Farkas Viola: A NAGY ÁLOM (2009. február)

Kicsiny gyermekként az álom és mesevilág rajongójaként éltem az én sajátos képzelet-birodalmamban, legalábbis így emlékszem vissza. Szűkre szabott gyermekkorom lehetősége hamar megszakította ezt a folyamatot. Az Élet kényszere került előtérbe.
Minden mesét és álmot egyformán szerettem, de a végletek harca, a jó és rossz ütközései különösképpen foglalkoztattak. Visszanézve: nem csak a mesében, de saját életemben, a valóságban is így volt.
Már tudtam olvasni, amikor egy kedvenc mesémet újra és újra elolvastam a tizenkét királykisasszonyról, akik éjjelente bálba jártak, hajnalban eltűntek, csak a széttáncolt cipőik maradtak ott. Ebbe a bálba kívánkoztam én is elmenni kisgyermekként, de a nagybetűs Életben is. A kívánság, a nagy álom, mindeddig beteljesületlen maradt.
Most pedig ugyancsak kis kori álmommal folytatnám, ami akkor egy volt a sok közül, talán csak azért lett maradandó, mert egymás után háromszor voltam ugyanazon a helyen. Tehát: egy ismeretlen, gyönyörűséges téren voltam. Miért? Mi célból? Már nem emlékszem, de másnap és azután éjjel is ott jártam. Akkor még nem volt televízió, mozi, csak a saját környezetemet ismertem.
Csak megjegyzésként említem, hogy egy kisgyermek testben már a Földön van, de lélekben még nagyrészt abban a „más világban” tartózkodik, ahonnan eljött. Testét a szüleitől kapja, de lelkét, szellemét a Magasságból hozza, amit sokan nem akarnak elhinni, elismerni. Ezért a kicsi nehezen szokja meg az anyagi létet, ő még az elhagyott társaival van éber állapotban és álmaiban is. Ha már beszélni tud, észrevehető rajtuk, de a felnőttek nem hisznek nekik. Ráfogják, hogy fantáziál, meséket talál ki, pedig gyermekük megnyilvánulása igaz. Sőt, ők még látják a mi számunkra már láthatatlan lényeket és kommunikálnak is velük.
Később, szép lassan elhalványul minden, lezárul az előbbi életszakasz és nem emlékszünk, nem emlékezhetünk korábbi életünkre, - életeinkre, nehogy befolyásoljon a jelenünkben.
Következik az Élet cselekvés- és tanulóidőszaka, majd a végén a búcsúzás, a visszatérés és az elszámolás. Az idős ember, - közeledvén az örök élethez – már leendő hazája lényivel foglalkozik, akik őt örömmel körbeveszik, várják és segítik az élete nehéz pillanatában. Ezért nem kell azt hinni, hogy baj van az elmeállapotával.
Minden óra, minden nap, sorozatos változásból, újdonságok megismeréséből, tanulásból, munkából áll. Két-három évtized is elmúlt, amikor Sorsom külföldre szólított hosszabb időre.
Az állandó utazás alatt szebbnél szebb országokat és városokat ismerhettem meg. A firenzei Dóm téren kezdtem el „gyanúsan” figyelgetni a tér részleteit, ugyanis ekkor jutott először eszembe az a kiskori álmom. Bárhogy is próbáltam beazonosítani, rá jöttem, hogy ez a tér nem az álombéli tér. Ettől kezdve egyre nagyobb reménységgel mentem minden új helyre, de mindig csalódnom kellett. Aztán feladtam, felejteni próbáltam.
Vége lett a külföldi útnak, nyugodtabb életszakasz kezdődött helyben, Budapesten. Jó pár év múlva szerveztek a dolgozóknak egy külföldi utat, melyre már az elején nemet mondtam, hisz már épp eleget utaztam. Készen álltak az indulásra, aztán ki tudja, milyen „véletlen” folytán – kimaradt valaki, aztán rábeszéltek – tehát én is elindultam velük Törökországba.
Megérkeztünk Isztambulba, s ott, az Aya Sofiánál földbe gyökerezett a lábam. A viszontlátás örömében könnyek borították el szememet s patakokban kezdett arcomon lefolyni. Hát ez az a tér, amit ismerek, amit kicsi gyermekként láttam álmomban háromszor. Na, de honnan ismerem? Lehet, hogy valaha itt laktam? Kérdeztem magamtól.
Az egy hét alatt fokozott figyelemmel szívtam magamba minden új információt s úgy ámultam-bámultam, mintha egy nagy messzeségből érkeztem volna haza. Utolsó napra volt
betervezve a Szultán palotája, annak is a háreme, amit kimondhatatlan izgalommal vártam.
Az idegenvezető mindent megmutatott, az érdekes tudnivalókat elmondta és én meghatottan hallgattam, ittam a szavait.
Amikor arról beszélt, hogy a szultán a megunt háremhölgyeit zsákokba varratta nehéz kövekkel együtt, s úgy dobták a tengerbe, majdnem felsikoltottam megrendülésemben! Megdöbbenten álltam, levegő után kapkodva. Ez szörnyűség, – gondoltam – mintha velem történt volna, azt éreztem!
Nem tudtam többé figyelni semmire, csak ez foglalkoztatott, teljesen átéltem a hallottakat.
Lehet, hogy valamikor én is így fejeztem be az életemet? De a kérdésemre nincs válasz.
Az a felismerés az óta sem hagy nyugodni, valóságos tragédiaként éltem át akkor ott, és most is, ha rá gondolok, hogy ezt nekem meg kellett tudnom. Vajon miért?
Ez lehetett a kisgyermek koromban átélt „nagy álom”?

HA ERRE A TÖRTÉNETRE SZERETNÉL SZAVAZNI, A 4-ES SZÁMRA SZAVAZZ!
227
kondrakati - 2009. február 23. 11:17:02

Ez is érdekes történet.
Velem is történtek hasonló élmények, de nem tudom megmagyarázni az okát. Hiszem is nem is, hogy volt több életem, de tudom, hogy egyszer majd mindent megértek, addig tüelmesen várakozok.

Tetszett a történet!

230
Torma Zsuzsanna - 2009. február 20. 10:53:39

Kedves tagtársam!
Előrebocsátom, hogy mindenképpen Hölgy vagy, aki ezt a történetet beküldted, mi is lehetnél más. Mert én úgy gondolom, hogy aki nő volt előző életében, az csak nő lehet a következőben is. Vagy tévedek? Ha belegondolok most abba, hogy a való életben átoperáltatják magukat nőből férfivá és fordítva, akkor ebbe bele is lehet bolondulni! Akkor lehetünk előző életünkben akár férfiak is, akár nők is! De hogy ebben van valami, az biztos.
Kirándulásaim alkalmával valóban éreztem én is már olyat, hogy mintha jártam volna egy-egy helyen valamikor régebben.
És ezen az íráson egy cseppet sem lepődtem meg!
Nagyon érdekes!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

298
keni - 2009. február 16. 08:51:51

Kedves Tollforgató Írótársam !

Ügyesen, érdekesen és izgalmasan megírt szép írás, az álmok álmáról és a valóság képzeleteiről is, amit ébren is átálmodunk.
Biztosan minden szavad igaz, és ez ezotérikusan sem lehet egy kitalált történet, mert féltudományos - /máig nem bizonyított/ - részleteit éles és kiváló logikával megfejtve tártad elénk.
Én - tudod hiszek a 'hallhatatlanságban', a volt és következő életekbe, és a in- és a reinkarnációkban.
Az is igaz, hogy kisgyerek és öregember előtt még nyitva van az átláthatóság, és az átjárhatóság lehetősége. Később azonban, itteni és mostani feladataink miatt ez a kapu bezárul mögöttünk (adott időben), és előttünk, majd pedig majd kinyílik.

Írásod töretlen, folyamatos érdekes és a, gondolatokat továbbvivő, ami egy író számára - már szinte kötelező.

Élvezettel olvastam írásodat és én Neked is drukkolok és épp a különleges tartalma és mondanivalója miatt, ami lehet másoknak kissé misztikus,és hihetetlen, de mint írtam - számomra teljesen természetes, és elfogadott.

Fogadd Tiszteletem és gratulációmat - szintén szép írásodért ! Disappointed

Szeretetel ! - kívánok hozzá s i k e r t !! Smile
- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.