Balázsi Pál Etel: Még mondja valaki
Felhívtam barátnőmet. Rég nem hallottam róluk. Fájdalmas hangon szólalt meg.
- Mi történt veled Kitty?
- Nehéz napokon estünk keresztül, elvesztettük Gőgit, a sziámi cicánkat.
- Elveszett? Hol, mikor ? - kérdeztem hüledezve.
- Nem elveszett, elaltattuk.
- Tiii? – hihetetlen!
- Gyertek hozzánk egyet, ha van időtök, elmeséljük.
Ez a pár, sejtelmes mondat annyira kíváncsivá tett, hogy nem maradhattam otthon. Páromnak is elmondtam. Hihetetlennek tartotta, ismerve a család állatszeretetét s rajongásukat a sziámi macskájukért. Átmentünk.
Kitty, bekötött fejjel a heverőn pihent. Sápadt arca, levertsége, jelezte, hogy annál többről van szó, mint amit a telefonba elmondott. Fáradtan ránk mosolygott. Lajos súgva jelezte, hogy örvend jöttünknek.
Helyet sem foglaltunk már kíváncsian kértem, hogy meséljenek, mert úgy látom, fejjel mentél a falnak, ebben az esetben.
- Hosszú a történet.
- Kabos szerint mondod? – hosszú!
- Valahogyan úgy, csak nem viccesen.
Előkerült, Lajos finom bora, koccintottunk, dicsértük a jó szőlősgazdát s annak borát.
- Mond már, mi történt veled? Elaltattátok Gőgit, te bekötözött fejjel, szemed alatt lila folttal fekszel, halálsápadtan, gyógyszerek a szekrénykén.
Lajos, fogott neki a mesélésnek.
- Június első hetében történt. Tudjátok, esténként mindig, kiengedtük Gőgit, a ház hátánál lévő kertbe, ahol szemmel tarthattuk a konyhánk ablakából. Kitty arra lett figyelmes, hogy a macska magasba ugrott s furcsa hangokat hallatott. Mire kiment, a macska feje csupa vér volt, a bal szeme is vérzett, már ájultan feküdt a fűben. Az ölében behozta, pokrócba tettük, állatorvoshoz vittük. Sebei súlyosak voltak – koponyája betörve, szeme menthetetlen.
- Őszinte leszek, mondta az állatorvos. Megműthetem a cicát, de nagyon kevés esélye van a túlélésre. Önök döntik el. Műtsük vagy altassuk el?
Mindketten sírtunk, de a józanész azt követelte, ne okozzunk több fájdalmat kedvenc Gőginknek. Az orvos injekciót adott cicánknak, mi, ezalatt simogattuk, beszéltünk hozzá, búcsúztunk tőle.
Elérzékenyültünk mi is, kiskutyusunk eltávozására gondolva. Próbáltuk vigasztalni őket.
Lajos, felemelte borospoharát és ittunk a cicájuk emlékére.
- Veled meg mi van? - kérdeztem a háziasszonyt.
- Gőgi esete után, szintén, egy késő délután kimentem a kertbe, hogy a megszáradt ruhákat összeszedjem, amikor erős csapásokat éreztem a fejemen, sikoltozni kezdtem, a kezeimmel próbáltam védeni az arcomat. Lajos csak annyit látott, hogy két fekete madár repült el. A vér végigfolyt arcomon, a férjem azt sem tudta mit csináljon. A fürdőben lemosott, a sürgősségire vitt, ahol kimosták a karmok okozta mély sebeket, tetanusz injekciót adtak és előírtak másnapra a fertőző osztályra. Ennyi. Járok, veszettség elleni oltásokra.
- Milyen madarak voltak ezek? Még nem hallottam ilyen esetet.
- Állatvédők jöttek kivizsgálni az esetet. Ők mondták el, hogy egy fekete rigó család fészkel a kertünkben és ők támadták meg a cicát is, meg Kittyt is, féltve fiókáikat, amelyek, valószínűleg akkor tanultak repülni.
- De, szólt közbe férjem – a feketerigók dalos madarak, bogarakkal, szunnyogokkal táplálkoznak. Olyan szépen hangzik mélabús énekük: tilílió-lili esténként. Ki hitte volna, hogy ennyire támadók tudnak lenni! Igaz, régebb erdőn éltek, most kiszorultak onnan és az emberlakta területekre költöztek.
- Sokat gondolkodtam ezen én is, szólt közbe Kitty, de rájöttem – nem ők a hibásak, hiszen, kicsinyeiket védték, úgy ahogyan én is megvédeném, igaz nem ilyen módszerrel, gyerekeimet a támadók ellen.
- Még mondja valaki, hogy az állatoknak nincs érzelmük, lelki világuk! Mi emberek tanulhatnánk tőlük, ahogyan felnevelik kicsinyeiket – jegyezte meg Lajos.
Lassan búcsúztunk, vigasztalást, gyógyulást kívánva nekik.

3313
paltetel - 2013. július 25. 06:57:17

Ahova beteszi az ember a lábát, csak.... tesz ? Sad

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.