Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jéga Szabó Ibolya: Karácsonynak éjjelén
Szent ünnepnek éjszakáján,
Zengő bongó csengő hangján,
Száll a szélben a kívánság,
Szeretet, hála, boldogság.
Csillogó hópihe szárnyán,
Megfagyott gondolat ül árván,
Nem szeret már engem a világ.

Késő esti járat nagy robajjal érkezett a csendes vidéki kisváros állomására, nyikorogva, csikorogva megállt, hogy az egyetlen utast kiadja magából, majd el is tűnt a sötét éjszakában. Az utas tétován nézelődött, mozdulatain látszott a bizonytalanság, vajon jó helyen vagyok, vagy mindegy, csak legyek valahol. Kopott hátizsákjával a hátán, görnyedten, fejét lehajtva rúgta a frissen hullott havat maga előtt. Ment a fények felé, be az állomásba, melegre vágyva. Az utazgatás is a hideg okán volt, a fűtött vonat, az andalító zakatolás, nyugodt álomba ringatta utasát. Kihaltnak látszott a környék, mintha lakói csak most hagyták volna el, hirtelen, mint az asztalon felejtett gőzölgő levest. Belépve a váróba, mellbe vágta a nagy meleg, nagyon befűtöttek, talán a szenteste tiszteletére, gondolta. De a nagy melegnek prózai oka volt, senki nem nyitotta csukta ma este az ajtókat. A jegypénztár ablakán a függöny behúzva, mögötte csend honolt, ünnepi volt a hangulat.
A fiatalember, mert amikor kibújt az ócska dzsekiből, és levette a fekete kötött sapkát, látszott arcán az ifjúság, bevackolta magát a leghomályosabb sarokba, elővette a táskából a gyűrött naplót, egy régi fotót őrizgetett benne. Az anyja és ő volt látható hajdanán, talán öt éves, ha lehetett. Mindig könny szökött a szemébe, ahányszor ránézett. Röviden bejegyezte a napi történéseket, és álomra hajtotta a fejét, de a csukott szemek ellenére ébren volt, kusza gondolatait rendezte. Karácsony van, se családja, se fedele, se étele, csak van ebben a rideg valóságban, és utazgat, amire összekoldulja a pénzt, egy emberektől nyüzsgő nagyváros aluljárójában. Dolgozni kellene, de a munkához jutáshoz lakhatás kellene, a lakhatáshoz szerencse, de neki semmije sincs, családja sincs, széthullott, már régen, gyermekkorában. Az anyja él, de olyan nyomorultul, hogy ez a csavargó élet is vágyottabb, mint az. Vajon az apja él e valahol, megjelenik előtte az alkoholtól elbambult arca, biztos szétmarta már a pálinka, gondolta. Mindent elivott, a lakást, az ő gyermekkorát, a jövőjét, mindent, neki ilyen apa jutott. Anyja meg csak sírdogált, jajgatott, tehetetlenül tárta szét a kezeit, és úgy ítélte meg, hogy a gyereknek az intézetben jobb helye lesz, már az ellátást illetően, mert ugye ő még azt sem tudja, hogy holnap, hol hajtja majd álomra a fejét. Nagy néha látogatta, nagy néha kihozta pár napra, oda, ahol a patkányok fényes nappal futkároztak, ahol rettegett vécére menni tőlük, ahol csak sarat taposták, de tévét nézni azt nem tudott. Egyre keserűbb érzés uralkodott el a lelkén, próbálta elhessegetni, a nyárra gondolt, valami csodára, amit őszintén remélt és hitt.
Hirtelen ajtónyikorgás billentette ki ebből a szendergő állapotból, két rendőr lépett hozzá. Megkérdezték, hogy hová utazik, és van e jegye. Elkérték a személyit, a lakcímkártyát, ami nem volt. Az állomás nem melegedő, nem lakás, és ezzel kitessékelték a fűtött váróból. Jöjjön vissza hajnalban, amikor a vonat indul. A fiú felöltözött, hátára vette a motyóját, és lassú léptekkel kilépett a havas karácsonyi éjszakába. Bármerre nézett, ünnepváró fények ragyogtak, az ablakok mögött meleg, család, szeretet és boldogság. Neki pedig nincs más, csak a hideg, a magány, mert ez a világ nem szereti őt, ki akarja lökni magából.
Ment a sínek mentén, ment előre, már rég elhagyta az állomást, körülötte csak a hó világított, és a hidegen ragyogó csillagok. Lelke összefacsarodott, úgy érezte át kell mennie egy másik világba, átlépni egy rejtekajtón, oda ahol már nem fáj semmi. Elfáradt, leült a sínre, és többé nem állt fel onnan.
A mozdonyvezető későn vette észre a gyér hajnali fényben a sínen ülő emberkupacot, dudált, fékezett, késő volt már minden.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1423
Jega - 2012. december 11. 21:57:37

Tudod kedves Csaba, az élet csak annak jó, aki megharcol érte, de ahhoz olyan adottságokkal kell születni, hogy képes legyen rá az ember. A hajléktalanság valóban csak azokat sújtja, akik gyengébb emberek, és belesodródnak egy élethelyzetbe, és képtelenek kikászálódni belőle. Közrejátszik a rossz családi háttér, kinél mi, a társadalmi helyzet, az emberi természet és még ki tudja mi. Egy biztos, hogy a fiatalt segíteni kell, amíg nem késő, mert itt van a legtöbb remény a normális életvitel megteremtésére. Az az ember, aki önmagát sem becsüli, nem fogadja el a segítő kezet, nem akarja betartani az együttélés alapszabályait, azokkal nem tudunk már mit kezdeni, de a fiatalok még menthetők. Erre akartam felhívni a figyelmet. Szeretettel Ibolya

242
RRCs - 2012. december 11. 15:38:55

Kedves Ibolya!
Nagyon megható a történet, és mélyen elgondolkodtató. Azért mert valaki rendőr lesz maradhatna még EMBER. Nagyon szomorú a hajléktalan sors, bár sokszor ők is tehetnek róla. Pl. az állami gondozottak tanulhatnak ingyen, és a 20. életévük után kapnak életkezdési támogatást, ami elég rendes összeg, úgy tudom 1,5 millió Ft. Annak idején én nem kaptam semmit sem, de volt egy nagyon szegény családom, a szeretet és a szorgalom mindent áthidalt. Diplomát szereztem a saját költségemen, mert az iskola mellett bizony sokat dolgoztam. Igaz nem kellett tandíjat fizetni és kaptam ösztöndíjat is, mint mindenki más. Így aztán nem lettem csavargó, sem hajléktalan. Ezek jutottak eszembe írásodról. Azért összefacsarodott a szívem.
Szeretettel: Csaba

230
Torma Zsuzsanna - 2012. december 10. 14:12:01

Kedves Ibolya!

Nagyon szomorú, hogy a szerencsétlen fiatalembert kitessékelték a meleg vasúti váróból. Legalább a Karácsonyi Ünnepek miatt tekintettel lehettek volna. Bár csak az Isten tudja, lehet, hogy ennek a szerencsétlennek így jobb volt, hogy nem szenvedett tovább!

Szeretettel olvastam: Zsuzsa
Smile

3234
PeterCz - 2012. december 08. 22:57:35

Kedves Ibolya!

Hát igen Smile A valódi szeretet önzetlen, melyben nem érdemek gyűjtése vezérli cselekedeteinket. Mindenki képes rá, bár eleinte félünk tiszta szívből élni.
Magam sem vagyok tagja vallási közösségeknek, de tagja vagyok egy mindenkit magába foglaló közösségnek.
Melynek minden egyes tagja, minden egyes pillanatban kétféle választ adhat a vele történő eseményekre, és a vele kapcsolatba lépő emberek kimondott, vagy kimondatlan kérdéseire.
Követheti a szeretetet, a helyes válaszok útját, vagy azt a rengeteg ösvényt, melyeken szeretet nélkül kóborolva egyre nagyobb fájdalmakra lel, míg vissza nem talál az elsőre. Habár van, hogy ezeken az ösvényeken a végletekig is elmerészkedünk.

Még egyszer köszönöm, hogy olvashattalak Smile
Péter

1423
Jega - 2012. december 08. 19:35:27

Kedves Péter a mélyenszántó gondolataid továbbgondolásra késztettek. Bizony az ember nem tökéletes, de nem is igazán tudnám meghatározni a tökéletes emberi viselkedést, mert annyira bonyolult a világ és benne a mi kapcsolataink.Két erény azonban nagyon fontos a mi rövid utunkon ezen a földön, a tolerancia és a szeretet. Én jómagam nem vagyok hívő, de vallom, hogy a békés együttélés, a
valahova tartozás, az egyházak erkölcsi tanítása, kultúrateremtése nélkülözhetetlen számunkra.
Magam azt vallom, hogy azért legyen az ember könyörületes, emberséges,mert ember, nem azért,hogy a mennybe jusson.
Szeretettel Ibolya

3234
PeterCz - 2012. december 08. 15:25:34

Kedves Ibolya!

Történeted legyen bár szívfacsaró, de legalább nem elkendőzi az igazságot, hanem feltárja Smile
Ameddig a szeretet nem teljesedik ki köztünk minden emberre, sosem lesz senkinek igazi Karácsonya, ami ugye a szeretetről szólna, azt az embert ünneplendő, aki annak hirdetésére született.
Vagy bort iszunk, miközben másnak még vizet sem adunk.
Nehéz ugyan azonosulni mások problémáival, de nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani, csak félrefordított tekintet létezik, meg áskálódás, mely saját önképünknek a másikról alkotott képünkkel való ütköztetése.
Meg kell ismernünk a másikat, hogy segíthessünk neki, amíg azonban nem az a szándékunk, azt a példát mutatjuk, mely az elidegenedést fokozza, és következményeként előbb-utóbb mi magunk is ott találhatjuk magunkat magányosan, saját problémáink erdejében elveszve.
Az együttműködés, az összefogás, az önzetlen nyújtott kéz kell jellemezzen minket, hogy a valódi szeretet megjelenhessen köztünk, és valódi Karácsonyunk lehessen.
Míg az nincs meg, a Karácsony helyett ajándékozósdit, süteményfalóst, és kirekesztősdit, és önkényes szeretetosztósdit játszunk csak, ha erről legtöbbünknek fogalma sincs.
Ahhoz, hogy a mennybe mehessünk, néha meg kell járjuk a poklot, és van, hogy el is bukunk közben, de a völgyet mindig hegy követi, és az alagutak vége is a szabadba vezet.

Szeretettel olvastam sötét hangulatú, de megható írásod:
Péter

1423
Jega - 2012. december 08. 15:01:33

Az a tapasztalatom Katalinka, hogy az emberek még nem alkoholisták, amikor a gyerekeik születnek, persze van kivétel, később válnak azzá, valamilyen ok miatt. Nem vagyunk egyformák, szerencsére.
Van olyan embertársunk, mint például ez a fiú és még sok ezer társa, hogy a saját hibáján kívül kerül a nyomorúságba. Valószínű, hogy többségükre is az alkoholizmus vár majd. Sokan vállalnak felelőtlenül gyereket, de ők is azokból a rétegekből kerülnek ki, akiknek nem volt módjuk a normális családmodell megismerésére. Rendkívül összetett probléma ez, egy valami segít csak, a gazdasági fellendülés, több munkahely, mert a munka nemcsak a megélhetést segíti, hanem tartást is ad az embernek.
Szeretettel Ibolya

1423
Jega - 2012. december 08. 13:41:01

Kedves Edwin, azt nem tudom, hogy a pennát ragadók tollából csak a hajléktalanokról és a csövesekről szóló történet kerül e az olvasók elé, de azt tudom, hogy erre a világra nem a kandallótűz előtt játszó, karácsonyi csomagokat bontogató idilli családmodell csak a jellemző. Magyarországon 265 ezer gyermek él a létminimum alatt, az utcán élők fele fiatal, akik államigondozás után kerültek oda.
Örömmel tölt el az is, ha a mindennapjainkban, karácsony ünnepe arról szól, ami az üzenete, és az természetes számunkra. Sok sok ilyen verset olvasok, olvasd azokat, és mindjárt vidámabb leszel.
ui.: Csak annyit, hogy a történetnek, mint az írásaimnak zömében, van valóság alapja.

Szeretettel Ibolya.

48
Edwin Chat - 2012. december 08. 12:07:22

Kedves Ibolya!

Engem nagyon elszomorít, hogy a Karácsonyról mindenkinek hajléktalanok, csövesek, csavargók jutnak eszükbe. Nem lehetne egyszer arról írni, amiről a Karácsony tényleg szól?

Üdv: Edwin.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.