Balázsi Pál Etel: Soha nem késő
Az utcán, mind többen árulták, a búcsúzó tél hólevében nyíló hóvirágokat. Az idős hölgy, nézte, gyönyörködött, a zsenge virágokba, ahogyan szerény, fehér szirmaikkal, a zöld levelek közül, rámosolyogtak. Visszamosolygott. Arra gondolt, ha tőle függne, az év kezdetét, a természet újjászületésére, a tavaszra tenné. Napról- napra, sétáit hosszabbította, arcát a tavaszi szél simogatta, érezte a napsugarainak melegét, miközben rácsodálkozott az élni akaró, fényre, törő fűszálakra, az ágakon duzzadó rügyekre s, ha tehette volna, szívesen beleszól a csevegő madarak vitájába, miközben magában mormolt egy tavaszi strófát, „Elmúltak a havak, a réten kankalint fésül a szél, …” - a szerző neve, nem jutott eszébe.
Hazatérve, kellemes fáradtsággal dőlt heverőjére. Kezébe vette kikészített verseskötetét, belelapozott, olvasgatni kezdte, csendesen elszunnyadt.
Telefonja csengetésére ébredt. Nehézkesen felállt, mire megkapta telefonját, a csengetés elhallgatott. Gyermekkori barátja kereste, Palkó. Telefonnal a kezében, leült a fotelbe. Kissé kivárt, majd megcsengette. Foglaltat jelzett, de megszólalt az ő telefonja. Palkó volt! Meleg, kedves hangja jóleső érzéssel töltötte el.
- Ej, ej Emma! Hol tartod a telefonodat? – kérdezte dorgálódva.
- Na, persze, az első szavaddal, az idősebb jogán, már dorgálsz!
Elkacagták magukat, ismerték egymást, ide, s tova több mint hat évtizede.
- Emmám! – szólt barátnőjéhez. Találkára hívlak, persze, ha elfogadod.
- Találkára! Ezt is megértem, vénasszonyként, nem késő már?
- Ami, késik, nem múlik! Most jött el az idő, jegyezte meg huncutul. Rám is szánhatsz egy délutánt.
- Rád? Kis szünetet tartott, s így folytatta: mikor, hol és miért?
- Holnap délutánra, - persze, ha neked is megfelel,- a kedvenc fürdőhelyünk melletti, szálloda vendéglőjébe és, ha tudni akarod, miért, akkor eljössz.
Elköszöntek. Emmát fúrta a kíváncsiság, mi az a sürgős dolog, amiért találkozniuk kell?
Emma, újra tizenévesnek érezte magát, örömmel várta a találkozást. Taxit rendelt. Pontosan érkezett, mint mindig. Palkó, már várta a foglalt asztalnál. Kissé zavart csend állt közéjük.
Helyet foglaltak, Palkó, mint mindig, nyugodtan felemelte cherry-s poharát, Emmára mosolygott, a két pohár összekoccant. Szemük összefonódott. Ismeretlen érzés kerítette hatalmába Emmát.
Nézd, drága barátnőm. Amit most mondok, azt ötven évvel ezelőtt nem mertem kimondani, féltve barátságunkat. Most az idő távlatában, életünk nagy részét leélve, gyerekeink, unokáink felnőttek, most érzem, hogy kimondhatom azt a titkot, amit mostanig őriztem, amit nem szeretnék a sírba vinni magammal.
Emma hallgatott. Különbnél – különb gondolatok kavarogtak fejében. Várt, nem szólalt meg, úgy érezte, ezt nem lehet, nem szabad, elütni viccel.
Palkó, folytatta. Számomra, barátságunk nem egyszerű barátság volt. Annál egy fokkal több. Megfogta Emma kezét, szemébe nézett és kimondta: szerelem. Szerelemmel szerettelek végig. A tiszti iskola elvégzése utánra terveztem, hogy megkérem a kezed. Elkövettem egy nagy hibát. Teherbe ejtettem egy nőt, aki megfenyegetett, ha … , de ezt, tudod, te is. Csak te tudtad, akkor is.
Halkan, nagyon halkan megszólalt Emma. Szerelemmel szerettelek én is, amire akkor jöttem rá, amikor az egyik színdarabban Bogival láttalak ölelkezni. Barátságunkat többre tartottam, mint a féltékenységet. Elfojtottam magamban, s most ez van Palkó. Örvendezzünk barátságunknak. Köszönöm, hogy feltártad igazi, irántam érzett szerelmedet. Mindig, igazi barátom voltál, amire büszke vagyok.
Palkó, mellényzsebébe nyúlt, kivett egy dobozkát, kinyitotta. Egy szerény, zafír köves, aranygyűrű volt. Emma felé, nyújtotta. Ez lett volna az eljegyzési, gyűrünk.
- Kérlek, fogadd el, szeretetem, tiszteletem jeléül. Szemükben, könny csillant meg. Emma elgondolkodott, vajon, illik elfogadni? Határozott.
- Elfogadom. Elfogadom, azokért a szép emlékekért, amit barátságunk adott, amit egy életen keresztül megtartottunk.
Megölelték, megpuszilták egymást. Megszólalt a zene – a Kék Duna keringője - . Felszabadultan, fiatalosan keringőztek, úgy, mint rég.
3313
paltetel - 2013. július 08. 09:16:08

Kedves Csurdu és mamuszka!
Örvendek, hogy tetszik a kis történet. Szerintem a szeretet, szerelem az ifjaké is - ők is megélhetik, még akkor is, ha ma megmosolyogják. Smile
Köszönöm, hogy olvastatok, Etel

3177
mamuszka - 2013. július 04. 12:59:53

Boldog-szomorú történet.

Ritkán adatik ilyen romantikus találkozás.
teszik , de ma már az ifjúság megmosolyogná.

üdv. mamuszkaSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.