Balázsi Pál Etel: Elmélkedésem az időről és a térről
Végtelen fogalmak. Végtelenek, de mi, emberek, behatároltuk, feldaraboltuk.
Ebben a feldaraboltságban, a világegyetem végtelen terében, mi , kis elveszett lények keressük magunkat.
Sokszor felhangzik, légy itt és most. Élj a jelenben! Mi a jelen, teszem fel magamnak a kérdést? Egy pillanat, egy kiinduló pont. Az origó.
Töredelmesen megvallom, gondolataim többször kalandoznak a múltba, az eltelt időbe, és miért? Egyszerű. A leírt betű, a kimondott szó, a megtett lépés már a múlté. Hogy is van? A jelenből haladva a jövő felé a megtett út a térben, adja a múltat. Viszonyítunk, viszonylagos minden. Állok, de felettem, mellettem az idő halad s ő az, ami hármas dimenziójával, a végtelen térben meghatározza jelened, múltad és a még ismeretlen jövőt.
A múlt. Ki nem emlékezik szívesen vissza gyermekkora csínytevéseire, a családi összejövetelekre, barátokra, szülőkre, nevelőkre, az akkori divatra, légyen zene, ruha, táncok, sportok, kirándulások, amelyek ezernyi szállal kapcsolódnak múltunkhoz.
Azok az emberek, akik nosztalgiáznak, nem tudnak elszakadni a múlt történéseitől, az elmúlt, elmulasztott tervekről, siratják magukat, álmodoznak és kérdezgetik magukban, vajon mi lett volna, ha? Ezek az emberek a múlt idejű emberek. Ezek, nem kapják a jelenben magukat, vissza-visszacsúsznak az elmúlt időkbe.
Vannak a tervezők, álmodozók, képzelgők, akik már a jövőt tervezik, a jövőben élnek. Álomvilágban, amit nem valósít meg a jelenben.
A mai alkotó emberek, akik a jelenben élnek, azok, akik megvalósítják az utódok régmúltját. Ezek az emberek, akik magukkal hozzák őseink génjeit, szokásaikat s átöröklik utódaikba. Bizony! Ők, akik a jelenben élnek.
Az idő lehet csak az enyém, személyesen az enyém. Az idő, ami meghatározza életszakaszaimat, amelyeket személyesen én éltem meg hol hosszúnak, hol röpülő gyorsnak érezve. Ez csak az enyém, személyesen az enyém. Benne van a múlt, a jelen, egész életem e földön.
Azt az időt, amit együtt, közösen élünk meg a családban, az országban, bolygónkon az a közös időnk. Ezek a közös idők adják az elmúlt periódusok, évek, évtizedek múltját, amik mások voltak. Nem volt sietős, mások voltak a szokások, a divat, álszentebb volt az idő, romantikusabb, érzelem dúsabb, egymásra figyelőbb. A technika időt, álló termékeket készített. Hosszabbaknak tűntek az órák.
Ma az idő rohan. Semmire sincs elég időnk? Pedig van bőven, csak bizonyos dolgokat nem tartunk fontosnak, mi is rohanunk. Rohanásunkban nem vesszük észre gyerekeink változását, barátaink elmaradozását, idős szüleink panaszait, pedig minden csak tőlünk függ, hiszen az idő csak általunk bezárt végtelen a végtelen térben.
Néha-néha álljunk meg. Gondolkodjunk, elmélkedjünk, álmodjunk, hallgassunk zenét, olvassunk verseket, kiránduljunk és simuljunk bele a természet ölébe, valósítsuk meg belső nyugodt időnket. Ez ott és akkor csak a tied, a te békeidőd.

3313
paltetel - 2013. augusztus 15. 20:15:44

Kedves Veronika!
Köszönöm, hogy velem elmélkedtél.Smile
Szeretettel, Etel

3313
paltetel - 2013. augusztus 13. 18:32:53

Rohanunk, semmire nincs időnk, miért? Gondolkodtál ezen?

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.