Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.19. 19:53
Kedves Józsi! Elküldtem world dokumentumban, a verseket amiket az í gy írunk mi , könyvpályázatra szántam! Nem tudom megèrkezett-e
nem k... Bővebben

2019.07.19. 18:19
Kedves Józsi! Eltèvesztettem
a bizonytalanság 4. című iràsomnál nem jelöltem hogy folytatásos történet ha lehet potoljad üdv Kevelin kö... Bővebben

2019.07.19. 17:46
Szép kora estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.19. 14:53
Kedves Mama! Sajnálom, hogy nem tehetek eleget kedves kérésednek, de a Berkenyeágon kismadár kötetek összes példánya elfogyott. Írtam Neked privát... Bővebben

2019.07.19. 14:49
Szépséges napot mindenkinek! Smile Rose

2019.07.19. 12:33
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.19. 12:31
Az ÚJ Verselő vers cím: BŰVÖLET. Ezzel a címmel vagy tartalommal várjuk a verselő vers rovatba pályázataitokat.

2019.07.19. 10:27
Szép nyári napot, kellemes pihenést, remek alkotásokat kívánva, üdvözöllek benneteket. Éva Rose

2019.07.19. 06:42
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.18. 21:59
A feltöltés befejeződött. Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Balázsi Pál Etel: Találkozás - HETEDIK TÖRTÉNET (2013. február)
A repülőtér bejáratánál, a biztonsági őrök, tüzetes ellenőrzést tartanak. Egy idős nő mellényének felső zsebénél jelez az érzékelő. Az egyenruhás hölgy nyers hangon rászól – vegye ki, ami ott van!
Az idős nő megszeppenve a nyershangú felszólítástól, kivesz három pénzérmét, de az érzékelő utána is felsikít. Az ideges, türelmét vesztett ellenőr benyúl a zsebbe, s kiemel egy szalvétába csomagolt titokzatos valamit. Lassan, kicsomagolja. Egy fehér, vigyorgó, fémdrótos fogsor – meglepődve elkiáltja magát, s hogy zavarát palástolja, letegezi az idős nőt, magas oktávban, kiabálja - menj, menj innen! Kollegái igyekeznek palástolni mosolyukat, - talán a nap viccén.
Magdi néni Adél lánya, és négyéves kisfia hosszú, keserves két év után végre megkapták a Kanadába szóló letelepülési engedélyt, családegyesítés címén.
Amíg Adél, intézi a hivatalos dolgokat, addig a négyéves, szőke, kékszemű Karcsika mindent látni akar, szalad egyik helyről a másikra, pedig nincs egy hónapja, hogy levették a gipszet törött ballábáról.
Szólítják az utasokat, csomagjaik ellenőrzésére. Mindenki egyszerre kezd beszélni, mintha az ő mondanivalója lenne a legfontosabb, s aztán hírtelen megsűrűsödik a csend. Kifogytak a szavakból? Eljött a búcsúzás utolsó pillanata. Könnyes szemű, álarcos mosolyú ölelkezések, puszik. Az idős Magdi néni – csak áll, úgy érzi, szívét, lelkét viszik magukkal lánya, és első unokája. Összeölelkeznek, hangosan sírnak, Karcsika hallva nagyijának és édesanyjának a sírását ő is sírni kezd. Három generáció sír. A nagyobbik lány magába fojtva könnyeit, egész testében rázkódik, férje hírtelen meghűlési tünetekkel küzd.
Adél megfogja, fia kezecskéjét s elindulnak a csomagellenőrző elkerített részébe. Üvegfal válassza el a maradókat az elmenőktől. A maradók figyelik a kuffervizitet, ahogyan a vámos darabonként megemeli a bőröndbe csomagolt szépen rétegelt ruhákat. Minden rendben van. Hírtelen megfogja Adél kezét, megforgatja jegygyűrűjét, majd, tekintete megakad a fülében csüngő mesterien megmunkált drágaköves aranyfülbevalóján. Ellenkezést nem tűrő hangon jelenti ki: - ez, nem vihető ki!
Adél, meglepődik, reszkető kezekkel kiveszi füléből az értékes családi fülbevalót, az örökölt hagyatékot. Engedéllyel kimegy, és édesanyjának adja – vigyázz rá, érte jövök!
A gyerek, eközben, hol bent, hol kint futkorászik, eltűnik, feltűnik, gyermeki lelkével nem tudja, mi történik – felszabadultan, gondtalanul, boldogan játszadozik, csak egyet tud, repülővel fognak utazni, édesapjához.
Az egyik ilyen kiszaladásakor a nagyi nyakában csüngve, nagyija, észrevétlenül, kabátkájának zsebébe csúsztatta a fülbevalókat, s azt súgta neki: - most játszunk, ez titok! Senki nem láthatja, amit adtam, addig, amíg nem szálltok fel a repülővel, még te sem! Most pedig visszamész, és többet nem jöhetsz ki a titokkal. Nagy feladatod van! Karcsika fejével int, s büszkén elrohant a titokkal. A futószalagon a csomagok eltűnnek, az utasok a repülő felé vezető kijáratnál egy pillanatra megállnak, intenek, ők is eltűnnek.
Magdi néni nagyobbik lánya édesanyjához lépik, vállát átkarolja, magához húzza,
- Jobb lesz nekik ott, hidd el édesanyám – súgja neki.
- Lányom, egyedül lesznek a nagy idegenben, gyökértelenül, ezt búsulom és látod, így fogyatkozunk, morzsolódunk.
***
A repülő késéssel indul, a határ melletti repülőtéren leszáll, üzemanyag hiányában. Reggelit szolgáltak fel. Adélnak nincs pénze. Fiacskája kívánja a sok finomságot, de Adél, nem meri elfogadni a légikisasszonyok által kínáltakat. Próbálja megmagyarázni a fiacskájának, hogy nincs pénzük, ezért nem vehetnek élelmet. Karcsika, ravaszkásan hozzá bújik, s előveszi a titkot. Adélnak kikerekedik a szeme, tátva marad a szája, amikor meglátja szeretett fülbevalóját, amit levetetett a vámos.
- Hogy került hozzád?
- Nagyival titkot játszódtunk. Ugye ezzel vehetünk finomságot?
Adél tusakodott magában, mi tévő legyen? Aztán, határozottan feláll, elindul érdeklődni. Az előttük ülő idősebb hölgy kedvesen megszólította Adélt, - kérem, ne vegye tolakodásnak, amit mondok. Azt vettem észre még nem utazott repülőn és nem tudja, hogy a repülőjegy árában az étel, ital biztosítva van, s ezért nyugodtan fogyaszthatják a felkínált dolgokat, bármi legyen az. Elmosolyodott, s hamiskásan megjegyezte – tudja én is így voltam, amikor először utaztam repülővel. Szívesen segítek, ha nem tud még valamit hölgyem. Adél, mosolyogva, boldogan köszönte meg a segítséget, nagy kő esett le a szívéről.
Leszálláshoz készülődtek a kapitány bejelentése után. London. Az utasokat, a londoni reptérről autóbuszokkal szállítják át a kanadai repülők kifutójához, ahonnan az óceánon keresztül repülő járatok indulnak. Most is szerencséjük van a kedves idős nővel, együtt mennek. A hatos Terminálhoz irányítják őket, ahol beadják a csomagjegyeket, a pénztárnál ülőhelyet kapnak az új repülőjáratra. A rendelkezésre álló idő hamar eltelik s már újra a repülőn, vannak.
A gép felszállása után a csínos kanadai légikisasszonyok angol és francia nyelven kínálták a frissítő italokat, érdeklődtek, ki igényel rosszullét esetén gyógyszert, kivetítőn bemutatták, hogyan kell használni a védőövet fel és leszálláskor, az oxigén maszkot, egyszóval ellátták az utasokat gyakorlati, hasznos jó tanácsokkal.
Nemsokára hozták az étlapot, ahol ismét segítségünkre volt „védőangyalunk”.
Karcsika a felkínált ízletesebbnél, ízletesebb ételek közül a finom sült csirkecombot kérte, hasáb burgonyával, amit narancslével öblített le. Adél, puha, sóba főttet kért, amihez : tárkony, paradicsom, fehérszószt szolgáltak fel, leöblítette, félszáraz vörös borral s végül kért egy csésze babkávét. A hölgy, citromos halfilét rendelt, zöldpetrezselymes natúr krumplival, egy pohár fehérbort, s kávét. A bor és a kávé fogyasztása mellet mutatkoztak be egymásnak. Így derült ki, hogy Johanna, a hölgy neve és fiához utazik, aki Torontóban kutatóként dolgozik már második éve.
Karcsika miután jól lakott, édesanyjához bújva elaludt. Adél szemére nem jött álom. Kétségek gyötörték a jövőjét illetően. Tanult egy kevés angolt, de hogy fog érvényesülni vele, a gyerek semmit nem tud, … elszenderedett. Arra ébredt, hogy a kapitány szól az utasokhoz, - vihar zónába kerültek. A légikisasszonyok, az ülések között segítettek bekapcsolni az öveket, elővették az oxigénes csatlakozókat, miközben érezte a repülő zuhanását, szíve a torkában dobogott, majd a repülő oldalra dőlt, voltak, akik sikoltoztak, amire felébredt Karcsika is, villámok cikáztak, újabb és újabb légüres térbe kerülve nagyokat zuhant a repülő. A gyerek, biztonságban érezte, magát édesanyja ölében csak zuhanáskor kapkodott levegőért s nézte sápadt arcú édesanyját, aki próbált erősnek, nyugodtnak látszani gyereke érdekében. Aztán csendesedett a vihar, kikerültek a viharos övezetből, a repülőgép ismét nyugodtan úszott a felhők felett, levehették a védőöveket. Visszatért mindenkinek a nyugalma.
Hajnalodott, csodálatos látvány tárult eléjük. A fáradt, nyúzott arcok megélénkültek a meleg arcpakolástól, amit a figyelmes légikisasszonyok hoztak utasaiknak. A kapitány jelezte a közelgő leszállást - Torontó. Adél megmagyarázhatatlan izgalmat érzett. Idegen föld, idegen emberek, bizonytalan jövő, otthon hagyott édesanyja, testvérek, barátok jelentek meg előtte.
- Félek! - mondta Johanna asszonynak, aki kedvesen, mosolyogva bíztatta, legyen bátor, mert nincs mitől félnie.
Földet ért a gép. Megállt a kifutópályán, látták a géphez gördülő lépcsőt, miközben a kapitány kedvesen elbúcsúzott és jó napokat kívánt utasainak Kanadában.
Elhagyták a gépet, a csomagok érkezéséhez mentek, elköszönt a két hölgy egymástól.
- Johanna asszonyt, az Angyalok hozták mellénk. Mindig szeretettel és hálával gondolunk önre.
- A szerencse az enyém volt, hogy segíthettem az új hazába érkezőknek.
A csomagokkal cipekedve haladtak a váróterem felé. Karcsika türelmetlenül érdeklődött apja iránt: hol van, miért nem segít, vajon vár minket? Lassanként mindenki elment az utasok közül, csak ők álltak a nagytér közepén. Adél elveszettnek érezte magát, fáradt volt a hosszú, viszontagságos út után, a gyerek éhes és szomjas , nyűgösködött. Lelke félelemmel telt meg. Vajon jól tette, hogy a biztos otthont, rokonokat, barátokat elhagyta és eljött ezer idegenbe, a bizonytalanságba? A két év hosszú volt, vajon férje még szereti őket? Legszívesebben férje nevét kiáltotta volna. Órák teltek el, fogalma sem volt mit kellene tenni, csak várt, várt, gyereke ölében aludt. Ő is elszenderedett. Álmában férjét látta feléjük jönni. Felriadt. Kinyitotta szemét, a gyerek is megébredt, felálltak.
Két férfi állt körülbelül tíz méterre tőlük, a két testvér. Karcsika, hol a férfiakat nézte, hol az édesanyját. Indult volna, de valami visszatartotta. Melyik az ő édesapja? Bevillant egy kép, s szaladni kezdett – édesapám, édesapám! A kisgyereknek az a tíz méter hosszabbnak tűnt, mint az egész utazás, már, már elesni látszott, de a feléje siető édesapa erős karjaival felkapta, feje fölé emelte, megforgatta s utána szorosan magához ölelte, szeretlek, súgta. Közben odaért Adélka is. A gyerek, édesapja nyakába kapaszkodott, a szülők egymást átölelve közre fogták. Karcsika két kis kezével mindkettőjüket átölelte, boldog, éles gyermeki hanggal kiáltotta - megtaláltunk!
1403
titanil - 2013. február 02. 19:09:31

Kedves Tollforgató!
Megható történetet írtál. Kissé féltem, hogy baj lesz, amikor a repülő viharba került. Sajnos egyre többen kényszerülnek elhagyni az országot, hogy a család együtt élhessen.
Gratulálok!
Szeretettel: Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.