Bossányi Kálmán: Te - Hatodik fejezet - Álmatlan éjszaka
Krisztina szót fogadva elindult a szobájába, lefeküdni. Tévé halkan szólt a szobámban, néztem, de nem tudtam, hogy mit nézek. Nem a műsoron járt az agyam. Csak a plafont néztem, és hallgattam a kislány szuszogását. Agyam azon járt, hogy mit fogok csinálni egy apró gyermekkel, hisz nekem Ő az első gyermekem. Kitől kérjek tanácsot a nevelésében. Szüleim már elhunytak, így nincs senki, aki adna tanácsot. Óvoda, iskola, no meg maga az Élet, egyáltalán hogyan kell felnevelni egy csöppséget. Még az a szerencsém, hogy nem kell pelenkáznom. Ahogy elmélkedtem eszembe jutott Judit néni, akit nagyon szerettem, mikor már tinédzser voltam sokat jártam hozzá, segíteni a ház körül.
Aki azt mondta nekem: Fiam, ha egyszer gyermeked lesz, akkor úgy neveld, ahogy a szíved diktálja. Szeretetből. Adj meg neki mindent jót, és szépet, légy vele türelmes, hisz Ő még gyerek, és nem tud mindent. Neked felnőttnek kell megmutatni, hogy mi a jó, és a szép. Hisz a gyermek csak Tőled, tanul fiam! Csak Tőled, senki mástól, neki Te vagy a minden, a szülő, a barát, a társ, aki segít.
Most ahogy visszagondolva arra, amit nekem mesélt, és mondod, teljesen igaza van Judit néninek, de azt már nem mondta el, hogy hogyan is kezdjem el a nevelést.
Oké, a szívem jó, és megkap tőlem mindent Krisztina, de hogyan tovább? Hogy lépjek fel az óvodába. Kár, hogy nincs olyan iskola, ahol lehet a különböző szituációkat tanulni. Kár, hogy nincs egy társam, egy rendes nő, akit szeretnék, és vele együtt mégis könnyebb lenne ezt megtanulni, és felnevelni a gyereket. Erika! Hm. Erika, tényleg most hol lehet? Mit csinál? Most kellene a segítsége, hisz Ő az Édesanyja!
Bolond vagy Öcsi! Hisz már lezártad az ügyet Erikával, akkor miért sírod vissza! Bolond vagy! No, ezt a gondolatot gyorsan kivertem a fejemből, hisz nem kell ide senki, majd én felnevelem ezt a csöpp leányt. Meg tudom oldani a problémát, Megtudom, hisz, erős vagyok, és rátermett. Hisz, én vállaltam, hogy felnevelem. Valahogy kikapcsoltam a tévét. Órámra néztem, már félhat van. A sötétítőfüggönyön nem jött át a világosság. Annyit gondolkodtam a hogyanon, hogy elszenderedtem. Valaki szólított:
- Öcsi, ébren vagy?
- Öcsi, hahó, ébren vagy? – ismételte meg a hang.
Éreztem, hogy megbök, Kriztina, de megkérdezte: melléd bújhatók Öcsi?
de
- Hát persze, gyere csak.
- Látod, hogy milyen okos kislány vagy, ha most nem keltesz fel, akkor átalszom a napot.
- Öcsi, azt mondtad este, hogy elmegyünk az Állatkertbe.
- Megígértem, akkor elmegyünk.
- De, még egy picit feküdjünk, és pihenjünk. Jó!
- Jó, csak egy picit, nem többet.
Csak egy picit, újból suttogtam, és már is álomba estem. Mikor felébredtem, és órára néztem, már féltizenegy volt. Gyorsan felkeltem, reggeliztem.
- Kriszti, Te nem reggelizel?
- Már megtettem.
- Igen, mit ettél?
Elmesélte, megdicsértem, hogy milyen ügyes. Reggeli után indultuk az Állatkertbe.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.