Balázsi Pál Etel: Elmélkedés az öregségről
Mostanában Fáncsi, a kis kíváncsi elefántkölyök jár az eszemben. Nem csoda, hiszen a gyerekek fejlődésében, az elemi kíváncsiság nélkülözhetetlen.
Frissességet, tiszta gondolkodást, alkotó kedvet nyújt a felnőtteknek, s megóvja az időseket a korai öregedéstől, haragosodástól, tunyaságtól.
Abban az esetben, ha elveszítjük kíváncsiságunkat, nem kérdezünk, nem pótoljuk tudásunkat, passzívvá válunk környezetünk iránt, akkor válunk igazán, öreggé.
Nem éveink számától, ráncaink sokaságától, hanem önfeladásunk, fogékonyságunk eltompulásától leszünk öregek, mert szívünkbe ássa magát a búskomorság, a cinizmus. Bánt, hogy nem hallgatnak meg, szellemi tudásunkra nincs szükség, szükségtelennek érezzük magunkat.
Ebben a rohanó világban, megváltozott az életszemlélet, halványulnak a hagyományok, nincsenek példaképek, a mindig újrakezdésekben, már hanyatlanak a folyamatok, amik meghatározók voltak gyermekkortól az öregedésig. Ezek a tényezők, akadályokat állítanak a fiatalok útjába, szenvedéseket okoznak, de taníthatnak.
Mint, ahogyan, minden kornak megvannak a maguk szépségei, az öregkornak is megvannak az előnyei. Az évek, a magunkba szívott tudás, tapasztalat, olyan bölcsességgel látja el az öregeket, mint a megértés. Elismerjük mások viszonylagos emberi tökéletességét és meg tanulunk a magunk viszonylagos tökéletlenségével élni, mint akit a közösségi életre teremtettek, szembe a magányos farkaséval, akinek az életének jelszava a szeretet helyett a büszkeség.
Visszatérve a kezdetekhez, a közösségi élethez, ahol átadhatjuk tapasztalatainkat, ahol, felfedezhetjük a csodákat, ami bölcsességet jelent, az idős emberek bölcsességét. S ez, nem más, mint ifjúkori gondolataink, a személyiségünk magvából kiteljesedett fa. Az egyéniség-mag, életünk végéig megmarad, mely a nevelés és a hagyományok talajában alakul, fejlődik s ehhez, hűségesek kell lennünk, úgy ahogyan Eric Knight írta : „Légy hű magadhoz”!
Abban az esetben, ha megtaláljuk magunk kicsiny részét a nagy egészben, akkor elmondhatjuk, hogy értjük a világot, s ez a bölcsesség, az alázat.
Fiatalon mindig sietünk, elszaladunk a körülöttünk lévő dolgok mellett. Ma már idősként nyugodtabban, békeségben élünk. Észre vesszük, a hajnali harmatos fűben menekülő gyíkot, a nyíló, illatos virágot, a sas vitorlázó körözését, a szomjat oltó forrás vizét, és az egész csodálatos világ megnyílik előttünk.
Ráeszmélünk Földi életünk boldogságára, csodáira, úgy is mondhatnám, a varázslatnak tűnő, teremtésre.
A halált csak az értheti, aki megtanult élni. A barátság és a szeretet magukba hordozzák az újjászületést, mert a halál, nem abszolút.
Pilinszky szerint: „ A valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése.”
Fákat ültetünk, s ha már nem leszünk, utódaink húzódnak majd a fák árnyékába.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.