Szepessy Gábor (Frady Endre): A szegény ember nagy dolga
Hej, gyerekek, bizony már a régmúlt időkben is voltak nagy dolgok, és már akkoriban is ott végezték ezt el az emberek, ahová még a királyok is gyalog jártak!
Na, ezeknek a dolgukat végző királyoknak az idejében élt egy szegény ember, de nagyon rosszul. Ételt olyan ritkán látott, hogy amikor nagy ritkán mégis, akkor már rá sem ismert, hogy az étel. Egyszer azt hitte, hogy digitális lappantyú, másszor meg azt, hogy szénszálas buberli, tehát eszébe sem jutott, hogy beleharapva megkóstolja. Megesett, hogy egy hosszú koplalás közepette elé kerülő negyvenhét fogásos lakomáról azt gondolta, hogy fotocellás űrsikló - ám a siklóktól gyerekkora óta félt, mert egyszer a Loch Ness-i szörny a szeme láttára ette meg a nagymamája tulipiros pingpong ütőjét, majd akkorát böfögött, hogy a nagymamát a szele befújta egy gálaest nagyszínpadára, ahol azonnal show-bálvánnyá változott és körbeutazta a fél világot, a szegény ember pedig ott maradt olyan egyedül, mint a favágó kisujja – és nem ette meg.
No de, hogy egyik szavamat egyszerre ne mondjam a másikkal, mert olyan zagyvaság lenne belőle, mint katonai eskün a saját nevek ugyanakkor történő üvöltése, a szegény ember elhatározta, hogy kettő lesz belőle. Nosza, fogott is egy nagy véka port és homut, összekeverte egy maroknyi isával és vogymukkal, majd Davincsi Leó barátjával megformáltatta belőle saját képmását. Bűn ronda lett a képmás, de hát a szegény ember is bűn ronda volt, úgyhogy úgy hasonlítottak egymásra, mint két Toyota Yaris.
- Yar is? – kérdezte az arra sétáló Jézus urunk kíváncsian, mire a szegény ember köpni-nyelni nem tudott. Jézus erre kezét kinyújtva megérintette őt és a bűn ronda hasonmását, mire mindketten azonnal intenzíven köpni és nyelni kezdtek. Mivel Jézus elvette a bűnüket, így már csak simán rondák voltak.
Jézus ekkor elköszönt a két ronda köpő-nyelő szegény embertől és sétálva elindult keresztül a tavon, ám hirtelen megjelent előtte a Loch Ness-i szörny, hogy felfalja. Jézus mosolyogva kettéválasztotta a vizet, mire a szörny az így keletkezett árokba zuhant, mélyen a belefúródott a talajba, majd bonyolult kémiai folyamatok következtében kőolajmezővé változott.
Na, több se kellett a két ronda köpő-nyelő szegény ember késői leszármazottait betanított anyagmozgatási menedzserként foglalkoztató üzletembereknek, fúrókutakat létesítettek és mesés jövedelemre tettek szert. A mesés jövedelem megszerzését nagy tejjel-mézzel folyó estéllyel ünnepelték meg. Folyt a tej, a méz és a táncmulatság, de csak addig, amíg a párok bele nem ragadtak a tejbe-mézbe és mozdíthatatlanul oda nem száradtak a padlóhoz.
Ezt látván a két ronda köpő-nyelő szegény ember késői leszármazottai a hasukat fogták először nevettükben, majd a sok már megromlott finomság befalása után epegörcsükben. Érezték, hogy itt nagy dolgok vannak készülőben, úgyhogy elindultak oda, ahová a királyok is csak gyalog járnak. Hű, gyerekek, hogy tolongott ott egymás hegyén-hátán az a rengeteg király és késői leszármazott! Nagy dolgok voltak készülőben és ennek akadályoztatása miatt már-már majdnem elszabadult a pokol, amikor több megrakott kamionnal a helyszínre érkezett a japán Icsiro Toi Toi és a róla elnevezett világoskék fülkék láttán megkönnyebbült sóhajjal kezdetét vette az össznépi Toy Story.
Az emberek elégedett nyögdécselésekkel nevetgéltek, amikor Szergej Vremjonovics orosz feltaláló letolt nadrágjának zsebéből kiesett egy bekapcsolva felejtett időgép, és ahogy a nagy zöld gombjával előre ráesett egy 24 tekercses bontatlan WC papír csomagra, berregni kezdett, majd kigurult belőle a két ronda köpő-nyelő szegény ember.
- Hűűű, micsoda modern kék műanyag budik! – mondták volna, ha egyrészt ismerték volna a műanyagot, másrészt pedig a folyamatos köpés-nyelés mellett tudtak volna beszélni. A századok során bekövetkezett génfrissülés nyomán majdnem közepesen széppé változott kései leszármazottaikat meg sem ismerve megtették, amit megkövetelt a szükség, majd nagy dolguk végezetten búcsút intettek a jelennek és köpve-nyelve visszamásztak az időgépbe.
- Hiába, ma is történnek még nagy dolgok! – mondta Szergej Vremjonovics és nagyot szippantott az erősen zamatos levegőből. Egy pillanatig boldognak tűnt, és ha nem száll a tág orrlikába egy lódarázs, neki pedig nincs méreg allergiája, talán még ma is élne.
Hogy mik vannak?!

http://fradyendre.blogspot.hu/2013/04/a-szegeny-ember-nagy-dolga.html

547
Frady Endre - 2013. április 30. 14:10:22

Sziasztok (majdnem sziesztákat írtam - asszem szívesen ledőlnék...Smile ) és kösszy szépen! Smile
Örülök, ha valakit meg tudok nevettetni. A röhögés amúgy is egészséges, ugyebár. Smile

2603
orkutya - 2013. április 26. 13:16:05

Szepy Barátom!

Nem tagadtad meg magad, most is hoztad a sziporkáidat!
Tény, hogy a Te szóhalmazaidat, és a történeteid fura történéseit bizonyára nem mindenki kedveli, de ez szerintem csak azért van, mert nem tudnak felülemelkedni a "szokványon". Nekem azért is tecccenek az írásaid, mert, egyrészt kedvelem az angol humort, másrészt, mert roppantul szeretek különcségeket olvasni.
Egy szó, mint tíz a négyzeten, nekem bejön a Te totál egyéni, senkijéhez sem hasonlító stílusod!
Baráti szeretettel: Tibor

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.