kedves Eszter!

Jól megnevettettél. Mind három történeted mulatságos volt, nagyon tetszett.

Szeretettel: Jártó Róza

839
dominjoli - 2012. július 22. 07:25:18

Derűs reggelt varázsoltál nekem is irásaiddal.
Szeretettel Jolán

1403
titanil - 2012. július 21. 15:14:54

Kedves Eszter!
Mindhárom történeted nagyon aranyos. Az első történethez annyit fűznék hozzá, a kakas is tojik, csak azt takarítani kell, nem ehető.
Nekünk nem egereink voltak, hanem aranyhörcsögök. Először mikor megkaptuk a fiú,lány hörcsögöt, a TV helyett őket néztem, ahogy a mókuskerékből egymást kilökték, és csak futottak-futottak. Később nekünk is szét kellett választanunk őket nemek szerint. Az egyik nagyon rafinált volt, mert éjjel kiszökött, és megrágta a távirányító gombját. Ma már nem élnek, szerencsére, sok munka volt velük.
Hogy is tudhatná egy panel-, vagy társasházban élő kisgyerek, melyik a diófa?
Mindhárom történeteden jót nevettem. SmileGratulálok!
Sok szeretettel: Titanil

277
farkas viola - 2012. július 21. 02:13:03

Kedves Eszter!
Megnevettettél, jól esett! Az egeres sztori tetszett a legjobban, ugyanis a húgomnak is volt/van benne része, a lánya révén. Sajnos, több állatban is egyfolytában, fel se tudom sorolni, de ezen már nem lehet nevetni.
Szeretettel gratulálok: Viola

2678
Emperor - 2012. július 20. 22:41:29

Kedves történetek, a végén csattanóval.

Szeretettel
Ida

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.