Balázsi Pál Etel: Csak azt sajnálom
Egyszer volt, de vót, ez a történet amit most elmesélek.
Az erdőben gomba módra nőttek a bevásárló lombsátras központok, s az állatok már nem a tisztáson, a patak partján, a bokorban szerezték be ennivalójukat. Nyomtatott zöldlapival vásároltak.
Így történt, hogy egy szép decemberi reggelen, a nyugdíjas Szerény nyuszi pár vásárolni készült. Szerényné azon morfondírozott, vajon milyen kedvében lesz Barni? – a medve. Tegyen sapkát, vagy ne? Felteszem, ami biztos, az nem biztos, gondolta.
A napfényes ösvényen haladtak a tisztáson keresztül a bevásárló sátor felé.
Szerény igyekezett palástolni fájdalmát, ugyanis az történt az egyik napon, házuk körül szorgoskodva,elcsúszott a jégen de szerencséjére a téli bundája megmentette első lábát a töréstől.
Ritkán jártak ide, arra gondoltak, amíg lehet még a természetes ételeket fogyasztják. Gyűjtögettek télire is répát, feltérképezték a lábán száradt füveket az ínséges időkre gondolva, nó meg a zöldlapi kártya tartalma is nem tudni meddig tart ki.
Megérkeztek a vásársátorba, elvették a feléjük nyújtott ágkosarakat. Szerényné hol feltette, hol letette pápaszemét, nem hitt szemeinek mi minden van itt felhalmozva s csomagolva. Nem volt kívánós természetű, de néha a nyál meggyűlt szájában. Elment egy-egy finom, túlzottan sárga répa mellett, amilyent még nem látott hosszú élete során, meg azok a saláták olyan nagyok voltak mint egy káposzta, ott voltak a karalábék, karfiolok az egészségesnek, vitamindúsnak kikiáltott brokkolik, s tudja a jó ég, mi minden falánkság még. Itt nem csak nyusziknak való falatok sorakoztak a polcokon, hanem volt ott farkasnak, rókának, őzeknek, madaraknak, egyszóval az erdő állatai mind kaphattak élelmet itt, jó sok munkáért aminek értéke a zöldlapi kártyán volt, vagy azok akik már ledolgozták eddigi életükben mint ők maguk is.
Nagy volt a tumultus. Hétvégi bevásárláson voltak a környék lakói. Jó volt tudni, hogy itt a sátor alatt, az élelem és italok között az erdő törvényei tiltották a haragot, a testi sértést, veszekedést, gyilkolást de még a lekezelő, gúnyos szót is. Mégis néha hátukon felemelkedett szőrmegallérjuk, amikor halálos ellenséggel találkoztak. Az arcokon fagyott mosoly merevedett, érezték a sunyi, rosszindulatú szemvillanásokat.
Szerényék is óvatosan megfigyelték ki, mit, mennyit rak kosarába. Rájöttek, hogy a rangsorban elől állok vásárolnak a legtöbbet, hiszen ők akik nagy mancsokon élnek, értékesebb szőrmékkel, előkelő fajokból származnak, na meg ne felejtsük el a művész lelkeket, akikért rajong a lakósság, a hamis tolvajokról, hazug szószólókról.
Szerényék visszafogottan vásároltak s türelmesen várták sorukat a pénztárnál. Mivel kézpénzük nem volt, Szerényné odaadta zöldlapuját a magasan pózoló, vörös prémes, frissen kefélt szőrméjű rókahölgynek. Onnan a magasból lekezelően rá szólt az idős, kopottas bundájú Szerénynére – üsse be a jelszót! Beütötte. Csend, nem történik semmi.
- Üsse be még egyszer, mert a négy helyett csak két számot ütött be!
- De, kérem én négyet ütöttem be- mondta bátortalanul Szerényné
- Maga nem lát! Ott írja – mutatott a számlázóra
- Áhá! Szemüveges – mondta lenézően a trónról
- Nem, le van ragasztva a felső fele és nem látszik
- Maga látja, ugye – fordult Pápaszeműhöz
- Csend
- Írja: - IDLE-
Lábujjhegyre áll nyuszi anyó, leveszi-felteszi pápaszemét, hogy lássa
Felcsattan a vörös:
- Mi van, nem tud olvasni?
- De kérem…
- Tudja egyáltalán mit jelent – IDLE -?
Elszakadt egy húr. A vér fejébe tódult. Ilyet! Sapkával, vagy sapka nélkül, pápaszemmel, vagy anélkül, érezte, hogy minden nyuszi nemzettség nevében kikéri magának ezt a nyegle, lekezelő, megalázó viselkedést. Jobb első mancsának első ujját felemelve, hangját teljes erővel kieresztve harsogta, ahogyan egy nyuszi tud harsogni:
- Kikérem magamnak ezt a lekezelő beszédstílust amit magamnak nem engedek meg másokkal szemben, azt másnak sem engedek meg velem szembe.
Sértő csend lett. Még a lélegzetet sem lehetett hallani. Morgás, viháncolás, rágás hangja, madárdal elbotlott. A bevásárló csarnok, mint egy fénykép ahol nem mozdul senki, a pillanat rögzült.
A magas trónon a vörös képű még vörösebb lett, dadogni kezdett, bocsánatért esdekelt, s mint a lemezen megakadt tű, ismételte : bocsánatot kérek, bocsánatot kérek ….
Példátlan dolog történt. A rókahölgy bocsánatot kért, a védtelen, kopott szőrméjű szerény nyuszi anyótól.
Újraindult az élet a csarnokban.
Szerényék kisétáltak a sátorból s lassan, szótlanul hazafelé bandukoltak.
Te, apjuk, csak egy dolgot hiányoltam , nem kérdezték meg : Minden rendben volt?

Írta: Balázsi-Pál Etel
230
Torma Zsuzsanna - 2013. február 23. 12:02:17

Kedves Etel!

Én is azon a véleményem vagyok, amelyen Titanil is!
Még ha ez a mese az erdőben, az állatok között történt, akkor is hasonlít az mai világban élő sok-sok emberhez, akik nem tudnak egymás mellett békében élni. Szerencsére, - s reményeim szerint - nem ezek vannak többségben!

Szeretettel: Zsuzsa
Smile

1403
titanil - 2013. február 16. 14:11:49

Kedves Etel!
Olvasás közben valahogy az állatok viselkedése egyre inkább emberi formákat öltött!
Szeretettel olvastalak. Titanil

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.