Balázsi Pál Etel: Pereg
Farkaséhesen érkeztem haza, de sietnem kellett, mert a focicsapatba válogatást tartottak.
Az éhség, az éhség, az nem tűr halasztást egy növekvő gyereknél. A Nap, a víz, az úszás kiszívta minden erőmet, pótolni kellett a focimeccs előtt.
A konyhaajtóban megtorpantam a frissen mosott deszkapadló előtt. Tudtam, ilyenkor nem szabad bemenni – mezítláb voltam – bementem.
Elő a kenyérvágókést, a frissen sült kenyérből egy nagy karikó /szelet/ kenyeret levágtam, a tejről az ujjnyi tejfölt a kenyérre kentem, lábujjhegyre álltam, felnyúltam a konyhaszekrény tetejéről lenéző cukortartó után, amiben reggel csak az alján volt cukor. Sietségemben a doboz külső felét kaptam el, megdőlt, az immár teletöltött doboz, a teteje lecsúszott, a cukor peregni kezdett, izzadt fejemre, onnan a még nedves padlóra, ahol a cukor is nedves lett.
Az idő megállt, mozdulatlanná váltam, ahogy tartottam a dobozt, csak a hónapi cukoradag pergett, megédesítve fejemet, a frissen felmosott padlót.
Számban megkeseredett a nyál, keserű lett a hónapi tejeskávé, nem volt süti, s jó volt a friss kenyéren a tejföl, cukor nélkül is.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.