Balázsi Pál Etel: Barátnők 1
Általában, élménybeszámolóval kezdjük tevékenységünket a klubban. Röviden, mindenki elmeséli az eltelt időszak eseményeit, amit jónak tart. Van, aki színházi élményét, mások unokájuk kedves szavait idézik, utazási útvonalukról beszél, vagy épp javuló egészségi állapotát újságolja el.
Elza, azzal kezdte, hogy ő bizony nem a kéthetes élményéről akar beszélni, hanem, egyik gyermekkori élményét szeretné elbeszélni, ha beleegyezünk. Ismerve Elza előadói képességeit, mosolyogva, lelkesen beleegyeztünk.
Gyerekkori barátaim látogattak meg a minap – kezdte. Azok a barátok, akikkel hosszú éveken keresztül, gyermekkorunkban, egy udvarban laktunk. Közös élményeket elevenítetünk fel. Azokból mondok el most, egyet.
Akkor, még egyke voltam, ők ketten, Andris és Karcsi. Elválaszthatatlan, igazbarátként éltük kalandos napjainkat a tízen hároméves Andris vezetésével. Karcsi kilenc, én tízéves voltam. Lánylétemre, fiúkkal fociztam, halásztam, fejeseket ugrottam, s ha kellet, verekedtem a fehérre meszelt, új disznóólba berendezett székhelyünkért, ami újságpapírral bélelt helységből állt. Külön zászlónk, radírgumis pecsétünk, kukkerünk volt.
A mindig jókedvű, Mariska - édesanyám, a kultúrház és a mozi igazgatónője volt. Láttam is én, sok filmet akkoriban, amiért sokan irigyeltek. Na jól van – szögezte le Elza. Édesanyám, vékony, kicsi asszonyka volt, ezért mindig viccelődtek vele, tegyen követ a zsebébe, nehogy elvigye a szél. Annál nagyobb volt a szája, éles a hangja, pergő a nyelve, még a verekedő legények is, a bálban - féltek-e, vagy tiszteletből - azt soha nem tudtam meg,- de mindig abba hagyták a verekedést, ha elkiáltotta magát és közéjük ugrott.
Ilus néni, háziasszony / nem is akármilyen / és a Nők Szövetségének az elnöke volt. Magas, telt asszony, lomha mozgással, elefánt lábakkal. Rengett alatta a föld, külön rendelésre készült neki, ágy, fotel, aminek a négy lába, négyfelé csúszott már az első alkalommal. Karcsi az egyik este, kétségbeesetten, segítségért szaladt át hozzánk , mert az édesanyja, bajban van. Átsiettünk. Beszorult a fürdőkádba, amiben már víz sem volt, úgy kitöltötte testével. Édesanyám kacagni kezdett, Ilus néni jajveszékelt, könyörgött, fogadkozott, hogy soha többet nem fekszik a fürdőkádba, éppen csak szabaduljon már ki onnan s még azt sem bánja, ha szétverjük a kádat. Én, tátott szájjal álltam a különleges látvány előtt – mesélte Elza. Andris és Karcsi a kulcslyukon leselkedtek, mert így,még ők sem látták anyjukat.
A vézna, kicsi Maris, hiába húzta, én hiába segédkeztem, meg sem tudtuk mozdítani. A fiúk nem jöhettek be, a férfiak sehol. Tanácstalanok voltunk.
- Ilus! Van még zsírod? – kérdezte édesanyám.
- Minek kell ide zsír, nincs nekem elég?
Zsírt kellett bevigyek. Maris, a barátnő, egy maréknyi zsírt Ilus oldalaihoz kent, ami olvadozni kezdett, beszivárgott a teste és a kád közé. Még tett rá, közben próbálta mozgatni barátnőét, akire rárivallt – ne feküdj, mint egy víziló, próbálj megmozdulni, tedd bele minden erődet! – mondta erőlködve. Egy fél bödön zsír elfogyott, amikor combja megmozdult és hírtelen oldalra dőlhetett. Lassan, nyögdécselve felállt. Sírni kezdett, mi pedig hahotáztunk örömünkben.
Megszabadult és a kádat sem kellet széttörni.
A hallgatóság is nagyot nevetett a szerencsésen végződött történeten.
- Ez, csak egy, a sok megélt nevetséges történetek közül, ami a két barátnővel megtörtént – fejezte be Elza.
Jókedvűen fogtunk neki, az aznapi tevékenységünknek.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.