Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Sz. Sipos Magdolna: A magyar muzsik
Juscsínó 63 éves korában elment az élők sorából, itt hagyva faluját, romos kis házát.
A férfi úgy nézett ki, mint egy muzsik. Alacsony termetű, vöröses szakálla a melléig ért, szabályos orra felett kis gombszemei alig látszottak. Haját hol hosszan, hol röviden hordta. Csupán ruházata cáfolta meg a muzsik elnevezést, az csak az évszakok szerint változott. Egy-egy öltözetet addig hordott, míg teljesen el nem koszolódott, rongyolódott. A Juscsínó nevet arcvonásai alapján adták a fiatalok neki.
Otthona olyan elhagyatottnak tűnt, hogy csak az ismerősök tudták, van lakója. A vakolat a legtöbb helyen lemállott, ablakai kitörve, az udvarban embermagasságú gyom. A közlekedést egy csapás biztosította, a drótkerítés majd mindenhol lerogyott.

A férfi fiatal korában jóképű, hetyke legény volt. Egy városi lányt vett feleségül, ott is vettek lakást maguknak, és született két lányuk. Átlagos, normális családként éltek addig, míg a fiatalember a kezdeti italozásokból később alkoholista nem lett. Felesége kérésére befeküdt a kórházba egy alkoholelvonó kúrára. Abban az időben még szokásos volt a sokkolás. Sajnos a férfit is ezzel a primitív gyógymóddal kezelték, aminek következménye lett, hogy maradandó idegi károsodás érte. Eleinte még családjával élt, de később felesége elvált tőle, így került vissza a falusi szülői házba.
Gyerekei szégyellték, hogy apjuk nem egészséges. Míg a nagyszülők éltek, látogatták őket, így apjukkal is találkoztak, de az öregek halála után teljesen elmaradtak.

Eleinte csendesen viselte sorsát. Ahogy idősödött, főleg időváltozások alkalmával kitört belőle a súlyos idegbetegre jellemző viselkedés.
Nem tudott aludni, már reggel korán felkelt, kiállt az udvarra. Látta, hogy egyedül van, még senki sincs ébren az utcában, de nem törődött vele.
- Hé, parasztok, ébresztő – kiabálta torkaszakadtából -, ideje dolgozni! Na, nem halljátok!
- Sokszor látták az udvar közepén, iszonyatos mérgesen vitatkozni valakivel, akit csak ő látott. Még a másik utcában is lehetett hallani hangos párbeszédét a fantommal.
Az egyik szomszéd már nem tudta elviselni, rászólt, de rosszul tette. Juscsínó vasvillával ment neki. Szerencséjének köszönheti, hogy nagyobb baj nem lett belőle.

Egy alkalommal az utcán összetalálkozott kedves ismerősével, aki megkérdezte tőle:
- Hová, komám ilyen sietősen?
- Megyek megnézni, igazat mondanak-e a szomszédok? Azt pletykálják rólam, hogy úgy ordibálok, még a Tanácsházára is elhallatszik.

A Művelődési Ház előtt, a buszmegálló csikktartója mindig dugig szokott lenni. Juscsínó kedvenc időtöltése közé tartozott, hogy ezeket kiválogatva, a napi nikotinszükségletét biztosítsa. A fiatalok ezt meglátva megkínálták, de ő határozottan elutasította. Egyetlen egyszer fogadta el tőlük a cigarettát, amikor a csikktartók megteltek vízzel a felhőszakadás miatt.

Szinte mindenkinek akadt valami esete Juscsínóval. Utolsó megélt telén például egy idős asszony igyekezett hazafelé. A járda eléggé szűk volt a szélére lapátolt hó miatt. Így is nehezen haladt, ráadásul vele szemben jövet befordult a sarkon a „kiabálós” ember. Hangosan vitatkozott egy nem létező személlyel, hadonászott a levegőbe. A nő kicsit megijedt, lázasan gondolkodott, mit tegyen? Ha kikerüli és kimegy az útra, nagyon feltűnő lesz, és esetleg felbosszantja vele a férfit. Úgy döntött, lesz, ami lesz, s folytatta útját, közönyt tettetve.
- Szia Mari! – üdvözölte Juscsínó, majd mintha mi sem történt volna, privát vitáját folytatva továbbhaladt.

A falu vezetői látták milyen mértékben lerombolódott a háza, fagyoskodik. Felajánlották, hogy adnak neki tüzelőt, de nem fogadta el. Azt mondta úgysem fog vele fűteni. Soha nem fogadott el semmit, sem a falubeli emberektől, sem hivatali személytől.

Idegrendszerét megrongálta, agyát károsította a sokk, de büszkesége megmaradt élete végéig.

2012. szeptember 10.

Írta: Sz. Sipos Magdolna
2678
Emperor - 2012. szeptember 16. 18:41:20

Kedves Titanil!
Nagyon szomorú történetet írtál meg. Meghatott az ember sorsa, aki jóindulattal gyógyulni akart alkoholfüggőségéből, amibe nem tudhatjuk mi kergette bele, s a végén még nagyobb bajba kerülve, súlyos idegkárosodással, magányosan, szegényen, mindentől, és mindenkitől megfosztottan, mindenki által kirekesztve tengette életét haláláig. Az ember ilyen életet még az ellenségének sem kíván. Jó, hogy megírtad ezt a történetet, tanulhatunk belőle mindannyian. Ne ítélkezzünk senki felett, talán nem is ő maga tehet róla. Tetszett az írásod.
Szeretettel
Ida

1403
titanil - 2012. szeptember 14. 20:09:47

Kedves Veronika!
Egyezik véleményünk, nagyon szántuk őt, és emberi gyarlósága, az italozás miatt ilyen helyzetbe került. Bár ki akart gyógyulni az alkoholizmusból, de a rossz kezelés miatt idegbeteg lett.
Köszönöm, hogy olvastál és hozzászóltál.
Sok szeretettel: Titanil

1403
titanil - 2012. szeptember 14. 20:05:41

Kedves Eszter!
Mi is nagyon sajnáltuk ezt az embert. Azért is írtam róla, hogy egy kicsit emlékezzek róla. Sokszor önhibáján kívül egy rossz kezelés miatt egy élet tönkremegy. Sok ember felajánlotta segítségét, de nem fogadott el senkitől semmit.
Köszönöm, hogy olvastál, és hozzászóltál.
Sok szeretettel: Titanil

499
magyareszter - 2012. szeptember 14. 09:09:22

Kedves Titanil!

Nagyon sajnáltam olvasás közben a Juscsínónak elnevezett férfit. Bár valóban az ivás az ő hibája volt, de a sokkolással tönkretették az egész életét. Már azért is tragikus, hiszen saját akaratából vetette alá magát az elvonó kúrának, szerette volna rendbe hozni életét, ehelyett rosszabb lett, mint a "gyógykezelés" előtt. Gratulálok írásodhoz!
Sok szeretettel Eszter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.