Sz. Sipos Magdolna: Kísértet - KILENCEDIK TÖRTÉNET (2012. augusztus)
A szőke, fiatal lány sétálás közben megállt a mozi előtt, megnézte a műsort. Szeme mindjárt megakadt egy címen, aminek 1968-ban már országos visszhangja volt. Végre náluk is vetítik. Ezután már nem ért rá sétálni, sietett barátnőjéhez.
- Holnap a „Kalandorok” című filmet adják a moziban – újságolta Marinak – Alain Delon, Joanna Shimkus, Lino Ventura főszereplésével, ezt nem lehet kihagyni!
- Jól hangzik, de nekem tanulnom kell, nem biztos, hogy elmehetek.
- Bízd csak rám! A kéredzkedést a szokásos módon intézzük.
- Hogyan?
- Tudod! Először hozzátok megyünk olyan trükkel, hogy engem már elengedtek. Anyukád egy kicsit kéretni fogja magát, látom rajta, szereti, ha könyörgök neki. Nálunk, mióta dolgozom, tényleg nincs gond, szüleim nem szólnak bele, hogy osztom be a fizetésem.

Másnap a mozi helyiségét kisírt szemű lányok, komor arcú fiúk, és felnőttek hagyták el. A két barátnő hallgatagon ment hazafelé, egy utcában laktak, pici koruktól kezdve, csak pár ház választotta el őket egymástól.
- Ugye, milyen szép volt a kísérő zene? – törte meg a csendet Mari – olyan jól illett a történethez.
- Nemcsak a történethez, a szép tájhoz is – jegyezte meg Julcsi. - Kár, hogy ilyen szomorú vége lett. A filmben lejátszódó események nagyon megráztak.
- Engem is. - válaszolta a barátnő. Már az eleje rosszul kezdődött. Manunak és Rolandnak nem sikerült megvalósítani álmukat. Közben megismerték Laetitiát, akinek különleges, roncsokból épített szobrai nem nyerték el a közönség tetszését. Mindhárman csalódottak voltak, ezért is tették meg kalandos, kincskereső útjukat.
- Akkor fakadtam sírva először, mikor Laetitiát halálosan megsebesítették a zsoldosok. Miért kellett meghalnia? – méltatlankodott Julcsi. – Bár, ha belegondolunk, talán ez volt a megoldás, hisz a lány Manu barátjába, Rolandba volt szerelmes, Manu pedig a lányba. A későbbiek során ez biztosan a barátságuk rovására ment volna, pedig milyen jól meg voltak egymással hárman.
- Te nem találod furcsának, hogy Laetitia Rolandba lett szerelmes? – kérdezte Mari. - Pedig Manu mennyivel szebb volt.
- Na persze Alain Delon a gyönyörű kék szemével, fekete hajával, szinte tökéletes arcával - áradozott Julcsi kedvenc színészükről. - Talán Robert Enrico rendező ezzel valamit sugallt a nézők, különösen a lányok felé. Valami olyasmit, hogy sokszor nem a szépség, hanem a férfias kisugárzás lehet a nyerő. Van, akiben gyönyörködünk, mégsem tudnánk beleszeretni, és van, akibe nem akarunk szerelmesek lenni, mégsem tudjuk elfelejteni. A szerelem már csak ilyen különleges érzés.
- A végén, mikor Manu meghalt, nagyon megharagudtam a rendezőre, igazán ez már sok egy fiatal lányszívnek! – fakadt ki Mari. – Miért kellett visszamennie a kalandok helyszínére, maradt volna Párizsban. Hát igen, nem tudott a pénznek örülni, sem a szórakozásnak, mert hiányzott neki elhunyt szerelme, és Roland barátja. Ez lett a veszte.
- Igazad van - helyeselt a barátnő. Viszont nagyon elkeseredtem, és nem értem, általában a kalandfilmek jól végződnek, ebben pedig két tragédia is volt.
Közben odaértek a házuk elé, leültek a kispadra. Nem szóltak egymáshoz, csendben néztek maguk elé, mindkettőjük gondolata a film eseményein járt. Fiatalok lévén nem tudták elfogadni még a halál gondolatát sem.
- Olyan igazságtalan ez, nem is érdemes élni! – törte meg a síri csendet Julcsi. Ebben a pillanatban hátuk mögött zörejt hallottak, majd fejük fölött valami fehér szállt.
Julcsi felpattant, elszaladt a ház végéig, ott hirtelen visszafordult, mert barátnője nem futott vele. Ekkor látta, hogy a mellettük lakó János bácsi fehér szőrű, nagytestű kuvasz kutyája ül a szomszédék kapuja előtt, beengedésre várva.
- Mariiii! Térj már észhez! – rohant vissza barátnőjéhez, aki a padon ült minden porcikájában reszketve. Kissé megrázta, figyeljen már a szavára.
- Láttad?! Egy kísértet volt! – hangzott el bátortalanul a reszkető lány szájából.
- Nézd, ott van a kísértet – próbálta megnyugtatni barátnőjét, és a szomszéd ház felé fordította a lány fejét, had bizonyosodjon meg a kutya jelenlétéről. - No, gyere, hazakísérlek, Te „hős” – mondta mosolyogva Julcsi.
- És Te mi vagy? Úgy elrohantál, mintha puskából lőttek volna ki! – dobta vissza a „labdát” Mari – Engem meg itt hagytál!.
- De ugye, nem jelentesz fel, cserbenhagyásért? – viccelődött Julcsi. Innentől kezdve elszállt szomorúságuk. Az ártatlan jószágtól úgy megijedtek mindketten, hogy kibillentek a film okozta letargikus hangulatból. Ezután már megnyugodva köszöntek el egymástól, jó éjszakát kívánva.

- Bundás, gyere ide – szólt oda Julcsi a kutyának -, hiába ülsz ott a kapu előtt, a gazdád már az igazak álmát alussza. Majd átengedlek a hátsó kapun, te Kísértet, máskor ne a kerítés fölött közlekedj, mert a szívbajt hozod ránk!

Írta: Sz. Sipos Magdolna
499
magyareszter - 2012. augusztus 03. 12:19:37

Kedves Tollforgató!

Előfordul, hogy az embert teljesen letaglózza egy szomorú film, sőt még a kutyát is kísértetnek látja.Smile A kalandorok nekem is egyik kedvenc filmem, bár valóban potyognak az ember könnyei a végén. A két fiatal lány talán valami vidámabbra számított, mindenesetre nagy hatással volt rájuk a történet, túlvilági hangulat lett úrrá rajtuk. Tetszett történeted! Gratulálok! Sok szeretettel Eszter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.