Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

2019.07.15. 07:28
Jó reggelt, szép új hetet kívánok. gratulálok a pályázati nyerteseknek! Éva

2019.07.14. 21:52
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 6
» Online tagok: 0
Lovas József Pál: Vadászles - HETEDIK TÖRTÉNET (2013. június)
– Nézd! Nézd! Vándorsólyom. Egy galambot üldöz.
– Szegény madár. Halálra van ítélve. A sólyom gyorsabb.
– Szerencsétlen.
– Mit sajnálkozol? Ez az élet rendje. A sólyomnak is enni kell. És lehet, hogy a fiókái is éhesek.
– Azért sajnálom a galambot – vágja rá a lány.
A fiú megvonja a vállát. – Azt még lehet – mondja.
– Amott meg egy héja kering. Biztosan a szomszéd tanyás tyúkjait lesi – kiált fel valamivel később.
– Elkóboroltak volna?
– Lehet. A tanya környéke tele van madárijesztővel.

Erdők Szépe mosolyra nyitja ajkát. A fiút nézi, jó barátját, aki a távolba mered. Távcsövén egy tövisszúró gébicset figyel éppen. Kis idő múlva átnyújtja a lánynak a távcsövet.
– Nézd csak! – mutat a líciumbokrok felé.
A lány kíváncsian mustrálja az eléje táruló látványt. – Tövisszúró gébics. Mégpedig egy hím – szólal meg aztán, mintha csak vizsgabizottság előtt állna. – Hamuszürke fejtető, a szemén áthúzódó széles fekete csík, gesztenyebarna hát, ez mind hímre jellemző tulajdonság – sorolja határozottan.
– Igen, az – bólint a fiú.
A lány hosszasan szemléli a gébics mozgását. – Érdekes madár – mondja elgondolkodva. – Több bogarat pusztít el, mint amennyit elfogyaszt. A fölös prédát tövisekre szurkálja, szinte karóba húzza, hogy később, amikor ismét megéhezik és a friss ennivaló megszerzése valahogy nem jön össze neki, a felpeckelt tartalékhoz fordulhasson. Így kerül a tövisre a tücsök, a kabóca, a cserebogár, vagy akár a repülő méh.
– Látom, készültél.
A lány elgondolkodik. – Érdekel. Ez az igazság – mondja valamivel később. – Nyolcéves voltam, amikor édesapám először vitt magával a vadászatra. Nagyon élveztem a kirándulást. Ami azután szinte rendszeressé vált. Elmondhatom, már kisgyermekként beleszerettem ebbe az életmódba. Édesapám segítségével hamar megtanultam a szakma alapjait. Megismertem az erdőt, az állatokat, a természetet.
Dinó – így becézik a fiút barátai – hamar közbevág: – És akkor eldöntötted, hogy vadásztanulónak állsz.
– Így van. Abba az iskolába, ahol a bátyám is tanult.
– Édesapád nem féltett a szakmától?
– Dehogynem. Féltett egy kicsit, és el is akarta venni a kedvem, amikor zsigerelésre elém rakott egy elejtett vaddisznót. Tesztelni akart, tudom, s ha nem csinálom meg, lehet, el sem enged az iskolába. De hát mások is próbáltak elbizonytalanítani a pályán, mondván, lánynak nincs helye ebben a férfias szakmában.
– És van? – kérdezi a fiú incselkedve.
A lány egy gyors mozdulattal belecsíp barátja karjába. – Naná, hogy van! – mondja nevetve.

Erdők Szépe csinos lány. Nagyon csinos. Gyakran fölemlegetik neki, olyan szép és olyan csinos, hogy akár modellként is megállná a helyét. Ő csak mosolyog ezen. – Többre tartok egy erdőjárást, mint egy hosszú sminkelést – jelenti ki határozottan.
Imádja az állatokat és a természetet. Hangoztatja is gyakran: a környezet alapos ismerete nagyon fontos az ember életében.
– Egy idős vadásztól olvastam valahol – meséli –, azt mondta, legyünk része a környezetünknek, simuljunk bele a természetbe anélkül, hogy kárt okoznánk benne. A skandináv országok népeit hozta fel példának, ahol a természet védelme, és megtartása mintaértékű. Vallják, figyelni, csodálni kell a körülöttünk nyüzsgő világot, mert mi is szerves részei vagyunk ennek, és szimbiózisban kell élnünk a természettel. Mert az nem biztos, hogy a természetnek szüksége van ránk, de nekünk szükségünk van a tiszta természetre.

Ülnek fönn a lesen. Csak úgy, ráérősen. Immár megszokásból. Innen jól rálátni az alattuk húzódó közel 3000 hektáros erdővel borított területre, s a végében meghúzódó vadászházra. Ez az a hely, ahol a gyakorlati képzéseket tartják. Emlékek hosszú sora elevenedik fel előttük. Szépek, kedvesek, hiszen a tanuló évek alatt sok időt töltöttek el itt. De most lassan véget ér ez is. El kell búcsúzniuk. Ma a vadászháztól, aztán eltelik néhány nap, és elbúcsúznak az iskolától is. A gyakornokokból vadász-vadtenyésztő és vadgazdálkodási technikusok lesznek.
Elábrándozik a lány. Huszonkét fiú között egyedüli bakfisként kezdte a középiskolát. Semmi baja nem volt ezzel, remekül kijött a fiúkkal. Különben is a bátyja mellett, annak baráti társaságában nőtt fel a Körös-partján. Aztán eltelt fél év és egy másik intézményből két lány csatlakozott az osztályhoz. Így már valamelyest változtak az arányok. A három grácia, elsősorban tanulásban vívott ki tekintélyt magának, szakmai versenyeken egyenesen taroltak az ifjú vadászpalánták között. Erdők Szépe egy ilyen megmérettetés alkalmával ismerkedett meg Danival. Második osztályos volt, amikor a fiú először megcsókolta: az ezüstérmes így köszöntötte a dobogó legfelső fokán álló győztest.

– Azt hiszem, most sírni volna kedvem – szólal meg a lány.
A fiú ijedten néz rá, átöleli.
– Jaj, Niki! Ne csináld. Nyugi van, kislány… Tudod, én is olvastam valahol, hogy a jó vadász megkönnyezi az elejtett vadat, ugyanakkor tudja, mi a dolga: a következő vadnemzedék számára biztosítani az életteret. Ezt akár célzásnak is veheted.
Erdők Szépe hangosan felnevet. Hangján érződik, a nevetés inkább kényszerből, mintsem örömből fakad.
– Komolyan? – kérdezi kíváncsian.
Dani bólogat.
Azért jó volt itt – mondja a lány kissé szipogva.
A fiú magához vonja barátnőjét, letörli arcáról a könnyeket, megcsókolja. – Búcsúzóul tartalékolj ezekből a könnyekből Rudinak is. A vaddisznó is érzi, hogy ilyen gondozója, mint te, nem lesz egyhamar a vadászházban.

Csend van. Hallgat a vadon. Csak az a galamb ott fenn a magasban, elejtett prédaként nagyot sikolt közben.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.