Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jártó Róza: LOVE NET - Az internetes ismerkedés világa /Regény/ 12. rész

- Valószínűleg sokan úgy vannak vele, hogy inkább a biztos semmi, amiben
ugye nem csalódhatunk, mint a boldog, de bizonytalan jövő. Egészséges önbizalom helyett, kishitűség, megalkuvás a végtelenségig. Két értelmes ember egymást bátorítva, megértve, a nyomasztó múlt feldolgozásáért. - volt az üzenet.
Szépen teltek a sorok, mikor visszaolvasva az előzőeket rájött, hogy ez az Imre randevút kért tőle. Tőlem?
- Te Imre! Jól értettem? Te engem randevúra hívsz? - kérdezet rá, olyan biztos, ami biztos alapon.
- A válaszom határozott IGEEEEN!!! - volt a válasz.
- De jó és mikor akarsz velem találkozni.? Ugye olvastad az adatlapomat? Tudod, trágár. nőőős, dúrva, stb., nem sok de nekem muszáj ezekhez ragaszkodnom.
- Tudod - szólt az üzenet - próbáltam magam bátorítani olvasás közben, hogy Veled lépést tudok e tartani, lehetek-e társad. De úgy döntöttem, hogy a hosszú éjszakák beszélgetésre is jók! Hogy mikor találkozzunk? Amikor Neked is jó, amikorra megbeszéljük.
- Imre! Kedves! Én hétfőtől érek rá. Akkor dönthetünk a hétfő mellett?
- Értem! Én a jóra tudok várni. - válaszolta.
- Olyan sok várakozás, a hétfőig? - kérdezte, Kata.
Jót mosolygott az orra alatt. Aztán Imre megkérdezte, hogy hányas a telefonja. Egész elkenődött, mikor megmondta, hogy 20-as. De azért elkérte a számot és rögtön fel is hívta. Nagyon tetszet Kata hangja. Beszéltek jó pár percet, mikor mondta, hogy jó pár Ft-ot kell majd ezért a beszélgetésért fizetni.
De Imre kifejtette, hogy azt se bánja, mert nagyon bejövök neki, és ennyit, vagy bármennyit megér neki. Akkor jutott eszébe, hogy a gyereke telefonja 70-es. Rögtön hozta is, és bemondva a számot hívta Imre és hajnal kettő óráig beszélgettek. Annyira jól eset Katának. Az meg különösen, hogy kedves volt, aranyos, mindenről tudtak beszélni és mégis semmiről és ennek ellenére jóleset. És csak kedvesen és finoman utalgatott a szexre, a puszikra és a csókokra. És sok-sok simogatást is ígért. Ami pedig meglepő volt az az, hogy végül is vasárnap délutánra beszélték meg a randevút, de igazit ám, ami arról szólt, hogy elvitte Imre a presszóba, aztán fagyizni, utána kiállításra és utána kézen fogva jöttek haza. Mármint Kata lakásába. Annyira új volt az élmény! Egy igazi randevú! A presszóban az egyik sarki asztalhoz ültek, egymás mellé és tonikot ittak. Sokat beszélgettek és nevetgéltek. Aztán elindultak fagylaltost keresni, mert mint Imre mondta, ő szeretné, ha egy szép élmény lenne ez a nap Katának. Végülis találtak fagylaltost. Bár ne találtak volna. Mert megvéve a fagyikat szépen sétálva nyalták, miközben Imre fogta a kezét, de ennek ellenére sem tudta megenni, olyan rossz volt. Végül is eldobták mindketten, mert mint bevallotta Imre, bizony az övé is csapni valóan rossz ízű volt.
Ezt követően betértek a kultúrházba, hogy ígéretéhez híven megmutassa a legújabb kiállítást. Igazán szépek voltak a kiállított képek. Imre meg mindegyiket kedvesen elmagyarázta, mivel már volt itt egyszer, és csak Kata kedvemért tért be mégegyszer.
Innen, szépen haza sétáltak. Hát ami aztán a lakásban történt azt Kata nem részletezte, a tény az, hogy Imre hajnal kettő órakor ment haza, pedig reggel hat órára dolgozni kellett mennie. És úgy ment be dolgozni, hogy még irt vagy 10 szerelmes sort, amelyben arról áradozott, hogy mennyire boldog, hogy rátalált Katára. Aztán másnap megint jött, és aztán másnap megint jött,és jött az azt követő nap is. Ekkor már a szerszámos készletét is hozta.
Este kilencig kijavított egy csomó dolgot a lakásban, ami oly kicsi hiba volt, hogy még szerelőt sem lehetett hozzá hívni, mert annyiért ki se jöttek volna. De nagyon ráfért a lakásra, ez a kis gyógyítás. Aztán forró csókok váltása után elköszönt Imre.
No, innentől nem találkoztak. Egyszerűen nem állt szóba vele. Rá kellett jönnie, hogy bizony a kedves sármos Imre gyerek átvágta, de nagyon. Kata sokat gondolkodott, hogy ír Imre képe alá egy tájékoztatót a többi áldozat elriasztására. Aztán hagyta a fenébe. Ez a fickó ennyit sem érdemmel.
A kedves, bájos, több felsőfokú végzettséggel rendelkező, művelt barátnőm semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy egy igazi, oltalmazó férfit találjon, aki erős és határozott ugyanakkor nagyon kedves, gyöngéd, szeretnivaló. Lassan azért rá kell jönnie, hogy ilyen csak az álmainkban létezik.
Végül Kata is visszatért az életbe, kiheverve ezt a kalandot. Az igazság az, hogy többet nem próbálkozott a társkereső portálokon. Néha még be-be kukkantott, de már a leveleit sem nyitotta meg. Lassan megtalálta azt a ritmust, ami már elviselhetővé tette a hétköznapjait. Eljárt az író-olvasó találkozókra, kézimunka és festmény kiállításokra. És elkezdett ő is barátnőzni. Névnapokon, ünnepnapokon mindig másnál jöttek össze, egy-egy traccspartira. Egy ilyen, már nyugdíjasként megismert barátnő megbetegedet és kórházba került. Természetesen Kata is, mint minden baráti státuszba lévő hölgy meglátogatta. A kórház betegosztályára, mielőtt belépett, megállt a folyosói padoknál elrendezni a táskáját. Nem akart ott a korteremben pakolászni, így elkészítette a barátnőnek szánt apróságokat és szükséges holmikat. Ott köszönt rá valaki.
- Szervusz Kata! - mosolygott rá az ismeretlen férfi.
Bizony pár másodperc kellett, hogy rájöjjön, hogy aki ráköszönt, az Imre. A kedves, sármos Imre, összeaszalódva, lefogyva, felismerhetetlenül. Öröm járta át Kata szívét, leülve mellé megpuszilta. Kedvesen érdeklődve, hogyléte iránt. Imre elmondta, hogy először az édesanyja, aztán az édesapja halt meg. Most meg ő betegedett le, a gyomrát műtötték. Azt is elmondta, hogy nem nősült meg, annak ellenére, hogy azt hitte rátalált a szerelemre, ami a hölgy részéről szalmalángnak bizonyult. Így egyedül maradt, itt-ott alkalmi kapcsolatokkal. Természetesen már nyugdíjas, és sajnos a nyugdíj a betegségeket is meghozta. Most a gyomrát műtötték. Nem is tudja, hogy mi lesz vele, hisz a lányai nem vele élnek, már felnőttek és élik a mindennapokat. Addig-addig beszélgettek, hogy kis hiján elfeledkezett Kata, hogy miért is és kihez jött. Elköszönve Imrétől, jobbulást kívánt neki és bement a barátnőjéhez.
Mikor hazaindult körbenézett hátha meglátja Imrét, de az már bevonult a szobájába. Másnap, mielőtt elindult a kórházba Kata, felhívta az osztályt, ugyan mondják már meg, hogy mit is vihetne az Imrének, mivel megakarja látogatni. Hát nem sok minden volt amit vihetett, de tisztálkodási szereket, ásványvizet azt igen. Mint mondták idegennek ugyan nem adnak felvilágosítást, de azt elmondhatják, hogy egy-másfél deci zsírmentes húslevest, egy-két falat sovány főt csirkehúst ehet a beteg. Többet nem is tudna, mert darabolták a gyomrát. Azt is elmondták, hogy ennek a betegségnek az egyik jellegzetessége, hogy nem érez éhséget a műtött, így ha nincs aki figyeljen arra, hogy rendszeresen egye azt a pár falat ételt, könnyen éhen hal, vagy annyira legyengül, hogy nem lehet rajta már segíteni. No, az én Kata barátnőm, ha nem is volt egy konyhatündér, szépen beszerezte a csirkemell-húst, amiből megfőzte a finom levest, mivel nem emlékezet, hogy szabad-e levesbe tésztát tenni, inkább nem is tett. És amikor elkészült, leszűrte, az utolsó csepp zsírt is leitatta a levesről és bement Imréhez.
Imre az ágy szélén ült, épp sétálni indult. Kata tálalt és az orvosi utasítást szigorúan betartva szépen megetette és közben kedvesen csacsogott az elmúlt időről, olykor-olykor még mosolyt is csalt Imre arcára. Ebéd után levitte a beteget sétálni az udvarra. Aztán visszamenve, fogta a törülközőt és a sampont bevitte Imrét a fürdőszobába, gyöngéden levetkőztette meztelenre, leültette a fürdőszékre, elébe helyezte a műanyagköpenyt, hogy a műtét helyét ne érje víz, és megmosta a haját.
Finom körkörös mozdulatokkal leöblítette a sampont. Aztán a vizes szivaccsal végigmosta langyos vízzel a testét, jól megdörzsölve a lábait és a kezét, hogy visszatérjen bele az élet, majd szárazra törölte és felöltöztette a friss pizsamába, amit még az öccse hagyott nála. És ez így lett minden nap amíg Imre kórházi ápolásra szorult. Aztán eljött az elbocsátás napja is. És bizony gondolkodott Kata, hogy hogyan tovább. Felsejlett a lelkében az a megalázottság érzése, amikor, oly méltatlanul, mit tagadjuk lepattintotta Imre.
Azt is érezte, hogy nem tudná magára hagyni, legalábbis addig nem amíg beteg. És ha hazaviszi, hova haza? Hozzá, vagy netalán ő költözzön Imréhez, addig az időig? Végülis úgy döntött, hogy a lakására mennek. Igaz, hogy kicsi háza van, de fel van szerelve mindennel, ami egy ember kényelmi, komfort-érzését emelheti. Ráadásul a fürdőszobából, már évekkel előtte kidobatta a kádat és zuhanyozót tetetett be. A meleg vizet pedig egy 80 literes villany bojler biztosította.
Imre, a kórházi ágy szélén ülve hallgatta, amit Kata elmondott neki, hogy az orvos szerint két választása van. Vagy jön vele, vagy átviszik a krónikus betegeket ápoló osztályra.
Ha eddig csak emberbaráti szeretetből cselekedet is Kata, Imre ijedt szemébe nézve visszatért szívébe a szerelem.

Az utolsó pár mondatot már könnyek között suttogta el. Imre oda csúsztatva a kezét az övéhez, megfogva azt, lassan felemelte és forró csókot nyomot a kezére. Kata gyöngéden átölelte, hogy enyhítse a zokogása miatti rázkódást, ami miatt esetleg fájhatott a seb. Kata fogta az utazótáskát, a zárójelentést és belekarolva Imrébe elindultak a lifthez, hogy a kórház udvarán álló taxival hazamenjenek.
A legtöbb ember arra az egyetlen pillanatra vár, és igen szerencsés ember az, aki elmondhatja, hogy elkapta, a markában tartotta, akkor, abban a pillanatban a pillanatot.

A szexpártiak kérdezhetik, hogy akkor most mi van? Kata párra lelt, vagy nem lelt. Könyörgöm, hát persze, hogy párra lelt. Megkapta Imrét, és vele egy olyan felemelő érzést, amelyet sok ember az élete soron jó ha egyszer él át, vagy egyszer sem. Higgyék el a kételkedők, Kata párra lelt.
Igen, de Kata csak egy, Imrével együtt kettő fő, aki megtalálta élete párját, aki elmondhatja, hogy megoldódott a legnagyobb problémája a társtalanság.
A többinek mi marad?
Próbálkoztak itt olyasmivel, hogy a lakással és bármi nemű javakkal rendelkező idős ember, adja el az értékeit, és vonuljon be az idősek házaként működő szociális otthonba. Sokan meg is tették.

Folyt köv...

Írta: Jártó Róza
3300
kandracs roza - 2012. augusztus 04. 19:31:27

Kedves Mami!!!gratulálok...szeretettel Lexirózsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.