Balázsi Pál Etel: Hajnalban
Fent a hegyen, hajnalonként, párolgó feketekávémmal, kicammogom a 70-80 éves fenyőfák elé. Már várnak hűséges barátaim, a 12 éves tibeti terrierem – ölebkutyám, és a hozzánk szegődött korcs farkaskutya, Kormos. Elfoglaljuk megszokott helyeinket. Barátaim, békésen, mellső lábaikra hajtott fejjel, lehunyt szemekkel bóbiskolnak, miközben én kortyolgatom kávémat, s mélázva várom a napfelkeltét.
A tengeren, a Nap, vörös korongként emelkedik ki a párásan sós, zöldes-kék víztömegből. Ilyenkor a hűvös levegő megrezzen, sós illatot hozva magával, mintha ő is akkor ébredne. Néha az, az érzésed tártkarokkal átölelheted, magadhoz vonhatod a Napot, még akkor is, ha izzik, vakít.
Talán ehhez hasonló a sivatagi napfelkelte. A végtelennek tűnő homoktengerből, emelkedik ki, a néha szürke, vöröses színből, maga előtt tolva, a homokot szállító, még az éj hűvösségét hozó szelet. Nagyon gyorsan izzani kezd a levegő.
Idillikus a csend. A madarak dala köszönti elsőként a felkelő Napot. Kutyáim egy szempillantással tudomásul veszik, – ez nem veszély. Engem meg visszahoznak a jelenbe, ide a hegytetőre.
Szívemnek, lelkemnek a legszebb napfelkelte a hegyek között és a hegycsúcsokon a legvarázslatosabb.
Várom a felkelő Nap üzenetét. Ő mindig üzen. Üzeni, hogy milyen az aznapi mágneses tér erőssége, a körülötte lévő felhők vörössége jelzik, mennyire lesz szeles a nap, …. ,
Figyelmemet egy leeső csencsó /fenyőtoboz/ tereli el a Napról. A kutyák veszélyként fogják fel. Kiskutyám borzas kobakját felkapja, házkutya létére nem ismeri fel azonnal a természet hangjait, rezdüléseit, Kormos felfelé néz, ő már tudja mi lesz. Kis idő múlva érkezik a második, harmadik kimagolt toboz, amiket a kis mókuskák dobálnak közénk. Ezt, már nem lehet szó nélkül, illetve ugatás nélkül hagyni – s kicsi termete ellenére, hihetetlenül mély hangon, ugatni kezd Bogáncs.
Elszáll a csend, következik a móka. A mókus pár, ugrálni kezd, kergetőznek, rohangálnak a fatörzsén, le-fel, repülnek a levegőben, lombos farkukkal vitorlázva egyik ágról,- fáról a másikra. Kiskutyám, ugat, szalad a hancúrozó mókusok után, azok meg hírtelen kétfelé válnak, ő is hírtelen megáll, döntésképtelen, melyik után vesse magát? Szaglászik, buzgalmában, orrocskáját szinte a tenyérnyi békához érinti, visszahőköl. Szem elől veszíti a mókusokat.
Közben, a Nap sugarai beterítik a hegycsúcsát, a mélyből, a fák lehelete kúszik fel. A madarak kórusban énekelnek, egy, két szólista színezi hangjával a hangversenyt. A magasban, fecskék cikáznak, éhesek a fiókák.
Észrevétlenül visszatérnek a mókusok, a magokkal teli tobozokhoz. A fejem az első célpont, onnan a toboz lepattan Kormosra, mire, mély öblös hangon figyelmezteti a mókusokat. Csatlakozik Bogáncs is.
A kacagás, ugatás, ébresztő a háznépének, és végét jelenti az idilli csendnek.
Kis naiv Bogáncsom, leül a fatövéhez, ahova utoljára szaladtak fel játszótársai, s nem mozdul. Néha-néha felnéz, topog, gyönyörű lombos farkával sepregeti a földet. A mókusok már „hegyen-völgyön” túl járnak, de ő őrzi a fát, nem lehet elcsalogatni.
Úgy érzi, ma ez a feladata, elvégre ...

Írta: Balázsi-Pál Etel
2678
Emperor - 2013. március 22. 09:01:27

Kedves Etel!
Veled együtt éreztem a hajnal minden rezzenését, szép volt, nagyon élveztem.
Szeretettel
Ida

3313
paltetel - 2013. március 22. 04:55:15

Kedves Alfonzina!
Igazad van, annyi minden történik ilyenkor, de még lesznek más napfelkelték is! Smile
Örvendek, hogy jól érezted magad "velünk"
köszönöm.
Szeretettel, Etel

3652
zina - 2013. március 21. 23:05:34

Ez csodaszép hajnal volt, nekem is azok a legszebb és legemlékezetesebb hajnalaim (és éjszakáim, nappalaim isSmile) amit a hegyekben töltöttem. Napfelkelte előtt talán még szebb, látni lehet a fenyők szuszogását.
Lehetett volna hosszabb ez a hajnal.
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.