Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Elszakadás 3/1
A pici falu egyetlen szilárd talajú, főútján megállt a távolsági busz. A közeli téesz felől érkezett, munkából hazafelé igyekvő emberek, főleg férfiak szálltak le róla. Nyáron, dologidőben nem számított, hogy éppen szombat van, menni kellett, mert a mezőgazdaság nem hagyott szabadnapot. Napbarnított arcok, fáradt tekintetek, feltűrt ingujjak alól lógó, munkában megizmosodott karok sodródtak egymás mellett, ahogy lefelé lépkedtek a busz lépcsőjén.
Sándor is utolsó erejét összeszedve haladt háza felé. Olajos volt a ruhája, keze, a traktorokat szerelte, karbantartóként dolgozott, de sokszor besegített a földeken is. Hazaérve, a fakerítésen az egyszerű kis kapu kilincsét lenyomva, lépett be otthonába.

A hosszú, tornácos épületből több ajtó nyílt az udvarra. A ház elejében laktak még életükben Sándor szülei. Egyetlen, késői gyermek volt, édesanyja és édesapja már beletörődtek, hogy nem lesz kire hagyni, a maguk építette házat, kis gazdaságukat, nem ajándékozza meg őket sorsuk gyermekkel, mikor legnagyobb örömükre fiuk született. Nem is tudtak megtagadni tőle semmit, s az egy szem gyerek egyébként is nyakas legény lett. Kénytelen-kelletlen engedtek neki, mikor hazahozta a nincstelen Varga Annát, s kijelentette ő lesz a felesége, senki más. A lánynak nagyon imponált, ahogy Sándor kiállt mellette, keresztül vitte akaratát szüleivel szemben. Az öregek olyan pazar lagzit rendeztek, hogy a faluban sokáig emlegették. Arra bizony nem gondolt akkor az elbűvölt menyasszony, hogy mi lesz, ha kettőjük között adódik nézeteltérés, az ő akarata ér-e majd valamit férjével szemben?
Anyósa nap, mint nap megkeserítette életét, nem állta meg szó nélkül, hogy egy szál ruhában került az ő családjukba. A fiatalasszony hiába ragyogta be szépségével a házat, s hozott magával a Balogh családba olyan értéket, amit nem ismertek: Istentől kapott áldott, békés természetet. Sokat szenvedett a megaláztatásoktól, amikben a ház első asszonyától rendre részesült. Megfogadta, ha valaha fia születik, s megnősül, neki mindegy lesz kit választ, elfogadja, sőt szeretni fogja a menyét. Az sem érdekli majd, hogy fiú, vagy lány unokája fog születni. Nem úgy, mint Sándor szüleit, akik első várva-várt terhessége idején kijelentették, Isten csapása, ha lány lesz. Hiába imádkozott minden nap, kislánya született. Csak három évvel később, Sanyika érkezésével enyhültek meg, s vették emberszámba Annust. Végre lehetett dicsekedni a kisfiúval, aki édesanyjától örökölt, rendkívüli szépségével is megajándékozta a családot. Anyósa nem sokkal Sanyika születése után súlyos beteg lett. Annus ápolta utolsó percéig, felváltva pelenkázta újszülött kisfiát és férje anyját, nevelte hároméves kislányát, egyedül látta el a ház körül az állatokat, gondozta a veteményest. Mikor elmerengett fiatal évein, nem is értette, hogyan volt képes minderre? Tudta, nincs értelme ezeken a régi, dolgokon rágódni, gondolkodni, de néha akaratlanul is előtörtek az emlékek.

Ahogy meghallotta Sándor lépteit, gyorsan felkapta a konyhaasztalról a könyvet és betette a fiókba. Meg ne lássa, hogy Marika megint olvasott. Nem akarta egész délután ezt hallgatni.

- Minek a lánynak tanulni? Mit olvas már megint? Inkább tanítanád meg a lányodat jobban főzni! - Éppen eleget hányta már a szemére Sándor ezeket. Próbálta kerülni a felesleges békétlenkedést.
- Marika hol van? – kérdezte máris, ahogy betette a lábát az ajtón belülre.
- Csak a szomszédba vitt párdarab tojást. Terike kért, mert nekik elfogyott – válaszolta gyorsan.

Bezzeg azt nem kérdezte, hogy a fia merre jár? Gimnáziumi haverokkal ment szórakozni a városba, de az természetes. Érettségi óta egész nyáron ünnepelni járt, főleg mióta megtudták, hogy felvették a főiskolára. Sanyinak nem osztott feladatot apja otthon a munkából. Sőt, ha néha anyja valamire megkérte, inkább elvégezte helyette, hogy ne a fiúnak kelljen. Ballagására apja meghívta az egész rokonságot, de még a falubeli barátait is. Mindenkinek dicsekedett vele, az ő fia tanult ember lesz. Érettségi ajándéknak aranyláncot vett neki.

Marika gyárban, több műszakban dolgozott, hogy öccse tanulhasson. Munka mellett még otthon is segített édesanyjának az állatok körül, a veteményesben, amennyire ereje és ideje engedte, mégis mindig talált apja valami kivetni valót vele kapcsolatban. Mióta megszületett, nem tudott megbékülni azzal, hogy nem fiú lett. Annus azt gondolta, az idő múlásával elfogadja, hiszen olyan bájos, kedves, szorgalmas, de neki csak a fia számított.
Időről-időre megjelent előtte az egyik fájó emlék. Mikor Sándor egyszer régen jött haza munkából délután, Marika elé sietett az udvaron, majd néhány lépéssel apja előtt tétován megállt. Közben az akkor kétéves Sanyika odaért, apja felkapta, ölelte csókolgatta, a levegőbe dobálta. A kislány nem mozdult, csak nagy szemekkel, sóvárogva nézte a jelenetet.
„Mikor bocsátja már meg neki, hogy csak lány?” - szomorkodott az édesanya.
Ráadásul szerette a könyvet, s vágyott rá, hogy ő is tanulhasson. Ezt pedig apja egyenesen lázadásként fogta fel.

Marika évek óta augusztus végén vette ki szabadságát, hogy otthon minél többet segíthessen édesanyjának a télire való befőzésekben, eltevésekben. Utolsó nap, miután Sándor elment munkába, egyszer csak édesanyja nyakába borult és sírni kezdett. Annus nagyon meglepődött, nem tudta mire vélni lánya viselkedését.

- Ne haragudj rám – törölgette szemét lassan elengedve a szoros ölelésből édesanyját.
- Miért haragudnék? Mi történt?
- Albérletet vettem ki a gyár mellett. Beiratkoztam a gimnáziumba, levelező tagozatra. Szeretnék én is leérettségizni, valamire jutni az életben. Nem irigylem Sanyitól a tanulást, továbbra is küldök haza pénzt, inkább zsíros kenyéren élek, de ne a szalagon kelljen dolgoznom egész életemben. Csak téged sajnállak anyukám, hogy egyedül hagylak a nagy kerttel, állatokkal – hadarta egy szuszra, ami már biztosan hetek óta nyomta a lelkét.
- Nem haragszom kislányom – nézett elgondolkodva lánya szemébe Annus – mit is mondhatnék? Itthonról is járhatnál gimnáziumba – vélekedett bizonytalanul.
- Tudod, hogy ez nem így van – sóhajtott Marika. - Apa nem engedné – ellenkezett a lány. - Az utazási időt is hasznosabban tudnám tölteni, ha buszozás helyett tanulhatnék.
- Miféle albérletbe mész? Ezer veszély leselkedik a városban egy lány körül – tört elő, Annusból az aggodalom.
- Ne félj anya, tudok magamra vigyázni.
- Megértelek, de nem lesz egy nyugodt pillanatom sem – csóválta fejét beletörődve Annus.
- Majd meglátogatsz és megnyugszol, ha meggyőződsz róla, milyen jól boldogulok egyedül is a városban – mosolygott Marika édesanyjára.
- Már össze is pakoltál? – vette észre az anya az ágyon lévő öreg bőröndöt.
- Igen, összeszedtem a ruháimat. Mennék is, hogy elérjem a korai buszt. Még ott is el kell rendezkednem, holnap pedig már lejár a szabadságom. – Megint édesanyjára nézett, s úgy biztatta: - Ha apa nagyon mérges lesz, te is jöhetsz hozzám, az albérletbe. – El is nevette magát, ahogy ezt kimondta, de Annus komolyan válaszolt.
- Kislányom! Egyszer régen igent mondtam édesapádnak Isten és ember előtt, ez pedig életem végéig igen marad. Nem lesz könnyű, de hozzászoktam, megoldom, ne félj! – Arca elkomorult, mert bármennyire is biztatgatta, nyugtatgatta lányát, ő maga bizony nagyon félt tőle, micsoda vihar kerekedik ebből férje és közte. Végtelenül el is szomorodott, hogy üres lesz a ház. Sanyi pár nap múlva a főiskola miatt kollégiumba költözik, most pedig még Marika is elmegy.

Estefelé, mikor Sándor hazaért, szerencsére olyan fáradt volt, hogy nem piszkálódott a kérdéssel:

- Hol van a lányod? – Azért azt megjegyezte:
- A Hollós Kata férjhez megy, meghívtak a lagziba. Majd jönnek a fiatalok, személyesen hozzák a meghívót. – „Bezzeg Marika már huszonegy éves, s nincs komoly udvarlója,” Annus már várta ezt a megjegyzést, s önkéntelenül válaszolt is rá:
- Marika még ráér, majd, ha megkéri, aki megérdemli.

Mikor kiderült, hogy a lány elköltözött, Sándor egy hétig nem beszélt feleségével. Dúlt-fúlt, s szemére hányta, hogy ilyen szégyen az ő családjában még nem történt. Az asszony egy árva szót nem szólt, csendben tett-vett, próbált észrevétlen maradni, minél inkább kiszolgálni, hogy lecsillapodjon. A házasság tudományát már régen elsajátította, s tudta mit mikor kell válasz nélkül hagyni, befelé nyelni a keserűséget.
Ahogy telt-múlt az idő persze az édesanya titokban bement néha a városba, hogy találkozhasson gyermekével. A postás időnként levelet is hozott és vitt is, persze a családfő nem tudhatott erről. Marika pedig minden hónapban küldött postán pénzt, hogy támogassa szüleit és testvérét. Édesapja haragját azonban ez sem enyhítette meg.
A lányt ki kell házasítani, s persze a hozomány is pénzbe kerül. Sok bűne lehet egy lánynak. Ráadásul a kérő, akit apja megfelelőnek talált nem kellett neki.

Marika a városban a nehéz munka mellett szorgalmasan tanult. Kinyílt számára egy új világ, jó jegyeket kapott, sikeresen szerepelt a vizsgákon, boldognak érezte magát. Barátnőket is szerzett az iskolában, s persze ábrándozott a hercegről, aki egyszer majd eljön érte.
Nem is hitte volna, hogy egy bosszúság révén ez az álma is valóra válik. Mikor elromlott a gyárban a szövőgép, amin dolgozott, egy új fiú jött a karbantartóktól megjavítani. Ahogy odaért a lányhoz, s tekintetük találkozott, rögtön érezhető volt, hogy ők ketten nem itt és most találkoznak utoljára. Feri egyik nap megkereste a szalagon, ebédszünetben. Az üzem ajtajában beszélgettek. Ezután szinte minden nap találkoztak munka után, a gyár előtt. Sétáltak, meséltek életükről. A fiú is albérletben lakott, mint kiderült szüleit korán elveszítette, állami gondozásban nevelkedett. Ott tanulta ki a lakatos szakmát. Marika biztatta őt is, hogy tanuljon tovább.

- Mikor az öcsém ballagásán álltam, virágcsokorral a kezemben, s láttam a sok-sok boldog diákot, nagyon fájt a szívem, hogy ez az én életemből kimaradt – vallotta meg Ferinek. - Talán akkor és ott érlelődött meg bennem a gondolat, hogy mindenképpen le fogok érettségizni én is.
- Az én fejemben is megfordult már, hogy talán meg tudnék birkózni a tovább tanulással.
Ugye nem gondolsz önteltnek, ha azt mondom, a műszaki főiskolát tűztem ki célul? – nézett kérdően a lányra. – Nagyon szeretem a gépeket, jó lenne mindig a közelükben maradni.
- Miért gondolnálak önteltnek? Nem vagy te buta gyerek – simogatta meg a fejét nevetve Marika.

Napról-napra jobban hiányoztak egymásnak, egyre türelmetlenebbül várták a találkozást és egyre nehezebben tudtak elbúcsúzni egymástól. Egyik szombaton a fiú mozijeggyel lepte meg a lányt. Marika életében először látott filmet, s nem tudott betelni az élménnyel. A moziból kifelé jövet Feri megfogta a kezét, s ő nem ellenkezett. Egymás szemébe néztek, a fiú megölelte, ő pedig beszívta illatát.

- Olyan ismerős szagod van, mint az Édesapámnak. Olaj. Ezt nagyon szeretem.
- Ilyet sem hallottam még, hogy valaki szereti a munkás szagot. Igyekszem, ahogy tudok jó sok szappannal mosakodni műszak után, de úgy látszik, az ember bőrébe beleissza magát az élete – mosolyogtak boldogan.

Azon a tavaszi estén, ahogy a Petőfi-szigetre értek, már nem eresztették el egymást. Feri átfogta Marika derekát, aki hozzásimult, úgy sétáltak a sziget végéhez. Ott megálltak. A látvány mindig elbűvölte őket. Lassan leültek a partra. Ahogy a Sugovica találkozik a Dunával, s egybeolvadva, egy nagy folyóként folytatják útjukat, úgy vált eggyé a két fiatal élete, hogy egy mederben, egy irányban haladjanak tovább.

A főiskolai évek elrepültek. Sanyika egy alkalommal közölte szüleivel, hogy hétvégére úgy készüljenek, elhozza bemutatni jövendőbelijét, aki városi, előkelő lány. Édesanyja az egész házat felforgatta, olyan nagytakarítást csinált. Mindig rend és tisztaság vette körül őket máskor is, de próbált minél inkább megfelelni fia választottjának. Már hajnalban sütött főzött. Több süteményt előző nap elkészített, akkora hűhót csapott, mintha legalábbis az eljegyzést tartanák.

Akkor érte őket az első csalódás fiúkkal kapcsolatban. A menyjelölt végignyafogta a napot. Semmi sem felelt meg neki, otthon nem ahhoz szokott. A szülők minden igyekezete hiábavalónak bizonyult, Sanyi pedig alárendelte magát Emese szeszélyeinek.
Nem csoda, hogy nehéz szívvel készülődtek a lány szüleivel való találkozásra, amit a fiatalok szerveztek. Sándoréknak kellett bemenniük a Gelencsér házhoz a városba. Annus fodrászhoz ment daueroltatni, új ruhát varratott, mert a szekrényben nem talált az alkalomhoz illőt. Sándor nem is vetette szemére a pénzköltést, semmi sem számított, hiszen a fia jövőjéről volt szó. Ebéd után indultak, a fél kettes busszal. Három órára beszélték meg, addig még virágot is kellett venniük a városban, s valamilyen cukrászsüteményt. Annus szívesen kötött volna egy szép csokrot kis virágoskertjéből, inkább sütött volna valami finomságot, de férje figyelmeztette, Emese szülei igényesek, s adnak az illemre.
A csodaszép, hatalmas, kertes ház kovácsoltvas kapuja előtt aggódva toporogtak az egyszerű szülők. Emese jött ajtót nyitni, s invitálta be leendő anyósát és apósát.

Folyt köv...

Írta: Csató Gáborné
1403
titanil - 2013. január 31. 20:52:00

Kedves Eszter!
Örömmel olvastam szépen fogalmazott, gördülékeny írásod. Szinte hihetetlen, hogy a XX. század második felében egy apa ilyen különbséget tegyen lány és fiúgyermeke között. Nagyon várom a folytatást!
Gratulálok!
Sok szeretettel: Titanil

3392
lambrozett - 2013. január 31. 20:38:57

Nos, nekem is nagyon tetszett. Smile
Kívül maradtam, mert nem gondoltam, hogy itt ragadok. De be kellett lépnem, hogy elmondhassam a véleményem. Igen választékosan és érdeklődést megtartva fogalmazol. Olvasnám én is tovább, soká lesz még hétfő.Wink Éva

277
farkas viola - 2013. január 31. 17:50:04

Kedves Eszti!
Miért hagytad abba? Annyira belemerültem az olvasásba, hogy nehéz abbahagyni.
Nagyon jó, nagyon tetszik, alig várom a folytatást.
Szeretettel: Viola SmilePfftSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.