Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jéga Szabó Ibolya: Gyilkos gondolat
„Az igazság békét teremt, és az igazság a békét és a biztonságot szolgálja örökké.”
(Ézsaiás 32,17)

Peti megpróbált a tanárnőre figyelni, de olyan álmosság gyötörte, hogy minduntalan lecsukódott a szeme. Megdörzsölte, majd forgolódott egy kicsit, kinézett az ablakon, a táblát bámulta, mindhiába igyekezett ébernek mutatkozni, nem sikerült.
- Peti fiam! Nem az órán kell aludni, hanem otthon! - riasztotta fel álmából a tanárnő hangja.
Megszégyenülten, nyakig elvörösödve fészkelődött a padban. Ti nem tudjátok, gondolta magában, hogy én aludnék, de ha az ittas apám hazajön, nem lehet. Ordibál, kirángatja anyát az ágyból, követeli, hogy hallgassa meg azt a sok badarságot, amit részegen összehord, majd fölhergeli magát és nekünk esik. Ilyenkor, ha sikerül kiugrunk az ajtón, és kint kóborolunk az éjszakában. Az öltözéssel nincs gondunk, mert mindenre felkészülve ruhástól fekszünk a paplan alatt. Amikor már sok idő eltelik, és azt reméljük, hogy elnyomta a szesz, visszaóvatoskodunk a házba. Ledőlünk és megpróbálunk gyorsan elaludni, mert hamar itt a reggel. Így megy ez már régóta, én már csak ilyen részegesnek ismerem, mióta az eszemet tudom, és egyre sűrűbben jön haza kapatosan. Kilátástalannak látszik, hogy megváltozzon, már munkája sincs, csak alkalmi, újabban eladogat ezt-azt. Gyűlölöm! Meghalhatna! Az a legjobb, amikor olyan részegen dülöngél haza, hogy lépcsőn négykézláb mászik fel. Anya mindig azt mondja, hogy a részegeknek van védőszentjük, mert különben már rég leesett volna a betonra a befejezetlen korlát nélküli teraszról. Ilyenkor esik kel, nem tud megállni a lábán. Csak egy kis lökés kellene neki, amikor kitántorog a szélére. Valahogy mindig bemászik a lakásba, és ott a konyhakövön alszik el. Mindennap, arra gondolok, hogy megölöm. Nem tudom hogyan, de ez nem tarthat így örökké. Nagyon félek, hogy megteszem, és akkor örökre rajtam marad a bélyeg, apagyilkos leszek. Anya itt marad egyedül, engem meg elvisznek a javítóba. Börtönbe nem vihetnek még, mert csak hetedikes vagyok. Lehet, hogy utána sem tudnék aludni, mindig az apára gondolnék. Nem is lenne nehéz megölni, sokszor szinte csont részeg. Nem szabad ilyeneken agyalnom, nem szabad!
- No Peti! Most meg ábrándozunk, ábrándozunk. – harsant a tanárnő hangja.
Éles csengetés jelezte az óra végét, kitódult az osztály a nagyszünetre, Peti kiballagott és félrehúzódott egy sarokba, nekitámasztotta a hátát az iskola falának. A bűnös gondolat, ami a szabadulás örömét adná, berágta magát az agyába, és nem hagyta békén. Nem tudott szabadulni a gondolattól. Bármilyen féreg is, mégiscsak az apám, ilyesmit nem csinálhat egy gyerek. Lehet, hogy anya is elfordulna tőlem és kitagadna, mert gyilkossá lettem.
Teltek a hónapok, otthon egyre rosszabb lett a helyzet, Peti fogyott, szemeit mély karikák keretezték, a tanulás nem ment. Az osztályfőnök próbálta faggatni, de Peti csak hallgatott.
Már nem csak apja nem hagyta aludni, hanem az a gondolat sem. Ki kell tervelni, hogy balesetnek higgye mindenki. Tudja az egész falu, hogy alkoholista. Nem tudom én azt úgy megcsinálni, majd elviszi a szesz, anya is mondta ezt. De mikor?
Egy este hiába várták felöltözve a paplan alatt szótlanul, nem jött. Peti hallgatta anyja szuszogását, elaludt szegény a fáradtságtól, gondolta. Csak hallaná már apja ismerős morgását, ahogy mászik fel a lépcsőn, akkor megnyugodna. Elüthetné egy autó, és akkor béke lenne, benne is és a házban is. Ekkor hallotta meg az apját. Lélegzetét visszafojtva felállt.
Hajnalban anyja sikoltozására ébredt.
- Meghalt! Leesett a teraszról hanyatt! Gyere kisfiam, gyere már!
A mentősök megállapították a halál beálltát. A rendőrök csóválták a fejüket, nem csodálkoztak, hiszen ritkán látták józanon. Peti sírt, és odabújt anyjához, aki óvón átölelte. A szomszédok sajnálkoztak, és mondogatták, mindig gondolták, hogy egyszer leesik erről a teraszról.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
686
T Pandur Judit - 2012. november 22. 00:14:37

Kedves Ibolya!
Nagyon nehéz kilépni a szülők árnyékából. A gyerekkori bántalmazás egész életre ható sérüléseket okoz. A lelki, testi erőszak gyerekkori megélése erőteljesen torzítja a gyerek fejlődő személyiségét. Felnőtté válva sincsen lehetősége megszabadulni ezektől az emberektől, ezektől az emlékektől. A továbblépés feltétele a szülőkhöz való kritikátlan lojalitás feladása. Ez azonban nagyon nehéz. Régebben azért volt nehéz, mert a zsidó-keresztény "tiszteld apádat és anyádat" törvény állta az útjukat, ma pedig azért nehéz, mert terjedőben van egy idea, hogy mindent meg kell bocsátanunk, mindenkinek.
A te kis hősöd nem akarta tovább elviselni a család elleni erőszakot, inkább "átírta" az életét.
Szomorú, hogy egy gyereket, egy családot nem tud megvédeni a törvény.
Judit

230
Torma Zsuzsanna - 2012. november 09. 09:14:05

Kedves Ibolya!

Sajnálattal de együttérzéssel is olvastam ezt a "fikció" történetet, ami persze igaz is lehetne. Azért is tudom együttérzéssel olvasni, mivel - sajnos - az én édesapám is alkoholistává lett. Kislánykoromban még ez annyira nem teljesedett ki nála, de amikor már nagyobbacskák voltunk húgommal együtt, akkor már jobban elhatalmasodott rajta az alkoholizmus, még az alkoholelvonó sem segített rajta, inkább ártott neki. Ugyanis több "kórházi társával" együtt a gyógyszerek mellett is ivott. Anyám és mi gyerekek is sokat szenvedtünk mellette és gyerekként sokat dolgoztunk helyette. Valóban úgy van, hogy amikor már olyan részeg valaki, hogy rögtön elfekszik, nem annyira kell tartani tőle. Volt, amikor anyámat kellett megvédenem apámtól, és lapátot tartottam eléje, s akkor azt mondta, hogy csak nem bántom az apámat? Természetesen soha nem bántottuk, a az alkohol hatása amúgy is megtette a magáét és később magányosan, család nélkül betegségben halt meg. Sajnos, a vele töltött évek alatt nem sok jó emlékem fűződik hozzá. De azért megtartom az emlékezetemben.

Szeretettel: Zsuzsa
Smile

1423
Jega - 2012. október 29. 21:43:05

Köszönöm lányok, hogy időt szakítottatok a novellámra. Ez a történet fikció, de igaz is lehetne. Sok szenvedő gyermek fejében terem gyilkos gondolat, de ezt éppen az az ember okozza, akinek örömet, szeretetet kellene adnia, és a boldog gyermekkort biztosítania. A világ már csak ilyen, tele van rútsággal.

2678
Emperor - 2012. október 28. 08:33:35

Kedves Ibolya!

Írásodból érzem az utalást, hogy a gondolatot tett követte. Ha soha nem is derül ki az igazság, Petit akkor is nyomasztani fogja tette és végig kíséri egész életét... legfeljebb édesanyja helyzetén könnyített csupán.
Szomorú történetet olvashattam, ami sajnos, a mai világban előfordulhat, akár így, akár másként...
Szeretettel
Ida

3300
kandracs roza - 2012. október 27. 17:22:15

Kedves Ibolya!! gratulálok...rossz a rosszal de még rosszabb nélküle...Lexirózsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.