Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jártó Róza: Családi élet (2012. szeptember)
A gyereknevelés sosem volt könnyű feladat. Én is azt hittem, hogy halálosan kimerít a harc a két kamasz gyerekem mellett. Még jó, hogy a kicsi annyival jobban kezelhető volt, mint a két nagy.
Tamás épp, hogy betöltötte a tizenhatodik évét, Ilonka a tizennegyedik évébe került.
Az egyik a cigizés, a rendetlen, lezser öltözködés, a szemtelen, felsőbbséges viselkedés, a másik a mindig és mindenkori fésülködés, egész nap a tükör előtt állás, a naponta többszöri átöltözés, az örökös barátnőzés és a vissza pöntyögés világbajnoka volt.
Avval nem is lett volna baj, hogy többször átöltözik a lány, de a levetett ruha a legritkább esetben került a szennyes tartóba. Állandó harcot vívott a szekrényében való rendért. Mivel ha épp más póló kellett a kisasszonynak, azt a szépen összehajtogatott ruhák legalján találta meg. Persze amint kihúzta a pólók sokasága alól, borult a rend. Mivel mindig rendkívül fontos és sietős dolga volt az úgy is maradt. Na és azok a lelki viharok?
- A Petya mért nem őt szereti, mért azt a másik lányt, a Jocó, mért mosolygott Évára,
mikor vele beszélgetet. Meg különben is, ő egy gyönyörű szép kislány neki ugyan nem is kell a nyolc osztály se, nem, hogy még érettségizni, meg ilyesmi. Meg különben is, az újság is megírta, hogy aki tanul annak nincs jövője. Elég, ha az ember valami frappáns dolgot kitalál és máris milliomos. Akkor meg minek tanulni. Arról nem beszélve, hogy ebben az országba neki még nyugdíja se lesz.
- Ezt a saját fülemmel hallottam, amikor épp a hírek ment a televízióban, - feleselt Iluska.
- Na, idefigyelj te nagyokos. Addig még te nyugdíjas leszel sok, nagyon sok víz lefolyik
a Tiszán, de még a kanálison is. Szerintem addig is csak kéne valamit csinálni. Az mégse járja, hogy én dolgozzak rád és a mihaszna bátyádra is. Mert enni azt nagyon szerettek. A szép ruhákat meg még jobban. A rávalót meg mégiscsak nekem kell megkeresni. De még a körmödre a lakkot is az én pénzemből veszed, - próbáltam érvelni.
De Ilonka lányom érveivel szembe én csak vesztes lehettem, Kifejtette a kisszentem, hogy ez azért így nem igaz, mert a múltkor is látta, hogy az Edit mama adott nekem öt ezer forintot, hogy költsem a gyerekekre.
- Hol az öt ezer forint. Mit is vettél abból is, meg hol a családi pótlék? Az se arra való,
hogy saját céljaidra használd fel - gonoszkodott a lányom.
Tamás ott állt az ajtóba és vigyorgott. Épp arra gondoltam, ha ezek itt össze fognak ellenem, borul a család költségvetése. Így is alig marad pénz a csekkek befizetése után élelemre, egy kis ruhára. Másra szinte nem is.
Tényleg jól jön amikor, hol egyik, hol másik nagyszülő meglep, egy kis pénzel. Össze szoktam gyűjteni, és hol egyik, hol másik nagynak veszek valami új ruhát. Csak épp annyit, hogy ne érezzék, hogy nekik mindig használtba kell járniuk.
Most, hogy az apjuk nem dolgozik, bizony a gyerektartás is csak csorog. Kérni meg nem is kérhetek többet, hisz beteg szegény. Igaz nem mellettem lett beteg. Amikor elment a fiatal barátnőjéhez lakni, azt olvasta a fejemre, hogy én sose várom rántott hússal, de bezzeg a barátnő. Azt is unja, már, hogy a lakás mindig tele van játékkal, meg száradó ruhákkal. Ott bezzeg mindig rend van. Sosincs szétdobálva semmi.
Elengedtem. Mit is tehettem volna. Aki menni akar, azt nem lehet visszatartani.
Persze, hogy jöttek a bajok nála is. Arra nem számított se ő, se a barátnő, hogy innentől a férjem ötvenszázalékos apa lesz. Na, már nem is volt olyan egyszerűek a wellness hétvégék, meg a nyaralások.
A gyerekeket is szerette az apjuk. Ha elvitte őket, bizony az is pénzbe került. Pizza, egy-egy fagylalt. Ráadásul anyósomék is ide hordták a zöldséget és mindent, amivel szerintük segítségemre tudtak lenni. Oda semmit. A házat és a nyaralójukat is a három unokájukra íratták. Ők megelégedtek a haszonélvezettel. Az új menyet látni se akarták. Aztán munkanélküli lett a férjem. Ebbe bele is betegedet. Táppénz, majd rokkantnyugdíj. Már nem is volt partiképes az új feleségnek. Hamar elváltak. Elment egy tanyára lakni a férjem. Munkáért kapta a lakhatást.
Nem is tudom, mért mondom, még mindig, hogy a férjem, Már rég nem az.
Én oda is elengedtem a gyerekeket. Az apjuk, azaz apjuk. Nekik van. Ezt bizony értékelni kell. De a két nagynak ez se jó. Ők szégyellik az apjukat. Már menni se mentek a láthatásokra. A kicsi még elment. Jól is érezte magát az apjánál.
Én meg birkóztam az élettel, a két kamasszal, a csekkekkel, a mindennapokkal, és avval, hogy nehogy munkanélküli legyek. Nem is tudom mit tettem volna, ha elbocsájtanak. E nélkül a kicsi fizetés nélkül reményem se lenne túlélni a három gyerekkel a következő éveket.
Tamás számítástechnikát tanult a szakközépiskolába. Jól tanult. Már-már kiemelkedően, de az anyai szigor hiánya vagy a haverok miatt, egyszer csak elromlott a magatartása. Dohányzott, csavargott, és éreztem rajta, hogy ivott is. Kétségbe estem.
Az élete, a jövője ezekben az években dől el. Ha most elrontja, esélye se lesz, hogy helyre hozza. Hiába korholtam, hiába kiabáltam ő csak mosolygott. Felsőségesen, én ezt jobban tudom nézéssel. Már meg se pofozhatom. Én 160 centi vagyok, a gyerek meg 185 centiméter. El se érem.
Egyszer aztán reggel elment, hogy az iskolába megy és nem jött haza.
Se este, se éjjel, se másnap. Rendőrségi feljelentést tettem.
Az egész család itt ült nálam és őrjöngtünk a félelemtől. Akkor került egy ősz tincs a hajamba. Az országban szétszórtan élő összes rokon Tamást kereste. Ismeretlen, de befolyásos, rokonok, ismerősök ismerősei előtt alázkodtunk meg, segítségükért könyörögve. Tamás eltűnt. Az én gyönyörű nagyfiam nincs, elveszett.
- Kérlek, csak most segíts rajta Istenem. Add vissza nekem a kis drágámat - zokogott a lelkem.
És kérésem meghallgatásra talált. A fiam, másik két barátjával együtt csicskások markába került.
De egy traktoros, aki a földeken dolgozott, meglátta, amint abba a tanyába kínoznak fiatalokat.
Szerencsénkre szólt a rendőr szomszédjának.
Szerencsénkre a rendőr tudta a kötelességét és intézkedett.
Szerencsénkre, a veréssel és éheztetéssel megkínzott gyerekeink haza kerültek, több, szintén elcsalt tizenéves kislánnyal együtt, akiknek egész más sorsot szántak a gazdák.
Kétheti kórházi kezelés és egy heti itthoni lábadozás után mehetett a gyerek iskolába. Azt láttam, hogy többször is a hajamra néz. De azt gondoltam, még talán hagyom, nem fogom én is litániával, fájdítani a szívét.
Lassan az életünk a rendes kerékvágásba került. Nagyon is.
Eljött a péntek este. Ilonka kicsípve magát diszkóba készült, ahova én nem engedtem el. Kiabáltam, őrjöngtem. A lány még csak 14 éves. Nem diszkóba való.
Akkor szólalt meg a fiam. Halkan, szigorúan és csöppet sem gyerekesen.
- Ilus! Egy 14 éves lány tanuljon, egy 14 éves lány játsszon a babáival, egy 14 éves lány
fogadjon szót az anyjának, ha az azt mondja nincs diszkó, akkor nincs diszkó. Mars a szobádba - mndta.
Megfogta húga karját és bevezette a szobába. A kislányom a megdöbbenéstől még visszaszólni is elfelejtett.
A fiam felnőtt lett. Annyira fájt, hogy többet már nem tudd gyerek lenni, annyira fájt, hogy nem tudtam ettől a koraéréstől megvédeni. De azt is tudtam, hogy ő meg fogja védeni a húgait a meggondolatlan lépésektől, és azt is, hogy az én gyermeknevelésem befejeződött.

Írta: Jártó Róza
1209
angyalka - 2012. szeptember 03. 15:51:55

Drága Róza mami!!

Igazi , valóságos kis történeted olvasása közben kirázott a hideg.
Annyira átéreztem minden mondatát írásodnak.
Hála Istennek én is három fiú gyermeket neveltem fel, de nekem itt az apa, bár a nevelésben nem vett részt.Én szerény véleményem ha megengeded, nekünk anyukáknak a maximumot kell adnunk a gyerekeinknek...és azt mi meg is tettük.TE IS!!!
Őszinte írásodhoz csak gratulálni tudok!
Sok sok szeretettel:Rozálka

3300
kandracs roza - 2012. szeptember 02. 19:34:32

Kedves Mami!!! csodásan írtál az életetekről....gratulálok szeretettel.Lexirózsa

2135
mami - 2012. szeptember 02. 17:58:12

Kedves Eszter és Kedves Titanil!

Nagyon nagy örömet szereztetek nekem avval, hogy ez a kis, élethelyzetről megírt írásom tetszik, minden sorát magatokénak tudjátok tenni. Ami biztos ebben a történetben is, hogy egyesszám első személyben íródott, Persze, hogy van valóság alapja is, hisz három gyerekem, a két lányomnak szintén három - három gyereke van és a szűk rokonság úgy 2-300 fő. Így aztán elhihetitek minden előfordul a családomban. Én nem igazán járok a "szomszédba" témáért. De mint szülő átéltem a tehetetlenség érzését, átélem, az engedékenységet. Megteszem, azt, hogy a nagymama lányomat lekislányozom, átölelem, mint kislány korában. És remegek a vágytól, hogy csak egy picit, de hadd szóljak bele a lányaim gyermeknevelésébe. Aztán mégse teszem, Élvezem a dédmamaságot, a nagymamaságot, az anyaságot, az anyósságot, és érzem, hogy így kerek a világ.

Szeretettel: Jártó Róza

1403
titanil - 2012. szeptember 02. 14:49:20

Kedves Róza!

Egyetértek Eszter hozzászólásával, annyi különbséggel, hogy én nem három és nem egyedül neveltem gyerekeim.
Minden mondatod után ez lenne a válaszom: Igazad van. Milyen egy anyai szív? Sajnálja fiát, hogy ilyen fiatalon felnőtté kellett válnia. Talán a Sors akarta így, hogy segítségedre legyen a lányok nevelésében, és apjuk helyett ő legyen a pótapa.
Nagyon tetszett írásod, gratulálok!
Sok szeretettel: Titanil

499
magyareszter - 2012. szeptember 02. 10:43:36

Kedves Róza!

Három gyereket neveltem fel én is egyedül. Minden sorral, mondattal, szóval azonosulni tudtam. Maga az élet szól írásodból, ráadásul olyan, mintha itt ülnél mellettem a széken és mesélnéd az életedet. Már korábban is megcsapott az az életszag, ami írásaidból árad. Ebből most különösen. Lehet, hogy nem szerencsésen fogalmaztam, remélem érted, mire gondolok.
A fiad egy olyan nagy pofont kapott, amit te székről állva sem tudtál volna neki adni. A dolog Hála Istennek szerencsésen végződött, s bár szeretted volna, hogy gyerek lehessen még, az átélt borzalom után már nem lehetett többé az. Tanult a saját kárán, szerintem ez nem baj, hasznára válik neki is és a családnak is. Szívesen "hallgattalak"!Smile
Gratulálok írásodhoz! Sok szeretettel Eszter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.