Balázsi Pál Etel: Kiközösítés - HARMADIK TÖRTÉNET (2013. március)
A lépcsőkön felfelé haladva, kellemetlen érzés vette hatalmába. Még most is látta Kajtár „ vetkőztető” tekintetét, hallani vélte gunyoros szavait, amikben rejtett fenyegetést érzett. A lakásba lépve, ledobálta magáról ruháit, s a tusoló rózsája alá állt tisztulni. Hagyta, hogy a testhőmérsékletű víz lecsorogjon testén, haját alaposan besamponozta, fejbőrét ujjbegyeivel megdörzsölte, s hagyta, hogy a samponos víz, végig simogassa napbarnított fiatal, sportos testét. Hírtelen hideggel, majd újra meleggel masszíroztatta testét az erős vízsugárral. Felüdült, s mintha már elfelejtette volna belső feszültségét.
Megszólalt a telefon. Édesanyjára gondolt s kedvesen bele hallózott a telefonba. Kajtár, a főnök helyettes volt. A hang hallatán, az utálat hidege futott végig hátán. Belé villant – mit akarhat?
- Ugye nem zavarom kedves? Tudatta, másnap német csoport érkezik s jó lenne, ha Adélka hamarabb menne be. Nagyon hírtelen, választ se várva letette a telefont.
Nem tudta eldönteni, neki vannak előítéletei, és ha főnökének semmi rossz szándéka nincs, akkor ösztöne mit jelez?
Fura, diákkori emlékek tódultak elébe. Maga előtt látta sápadt osztályfőnöknőjét, ahogyan bejelenti a tragikus eseményt. Könnybe lábadt a szeme. Abban az iskolai évben két osztálytársukat vesztették el.
A rendőrség pszichológusnője elbeszélgetet a diákokkal, először mindannyian jelen voltak, amikor egy kis tesztet töltöttek ki, másnap egyenként hívatták be őket.
Eleket hívták elsőnek. Elek, Karcsi barátja volt, az a fiú, aki karácsony előtt lett öngyilkos. Kezdetben a fiú szorongott, nem tudta mit kérdeznek majd tőle. A fiatal, mosolygós, bátorítóan kérdező pszichológusnő Karcsiról kérdezte. Mit tud róla, mennyire volt közlékeny, bántotta-e valami, esetleg valaki, … ?
Elek egy pár mondat után felszabadult és mesélt Karcsiról.
Karcsi, súlyos szívbeteg volt s talán ezért visszahúzódó, mintha szégyellte volna betegségét, mert nem vehetett részt a sportórákon, kirándulásokon. Én is bentlakó voltam, sajnáltam, amikor a nevelő gúnyolódott amiatt, hogy nem megy reggeli tornára, meg lelustázta, csigának hívta, amit aztán a többiek is átvettek. Mind jobban és jobban magába zárkózott. Bíztattam, ne törődjön velük – folytatta Elek. Bátorításként, elmeséltem, hogy az oviban engem is megrúgottak és kiközösítettek a fiúk, mert nem tartottam velük, amikor a lányokról lehúzták a bugyijukat, de a lányok befogadtak és a többi fiúval nem álltak többé szóba. Két hétig nem szabadott felálljak, a lábamra. Édesanyám büszke volt rám, hogy nem hagytam, hogy olyan dologba vigyenek, ami másokra szégyent hoz.
Voltak napok, amikor tőlem is elhúzódott Karcsi. Ilyenkor sajnáltam. Nem hitt magában, pedig korához képest többet tudott, mint mi. Közeledett a téli szünidő, s az aligazgató ellenőrzést tartott a fiúknál, ő is belekötött Karcsiba, mert nagyon halkan válaszolt a kérdésére s többször megismételtette a választ Karcsival. Miután elment a diri, a többiek ismét csúfolkodni kezdtek vele, amire még én is felvesztem, s megfenyegettem őket, hogy fejezzék, be s szégyelljék magukat. Villanyoltás után hallottam, hogy sír a takaró alatt. Reggel, nem volt sehol. Később tudtuk meg mi történt. Kiment a vonatállomásra és az éjszakai vonat elé dobta magát.
Elek küszködött a könnyeivel s szipogva mondta, - most is kérdezem – megmenthettem volna?
- Elek, te csak segítettél neki, ne hibáztasd magad. Szeretném, ha a vizsgálat után még elbeszélgethetnék veled. Köszönöm, hogy őszintén beszéltél a történtekről.
A következő, én voltam, jutott eszébe Adélnak, Jolánka padtársnője.
- Olvastam a tesztedet Adél, amiből kitűnt, hogy téged nem fogadtak el az osztálytársnők, amikor ide költöztetek. Kifejtenéd miben nyilvánult ez meg? Nyugodtan mondhatod, erről a beszélgetésről nem fog tudni senki.
Adél gondolatban újra átélte az eseményeket. Nagyot nyelt, úgy érezte, mintha elárulná társait, hiszen már túl van mindenen. Mély lélegzetet vett s mesélni kezdett.
Két hónappal az iskolakezdés után érkeztem az ország nyugati részéről. Más tájszólással beszéltem, hajam rövidre vágva, sportos, inkább fiús mozgásom volt, ami az osztály lányai között szokatlannak tűnt. Az aligazgató vitt és mutatott be az osztálynak, még ezért is kaptam gúnyos megjegyzést – te leszel a besúgó? Egy hely volt szabad, a hátsó padban bal felől, egy csendes, szomorúnak tűnő lány mellett, Jolánkának hívták. Tőle tudtam meg az órarendet, az iskolai szokásokat, s, hogy hol lehet egyensapkát venni, ami nagyon megnyerte a tetszésemet. Ímmel-ámmal felelgetett. Mások, nem nagyon érdeklődtek, de észrevettem, hogy rólam beszélnek körbe véve egy magas, feketehajú lányt, akinek a kezén csörögtek a fém karperecek és nyisszentő mozdulatokat tett a levegőbe, amiket nagy tetszésnyilvánítás kísért. Később tudtam meg, a vezért, Juditnak hívták és a körülötte lévők voltak a menő csajok. Az utolsó óra után, hazafelé se jött senki hozzám. Igazi idegennek éreztem magam, különösen, ha arra gondoltam, hogy a régi osztálytársaimmal mindig jó viszonyban voltunk, igazi közösségből jöttem.
A pszichológusnő rákérdezett Adélkára, még volt valamilyen esemény, hogy kirekesztetnek, kiközösítettnek érezted magad? Adélka tovább mesélt. Szünetekben, ha valamelyik csoporthoz léptem, elhallgattak, szétrebbentek, mintha tartottak volna tőlem. Lassan az volt az érzésem, hogy félnek, vagy nem tetszem nekik valamiért. A fiúk nem voltak ennyire ellenszenvesek, de ők sem nagyon közeledtek, mert utána cikizték őket is.
Jolánka kissé felengedett és láttam, bízni kezdett bennem. Köhögése is kimaradt, kevesebbszer hűlt meg, jegyei javultak, s ami feltűnt, hogy amikor mosolyog két kis gödör jelenik meg az arcán.
Néha elcsíptem egy-két lekicsinylő szót róla. Kacarászva mondták – láttad, milyen harisnyába jött, olyan hosszú a haja, mint egy ló farka, mindjárt hátra húzza a kugli fejét, … Jolánkát talán soha nem fogadták be, falusi libának tartották. Engem se, mindaddig, amíg a sporttanár nem választott be az iskola kézilabda csapatába és az első hivatalos mérkőzésen olyan jól védtem, hogy mindenki nekem kezdett drukkolni a bravúros védések után. Ezután, még a fiú osztálytársak is szívesen beszélgettek velem, de egyeseknek ez is baj volt, irigykedtek. A sport segített nekem, sok barátnőm lett. Nem tudtam, rájönni, hogy Jolánka miért olyan szomorú. Egyik alkalommal, amikor tőlünk ment el , önkéntelenül elszólta magát – milyen jó neked! Jó szüleid vannak. Az én édesapám alkoholista, veri édesanyámat, s minket, gyermekeket is zaklatott. Édesanyám, védelmünkre a kicsikéket nagymamámhoz vitte, engem meg idehozott, ahol senki nem fogad el, senkinek sem kellek. Megöleltem s bátorításként, de, nekem igen! - mondtam. Ne félj, légy bátor, hiszen te tudásban sokkal jobb vagy, ezért irigykednek rád. Barátságunk kezdte feloldani szomorúságát.
A hétvégén, sürgönyt kapott nagymamájától. Hazament. Nem tért vissza, csak az ő és az édesanyja halálhírét hallottuk az osztályfőnöknőtől. Ez a tragédia mindenkit mélyen megérintett, de engem különösen, mert barátnőmnek tartottam, még akkor is, ha mások nem fogadták el. Nem tudtam megvédeni. Nagyon fájt, zokogott fel Adél.
A pszichológusnő felállt, ezért nem te vagy a felelős, te mellette voltál.
Szerencse, te, kiharcoltad magad iránt az elismerést, nem mások ellen, nem másokat bántva. Mindig így tégy! Légy önmagad! Az életben nagyon sok belső és külső ellenállással kell megküzdenünk utunkon.
Adélka felujjongott! Ez az! Ezért jutottak eszembe az iskolai évek, ezek a szavak, események.
Megnyugodott. Már tudta, hogy senki nem alázhatja meg sem tettekkel, sem szavakkal. Bátorságát visszanyerte, amit pillanatnyilag veszve érzett, s boldogan gondolt a holnapra.
1209
angyalka - 2013. március 25. 15:05:41

Kedves Tollforgató!
Tetszett ez a történet is..de ha nem haragszol meg a szóismétlésekre kicsit jobban figyelj.WinkRemélem nincs harag..
Szeretettel
Rozálka

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.