Balázsi Pál Etel: Kísértet
Vasárnapi mise után, a falu kocsmájában borozgatnak a férfiak. Ilyenkor meg hányják - vetik a falú dolgait. Elhangzik egy-két csípős, de nem sértő megjegyzés valamelyik társukról, amire aztán egy jóízűt isznak. Ki hinné, hogy több mindent tudnak a függönyök mögötti dolgokról, mint az asszonynépség.
Éppen amikor az atomerőmű robbanásáról kezdtek beszélgetni, kisápadt, megijedt képű legényke ugrik be, - édsapám! – kiáltással.
Síri csend üli meg a helységet, a gyerek édesapja hozzá ugrik, magához öleli gyermekét, mint aki sejti, valami nagy baj van, amitől meg kell védenie őt.
Jól van fiacskám, simogatja, csitítgatja. Mi történt? Nekem elmondhatod. Szipogva, alig hallhatóan kezd mesélni a gyerek, de először megbizonyosodik a felől, hogy nem szidódik meg, azért amit elmond.
- Mondd csak fiam, mond.
- Egy ismeretlen bácsi fekszik tátott szájjal a Kerek erdő szélében, de nem mozdul. Jöjjön kend, segítsen neki!
A férfiak összenéznek, s a falú szokásaihoz híven egy emberként elsietnek
a mezítlábas gyerek után.
Tisztes távolságból több gyerek nézi az ismeretlen, mozdulatlanul fekvő férfit, nem mernek közel menni. Nem mutat valami kellemes látványt a viaszsárga, borostás arcával, rongyos ruhájával, szájszélén kifolyt véres nyálával.
A férfiak is meghökkennek. A falú szanitéce óvatosan odamegy, kezét a nyaki ütőérre teszi s fejbólintással, jelzi – él!
Mindannyian megkönnyebbülten lélegeznek fel. Többen odamennek érdeklődni,
- Mi a teendő?
- Bevisszük a faluba a tanító üres szobájába, s ha magához tér kikérdezzük, határoz az elöljáró.
Karókból, zakókból targoncát készítenek, óvatosan ráemelik a tehetetlen, súlyosnak tűnő testet. Felváltva viszik be a faluba. Ekkorra, már a falú népének is a tudomására jutott az ismeretlen híre.
Az asszonyok hideg vízzel felmosták, megitatták az éledezőt. Finom vasárnapi tyúkhúslevest hoz a közelben lakó asszonyság. Kínálgatják, egyen jó ember, legyen ereje, rossz húsban van.
Eközben az elöljáróság emberei megbeszélik a teendőket. Bejelentik a talált embert a központnak. Ők is csak találgatják ki fia, borja lehet az idegen, honnan jött, mi történt vele?
A falú apraja, nagyja kíváncsian várta a fejleményeket.
Eltelt egy jó óra, ha nem kettő, amire felelgetni kezdett a férfi. Elmondta, hogy ő Látó Elemér , tanárember egy nagy egyetemi városban. Kollégájával, Kisér Menyhárttal elindultak feltérképezni ezt a helyet ahol még egyikük sem járt. Jól is mentek a dolgok az első nap, azonban a kolléga furcsán kezdett viselkedni, szemmel láthatóan rossz volt a közérzete s ezért bevitte egy közeli város kórházába.
Valami arra ösztönözte, menjen tovább, ne adja fel. Így is tett.
Egy erdőszélen sátrat bontott és lepihent.
Hajnalban kilépve sátrából furcsa érzése támadt. Nem hitt szemeinek, kételkedni kezdett, jó helyen van? Nem ismerte fel a környezetet, ahol este lefeküdt. A magas zöld levelű fák helyett, csupasz, lábukon kiszáradt fákat látott, a fű eltűnt, madárhang nem szólt, a halál csendje telepedett a tájra. Úgy érezte esik az eső, de nem látott semmit. Sci-fi filmek tájai jutottak eszébe. Hiába dörzsölte szemeit, csak azt látta, amit azelőtt.
Furcsa, rémisztő érzés fogta el, - mesélte tovább. A patak, amiben lemosdott este, eltűnt, mintha felszippantotta volna valami. Egy adott pillanatban azt sem tudta mit tesz. Sátrát összeszedte, de a tartozékok egy része kimaradt, nem érdekelte. Most már a kérdés csak az volt – merre? Iránytűje forgott megállás nélkül. Mi ez? Hova kerültem és miért? Ösztönösen érezte, minél hamarabb el kell mennie innen, el, erről az elátkozott, kísérteties helyről. Összeszedte csomagját, hátára vette, az iránytűt zsebébe rakta.
Kereste a Napot, legalább annak alapján tájékozódhasson. Fölötte, felhők helyett tejüveges valami, szétterítette a Nap sugarait, nem tudta merre jár a Nap, hol van kelet-nyugat, észak-dél. Érezte, elveszíti józan eszét. Egyedül ezen a helyen, mely nem hasonlít a földi tájakhoz, kietlen puszta, hangtalan, élettelen. Gyerekeire, feleségére gondolt, akik haza várják, tanítványaira, akiknek jó móka lesz, elmesélni a történteket, no persze, ha még visszaér.
Elindult e Mars téri tájon, bízva a szerencsében. Felvett egy ütemet s próbálta tartani. Közben imát mormolt, segítséget kért, hogy minél hamarabb kiérjen e földöntúli sejtelmes tájból. Gyötörte a szomjúság, éhes volt. Csak ment, mert nagyobb volt az életösztöne, mint a halálé.
Megállás nélkül ment, mennyit, nem tudja, időérzékét elveszítette, valami vagy valaki követte, vele volt, amitől félt, ami mind jobban és jobban ránehezedett, amitől már lábai roskadoztak. Szája véresre repedezett, érezte vérének sós izét. Félelmében nem izzadt, mint máskor. Az volt az érzése mind mélyebbre süllyed, mintha valaki fentről testét a földbe nyomná és ő mind kisebb lesz, eltűnik a földszínéről.
Térdre esve óriási erővel felkiáltott: ki vagy?, mi vagy? Mutasd magad! Mit akarsz tőlem?
A hang elhalt, visszhang nem felelt. Ereje fogytán, a rájellemző optimizmusa sehol, csak egyik lábát tette a másik után, mint egy robot. Aztán, végelgyengülésben elájult.
Elhallgatott.
A hallgatóság csodálkozva nézett össze.
- Ennyit tudok, mondta kétségbe esve. Vizet kérek, vizet.
Habzsolta a vizet, szája szélén kicsordult, lefolyt mellén, nem tudta abba hagyni.
- Hogy kerültem ide? Abban az erdőben találtak rám, abban a kísérteties, kietlen erdőben?
- Itt nincsenek ilyen erdők, mondta az elöljáró. Gyerekek találtak magára a Kerek erdő szélén, ájult állapotban volt, mi hoztuk be a faluba.
- Nincsenek itt ilyen erdők, kiszáradt fákkal, kiapadt patakokkal, kiveszett állatokkal? Kísérteties csenddel, megfoghatatlan valakivel, valamivel, amik engem kísértek, és miért kísértek, ha kísértek?
Az elöljárót telefonhoz hívják, szólt be az ügyeletes.
Az asszonyok tiszta fehérneműt, nadrágot hoztak az idegennek.
- Jön a segítség, nemsokára itt lesznek, nyugtatta meg a professzort az elöljáró.
- Utánam, megint utánam jönnek a kísértetek, akik kísértenek, akik kísértenek éjjeleken keresztül!
Pár perc múlva megérkezett a mentő, fehér köpenyes kórházi alkalmazottak jöttek
betegük után, aki professzorként, mindig kísértetekkel álmodik.

Balázsi-Pál Etel
3313
paltetel - 2012. november 13. 12:37:23

kedves Katalinka, Titanil, Zsuzsa, Jártó Róza!

Az ilyen esetek, sajnos már fiatal korban is előfordulnak, különösen azoknál a fiataloknál, akik szellemileg túlhajszoltak.
Örvendek, hogy tetszett írásom. Köszönöm.
Szeretettel, Etel

2135
mami - 2012. november 10. 11:30:24

Kedves Etel!
Tényleg félelmetes. De hányszor kérdezzük magunktól, hogy biztos itt akarok élni, biztos, ez az a bolygó ahol én lakik? Biztos, hogy azok is emberek? Vagy ők az emberek? És akkor én mi vagyok? Egy biztos, minden emberben ott a félelem. Minden emberben ott a gonoszság, az irigység. Ezek természetes, velünk született ösztönök. Egyedül az ember tudja ezeket kezelni és szabályozni!?
Szeretettel: Jártó Róza

230
Torma Zsuzsanna - 2012. november 09. 08:49:01

Kedves Etel!

Elég borzalmas ez a történet, de azért örülök, hogy a kísértettel álmodó professzor gondos kezekbe került és segítőkész, jó emberek kórházba vitték.
Igen sokat tanult embereknél inkább előfordulhat, hogy megbomlik az elméje.

Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
Smile

3313
paltetel - 2012. november 03. 20:01:35

Nem tudom, mi történt, csodálkoztam én is. Arra gondoltam a szerkesztőknek sok a dolga s elnézték ezért nem szóltam.
Igazatok van. köszi, hogy ti is észrevételeztétek.
Kellemes estét!
szeretettel, Etel

1403
titanil - 2012. november 03. 18:12:29

Kedves Etel!
Már én is olvastam ezt az írásodat, lehet hogy a tollforgatónál?
Nagyon szomorú, amikor egy embernek az elméje megbomlik, és nem tudja kontrollálni cselekedeteit.
Tetszett írásod!
Sok szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.