Balázsi Pál Etel: Számadás - elmélkedés
December. A számadás hónapja. Számadás. Ízlelgetem a szó jelentését. Kinek, minek tartozunk számadással. Miközben ezen elmélkedem meleg szobám foteljében és hallgatom a nyarak melegét kiadó fák pattogását, jajgatását, nézem a tűznyelvek kúszását kandallómban, kint, csendesen, lebegve, angyalok szárnyán érkeznek a fehér ruhába öltözött balerina hópihék.
Ahogyan a siető éveim számával gazdagodom, úgy lassulnak mozdulataim, érdeklődésem szűkül, lelkem egy darabját veszítettem el egy- egy hozzám tartozó távozásával, érezve az elmúlás közelségét.
Gondolataim a múltban kalandoznak. Furcsa érzések vesznek erőt rajtam. Régen elfelejtett, vagy talán nem is tudatosodott emlékek törnek rám. Tiltó szavak pattognak, lekicsinylő megjegyzések, kritikák, igazságtalan, rosszindulatú szavak buknak fel, felelőtlenül elitélő szavak, kritikák.
Hatalmas rombolásokat tettek ezek a kimondott vagy kimondatlan szavak, függetlenül attól, hogy hány éves voltam, mert ezek ereje nagyobb a fizikai hatásoknál.
Aztán lassan elmerültek a tudattalanba, ami mindent magába szív, és befészkelte magát.
Ezek a szavak okozták a legnagyobb rombolást, olyanok, mint egy időzített bomba, mely romhalmazzá tett, félelmeket, önértékelésem rombolását idézték elő.
Szerencsére, nem csak ezek jöttek elő. Emlékszem édesanyám bíztató, dicsérő szavaira, a tornatanárnőm ösztönzésére, biztatására, megnyert meccsek utáni gratulációkra, szerepléseink tapssal való jutalmazásaira, kobakom simogatására, kedves mosolyokra, köszönetekre.
Bizalmat, erőt kaptam ezektől, a szavaktól, jelzésektől. Önbizalmam megerősödött, értelmét láttam az életnek.
Felnőtt korban bizonyos helyzetekben kettősség alakult ki bennem, frusztrált lettem. Amikor megdicsértek, hárítottam a dicséretet, mert nekem az nem jár, nem vagyok ügyes, nem vagyok okos, nem vagyok jó. Oda jutottam, ha valaki azt mondta: - szeret – rögtön felmerült bennem: Miért? Engem lehet szeretni? S mit tettem? menekültem. Csokoládéval kínáltak. – Én nem szeretem a csokoládét, az csak a kicsiknek való!
Nem tehettem róla. Olyan sok dolog gyűlt a tudattalanomban, s ezeket a negatív érzéseket, gondolatokat kellett megváltoztatnom. Ebben segített a pszichológia, a grafológia, a hit, az elmélkedések és az emberi kapcsolatok. Megtanultam a pozitív gondolatok, szavak használatát, a megbocsátást, mert rájöttem, aki sért, rosszindulatú – saját magát bántja, az megkeseredett, indulatokkal teli ember.
Szeretettel gondolok rájuk, hiszen a szeretet nem szerelem, a szeretet az a világegyetem legnagyobb ereje, összekötő kapocs. A nap, a csillagok, nem szerelmesek belénk, de szeretettel fénylenek le ránk.
Nem könnyű feladat. Ahogyan sugárzom én, úgy kapom vissza a fényt, a mosolyt, a szeretetet, bár nem mindig sikerül, hiszen egy lerombolt épületet újraépíteni nehezebb, mint lerombolni.
Hosszú, kitartó munka eredménye mindez, de kimondhatom – megéri.
***
Fát teszek az izzó parázsra, felbontok egy keserű csokoládét, mert megérdemlem.

Írta: Balázsi Pál Etel
3313
paltetel - 2013. január 18. 12:32:09

Kedves Ida/Emporer/, örvendek, hogy tetszett írásom.
Szeretettel, EtelSmile

3313
paltetel - 2013. január 18. 12:30:56

Kedves Titanil, ezért jó az írás - öngyógyítás. Gubancom azt mondja: mondd ki, mond ki a kimondhatatlant!Smile
Szeretettel, Etel

2678
Emperor - 2013. január 16. 21:06:30

Kedves Etel!
Élvezettel olvastam bölcs elmélkedésedet!
Szeretettel
Ida

1403
titanil - 2013. január 15. 18:18:34

Kedves Etel!
Jó volt olvasni elmélkedésedet a múltadról. Idős korban már gyakran gondolunk vissza jó és rossz emlékeinkre. Magam részéről igyekszem a rosszat felejteni, és a jó emlékekre gondolni.
Tetszett írásod!
Szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.