Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: A hős (2012. szeptember)
Az elhanyagolt külsejű fiú észrevétlenül próbált kiosonni a lépcsőházból. A konyhában azonban már legalább fél éve kitört a felső ablak üvege, a huzattól becsapódott a bejárati ajtó, mielőtt halkan becsukhatta volna. A kellemetlen zajtól megriadva, sietve lépett ki az utcára.
A ház a huszonnegyedik kerület büszkesége, a város egyik legszebb parkja közelében állt, arrafelé vette az irányt.
Hatalmas ősfák mellett a beültetett díszcserjék, bokrok sokfélesége tavasztól-őszig sok színes virággal lepte meg az arra sétálókat. A helyenként körbefutó, színes térkövön igyekezett a park túlsó vége felé, oda beszélt meg találkozót. A vasállványok egész télen magányosan álldogálva várták, hogy tavasszal visszaszereljék rájuk a hintákat és újra hallhassák a boldog gyerekzsivajt. Az üléseket tartó láncok most mozdulatlanul függtek helyükön. A reggeli órákban kevesen jártak errefelé. Néhány kutyasétáltató mellett kellett elhaladnia, de nem törődött semmiféle élőlénnyel, nem vette észre, mennyi szépség tárul szeme elé, nem derítette fel az egymással felszabadultan játszó, szaladgáló kutyák csaholása sem. Nem érezte a Nap lágy sugarait, pedig rá is sütött, nem látta a virágágyásokból kedvesen integető növényeket, pedig neki is tetszeni szerettek volna. Lehajtott fejjel, sietősen, lehangoltan lépkedett úti célja felé.
Ő is játszott itt valamikor, szülei óvó tekintetétől kísérve. Már nem aggódik érte senki. Pedig nagyobb szüksége lenne rá, mint valaha.
Hogy is kezdődött az egész?
Talán néhány füves cigivel. Nagy ügy. Minden valamirevaló buliban kínálják. Eleinte úgy gondolta nem számít, csak kipróbálja. Aztán már szerette volna letenni. Nem tette le.
Lelke mélyén tudta, hogy hiába próbálja felmenteni magát, egyedül ő tehet arról, hogy idáig süllyedt. Másoknak is vannak az életükben problémáik, fájdalmaik, mégsem nyúlnak kábítószerhez. Erősebbek. Elhagyta magát, mint ahogy elhagyta őt anyja nyolc évesen. Elvitte az otthon melegét, bepakolta a bőröndbe, amivel beszállt a hatalmas kocsiba. Egy férfi dudált neki türelmetlenül. Az ablakból nézte, szinte megbénulva, ahogy elmegy az idegennel. Apja meg sem próbálta pótolni az űrt, ami utána maradt. Egyre ritkábban látta, munkahelyén kívül barátnőjénél töltötte ideje nagy részét. Se veled, se nélküled kapcsolat, de nem zárta le. Néha, mikor összevesztek a nővel, hazajött, de csak a lakásba, nem a fiához. Nem beszélgettek. Nem volt miről. Pénzt adott időnként, néha megkérdezte tőle, talált-e már munkahelyet, de igazából a kérdésre adott nemleges válasz sem érdekelte.
Évekig várta, hátha visszajön édesanyja. Sokszor órákig állt az ablakban, reménykedve, hogy egyszer csak megjelenik. Különösen ünnepnapokon ábrándozott a függöny mögött, elképzelte, hogy édesanyja áll a ház előtt, s mindannyiszor csalódnia kellett. Régebben még apró ajándékokat, kedves rajzokat készített Anyák Napjára. Kopott, gyerekkori íróasztala mélyén árválkodtak azóta is. Évekkel ezelőtt tudott megnyílni egyszer, elsírni fájdalmát, mikor apja nyakába borulva zokogott:

- Irigyeltem az osztálytársamat, akinek meghalt az anyja.

„Egy kis álomvilág könnyebbé teszi az életet” – gondolta, mikor először próbálta ki az „igazi repülést”. Azóta pedig egyre nehezebb.
A gimnáziumot otthagyta tizenhat évesen. Szinte minden tárgyból bukásra állt. Barátait eltiltották tőle szüleik, mumus lett, egy messzire kerülendő, lezüllött alak.
A lakásból nem lesz lassan mit eladni. Egyedül maradt, kirekesztette magát. Élete a drog körül forog. Meg kell szereznie rá a pénzt, meg kell venni, becsapni vele saját magát, rombolni tovább a szervezetét és aztán újból és újból. Élhet-e még valaha normális életet? Visszatérhet-e az emberek közé, vagy ez a végállomás?


- Reggeli tálalva! – kiabált a fiatal lány a konyhából.
- Hű, micsoda illatok! – szimatolt a levegőbe a szőke, jóképű fiú, odalépve a lányhoz, majd átölelte és beleharapott finoman a nyakába.
- Nem én vagyok az ennivaló, ülj le és egyél, mert sietnünk kell! – komolykodott finom kis selyem alsóneműben a két lábon járó kísértés. - Elkések. Tudod, hogy milyen szigorúan veszik a pontos kezdést.
- Jaj de ridegnek tetszik lenni. – próbált duruzsolni a szerelmes ifjú a fülébe. - Hova lett a vadmacska, aki az éjszaka…
A lány nem hagyta befejezni a mondatot, tenyerével betapasztotta a száját.
- Ne légy már ilyen komolytalan. Nekem fontos a munkám.
- Tudom, de ígérd meg, ha összeházasodunk, csak nekem élsz és persze a sok-sok
gyereknek. – vigyorodott el a banális célzáson.
- Hű, de előreszaladtál az időben! Méghogy gyerekek? Egyszerre talán elég lesz majd egy
is.

Többször kérte már, hogy hagyja ott munkahelyét, el tudja tartani, de ő még korainak találta ezt néhány hónapnyi együttélés után. Egy éve sincs, hogy egyáltalán megismerkedtek.
Barátja nem tudni egészen pontosan mivel, de rengeteg pénzt keres. Nem akar erről sohasem nyíltan beszélni. Úgy tudja pénzügyi tanácsadó, ő maga is tőzsdézik, leginkább üzletembernek nevezi magát. Számzáras diplomatatáskájához tilos hozzányúlni, erre nagyon kényes. Szerinte más a munka és más a magánélet, a kettőt nem szabad összekeverni. Természetesen, ha a lány mesél munkájáról, ostoba, pénzhajhász főnökéről, kiállhatatlan kolléganőjéről, meghallgatja. Ő azonban sohasem osztja meg, mi történt vele, hogy telt a napja, elhárítja, kitérő választ ad, ha erről kérdezi. Így hát nem tudni egészen pontosan miből mentek tengerentúli nyaralásra, amiről csinos párja addigi élete során csak ábrándozott, miből tellett a különleges ékszerekre, amiket a fa alatt talált első közös karácsonyukon. A szép fejecskébe néha aggódó gondolatok férkőztek, nem lehetnek titkaik egymás előtt, ez így nem helyes, de aztán a luxus körülmények, amik közt éltek, meggyőzték, hogy nem olyan fontos tudni, miből telik minderre. Minden reggel elvitte álomautóján munkahelyére, mielőtt ő is elindult volna misztikus tevékenységét végezni.
A lánynak imponált a kollégák, kolléganők elismerő tekintete, ahogy kiszállt a kocsiból. Barátnői is irigykedve jegyezték meg, hogy milyen szerencsés.
Aznap reggel a gáláns lovag, miután kitette a belvárosi irodaház előtt kedvesét, elhajtott a huszonnegyedik kerület felé. A park egy kevésbé forgalmas részén állította le a kocsit, onnan gyalog ment a barátságos játszótér mellett húzódó cserjés mögé. A másik fiú már izgatottan, reszketve, falfehéren várta. Kezében a pénz egészen gyűrött lett az izzadságtól, ahogy idegesen szorongatta. Az üzlet pillanatok alatt le lett bonyolítva. Kis zacskó „álompor”, s az érte járó pénz.
A délelőtt folyamán még elintézett egy-két „ügyfelet”, majd a közeli szupermarket felé hajtott. Szerelmes volt. Mostanában egyre gyakrabban gondolkodott azon, hogyan szállhatna ki abból, amit csinál, hiszen a nagyon kemény játékszabályok alól nem lehet kibújni.
Tizenkét évesen egy éjszaka az autópályán karambolra ébredt, amiben szüleit elveszítette. Rövid ideig édesanyja húgánál helyezte el a gyámügy, de mivel nagynénje keményen drogozott, ő hamarosan intézetbe került. Gyűlölte a kábítószereseket. Úgy gondolta nem kell, hogy lelkifurdalása legyen azért, amivel pénzét keresi, jogosan teszi, de persze tisztában volt vele, hogy csak saját magát ámítja ezzel.

„Ha már ott leszünk a bevásárlóközpontban, veszek néhány apróságot” – gondolta a fekete hajú, feltűnően csinos médiasztár. Szempilláját festegette a tükör előtt. Mindig ezt hagyta utoljára a sminkelés során, majd a szép nők tudatos magabiztosságával kilépett a lakás ajtaján.
Egy reklámfilmet forgatnak délelőtt, el kell próbálni a szöveget is.
A taxi, ami a ház előtt várakozott rá, rövid út után megállt a hatalmas parkolóban, a háromfős stáb kocsijától néhány méterre. Intett feléjük, mire odajöttek, a kamerával játszva, pásztázva a körülöttük lévő érkező, távozó autókat, embereket.
Csak annyit láttak, hogy repül a retikül, amit egy luxusautójából kiszálló fiatalember elkap. Ugyanakkor kiderült, a tolvaj elvétette a dobást, meg is lepődött, de csak egyetlen másodpercre. Pillanat alatt visszanyerte lélekjelenlétét, odaszaladt, s beszállt a járó motorral várakozó társa mellé. Mire bárki is felocsúdott volna, régen elhajtottak.
A fiú csodálkozva nézett körül, kezében szerzeményével. Egy vele hasonló korú, csinos hölgy sietett feléje. A retikülért jött, amit ő udvariasan nyújtott oda.

- Köszönöm! Nagyon szépen köszönöm! – hálálkodott mosolyogva a nő, elvéve a számára oly fontos tárgyat. – Hogyan hálálhatnám meg? Nagymamám minden irata, kis nyugdíja benne van. Talán kifigyelték, hogy most vettük át a postán a pénzt.
- Szóra sem érdemes! Teljesen véletlenül kaptam el a néni táskáját. Örülök, hogy segíthettem! – majd komolyabb hangon folytatta – Micsoda közbiztonság! Manapság fényes nappal kirabolják az embert a nyílt utcán.
- Fiatalember, maga egy hős! – nézett rá könnybe lábadt, hálás szemmel az időközben odatipegő idős asszony.
- Jaj, ne tessék ilyet mondani! Véletlen, vakszerencse volt az egész. Jó helyen voltam, jókor, ahogy mondani szokás.
- Nem tudja, mit jelent ez a nagymamámnak! – vette vissza a szót az unoka.
- Fiatalember gratulálok! – nyújtotta kezét a filmes csapat egyik tagja. – Maga a nap hőse. Benne lesz az esti híradóban. Elmondtuk a kollégáknak, hogy mi történt, elkérték tőlünk a felvételt. Az ilyen igazán életszerű eseteket nagyon szeretik a csatornánál. Mi a valóságot nyújtjuk nézőinknek. - ragadták meg az alkalmat egy kis reklámra.

A kiváló ifjú minél előbb próbált eltűnni a kíváncsiskodó emberek gyűrűjéből, akik összeterelődtek körülötte, s bejutni az üzletházba. A váratlan örömre a szupermarketben pezsgőt is vásárolt, ma este otthon barátnőjével megünneplik a hőstettet.
Miközben délután jókedvűen várta szerelmét a munkahelye bejáratánál, azon gondolkozott, hogyan adja elő minél érdekesebben, mi történt vele.
Útközben a kocsiban csak annyit árult el nagy titokzatosan, ha hazaérnek mesél egy sztorit, de a lényeg, hogy benne lesz az esti híradóban, azt feltétlenül nézniük kell.
A nappaliban izgatottan várták az esti hírműsort. A külföldi események után hazai pályán folytatódtak a riportok. Végre adásba került a hőstett, ami után egy-két mondatban megszólalt maga a hős is. A lány el volt ragadtatva. Úgy érezte jöhet akár a világraszóló lagzi, amiről vidéki, idős szülei álmodoztak. Átölelve a fiút, odaadóan mondogatta:

- Ó én hősöm! – ölelte, csókolta. Majd pajkosan megjátszott és valódi vággyal hangjában ismételgette: - Ó én hősöm! Ó én hősöm! – tépte le szinte róla az inget. A fiút sem kellett biztatni, már fel is kapta a fotelból, s viharos vetkőzés közepette értek a hálóba.

A szobában magára maradt televízióban a bemondónő a következő hírrel folytatta a műsort:

- Ma délelőtt a huszonnegyedik kerület kedvelt parkjának végénél, a bokrok között holtan találtak egy fiatalembert. Az ügyben folyik a nyomozás. Az előzetes rendőrségi jelentés szerint halálát nagy valószínűséggel kábítószer túladagolás okozta.


Kiss Tamás ötletéből írta: CSATÓ GÁBORNÉ/Magyar Eszter

Budapest, 2010-05-17
1403
titanil - 2012. szeptember 01. 20:27:12

Kedves Eszter!

Nagyon aktuális témáról írtál. Bemutattad két fiatal magasan eltérő életét. Az egyik a drog értékesítéséből meggazdagodott, mindene megvolt, nő, luxusautó. Sőt a véletlen folytán éppen jókor jó helyen volt, és "hős" lett belőle.
Míg a másik fiatal, hogy felejtse sanyarú sorsát drogfüggő lett, mert édesanyja gyerek korában elhagyta, édesapja nem törődött vele. Épp mikor a gazdagból "hős" lett, a szerencsétlen sorsú túladagolás miatt életét vesztette.
Vajon, a becstelen fiatal ha végignézte volna a TV-ben a híreket, érzett volna-e lelkiismeret furdalást? Valószínűleg nem.
Gratulálok írásodhoz, nagyon tetszett!
Sok szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.