Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Wittinger József: A Mikulás patkója, és a szerencse fiai
Valamikor réges-régen, mikor még a Mikulás is lovasfogattal járta a vidéket, történt az alábbi eset. Szokás szerint az egyik decemberi éjjelen a mikuláscsomagokat hordta ki a gyermekes házakhoz, ablakokba rakott csizmácskákba és cipellőkbe. Víg koboldok, kistündérkék, manók és krampuszok segédletével jól haladtak az ajándékosztással, mire pitymallott az ég alja végeztek nemes feladatukkal. Minden gyermek cipőcskéjében ott virított a várva-várt ajándék. De mi a szösz, két kis csomagocska meghúzta magát az ülések árnyékában, ez miként fordulhatott elő? - Pedig mindent olyan precízen megterveztek.
- Csillagos egek! – csapott a homlokára Mikulás apó - szegény Berci kovács gyermekei, Petyka és Zotyka maradtak ki az osztásból.
- Hát persze, mióta az új postaút elkészült a régi bekötőutat már nem jegyzik a térképek, arra már a madár sem jár, de a Mikulásnak ez kötelesség. – mormogta a Mikulás, aztán a lovak közé csapott.
Sebes vágtában hamar elérték a kavicsos bekötőutat, mely már kezdett beleveszni környezetébe. Éppen megpillantották a kis házat a kovácsműhellyel, mikor a hintó egyik pej lova sántikálásba kezdett. Sajnos a fogat Ráró nevű paripája elhagyta a patkóját, így már csak lépésben értek oda a kisházig. Arra már a gyerkőcök is felébredtek, és nem győztek csodálkozni a látottakon, hogy élőben, szemtől szembe állhattak a jóságos Mikulással, miközben egyenesen a tenyerükbe pakolta az ajándékokat, mert a cipellőcskék már a lábukon voltak. A legnagyobb örömük az volt, hogy ipiapacsozhattak egyet a tündérekkel és krampuszokkal, ráadásul kaptak két kisbiciklit tőlük, amit rögvest kipróbáltak.
Közben a Berci kovács felszította a tüzet a műhelyben és nekilátott a pej ló patkolásának. A kovács nem csalódott a Mikulásban, személyében jó segédre akadt, mire Petyka és Zotyka visszaért a biciklitúráról, már végeztek is a dolgukkal. A lurkók megérkezvén hevesen vitatkoztak azon, hogy melyikük talált rá előbb a patkóra a kavicsos úton, mindegyikük magának tulajdonította az U alakú vasdarabot. A Mikulásnak kellett igazságot szolgáltatni közöttük.
-Ez a Ráró lovam patkója, és aki azt meglelte annak szerencsés lesz az élete, nem fog hiányt szenvedni semmiből. Mivel ti egyszerre találtatok rá, a patkó mindkettőtöké, nagyon vigyázzatok rá. Meglássátok ezentúl a szerencsével nem fogtok hadi lábon állni. Semmi más gondotok nem lesz vele, majd amikor kitavaszodik, vigyétek ki a kertbe és ültessétek el napos, szélárnyékos helyen, közben öntözzétek meg és figyeljétek mi fog történni.
Megbékélt Petyka és Zotyka és megfogadták, hogy gondját viselik a patkónak. Ezután elbúcsúztak a Mikulástól, a tündérektől és a krampuszoktól. Sokáig integettek egymásnak, majd helyet kerestek a szerzeménynek, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön. Hallgattak édesapjukra, aki az asztal alá szögezte a szerencsepatkót. Ott aztán senki nem láthatta, de a gyermekek bármikor ránézhettek, szinte le sem kell hajolniuk. Naponta megszemlélték tekintetükkel, a kezükkel pedig fényesre simogatták, alig várták már, hogy jöjjön a tavasz.
Egyszer csak megette a tél a havat, és mikor az első bátor hóvirágok kidugták fejüket az avar alól, a gyerkőcök érezték, hogy itt a tavasz. Berci kovács és a fiai leszerelték a patkót az asztal alsó lapjáról, kivitték a kertbe. Kiszemeltek egy napos szélmentes helyet, ahol tisztes gödröt ásva belehelyezték a patkót, betakarták földdel, csak a két vége állt ki hüvelyknyire.
Minden nap öntözgették és mire az almafák virágba borultak, két kis hajtást vettek észre a patkón. A kis vesszőcskék, szemlátomást iperedtek, az egyik aranyosan, a másik ezüstösen. Aztán rügyet bontottak, levelek jelentek meg rajta, az egyiken aranyból, a másikon ezüstből.
Ősszel annyi arany és ezüst levelet söpörtek össze a fácskák alól, hogy annak az árából már rendesen be tudtak vásárolni és nem szenvedtek hiányt semmiből. Az elkövetkezendő évben aranyalmákat és ezüstkörtéket termettek a fácskák. Mire Petyka és Zotyka ifjú suhanccá cseperedett, arra az ikerfák is roskadoztak a nemesfém gyümölcsök súlya alatt. Naponta gondoltak a Mikulásra, mert ezt a csodás gazdagságot neki köszönhették. Berci kovács már nem szította a tüzet, az izzó vasat sem kalapálta már a kovácsműhelyben, helyette a környező földeket, erdőket és mezőket felvásárolta. A birtok közepén hatalmas patkó alakú kastélyt építtetett, méreteiben csak a király palotája múlta felül. Az építmény innenső és túlsó szárnyait fiainak szánta, míg ő megelégedett a közbülső ficakkal. Közben a fiúk derék legényekké serdültek, szakmát tanultak egyikük aranyműves, a másikuk ezüstműves lett. Olyan csodálatos ékszereket készítettek aranyból és ezüstből, hogy messzi földről csodájára jártak. Most már nem Petykának és Zotykának, hanem Péter - és Zoltán úrfinak szólították őket. A királyhoz is eljutott a hírük és mikor arra járt vadászaton, benézett hozzájuk és készíttetett a két lányának arany és ezüst karkötőt, nyakláncot medállal, hozzá menő fülbevalót. Az ifjak a szívüket-lelküket beleadták az ékszerek készítésébe, sőt még két díszes ládikót is készítettek, az egyiket aranyból, a másikat ezüstből.
A királylányok szívrepesve várták atyjuk hazatértét a vadászatból, mert ilyenkor mindig kedveskedett nekik apró ajándékkal. Mikor a király kirakta az ékszereket az asztalra, szemük elkerekedett szájuk szóra nyílt, de a boldogságtól meg sem tudtak szólalni. A királylánynak, amelyiknek aranyhajcsatok voltak a hajában, megdobbant a szíve és odalépett az arany ékszerekhez, majd így szólt: - Ez az enyém!
A másik királylánynak ezüst hajcsatok voltak a hajában, odalépett az asztal másik feléhez, amikor megdobbant a szíve, majd így szólt: - Ez az enyém!
Aztán felpróbálták az ékszereket, olyan szépek és boldogok voltak, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem. Kezükbe fogták a csillogó-villogó ládikókat és amint forgatták csilingelő zajt hallottak. Tudták, hogy van benne valami különleges, de halvány fogalmuk sem volt, mi lehet bennük. Próbálták volna kinyitni, de az ékszerész ifjak huncutok voltak, a kulcsokat maguknál tartották. Ez az ajándék így csak fél ajándék, ezért a király futárt küldetett a mesterlegényekért, hogy lóhalálában hozzák a kulcsokat. Péter úrfit és Zoltán úrfit már várták a királyi palotában, az alabárdosok egyenesen a királylányok elé vezették őket. Az aranyműves fiú az aranyládikót tartó leány elé, míg az ezüstműves fiú az ezüstládikót tartó leány elé lépett. - Akkor most kérjük a kulcsot! – szóltak egyszerre a királylányok.
– Nem úgy van az bizony, a kulcsokat ami a ládikákat nyitja, azt aztán ingyen nem adjuk! – Szóltak a mester urak.
– Mondjátok csak, napot akartok vagy holdat?
– Mi csillagot akarunk, de a kulcsot csak egy csókért adjuk oda!
A királylányok nagyon kíváncsiak voltak a ládikók tartalmára, ezért hajlandók voltak csókot adni a kulcsért cserébe az ifjaknak. Nagy meglepetésben volt részük mihelyt a kulcsot elfordították a zárban, mikor a ládikók teteje felpattant. Az egyikben egy csodálatos aranyszív, míg a másikban egy ezüstszív kínálta magát. Rajtuk cirádás betűkkel a felirat: „Az enyém leszel!” Amikor pedig megérintették a szíveket, szerelemre lobbantak az úrfiak iránt és ugyanez a szerelemre gyúlás játszódott le az ifjak lelkében, amíg a szíveket a királylányok nyakláncára helyezték.
A király látta a fiatalok boldogságát, nem sokat teketóriázott, az úrfiakat hercegi rangra emelte, majd hamarosan kitűzték a páros esküvő napját. Hetedhét határra szóló lakodalmat csaptak, ahol a Mikulás hivatalból volt jelen, mert ő volt a szertartás násznagya. Biztosra ment, a lovait lecserélte rénszarvasokra, hogy még csak véletlenül se hagyják el a patkóikat, és ettől a naptól fogva csakis rénszarvas fogattal járt. A Mikulás nem jött üres kézzel, minden meghívott vendég mikuláscsomagot kapott tőle, amelyben egy aranypatkó volt ezüst szegekkel kiverve. Hét nap, hét éjjel tartott az eszem-iszom, dínom-dánom. A király fele birodalmát az aranyos párra, másik felét az ezüst párra hagyta, akik nagyszerűen kormányozták az országot. Berci kovácsról se feledkezzünk meg, aki nemesi rangot kapott, büszke volt a fiaira, akik a szegénység és nélkülözés szülötteiből a szerencse fiai lettek. Az aranyalmát és ezüstkörtét termő fákat nagyon sokáig gondozta, a termésüket hatfogatos hintóval szállította az udvarba. Az uralkodó párok a szerzett javakkal jól bántak, segítették a rászorulókat, az országban nélkülöző szegény embert nagyítóval sem lehetett találni. Boldogan és békességben éltek, hálával gondoltak a Mikulásra, aki évente a szeretet ünnepe előtt rendszerint meglátogatta őket.

Írta: Wittinger József
3176
joepapes - 2012. december 09. 19:14:31

kedves Mami!
Köszönöm a hozzászólásod, belegondolva tényleg lehetne ez egy felnőtt mese. Ilyen és hasonló hozzászólásokból tudok meríteni a további írásokkal kapcsolatban, hogy azok még jobbak legyenek. Megyek megnézem a privátot.
Üdv.: Jóska

2135
mami - 2012. december 09. 11:40:20

Kedves Jóska!
Igazából nekem megrázóan kedves a meséd. Talán azt mondanám el róla, ha nekem is véleményezni kellett volna, hogy egy kicsit a felnőtteknek írtad. Evvel persze nincs baj. Nekünk is kellenek a mesék, a reménykedések, az álmok. És ismered a mondást? Az álmokban az a jó, hogy néha valóra is válnak. Írtam privátot.
Szeretettel: Jártó Róza

3176
joepapes - 2012. december 09. 09:44:21

Kedves Róza köszönöm, hogy olvastad és elnyerte tetszésedet.
Reméljük majd legközelebb sikerül, addig is írogatok.
A pályázat nem volt jeligés, bárki küldhetett be mikulásmesét. A Pannon Lapok Társasága hírdette meg a lehetőséget, én is a helyi újságban figyeltem fel rá. A PLT lapcsalád lapjaiban volt a meseíró pályázat: a Vas Népe, a Veszprémi Napló, a Zalai Hírlap, a dunaújvárosi és a székesfehérvári napilapokban...Jóska

3300
kandracs roza - 2012. december 08. 20:12:53

Kedves József!! pedig tényleg szép mese...Gratulálok..majd legközelebb sikerül...Lexirózsa

3176
joepapes - 2012. december 08. 19:02:09

Kedves Katalin!
Örülök, hogy olvastál, köszönöm a szép szavakat. Magam részéről úgy érzem, hogy egy kicsit túlbonyolítottam a történetet, ami végett nem került be a mesém a PLT által kiadott Mikulás könyvébe, ahova a legjobb 54 írás került.
Üdv.: Jóska Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.