Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.23. 08:51
Szép napot kívánok mindenkinek!!!

2019.07.23. 07:05
Jó reggelt Mindenkinek Smile

2019.07.23. 07:04
Kedves Józsi! Köszönöm szépen a feltöltést! Szép napot kívanok: Kata Smile

2019.07.23. 01:52
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.23. 00:47
Kedves Babu, Marika! Köszönöm a jókívánágotokat és Szeretettel köszöntöm a többi Magdolnát Kellemes hetet és jó éjszakat kívánok, Magdi

2019.07.23. 00:14
Jó éjt, szép álmokat kívánok mindenkinek! Heart - Léna Magdolna

2019.07.23. 00:13
babumargaretta , Szaipne Kiss Maria és mindenki másnak köszönöm szépen a névnapi köszöntést. Rose Heart A MAGDOLNÁKNAK boldog névnapot kívánok szere... Bővebben

2019.07.22. 23:20
Kedves Magdolnak! Nagyon Boldog Nevnapot kivanok. Szeretettel. Rose Heart Rose

2019.07.22. 22:14
Szép álmokat kívánok szeretettel! Heart

2019.07.22. 22:13
Drága Magdolnák ! Nagyon Boldog Névnapot kívánok ! Rose Rose Rose

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: czekmana
» Online vendégek: 8
» Online tagok: 0
Torma Zsuzsanna: kellemes és kellemetlen emlékek: Bözsike, a kismalac - A bádogos ház
Bözsike, a kismalac

Akkor még a bádogos fedelű házban laktunk. A termelőszövetkezeti tagoknak ajándékba adták a felesleges számú és kiselejtezett kismalackákat. Hozzánk is került egy belőlük. A fehérre meszelt falú házunk konyhájában, a sparhelt alá helyezett fűzfa-kosárba szalmát tettünk, s az volt a lakhelye a kezdeti időkben. Egy ilyen csöppnyi kismalackát még sem lehetett rögtön a nagy disznóólba kitenni! Bözsikének neveztük el.
Ahhoz képest, hogy kiselejtezett malacka volt, elég szépen nőtt, annak köszönhetően, hogy tehéntejet kapott, amiből volt elég, lévén fejőstehén is az istállóban, a lovak mellett. Később pedig már moslékot is kapott. Régen az edényekről az ételmaradékot összegyűjtöttük egy külön arra a célra szolgáló vödörbe, amihez darált kukoricát és főtt krumplit adtunk, majd forró vizet öntöttünk rá. Amikor a kukoricadara egy kicsit megdagadt, jól összedolgoztuk a főtt krumplival. Néha az ételeknél megmaradt kevés zsiradékot is hozzáadtuk, így még finomabb volt a malacka eledele. De a felnőtt disznók is ugyanezt az ételt kapták.
Ahogy nőtt, nődögélt a kis malacka, egyre többet lehetett kint az udvaron, kellett is szoktatni a szabad levegőn való tartózkodáshoz, és ahhoz is, hogy a kis- és nagydolgát ne odabent végezze el. Meg azért is, hogy előbb-utóbb a nagy disznóól lett neki is a helye. Amerre jártunk, folyton a nyomunkban volt és követett minket. Megértette, ha a nevén szólítottuk, okos kis állat volt.
Telt, múlt az idő, s egyszer csak azt vettük észre, hogy a mi kicsi malackánk megnőtt, növendék koca lett belőle, s annak is eljött az ideje, hogy kés alá kerüljön. Igen nagy volt a szívfájdalmunk, hogy meg kellett tőle válnunk. Lehetett volna belőle malacos göbe, de arra már nem emlékszem, hogy miért nem lett? Akkor még élhetett volna egy ideig és neki is lehettek volna kismalackái Bözsikét megsirattuk és sokáig éreztük hiányát és többször megemlegettük.


A bádogos ház

Azután, hogy szüleimmel és húgommal elköltöztünk apai nagyszüleim házából, a fehérre meszelt falú, bádogos fedelű házat vettük meg és az lett új otthonunk.
A ház egy szobából és konyhából állt mindössze. A melléképület közel volt a házhoz, de nem közvetlen mellette. Abban lakott a két ló és a fejőstehén. Apám a tsz-ben fuvaros volt abban az időben, és a két lóval sokat dolgozott a tsz-ben is, de otthon a háztájiban is jó hasznukat vettük. Volt eke, borona, henger, ami a föld megmunkálásához kellett. Ahhoz, hogy anyám kenyeret tudjon odahaza sütni, egy kemencét is építtettek a ház mellé. Az udvaron a háztól elkülönülve volt a disznóól és a baromfiól. A ház körüli telket nem vette körül kerítés, de a háziállatok óljai körül voltak kerítve. Az ólak mellett állt egy vén diófa, nyaranta kellemes árnyékot biztosított az állatok számára. Gyakran ki lettek eresztve a nagy udvarra a tyúkok és kakasok, és mehettek kapirgálni az udvar bármelyik szögletébe. Tavaszonként, amikor a fák már levelet hoztak, hívtuk őket a fa alá, amelyeket megrázva sok cserebogár hullott alá, amit ők vidáman bekapkodtak. Ezen kívül nagyon sok rovart is felcsipkedtek az udvarban, bőven volt ennivalójuk, ami mellé kaptak még darált kukoricát, búzát vagy egyéb gabonafélét, mikor mi volt a háznál. Egészségesek is voltak, finom húslevest és pörköltet lehetett belőlük készíteni!
Abban az időben nem álmodhattunk még fürdőszobáról és házon belüli WC-ről sem. Nagy lavórban és kádban fürödtünk. A kút egy kicsit távolabb volt a háztól és lejtett a gyalogút lefelé, s onnan kellett a vizet kannákban felfelé vinni a házhoz.
A ház mellett állt egy nagy cseresznyefa, gyönyörű, nagy sötétpiros és roppanós cseresznyéket termett. Bőven jutott belőle a piacra is és a családnak is. Sokszor másztunk fel egészen a legtetejébe, hogy onnan messzire elláthassunk és szemlélhessük a tájat. Nem is volt nagyobb boldogság annál, amikor a cseresznyefa ágain ülve mosatlanul ettük a finom termést!

Apám már azelőtt is kedvelte az italt, és ha nem józanul jött haza, olyankor sokszor volt anyám és közte hangos szóváltás. Pedig, ha apám nem ivott, dolgos volt, és a háztájit is megmunkálta a lovakkal. És a jószívűségéről tanúskodott az is, hogy sokszor fizetség gyanánt italt is elfogadott, amivel persze mi, gyerekei nem laktunk jól.
Anyám szülei talán csak 100 méterre lakhattak a mi házunktól, s mi unokák gyakran átmentünk hozzájuk. Mivel apám csak nem változtatott az italozási életmódján, anyám és én a húgommal odaköltöztünk az anyai nagyszülők házába egy időre. Nem tudom pontosan, mennyi ideig voltunk náluk. De arra emlékszem, hogy búcsú ideje közeledett, amit az iskolánk parkjában, a halastó mellett szoktak évente megtartani. Anyám apánkhoz küldött, hogy adjon nekünk búcsúra való pénzt. Neki akkor a konyhában volt egy fekhelye. Én akkor nagyon megsajnáltam apámat, hogy egyedül volt a házban és tőle kellett pénzt kunyerálnunk. Nem is olyan sokára aztán visszaköltöztünk a nagyanyámék házából a bádogos házba.

A velünk szomszédos családi házból időközben a lakók elköltöztek egy közeli faluba, s mi megvásároltuk a házukat. Két szobából, előszobából, nyárikonyhából és nyitott teraszból álló ház volt, mellette pince. A házzal szemben volt az udvari WC, istálló, pajta, disznóól és a baromfiól. A házhoz szerencsére közel volt a kút. Volt kemence, anyám itt is tudott kenyeret sütni.
Nekem akkoriban már jócskán be kellett segíteni nem csak a házimunkába, a víz húzásba, az állatok etetésébe, de tehenet fejni is meg kellett tanulnom. Nyáron, amikor iskolai szünet volt, akkor meg a tehenet kellett kihajtani a mezőre. A tehén nyakában lévő hosszú láncot ráakasztottuk a tehén lábára, hogy ne tudjon elszaladni, de azért tudjon haladni is enni is. Mi, iskolás gyerekek olyankor leheveredtünk a közelbe, más családok gyerekei is jöttek tehenet legeltetni. Csak arra kellett vigyázni, hogy magánterületre és mások kertjébe ne eresszük a teheneket, főleg ne lucernás területre. Mert ha azzal jóllakik az állat, főleg a marha, akkor felfújódik és bele is hal.
Kukoricaszedés után kévékbe kötöttük a kukoricaszárakat, s amikor megszáradt, akkor szecskavágón leaprítottuk, a marharépát ledaráltuk és télen a széna mellett ennek a kettőnek a keveréke adta a téli étket a lovaknak és a tehénnek, vagy a hízóbikának.
Anyám vásárolt egy tejszeparátort, ami elválasztotta a tejet a tejszíntől. Addig a tejet a pincében tároltuk, ahol hűvös volt, és amikor megaludt, akkor leszedtük a színét, ebből lett a tejföl, s ami alatta volt, az meg lett az aludttej. Ezzel nagyon finom aludt tejes prószát lehetett készíteni.
Amit nem fogyasztottunk el otthon, azt anyám a piacra vitte. Kedden és pénteken volt a nagypiac. Mindig volt friss tej, tejföl, aludttej és túró is a háznál.
Sok babot vetettünk, és amikor megérett a szárán, akkor begyűjtöttük, majd cséphadaróval ütlegeltük, hogy a hüvelyekből kipotyogjanak a babszemek. Meleg, nyári éjszakákon az udvaron lévő üres babhüvelyekre takarót terítettünk és azon aludtunk.
Amikor már 14 éves voltam, gyakran mentem segíteni a tsz-be anyámmal, de amikor nyáron aratás volt, az ebédet is nekem kellett már elkészítenem és vittem a kosárban az ebédet a szüleimnek. Nem szívesen vágtam le a tyúkokat, csirkéket, de még a nyulakat is meg kellett nyúznom. Nehezen értettem meg, de ezért voltak tartva.
Ebben a házban éltem egészen 21 éves koromig. Amikor betöltöttem a 20. évemet még abban az évben, augusztusban házasságot kötöttem férjemmel, és amíg a faluban nem készült el a családi házunk, addig még egy éven keresztül onnan jártunk be dolgozni a városba.

Írta: Torma Zsuzsanna
230
Torma Zsuzsanna - 2013. március 20. 17:18:58

Magyon szépen köszönöm kedves hozzászólásaitokat Etelka és és Ari!
Akik itt vagyunk, nagyon sokunknak a gyermekkora hasonló volt, ezért is tudjuk jobban megérteni egymást.

Szeretettel: Zsuzsa
Smile

3313
paltetel - 2013. március 12. 18:34:26

Kedves Zsuzsa!
A gyermekkorban megtanultak, örök életre szolnak. Ügyesen írtad le gyermekéveid viszontagságait.
Szeretettel, Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.