Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.22. 18:12
Kedves Józsi! írtam neked ide levelet, kérlek, olvasd el és - ha nem vagyok tolakodó - válaszolj, mire számítsak. üdvözlettel Sarolta

2019.07.22. 18:06
Holnap lesz két éve, hogy elkezdtem írni! 2017. július 24-én került fel ide az első novellám. Köszönöm szépen a sok támogatást, a kritiká... Bővebben

2019.07.22. 11:33

2019.07.22. 11:07
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.22. 11:07
Boldog névnapot a Magdolnáknak! Rose

2019.07.22. 07:00
Nagyon boldog névnapot kívánok kedves Magdolnák! Legyen szép, örömteli napotok! Rose

2019.07.22. 06:30
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Rose https://www.youtu.
..TW1zt8KkVk

2019.07.21. 23:06
Kedves Józsi! A Bűvölet c. verset kétszer töltöttem fel. Helyesen a Verselő versek közé szántam. A másikat légy szíves törölni!

2019.07.21. 22:01
Szép estét és Jó éjszakát mindenkinek! Smile

2019.07.21. 18:53
Iovábbi szép estét kívánok! Heart

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 1
mamuszka
Balázsi Pál Etel: Kolozsvári Anikó
Könnyes szemmel emlékezem vissza a falú Anikójára.
Arra a nőre, akiről soha nem tudtuk, honnan jön, hova tart.
Amikor megjelent kitaposott cipőjében, kócos hajával, zavaros szemekkel, kétes tisztaságú ruhában, már ott volt a gyereksereg. Biztattuk, énekelj Anikó! Játszótársként meg-meg böktük ujjainkkal. A mély, bánatos arc, lassan változott, bárgyú mosoly jelent meg arcán, néha felsikoltott, kacagott. Próbálta elhárítani a felé bökő gyermekkezeket, de inkább játéknak vette ő is ezeket.
Mi is kacagtunk, ugráltunk körülötte, hecceltük.
Énekelj Anikó, Kolozsvári Anikó! - kiáltottuk kórusba s ő elindult, kissé szétterpesztett lábakkal, imbolyogva, mint aki alatt mozog a föld, s énekelni kezdett:
„ én vagyok Anikó/ én vagyok a Kolozsvári Anikó,…
Pillanatok alatt kialakult utána a sor, énekeltünk s mozgását utánozva mentünk utána a falun keresztül.
Voltak, akik csóválták fejüket, akik megmosolyogtak, mások csak intettek s tovább siettek.
Első útja, mindig a borbélyüzlethez vezetett. Ott megállt, leült az üzlet lépcsőjére s várt. Soha nem tudtuk miért. Ringatni kezdte felsőtestét, előre-hátra dőlt, kezét összekulcsolta s mormogott valamit. Néha mi is leültünk s utánoztuk. Amikor nagyon felerősödött a morgás valamelyikünk elkacagta magát s kirobbant az addig visszafojtott kacagás.
Bentről a főnök kirántotta az ajtót, kis híján leszakította, mérgesen kilépett, de nem kapta el egyikünk fülét se, mert szétrebbentünk, mint tyúkok a baromfiudvarban, amikor a vércse lecsap közéjük.
Takarodjatok! Azt akarjátok, hogy elvágjam valakinek a torkát, vagy levágjam a fülét? Sipircc ! Csapott utánunk kendőjével.
Eloldalogtunk.
Amikor nem volt kliens, Anikót bevitték a borbélyüzletbe. Megmosdatták, megfésülték a haját, még olyan is volt, hogy jó rövidre levágták fekete, sűrű, kócos haját. Ilyenkor látszott, milyen fiatal még. Elcsodálkoztunk.
Új frizurája, tiszta arca, keze, csillogó szeme, egyenes testtartása ámulatba ejtett. Tiszteletet parancsoló erő áradt belőle. Elcsendesültünk, szétszéledtünk.
Ezek voltak Anikó szép napjai.
Derűre, ború jött. Honnan jött a ború Anikóra, nem tudtuk, csak azt, hogy ilyenkor nem mertünk közel menni hozzá. Nagyon haragos, hangoskodó, csapkodó kedvében volt. Részeg, suttogták egyesek. Hol, milyen pénzből, ki itatta le, talány volt.
Tisztes távolságból követtük, ha elesett nem mertünk segíteni s ő pedig ott fetrengett nyálával, könnyével összekeveredve a porban, mocsokban.
- Inni akarok, adjatok inni! – kiabálta.
A borbélymester unokája segítségért szaladt, jött az inas, az felemelte Anikót, a kékszeszes üveget meghúzatta vele. Lassan megcsendesedett, s csak az inas tudta hova, merre viszi, miközben elkergetett minket.
Ilyenkor szomorú voltam. Ez az Anikó, miért nem az, az Anikó, aki néha egyenes testtartással, fésülten, tisztán és nem az alkoholtól csillogó szemekkel áll előttünk?
Az egyik ilyen eset után, sírva mentem haza, édesanyám kétségbeesésére. Mi történt, ki bántott?
Szipogva tettem fel a kérdést édesanyámnak: mit tudsz Anikóról, Kolozsvári Anikóról? Mi van vele, miért olyan furcsa?
Kérdésemre elkomolyodott, s amikor már arra gondoltam, nem akar válaszolni, halkan megszólalt.
- Kislányom! Anikó története nagyon szomorú történet, talán jobb lenne, ha nem is ismernéd meg. Ő nem volt ilyen mindig.
- Édesanyám, én mégis akarom tudni, meséld el, kérlek.
- Jól van kislányom. Megpróbálom úgy mesélni, hogy gyermekként megértsd, miért lett ilyen Anikó.
- Arra kérlek, erről senkinek ne beszélj, mert vannak, akik nem akarják, hogy az igazság kiderüljön, vagy, annak örvendenek, hogy ide jutott Anikó.
Anikó, - kezdte édesanyám, - előkelő, nemesi családból származik. Kastélyban laktak szüleivel és testvérével. Igazi neve nem Kolozsvári Anikó, de maradjunk abban, hogy a név, egy másik nevet takar, amit majd nagykorodban felfedezhetsz.
Szóval, Anikót magántanárok tanították. Édesanyja sokat foglalkozott gyerekeivel, de nem csak velük. Iskolát indított a szegény családok gyerekeinek, meglátogatta a betegeket s ő felügyelte, hogy a náluk dolgozó családok mindig időben megkapják fizetségüket. Karácsonykor ajándékról gondoskodott, hogy legyen, amit a fa alá tehessenek, a szegényebb családok is.
Édesapja, nemesi származásánál fogva és magas műveltsége, tudása alapján a kormányzó egyik minisztere volt.
- Hű-ha! – kiáltottam fel. Nem piskóta!
Aztán jött a háború. A háború után megváltozott a világ. Édesapját letartóztatták, vagyonukat elkobozták s őket, kirakták az útra. Édesanyjuk keményen dolgozott, hogy gyerekei tanulhassanak. Később, bátya gyári munkás lett, hogy kisegíthesse, a megrendült egészségi állapotban lévő édesanyját.
Anikó az iskola legjobb tanulója volt. Érettségi előtt egy pár héttel nagygyűlést hívtak össze az iskola udvarában. Kiszólították Anikót középre és felolvasták az igazgatóság határozatát, miszerint a holnapi nappal kicsapják az iskolából, szüleinek származása miatt.
Nem tudom, mit érezhetett ez a kitűnő tanulólány, ott, amikor a sok valótlanságokat olvasták családjáról és róla, de azt beszélik, mind sápadtabb lett s mindenki szemeláttára, összeesett.
Az ott lévők, csak álltak mozdulatlanul, érzelmek nélkül, szívtelenül. Egyedül barátnője sietett segítségére, senki más. Másnap barátnőjét, más iskolába tanácsolták.
Anikó, korházba került. Három napig kómában feküdt, ahogy magához tért, nem maradhatott tovább.
Akadozó lett beszéde, könyvet többet nem vett a kezébe, s a szorgos lány napokon keresztül csak ült, előre-hátra ingó felsőtesttel, összekulcsolt kezekkel, enni sem akart.
Édesapját hazaárulás vádjával halálra ítélték, aminek a híre, mindkettőjük egészségi állapotát még jobban megrendítette.
Teljesen magába zárkózott, nem beszélt senkivel. Kiégett, depressziója napról, napra súlyosbodott.
Bátya, eltűnt. Azt beszélték, külföldre szökött.
Szerencséjük volt az őket ismerő és szerető, hálás emberekkel. Ők vittek csekély ételadagjaikból élelmet nekik.
- Édesanyám! a borbélyüzlethez azért jár, ott segítik! Bólintással jelezte édesanyám, az igent.
Sokan sajnálták, imádkoztak értük. Őket kérte Karola asszonyság, vigyázzanak lányára miután magához, szólítja őt, az Úr. Sajnos, ez nagyon hamar bekövetkezett.
Egy hűvös hajnalon a gyóntatópap, feladta az utolsó kenetet. Adakozásból gyűjtött pénzből, temették el az ismerősök.
Anikó a temetésen, nyöszörögve könyörgött – vigyél magaddal, vigyél engem is anyám! Ráfeküdt a koporsóra, alig tudták lefejteni onnan. Ott is elvesztette az eszméletét.
- Te sírsz kislányom? Sírjál, ez jó! Ölébe vett, szorosan magához ölelt.
*
Anikó, egy kora reggel, himbáló felsőtesttel, ott ült a borbélyüzlet lépcsőjén.
Mellé ültem, megsimogattam vékony, hosszú ujjú kezét. Csodálkozva rám nézett, elmosolyodott. Így próbálom őrizni emlékét.
Neki adtam tenyeremben szorongatott finom medvecukromat.
Soha többet nem masíroztam utána és nem énekeltem :
- Én vagyok Anikó, a Kolozsvári Anikó...

Írta: Balázsi-Pál Etel
230
Torma Zsuzsanna - 2012. november 09. 10:25:41

Kedves Etel!

Nagyon megható ez a történeted, amelyből megérthetjük, hogyan kerülhet egy nagy sokkhatás miatt megbomlott elméjűvé, egy külön világban egy ember. Fiatalabb koromban én is tapasztaltam ehhez hasonló cselekedetet egy szomszéd falubéli nőnél. Az autóbuszra felszállva rendszerint éneklésbe kezdett és mindenki próbálta együttérzően elfogadni ezt a cselekedetét, ha bár sokan nem tudtuk mi vezetett nála idáig.

Szeretettel: Zsuzsa
Smile

3313
paltetel - 2012. november 03. 20:06:51

Köszönet az értékelésért. Ebben az esetben lelki traumáról van szó, nem állt fenn a rokoni dolog.
Régóta bennem van ez a történet,még diák koromból.
Szeretettel, Etel

277
farkas viola - 2012. november 01. 05:18:48

Kedves Etel!
Döbbenettel olvastam ezt a szomorú történetet. Valóságos élet-tragédia.
Ahol én lakom, Pest külső kerületében, a közelünkben lakott két bolond lánytestvér, borzalmasak voltak. Rendes családba születtek, de azt beszélték, hogy a szülők unokatestvérek voltak. Persze, ez más kategória, mint a Te történeted.
Szeretettel gratulálok: Viola

1403
titanil - 2012. október 29. 17:38:02

Kedves Etel!
Különleges és szomorú történetet írtál egy kislányról. Míg meg nem ismerjük valakinek a múltját, különös módon viselkedünk vele.
Tetszett írásod!
Sok szeretettel: Titanil

3300
kandracs roza - 2012. október 29. 11:37:21

Kedves Etel!! mit írhatnék?? fájó de csodás a novellád.Szeretettel.Lexirózsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.