Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Kísértet - ÖTÖDIK TÖRTÉNET (2012. augusztus)
Az angol kisvárosokat szinte össze lehet keverni. Vöröstéglás, kétszintes épületek között szemet gyönyörködtető gyep, hatalmas fák, sok-sok virág. Szerencsés, aki ilyen nyugodt, csöndes, barátságos helyen él.
Ez a történet egy ilyen kisvárosban játszódott, mert itt is előfordul néha egy kis izgalom.
A sok esetben több száz éves házak némelyikéről különös legendák keringtek. Egy ilyen régi sorházban lakott Liz és Thomas, a környék kedvelt házaspárja, immár húsz éve. Csak kettesben teltek napjaik, a férfi hétköznap eljárt dolgozni, az asszony vezette otthon a kis kétszemélyes háztartást. Mióta ideköltöztek, azóta egy láthatatlan „családtaggal” is osztoztak otthonukon.
Nem sokkal azután történt, hogy berendezkedtek. Már minden bútort elpakoltak, leterítették a közösen kiválasztott, vidám, színes szőnyegeket az utolsó fénykép is a helyére került a falon. Egyszer csak az emeleti szoba felől, rövid ideig tartó, furcsa zörejeket hallottak. Kérdőn néztek egymásra, de ahogy ismét csönd lett, ajkukat lebiggyesztve, egy kis vállrándítással léptek túl a dolgon. Ezek a neszezések azután rendre megismétlődtek, hol a fejük felől hallották, hol mintha a pincében járkált volna valaki. Szerencsére sohasem merészkedett a közelükbe, nem ijesztgette őket, semmi kárt nem csinált, úgy tűnt betartotta az együttélés alapvető szabályait.
Egy alkalommal, mikor néhány barátjukat látták vendégül, s a nappaliban beszélgettek, a sejtelmes hangok feltűntek a vendégeknek is. A feleség barátnője érdeklődve kapta fel a fejét:
- Mi volt ez? Ti is hallottátok?
- Ó, ez csak Joe – nevetett a háziasszony. Időközben ugyanis férjével elnevezték
Joe-nak a titokzatos zajok feltételezett okozóját.
- Joe? Az meg ki?
- A házi szellemünk. – Az aggódó tekintetek miatt gyorsan hozzátette: - Nyugodjatok meg, békés, nincs vele semmi gond. A szomszédasszonyom is szokta hallani a lakásunk felől.
- Biztos, hogy nem sötét szándékú? – folytatta a nő – Olvastam már rosszindulatú szellemekről, sőt a televízióban láttam olyat is, amelyik pokollá tette a család életét. Végül kénytelenek voltak elköltözni.
- Ne aggódj! – nyugtatta barátnőjét az asszony – Joe egy jól nevelt kísértet. Erre aztán általános derültség támadt a vendégek körében, s egymás után kerültek napirendre a vérfagyasztó, félelmetes és a mulatságos, kísértetes históriák.
Úgy tűnt, Liz és Thomas egyhangú életében még a kísértet is unalmas. Egy nap azonban elromlott az újonnan vásárolt mosógép, ezért az asszony kihívta a szervizt. A szerelő egy középkorú, igen csinos férfi személyében érkezett a házhoz. Kezet nyújtva bemutatkoztak egymásnak.
- Joe Smith – mondta nevét a férfi, s nem sejtette, vajon miért mosolyodik el egy pillanatra az asszony? Vagy csak ő látta úgy? Liz pedig viccelődve magában, úgy gondolta, végre megismeri Joe-t.

A tapasztalt szakember percek alatt megjavította a rakoncátlan gépet. Liz közben finom teát főzött, amit a nappaliban iszogattak, s közben egyre inkább belemelegedtek a beszélgetésbe. Jól esett egy kicsit gondtalanul üldögélni, kedélyesen csevegni. Észre sem vették és már egészen magánjellegű témáknál tartottak. Valami belekeveredhetett a teába, talán varázsport szórt bele egy láthatatlan kéz. Még a „másik” Joe is csöndben maradt ezen a délutánon, biztosan hallgatódzott. Az asszony, a nőkbe kódolt szemérem hatására azért úgy gondolta, lassan el kellene búcsúzni. A férfi pedig erősködött, hogy a héten még benéz, működik-e rendesen a gép, úgyis erre fog járni, előtte majd telefonál.
Amint elbúcsúztak egymástól, Liz szaladt a fürdőszobába, a tükörben nézegette az arcát, a szemét, körülötte a kis szarkalábakat. Úgy érezte, tetszett a férfinak, s neki is megmagyarázhatatlan jó kedve támadt. Dúdolgatva főzte a vacsorát, miközben egy pillanatra sem gondolt Thomasra, csak Joe járt a fejében. Gondolatban folytatta a beszélgetést, amit illemből zárt le. Már azon tanakodott magában, vajon milyen ruhát vegyen fel arra az alkalomra, ha a szerelő eljönne megnézni, - mármint nem őt, hanem természetesen a mosógépet.
Akarata ellenére izgatottan várta a telefonhívást, hiába hessegette el róla gondolatait, egyre többször jutott eszébe a nap minden szakában. „Csak nem bolondulok meg” korholta magát.
Pénteken dél felé, mikor már beletörődött, hogy nem látja többé a férfit, megcsörrent a telefon. Joe jelentkezett, ahogy ígérte, s fél óra múlva már ott állt az ajtóban, kezében hatalmas, selyempapírba csomagolt virággal.
- A legbájosabb háziasszonynak – nyújtotta át, ahogy Liz beengedte.
- Köszönöm! – érkezett a hálás pillantás.
- Láttam, hogy több vázába, még most, ebben a zord téli időben is tesz színes virágot. Gondoltam meglepem egy különlegességgel – magyarázta a férfi az ajándékot. Az asszony lefejtette a selyempapírt a csokorról, azután mindketten megdermedtek. A zöld szárról leszakadtak a levelek, a szirmok gyűrötten szóródtak szanaszét, s hulltak a papírból a földre, alig tudták összeszedegetni.
- De hiszen… ez lehetetlen… most vettem, még néhány perccel ezelőtt gyönyörű volt – hebegte Joe.
- Elhiszem, ha mondja – felelte kicsit csalódott hangon a nő. - Sajnos azonban ki kell dobni, ez teljesen tönkrement.

Napirendre térve az eset felett leültek ismét oda, ahol előző alkalommal olyan jól érezték magukat. Liz a következő percben már szaladt is a teáscsészékért, hozta a finom, forró italt. Ahogy azonban vendégének töltött, hirtelen megbillent a csésze és a férfi nadrágjára ömlött a gőzölgő folyadék.
- Aúúú! – kiáltott fel a leforrázott ember. – Ezt jól megcsinálta! – rivallt rá fájdalmában
a nőre, aki azt sem tudta, mitévő legyen zavarában. Egyre csak azt hajtogatta:
- Ne haragudjon! Nem tudom, hogy történhetett? Ne haragudjon!

A férfi végül lecsillapodott, s bár sajgott még a combján a bőre, visszaült a kanapéra, s tréfával próbálta elütni a kellemetlenséget:
- Nem gondoltam, hogy ennyire haragszik a virág miatt. Egy-egy az állás. Én kiegyezek a
döntetlenben.
- Nagyon szégyellem magam – pironkodott az asszony. – Még soha nem fordult elő
velem ilyesmi, ha hiszi, ha nem.
- Semmi gond, felejtse el – hárította el Liz magyarázkodását Joe és próbált közelebb húzódni hozzá, amint visszaült ő is a helyére. Ebben a pillanatban azonban nagyobbat ordított, mint mikor a forró tea a lábára ömlött.
- Mi az? Mi történt? – kérdezte ijedten a nő.
- Egy tű, beleültem – húzott ki hátsó feléből valóban egy varrótűt. - Így szokott vendégeket várni?
- Mit képzel? – háborodott most már fel a tökéletes háziasszony, nem említve, hogy két nappal ezelőtt pont ott varrogatott. Persze, ahogy mindig, akkor is mindent figyelmesen elrámolt, fogalma sem volt róla, hogy egy tű ott maradhatott.

A megmagyarázhatatlan malőrök után Joe röviden elbúcsúzott Liztől és a kijárat felé vette az irányt, mikor a ház előtt Thomas kocsija állt meg. Mindketten megrémültek. Az asszony ocsúdott fel először és gyorsan a nappali melletti gardrób szobába terelte a férfit, majd az árulkodó teáscsészéket tüntette el a konyhába rohanva velük. Nem értette, miért érkezett meg férje ilyen korán? Minden nap délután öt óráig dolgozott, csak hat órára ért haza. Még hármat sem ütött a nagypapától örökölt, öreg fali óra. Vajon mi történhetett? Az ablakon, a függöny mögül kukucskált, akkor vette észre, hogy férje furcsán, nehezen száll ki a kocsiból, kabátját összehúzva magán lassan lépked az ajtó felé. Balsejtelme támadt, ami be is igazolódott, amint a férfi belépett a lakásba.
- Mi történt? – lépett oda hozzá rögtön Liz, őszinte aggodalommal nézve férje sápadt
arcát.
- Ne is kérdezd - didergett a férfi – belázasodtam. Az irodában napok óta rám nyitogatta
az ablakot Mary, tudod az új kolléganő. Ráadásul még le is tagadta, mikor szóltam érte.
Kérdeztem is tőle, hogy ha nem ő nyitja ki az ablakot, akkor ki? Talán a szellemek?
- Neked magas lázad van! – tapogatta tenyerével férje fejét gyengéden az asszony. – Rögtön hívom az orvost. Felkísérlek az emeletre, azonnal le kell feküdnöd! – Átkarolva Thomast, együtt mentek fel a hálószobába, ahol segített a férfinek levetkőzni, s amint befeküdt az ágyba gondosan, több takaróval is betakargatta. – Hozom a lázmérőt – jelentette ki, s már szaladt is a gyógyszeres dobozhoz, amit a gardrób szobában tartott. Az ott lapuló Joet gyorsan kiengedte az ajtón és sietett vissza a lázmérővel férjéhez.
- Jött valaki? – kérdezte a gyanútlan beteg az ágyból.
- Ugyan már, nincs itt senki drágám – válaszolta Liz, s miközben hóna alá dugta a lázmérőt, még megjegyezte: - Biztos csak Joet hallottad.

Írta: Csató Gáborné/Magyar Eszter
1403
titanil - 2012. augusztus 05. 21:11:25

Kedves Tollforgató!

Regényekből, filmekből én is hallottam, hogy némelyik angol több száz éves házakban kísértetek járnak.
Nagyon ötletes és szimpatikus nekem Joe, a háziszellem. Úgy látszik, nagyon erélyes családból maradhatott itt, mert nem hagyta a fiatalasszony flörtölését büntetlenül.
A történet végén a férjnek nem füllentett a feleség, mert valójában egy Joe zörgött.Smile
Gratulálok írásodhoz!
Sok szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.