Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Czibere Péter: A Karácsony és a szeretet megjelenésének fordított arányossága
Van egy dátum a naptárban, amely a többi dátumhoz hasonlóan évről-évre visszatér. Ugyanis egy mindeddig tisztázatlan okból kifolyólag a földi naptár mindössze 365 nap elteltével újrakezdődik.
A naptári dátumok cirkulálását a bolygók körkörös mozgásával magyarázzák, s ez jól tükrözi azt, ahogyan a földi emberek élnek, ahogyan a saját gondolkodásuk zárja őket ördögi körökbe. Bár jól tudják, hogy nincs az életben egyetlen pillanat sem, mely megismételhető lenne, az életük során felmerülő helyzeteket mégis időről-időre ismételten létrehozzák.
Legtöbbször a problémásakat jelenítik meg, így a földi létezés gyakran maga a pokol.
Az egyik ilyen ciklikusan visszatérő probléma voltaképp egy paradoxon, mely a földi naptár 358. napjához kötődik. Mármint mindig az utolsó 358.-hoz, mert azokból eddig összesen már több mint kétezret tartanak számon. Habár kérdés, hogy ha ennyi van belőlük, akkor hol vannak azok most?
Ezt nem lehet tudni, az egész olyan, mintha csak egy bűvész kalapjából húzogatnák elő őket. Olyan, mintha csak egy illúzió volna, hisz sosincs több nap, mint amelyikben az emberek épp élnek, még akkor sem, ha úgy tesznek, mintha volna.
Hiába megy le a Nap a saját nézőpontjukból nézve, az csak abból adódik, hogy az égitestek egymás körül folyamatos mozgást végeznek, és így a Nap kizárólag a felé eső oldalukat világíthatja meg.
Az idő tehát folyamatos, míg az emberek úgy csinálnak, mintha a ciklikus mozgások által ismételt szakaszokból állna. Elmúlt egy nap, szokták mondani, pedig semmi sem múlt el. Nem is múlhat el, hisz ezekből következik, hogy még idő sincs, csak e megfigyelt mozgások lejegyzéseként.
Amit mérnek, az valójában a mozgás, és nem az idő. Az időt nem lehet mérni, mert abból nincsen több, az mindig ugyanaz. A mozgás, amit akkor mérünk, amikor úgymond az időt mérjük, nem az elmozdulás mértéke, ami a távolság, hanem az elmozdulások száma, amik az ismétlődések.
Ahogyan egy óra is úgy készül, hogy először létrehoznak, majd a Föld tengely körüli forgásához hozzáigazítanak pár további periodikus folyamatot, melyek közül néhány 24-szer ismétlődik meg, néhány 1440-szer, néhány pedig 86400-szor, mire a Föld ismét ugyanazt az oldalát mutatja a Nap felé.
Az óra egy ismétlő szerkezet, ahogyan a mosógép is, viszont a mosógépnek haszna is van. Egyrészt azzal nem teremtjük meg művi úton az ismétlődés érzetét, másrészt tisztára mossa a ruhát.
Persze a mosógépben és az órában több a közös. Mert sokáig bámulva bármilyen körkörös mozgást, annak hipnotikus hatása alá kerülünk. Mint a körhinta, úgy szédíti meg az embert az idő illuzórikus körbejárásának érzete.
De az idő nem megy semerre. Idő nincs. Vagy épp van, ha úgy tetszik, de csak egy állandó, örök pillanatként létezik, amelyben sok minden lejátszódik ugyan, önmaga mégsem változik meg. Az idő egy furcsa tér, amely körülvesz minden mozgást. Olyasmi, mint egy kenőanyag, ami ahhoz kell, hogy a dolgok egyáltalán megváltozhassanak.
A mozgáshoz egyszerre kell tér és idő is, de ezek szerint a kettő egyazon dolog, csak idő nélkül. Az, ami létezik, csupán a mozgás.
Miután a Föld körbekerüli a Napot, azt mondják, hogy eltelt egy év. Holott csak az történt, hogy megismétlődött egy mozgás, ami egybe esik egy másik mozgás 365-ödszöri ismétlődésével.
Végső soron még ez a Nap körüli keringés sem történik meg soha, csak úgy tűnik, ha kijelölünk egy kezdőpontot a Föld pályáján, ahová visszatérhet. De hát mindenki tudja, hogy közben az Univerzum maga is épp ugyanolyan örök változásokon megy keresztül, melyeknek nincs eleje vagy vége. Azaz a Föld sem egy köralakú pálya mentén közlekedik, hanem egy, a végtelenbe tekergő görbét ír le a mozgásával.
Mivel ezek a mozgások csak annyira rendszeresek, amennyire a gravitációs erők hatást gyakorolnak rájuk, napokat számolni a naptárban nagyon abszurd dolog. Az emberek mégis megteszik, de sajnos nem azért, mert tisztában vannak azzal, hogy ez milyen humoros. Hanem mert nem eléggé tudatos lények.
Naptárat használnak, mérni próbálván a végtelent, és napokat jelölnek ki benne, melyek jelzésként virítanak egy olyan térképen, melyen tereptárgyak sincsenek.
E napok némelyikét az emberek kitüntetett figyelemben részesítik, és ilyen a már említett 358. is, mely naphoz közeledve egyre feszültebbé válnak, és egyre kevésbé képesek egymás felé szeretettel fordulni.
Ez azért furcsa, mert ezt a napot a szeretet ünnepeként tartják számon. Úgy nevezik, Karácsony.
A Karácsony is együtt cirkulál a naptárban a többi 364 nappal, és akár a Nap fénye vándorol végig a Föld kerekén, úgy közlekedik ide-oda ez a képzeletbeli dátum is a képzeletbeli naptárban, amely az emberek fejében létezik csak, hogy ott hol feléjük közeledő, hol tőlük távolodó mozgást végezzen.
Egy nap, amelyen folyton bizonyítaniuk kell, mennyire szeretik egymást. A minduntalan visszatérő vendég.
Amint a Karácsony felbukkan a láthatáron, az emberek lázas készülődésbe kezdenek, hogy a napot megfelelő fogadtatásban részesítsék. Mit sem törődve azzal, hogy eredetileg nem a napot, hanem a szeretetet kellene ünnepeljék.
De tudatuk ilyenkor beszűkül, ahogyan félelem esetén szokott. Mert elméjüket semmi más nem tölti ki, mint a cél, hogy jól megmutassák a többi embernek, miként is kell szeretni. Hisz kölcsönösségre vágyva, ezáltal valójában ugyanezt a szeretetet próbálják meg kikényszeríteni azokból is.
Ez a kölcsönszeretet nagyban eltér attól a szeretettől, melyet úgy hívunk, valódi. Ami csak úgy van a hétköznapokban. Ha pedig az nincs meg valakiben, akkor számára Karácsonykor sem lesz jobb a helyzet.
Amikor az emberek valóban szeretnek, nem tapossák el a másikat az utcán, vagy az üzletekben. Ha feléjük fordul valaki egy kérdéssel, azt nem kerülik ki, mondván, hogy sietnek valahová. Érdekli őket a másik ember sorsa, és mindent megtesznek, hogy segítségére legyenek.
A Karácsony közeledtével azonban a csereszeretet diktál, és az emberek, bár utólag néha elnézést kérnek, de igenis eltapossák egymást, közönyössé válnak egymással szemben, és elhaladnak azok mellett, akiknek segítségre lenne szükségük.
Mert a szeretethez tudatosság kell, a szeretetért folyó harcban viszont a tudattalanság nagy előnyt jelent. Ahogyan minden harcban, ha az ember nem szeretne szembesülni azzal, amit tett.
A karácsonyi harci játékok mindegyike, az ajándékértrohangálósditól kezdve a kisütfinomabbsütit versenyen keresztül az énugyejólkitaláltamhogymitszeretnélkapnicsakszeressmárazistenért című pszichodráma játékig bezárólag, a cserébe adott szeretetért cserébe kapott szeretetért folyik.
Másfajta szeretetért cserébe nem is folyhat, hisz a valódi szeretet önzetlen. A valódi szeretetet nem érdemekért cserébe adják a másiknak.
Az emberek a szeretetet mindig az elismeréssel tévesztik össze. Ennek főként az az oka, hogy egész gyermekkorukban erre kondicionálják őket.
„Nagyon ügyes vagy!”, mondják, amikor a gyermek először áll lábra, vagy ejt ki egy szót a száján, úgy csodálkozva rá ezekre a mozzanatokra, mintha nem is a természetes fejlődési folyamat részei volnának. Majd egész életében megdicsérik mindenért, ami természetéből fakad. „Nagyon jól tudsz futni, gratulálok!”, „Ó, milyen szépen játszol azon a zongorán!”, „Fiam, te olyan jól rajzolsz, hogy tervezőmérnöknek kéne menned!”. És mérnök is lesz belőle, de nem azért mert dicséretet kapott, hanem mert annak született.
A dicsérgetés mellett az emberek a másik oldalról is állandóan megerősítik a gyermekek elismerésre és figyelemre vágyását. Elítélik, leszidják, majd megbüntetik őket ezért és azért. A gyermek pedig alig várja, hogy újra szeretetben lehessen, és mindent meg is tesz érte.
Nem tanul meg tehát semmit, csak azt, miként kell visszaszerezni a szeretetet. Jó vicc, ha egyszer folyton elzárják előle a világ legtermészetesebb dolgát, mi mást tanulna?
Ennél még az öntudatlanul létező állatvilág tagjai is értelmesebben viselkednek. Képzeljük csak el, milyen volna, ha az őzikét is megtapsolná az anyukája, majd megsimogatná a fejét, mennyire okos, hogy megcsinálta azt, amit évezredek óta minden egyes őzgida természetszerűleg megcsinál, hogy lábra állt. De ez még semmi, mert aztán folyton leszidná, hogy füves a szája széle, és hogy le-föl rohangál az erdőben.
Hogy szabadon él.
Mi, itt a Föld bolygón még Karácsonykor is azt ismételjük, amit egész évben. Mit szabad, mit nem szabad. Ezek pont nem egy szabad ember gondolatai. Inkább egy olyan emberéi, aki mániákusan ragaszkodik rabságához, és miközben a szabadságról kántál, észre sem veszi, hogy mindig is szabad volt.
Épp azért nem ébred fel senki ebből az őrült rémálomból, mert a többi emberrel együtt önmagát is folyton visszahipnotizálja az alvásba. E kántálást tanuljuk, és ezt is tanítjuk.
Valahogy így hangzik: „Ó, te kis szerencsétlen, téged mindenki bánt, hát miért lenne baj, hogy te is ezt teszed másokkal, a világ már csak ilyen, nem te tehetsz róla, mindenről ők tehetnek, hisz te csak jót akartál, viszont te nem egy vagy közülük, ők mások mint te, csúnyák és rosszak, te pedig szép vagy és jó, neked élned kell, mindenki más megdögölhet, de te szép vagy és jó, akkor is, ha csúnya vagy és rossz, a többiek nem kell érdekeljenek, mert csak te létezel igazán, csak te vagy fontos, a te boldogságod, a te problémáid, és a többi.”
És egy ember cselekedetei azokból a gondolatokból fakadnak, amik a fejében járnak, ahogyan azt bárki alátámaszthatja személyes tapasztalataival is.
A fenti gondolkodásmódot jó korán beleverjük a gyermekeink fejébe, és hogyha az elég mélyen bevésődött, akkor egész életükben küzdeniük is kell majd vele. És minden napjukat a kiérdemelt szeretet hajszolásával fogják tölteni. A csereszeretet üldözésével, abban az időtlen körforgásban, amelynek magunk is lendületet adtunk minden egyes pillanatban. Mely tehát azt jelenti, minden egyes mozdulatunkkal.
Mire végre felismerik, mit tettek és miért, rendszerint ők is túl betegekké, és túl erőtlenekké válnak ahhoz, hogy szembeszálljanak azzal a túlerővel, melyet azok képviselnek, akiket ugyanerre a kóros gondolkodás-, és viselkedésmódra már saját maguk tanítottak. Azaz gyermekeikkel.
Így hagyományozódik át az őrület apáról fiúra, anyáról lányra. Így hozzuk létre az ördögi köröket újra és újra, melyekben szellemünk és lelkünk már kalpák óta raboskodik. És hiába próbált a sok felébredett kiszabadítani minket e körök fogságából, vagy üres kézzel távoztak, vagy ők is beléjük gabalyodtak, vagy mi magunk hurkoltuk kötelékeinket a nyakuk köré.
És ezért nem Isten jelenik meg Karácsonykor sem. Hisz valami teljesen mást jelenítünk meg. Olyan szeretetet, amely csak kölcsönbe jár.
Amely minket üldöz, s amelyet mi üldözünk körbe-körbe a nem létező időben.
Ahhoz, hogy valódi szeretetben lehessünk egymással, ideje megtanulnunk új módon gondolkodni, és új módon cselekedni. Ideje. Ami valójában azt jelenti, másképp kell mozognunk. Olyan mozgást kell végeznünk, mely nem ugyanabba az irányba visz. Méghozzá jelen időben, itt és most.
A felébredés az idő bűvöletéből való felébredés. Mely nincs, csak most. Mindig most van. Mindig ebben az örök pillanatban vagyunk.
Nem lesz holnap, nem volt tegnap, csak mozgás létezik. És abban a pillanatban, amint kilépünk az időből, és ráébredünk a jelenre, máris találkozunk a végtelennel, Istennel. Ő az egyedüli létező. Az idő és a tér végtelensége, amelyből önmagunk is vagyunk.
A kapcsolat helyreállításával, azaz a jelenre való visszafókuszálással, valamint az illuzórikus idő továbbtermelésének a felfüggesztésével az ember elméjében megkezdődik egy folyamat, melyben feloldódnak a minták, melyeket korábban hozott létre. Tisztulni kezd. S vele az ember gondolatai és cselekedetei is mind tisztábbak lesznek.
Ismét rátalál a pillanat örömére, melyet még gyermekként elveszített. Valódi szeretetre ébred, mely attól fogva magának az életnek a szeretete lesz, s azt belül, önmagában fedezi fel. Soha nem is kell elvárja többé senki mástól.
Majd ráébred valódi vágyaira, hogy valójában mi minden vár még rá az életben. És, hogy már eddig is mennyi mindent megtudott.
Aztán jön a Karácsony. Mert akik még nem ébredtek fel, elé hozzák. Ő pedig mesél nekik valamit az igazi szeretetről, hogy azok is felébredjenek.

Írta: Czibere Péter
3234
PeterCz - 2012. december 26. 10:34:44

Szia Katalinka!

Bizony sokan csak papolnak a szeretetről. Szerintem azonban főként nem az ínségben élők.
Ha fényes körülmények közt éltem volna egész életemben, talán magam sem tudnék róla semmit, ezért hálásnak kell lennem a sorsnak, hogy azt hozta elém, ami felébresztett. Amire nekem volt ehhez szükségem.
Ahogy írva van: a gazdag embernek nehezebb bejutni a mennyek országába, mint egy tevének átkelni a tű fokán. S milyen igaz.. ha mindent megkapnánk, vajon mire mennénk vele?
Ez a bolygó a tanulásról szól.
Egyet azért nagyon fontosnak tartok megjegyezni. Senki nem születik szív nélkül, nem is létezhetne nélküle. És nem is a világ teszi azzá az embereket, amivé lesznek. Hanem önmaguk.
Nincsenek tehát gonoszok, és jók. Csak emberek, s cselekedetek.
És bárki bármikor megváltozhat. Mint magam sem éltem korábban épp harmóniában, sem szeretetben a többi emberrel, de leginkább önmagammal.
Az első lépés önmagunkat elfogadni, s a többi csak azután jöhet.

Ölellek:
Péter

3234
PeterCz - 2012. december 26. 10:23:25

Kedves Éva!

Mióta világ a világ ugyanazt tanítják a felébredettek, a szeretetet, mindenki közös igazságát.
A jelenlévő szeretetet, nem azt, amit ma sokan annak gondolnak. Az éber, a tudatos szeretetet, így éberségre és tudatosságra tanítva az embereket.
Tehát a legfontosabb dolgok közösek, habár igazad van, gyakran ehelyett az emberek fontosabbnak tartják, hogy nekik mi a szép, és ütköztetik ezt azzal, amit a többi ember szépnek tart.
Pedig mindenki mást tanul, mást kell szépnek tartson, rendszerint ugyanis ahhoz vonzódunk, ami a saját fejlődésünkhöz kell. Ha a valódi vágyainkat ismerjük.
Ezért van az, hogy hol ez a film, hol az a könyv tetszik meg - és ezért nincs értelme ütköztetni egymással azt hogy kinek mi tetszik. De miként írtad, mindig szélesebb és szélesebb, újabb és újabb szemszögből nézzük a dolgokat, így ezeknek a változásoknak egész addig nincs is vége, míg rá nem találunk azokra a közös és állandó értékekre, mint a szeretet, a benső harmónia, a béke.

Péter

3392
lambrozett - 2012. december 26. 00:43:06

Tudod Péter...lehet, hogy megéltem sok mindent. Lehet, hogy részese voltam felemelő és megalázónak érzett (?) pillanatoknak. Valószínűleg a saját jeleim által és bensőmből fakadóan képes vagyok bizonyos látásmódra, mely csakis az én látásmódom. S ez minden egyes egyénnek más és más. Még akkor sem nézzük a dolgokat "egyformán", ha azonos eseményekkel/érzetekkel találkozunk, mint a többi egyén. Ha én ránézek egy pillangóra és azt mondom, hogy szép, akkor az a szó, hogy szép énbennem olyan csapokat nyithat meg, melyek nem azonosak egy másik illető ezen szava okozta belső képekkel/gondolatokkal/érzésekkel/emlékekkel.
S ez csak egyetlen jelző, ami négy (három?) betűből áll.Smile
Képtelenség (szerintem) mindenáron arra törekedni, vagy úgy beállítani bizonyos eszméket, meggyőződéseket, hogy azok eleve elrendeltetettek és a mi látószögünk az, ami "helyesen" van beállítva.
(ne vedd teljesen magadra, csak írom, ami eszembe jutott a fentiek által) Pl. felfedeznek valamit, amiről eddig másként - vagy sehogysem - vélekedtek. Eltelik pár tíz, netán száz év, és mi történik? Jön az újabb kinyilatkoztatás, egy modernebb, felvilágosultabb (?) nézet. Néha meddőnek érzem magát a filozófiát is. De azért érdemes gondolatokat cserélni, hiszen késztetésünk van picinyét belelátni a másik fejébe, s a kíváncsiságunk sem elhanyagolható szempont. Nos, ez eléggé sziszifuszi munka, mert a leírt szavak ritkán tartalmazzák azt a (nagyjábóli) egységet/kuszaságot, amit a tudatunk vagy tudatalattink teremt legbelül. Sosem láthatunk mozivászon-szerűen egy másik tudatot. (ha vanSmile ) Még a magunkét sincs lehetőségünk kiismerni azalatt a pár évtized alatt, míg a köreiben mozgunk. Wink Most elteszem lassan magam holnapra. Akkor pedig az unoka-szerelem lesz a fő téma.Smile Köszönöm, hogy meghallgattál. Éva

3234
PeterCz - 2012. december 25. 21:56:51

Kedves Éva!

Lehet többet tudsz te a világról - így érzem, mert olyan kedvesen írogatsz -, semhogy tanulnod kéne tőlem valamit Smile
Ne gondolj az értelmezéssel, használd a szíved, mint szoktad..
Nem kell mindent rögtön megérteni, a legfontosabbat tudod. És az a szeretet.

3234
PeterCz - 2012. december 25. 21:52:51

Kedves László! Smile

Elébb eme üzenetedre válaszolok. Summásabban, mint eddig, mondatonként, mert egyre fárasztóbbnak, azaz hiábavalóbbnak érzem - tekintve, hogy a megértésre való törekvés helyett, a meg nem értésre törekszel Smile -, hogy mindent kibontsak számodra.
Ne értsd félre, de eszembe jutott egy mondás disznókról és gyöngyökről Grin
Azt hiszem, nem sok, de valami még hiányzik - belőlem -, hogy felsegíthesselek egy további lépcsőfokra.
1/a Eddig sem vitatkoztam, olvass vissza. Nem ütköztettem a gondolataidat saját gondolatokkal, csak megosztottam veled azt, amit lehetett.
1/b. Ha bajod van.. az tehát a tiéd - e fenti nehézfejűség Sad. Miért nem fogadsz el valamit, miért érzed, hogy az ellened van? Ezért érzed vitának a beszélgetést, úgy érzed valami ellen harcolsz.
2. Amiről ez az írásom szól, az nem egy teória, vagy filozofálgatás. Ha beengeded magadba. Ha nem, akkor persze úgyis minden kiüresedik. Miként bármi, amivel kizárólag az elménken keresztül akarunk kapcsolatba lépni.
3. Nem gondolom, hogy az emberek ilyenek, vagy olyanok, nem is írtam semmi ilyesmit. Arról írok, hogy általában mi okoz nekik problémát. Ha így és így gondolkodnak, tesznek. Akinek nem inge, ne vegye magára Smile
4/a. Nem is ismerhetem milyenek az emberek, hisz nem ilyenek vagy olyanok. De neked úgy látom igenis határozott elképzeléseid vannak arról, milyenek, hisz azt a következtetést vontad le, hogy én nem. Tehát, milyenek az emberek. Írd meg kérlek. Hogy tudjam Smile
4/b. Csillagászati ismereteim épp elegendőek ahhoz, hogy tudjam, nem ismétlődik meg egyetlen fordulat sem a Nap körül. Ha értenéd, amit épp kritizálsz, értenéd ezt a célzást is Smile. Ezt az egyet megmagyarázom, mert érdekes, hátha nem megint csak automatikusan dobod vissza a labdát.
Szóval olvasd el mindazt, ami e köré íródott. A naprendszer mozog, a galaxis mozog, az Univerzum mozog. Ha minden folyamatosan változik, hogyan is eshetne a rendszeren belül egy fordulat ugyanarra a helyre, ahová egy korábbi?
5. Szóval, ostoba volnék? Ez tudod nekem nem számít, de úgy látom, téged meglehetősen zavar, ha nem hiheted, hogy mindent tudsz. Vagy tévedek? Ha gondolod, írd meg, mi volt az, amiben utoljára tévedtél.
6. Az idő illúziója c. írásomat is magadévá teheted, ha van kedved, hogy belekóstolj az időtlenségbe - nevezzük így azt az időt, amiben vagyunk.
Az, hogy nincs valami, vagy van valami, csak a változók birodalmában igaz. AZ az idő nincs, amit változásokként lejegyzünk, amit a fejünkben hordunk. Az óraidő.
De van valami megnevezhetetlen, amiben benne vagyunk, egy örök - tehát állandó - "idő". Ez a nemidő létezik. EZ ITT, amiben most is olvasod, és írom a soraimat.
Most akkor van idő, vagy nincs? Mindkettő igaz, és egyik sem.
Ezért nem érdemes valamit, mely az elmén túl van, az elmén keresztül megpróbálni definiálni Smile Vagy ezt látja, vagy azt. Ne akarj látni, és látni fogsz..
Ezeket a nemdolgokat - ahogy a nem tárgyiasítható dolgokat is csak mint dolgokat nevezhetem meg, annak ellenére, hogy nem is dolgok - szavakba önteni is csak metaforákkal lehet, és ilyen metaforák vannak az írásaimban.
Egyszerűen nem jelenthetem ki, hogy van idő, vagy nincs, hogy ilyenek az emberek, vagy olyanok, csak mutatok dolgokat, hogy az kiváltsa azt, ami bennem és mindenkiben közös cél, az emelkedést.
Benned is bököd valamit. Ez van Smile
Jobb egy vers, egy példabeszéd, egy vicc, vagy bármilyen metafora, mint sok-sok oldal tudományos értekezés arról, amiket az elmén keresztül igyekszünk felfogni.
Jobb tudatosan lenni, mint pusztán okosnak érezni magunkat.
Jobb szeretni, mint harcolni azért, hogy szeretve legyünk.
Lehet vitázni, de jobb volna beszélgetni..
Kiegészíteni egymás gondolatait..
Ha van mivel..
S nem
csak
szembe
menni
menni

3439
titus56 - 2012. december 25. 19:40:14

Kedves Péter!

Mi már csak úgy látszik vitatkozni fogunk, mert ezzel az ajánlott írásoddal is rengeteg bajom van. A legnagyobb, hogy sablonos sztereotipiákra építettél fel egy teóriát. Vajon honnan e magabiztos summázat, hogy az emberek márpedig ilyenek? ebből az írásból magam csak egyetlen következtetést tudok levonni, mégpedig azt, hogy fogalmad sincs milyenek az emberek és ráadásul csillagászati ismeretek terén sem jeleskedsz igazán, mert összekeversz dolgokat, legalább is elég merész kijelentésnek tűnik számomra, hogy évezredes tudományos megfigyeléseket egyszerűen figyelmen kívül hagysz, sőt kijelented, hogy nem igazak.-"Végső soron még ez a Nap körüli keringés sem történik meg soha, ...."-hát ez elég nagy ostobaság. Egyrészről kijelented, hogy idő nincs-ezzel az egy megállapítással értek egyet,- de ugyanerről a nem létezőről egy következő mondatban kijelented, hogy úgy egyébként az idő állandó. A helyedben felülvizsgálnám ennek az írásnak a 95%-át, mert tényszerűen tévesek!

Baráti üdvözlettel: titus56

3392
lambrozett - 2012. december 25. 19:13:13

"mert a szeretethez tudatosság kell" - írod Smile
Most akkor kell ez a tudat valamire, vagy mégsem kell?
Hirtelen ez jött le első olvasatra. Kezdek összezavarodni.Wink Nem vagyok megfelelő alany ahhoz, hogy tovább kövessem a gondolatmenetedet. Ne haragudj. További szép napokat! Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.