Edwin Chat: Társkeresés.hu 16. rész
Akármilyen lassan sétált, egyre közeledett a padhoz, és az idős bácsika még mindig ott üldögélt, lehorgasztott fejjel. Messziről úgy nézett ki, mintha ülve aludna. Két kezével a lábain támaszkodik, feje csak egyszerűen lóg a talaj felé, nem is látni az arcát. Az időhöz képest jól felöltözött, hosszú nadrágban, ingben, zakóban ült, vagy aludt a padon. Scarlett nem örült, hogy pont azt a padot foglalta el a bácsi, de nagy gondot nem csinált belőle. Úgy volt vele, ha odaér, leül, és vár, elférnek rajta ketten is. Az is lehet, mire odaér, a bácsika tovább áll. Biztos van úticélja, csak kicsit leült megpihenni.
A szökőkúthoz érve, odalépett egészen a széléhez, és belemerítette kezeit. Úgy tett, mintha kezet mosna, jól esett neki a hűvös víz, közben a padot figyelte. A bácsi még mindig ott ül, ugyanabban a pózban, mozdulatlanul. Scarlett rájött, akármilyen lassan sétál, innen a kúttól egy percen belül odaér. Mielőtt folytatta volna útját, még egyszer utoljára körülnézett, hátha megpillantja Brandont. Az eredmény nem járt sikerrel, kissé el is szomorodott, és mély sóhajjal célba vette a padot. Igyekezett minél később odaérni, de azt a néhány métert hamar megtette, bárhogy is nem akarta.
Leült a pad szélére, közte, és a bácsi között annyi hely tátong, akár két személy is elférne. Felnézett az idős férfi, egy pillanatra találkozott a tekintetük, Scarlett bemutatott egy rövidke mosolyt, majd más irányba fordult. A bácsi nézte a csinos nőt, nem tudta levenni róla a szemét. Nyugodtan nézhette, mert Scarlett ezt nem láthatta. A nő néha türelmetlenül az órájára pillantott, közben a bácsi azon gondolkozott, megszólítsa-e. Pár pillanatig lelkierőt gyűjtött, majd megszólalt.
- Szia Scarlett!- a nő meglepődve fordult felé, és hirtelen nem tudta mi van. Arra gondolt, ez biztos Brandon apja, vagy nagyapja, aki jött közölni, hogy a gyerek nem tudott eljönni, mert rosszul lett, vagy baleset érte, és elvitte a mentő. Megint butának tartotta magát, hogy elméleteket gyárt, rögtön képzeleg, és persze mindjárt a legrosszabbra gondol.
- Elnézést, ismerjük egymást?- kérdezte meglepetten. A bácsika szemei könnybe lábadtak, szája szélei remegni kezdtek.
- Igen.- válaszolta, és kitört belőle a sírás. Scarlett nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Képtelen volt rájönni, mi is történik valójában. Kicsit meghatotta a sírás, és megsajnálta az öreget.
- Mi a baj?- kérdezte sajnálkozva, majd közelebb húzódott. Türelmesen várta a választ, de a bácsi csak sírt. Egyik kezével igyekezett eltakarni az arcát.
- Ne hagyj itt.- kérte zokogás közben, mire Scarlett szemei kikerekedtek. Most már nagyon szerette volna tudni, ki is ez az ember.
- Honnan ismer a bácsi?
- Brandon vagyok.- jött a válasz, minek hatására erősödött a sírás. Scarlett úgy hőkölt el mellőle, mintha megcsapta volna az áram. Megijedt, és félni kezdett.
- Maga szélhámos! Miket zagyvál össze?- kérdezte felháborodva. Az öreg semmit nem válaszolt, továbbra is sírt, egyik tenyerébe temetve az arcát. Scarlett várt, és nem tudta mit tegyen. Abban reménykedett, Brandon bármelyik pillanatban megérkezhet, és úgy itt hagyják a bácsit, hogy öröm lesz nézni. Idegesen forgatta fejét mindenfelé, hátha végre meglátja a férfit, akit már annyira vár. Most nem tudott kellőképpen a nézelődésre koncentrálni, az öreg jelenléte, sírása zavarta ebben.
- Nem!- ellenkezett a bácsi. – Ismerjük egymást.
- Na jó, elég!- szólt szigorúan Scarlett, és felállt. Elindult, hogy véget vessen ennek az őrült jelenetnek. Haza akart menni, pár lépéssel el is távolodott a padtól, mikor az öreg megszólat.
- Itt az ajándékod!- Scarlettnek a döbbenettől földbe gyökerezett a lába, és úgy vált mozdulatlanná, mintha valaki fegyvert nyomna a hátához.
- Mi az?- kérdezte meglepve, és közben megfordult.
- A pohár. Rá van gravírozva az arcképed.- a nő visszament a padhoz, leült, de nem az ajándék miatt, hanem azért, mert úgy érezte, rögtön összeesik. A bácsikát jelentősen megnyugtatta, hogy partnere mégsem ment el, és lassan, hüppögve, múlni kezdett a sírás. Amint Scarlett leült, az öreg arcán egy halvány mosoly jelent meg.
- Brandon, tényleg te vagy?- kérdezte a nő teljesen elképedve.
- Igen, én vagyok.- jött a válasz tele buzgósággal, és Brandon vágyakozva, reménykedve várta a reakciót. Scarlett valamelyest megnyugodott, mert ha az öreg tudja a nevét, és az ajándékot is megmondta, akkor mégsem szélhámos, hanem tényleg Brandon az. Tervezte, hogy különböző kérdésekkel le ellenőrzi a bácsit, de erre már nincs szükség, teljesen meggyőzték a hallottak, viszont nem tudta elképzelni, hogy egy ilyen öreg férfivel, aki legalább nyolcvan éves, élje le hátralévő életét.
- Mi történt?- kérdezte. Tegnap este Brandon még egy jóképű, sármos fiatalember volt, most meg egy sokat megélt, élete végén járó aggastyán. Brandonból újra kitört a sírás. Scarlettben ismét feléledt a sajnálat. Közelebb ült, egészen mellé, és simogatni kezdte Brandon ősz fejét.
- Nyugodj meg.- kérte szelíden, de sokat nem ért vele. Közben elgondolkozott, helyesen szólalt-e meg. Nem kellett volna inkább magázni? Mégiscsak egy nyolcvanvalahány éves emberről van szó. Ezt is szerette volna megtudni, Brandon most hány éves.
- Mesélj, mi történt?- kérdezte Scarlett. Brandon felnézett, és nem érdekelte, hogy a nő látja sírni. Most nem férfi büszkeségről van szó, hanem az eltűnt fiatalságról, ami szinte órák alatt foszlott semmivé, zabálta fel az idő. A bácsikának időbe telt, mire csillapodott a sírás, ezt Scarlett türelmesen kivárta.
- Nem tudom ép ésszel felfogni.- kezdte Brandon, és hangján érezni lehetett, hogy küszködik a sírással. - Este minden rendben volt. Lefeküdtem aludni, és reggel már így ébredtem fel. Mindenem fáj, alig bírtam kikelni az ágyból.- Scarlett nem szólt, csendesen figyelt, hallgatta a történetet, mert nagyon érdekelte, mi lehet az oka, hogy Brandon néhány óra alatt megöregedett.
- Fogalmam sincs, mi történhetett, nem emlékszem semmire.- magyarázta a bácsika. A nő most arra gondolt, biztos ezzel az öregkorral jár a feledékenység, és akkor semmire nem jutnak, soha nem fog kiderülni, mi történt.
- Várj egy pillanatot.- szólt Brandon, és gondolkozni kezdett. Nehezen, de bevillantak képek az emlékezetében, ha lassan is, de szép sorban minden előjött.
- Éjjel…- eltöprengett. Teljesen képtelenség ez az egész. Talán csak egy rossz álom. Nem hitte, hogy a valóságban ilyen megtörténhet.
- Csakis éjjel lehetett. Igen, az álmom.- mondta ki a megfejtést, és elnémult.
- Mit álmodtál?- kérdezte Scarlett, és figyelt tovább.
- Mindent. Minden rosszat, ami eddig megtörtént velem életemben. Rossz, negatív dolgok szerepeltek álmomban. És az egészet újra átéltem.- magyarázta, majd ismét eltűnődött rövid időre. Scarlett nem tudta, ilyenkor mit kell mondani, ha egyáltalán lehet valamit. Úgy érezte, erre nem igazán vannak szavak. Mit is mondhatna? Istenem? Vagy, juj? Esetleg, nahát? Ezzel nem lennének beljebb, és értelme se lenne.
- Szóval azt állítod, hogy éjjel álmodban újra átéltél minden rossz, kegyetlen dolgot, ami eddig történt veled életedben?- kérdezte a nő.
- Igen. Ha érdekel, elmesélem. Úgyis azért vagyunk itt, hogy ismerkedjünk.
- Pillanat. Hány éves vagy?
- Negyvenkettő. Vagyis voltam, Nem tudom, most mennyinek felelek meg.
- Ha ennyi idősen újra átélted eddigi életed, akkor valószínű, hogy ugyanannyit öregedtél.- mondta Scarlett, és mindketten gondolkodóba estek. Elméletileg el lehet képzelni, hogy ez történt, de semmi garancia nincs rá, hogy így is van. Mivel egyikük sem tudós, nem is estek nagy valószínűség számításba. Végül is, teljesen mindegy mit állapítanak meg okként, ha már annyira szeretnék tudni a választ, ami történt, megtörtént, úgysem tudják visszacsinálni.

Folyt. köv.

Írta: Edwin Chat
48
Edwin Chat - 2012. november 03. 17:49:26

Kedves Mami!

Nem. A következő rész az utolsó előtti lesz. Örülök neked, köszönöm, hogy olvastál.

Üdv: Edwin.

2135
mami - 2012. november 03. 14:58:34

Kedves Edwin!

Mint mindig, hozod a formád. Nagyon jó. Várom a következőt. Tényleg az lesz az utolsó?

Szeretettel: Jártó Róza

48
Edwin Chat - 2012. november 03. 08:20:02

Kedves Marcsi!

Köszönöm szépen, hogy elolvastad írásomat. Nagyon örülök, hogy tetszett.

Üdv: Edwin.

696
marcsi - 2012. november 02. 23:22:27

Kedves Edwin!

Lenyűgözött az írásod. A 16. részt olvastam el először. Kicsit furcsa, de ahogy beléptem az oldalra nem a verseket, hanem a folytatásos történeteket nyitottam meg. Nem bántam meg. Érdeklődve olvastam az első résztől az utolsóig. Meglepődtem a történeted befejezésén.(Amit a weboldalon olvastam el.) Elnézésed kérem ezért. Nagyon jó írás, ahogy a többi is. További sikeres alkotást kívánok Neked!

Szeretettel olvastalak: Marcsi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.